Ha valamiről meggyőződni kívánok, akkor annak igyekszem utánajárni, adatokat, bizonyítékokat gyűjteni. Így teszek a nyelvelemzésnél, de minden másnál is.
Hónapok óta minden kitett elemzésemnél egy Jánossy Csaba nevű teszi a vigyorjeleket. Kezdett bosszantó lenni ez az értelmetlen vigyorgás.
Rákérdeztem az okra, ez jött válaszként:
„Üdvözlöm! Biztosan hallotta már: Aki szelet vet, vihart arat. Nagyon sajnálom, de nekem egészen más a véleményem a világról, a magyar nyelvről, és még néhány dologról (pl. holokauszttagadás, chemtrail, Ronaldo-fóbia, stb) mint Önnek. Vagyok annyira öntudatos, hogy ki is fejezzem véleményemet. Amennyiben ez Önnek nem tetszik, élhet a jogával, hogy letilt. Ha így történik, csak a jókedvem szenved csorbát, de szerencsére még sok mulatságos dolog van a világon, így ez sem lesz nagy veszteség. Az Ön írásainak hiánya sem, mert ezekből tanulni nem igazán lehetett. Üdvözlöm: Jánossy Csaba”
Válaszul küldtem az alábbiakat:
Azt írja: „Vagyok annyira öntudatos, hogy ki is fejezzem véleményemet.”
Nagyon öntudatos, csak épp érvei nincsenek ellenvéleményként!
Azt vártam a sok vigyorgó jel mellé egyszer ír egy tárgyszerű nyelvelemző ellenvéleményt. Azt, hogy nem úgy van, hanem így. Mutassa meg nekem a cáfolhatatlan ellenoldalt tételesen! VÁROM!
Cáfolja meg az alábbiakat:
—————————-
- NYELVVEL KAPCSOLATOSAK
Gyökfordítás: SZeM – MeSZ, a SZEM MESZ-sze ellát. DOM – MED, a DOMb és MEDer egymás ellentéte. NYOSZ – SZUNY, NYOSZolyán SZUNNYad. REM – MER, a REMény MERésszé tesz. SZÉP – PISZ, SZÉP vagy PISZkos. TŐGY – GYÖT, a TŐGYből enyhe GYÖTréssel fejtett tej. MÉH – HÍM, a MÉHet a HÍM termékenyíti meg.
Hangok összeforgatása: MESTERI ISMERET, hozzáértés, munka után bő TERMÉS várható. Gondozással TEREM IS a növény. A tanulékony ember a MESTERI oktatásból MERÍT IS bő ISMERETet.
MeSTeRi – iSMeReT – MeRíT iS – TeRMéS – TeReM iS hangváz:
M-S-T-R – S-M-R-T – M-R-T-S – T-R-M-S – T-R-M-S
ABRONCS – CSORBÁN, ABRONCS nélkül CSORBÁN néz ki a faedény:
aBRoNCS – CSoRBáN hangváz: B-R-N-CS – CS-R-B-N
Teljes átfordítás: a MANDULA magvai nyugtató hatásúak. Megfordítva teljesen: MANDULA – ALUDNAM.
MaNDuLa – aLuDNáM hangváz: M-N-D-L – L-D-N-M
LEVENDULA, LEVINDULA – ALUDNI VELe.
LeVeNDuLa – aLuDNi VeLe hangváz: L-V-N-D-L – L-D-N-V-L
KANDALLÓ – átfordítva: ÓLLADNAK. ÓLADNAK fűtésére való. KaNDaLLó – óLaDNaK hangváz: K-N-D-L – L-D-N-K
SERÉNY – NYÉRES, a SERÉNYség NYERŐS, aki SERÉNY, SZERÉNY, erkölcsileg, anyagilag is NYERÉSre áll. Kitűnő jellemzői a SERÉNY embernek, ha mellé még SZERÉNY és ERÉNYES is.
SeRéNY – eRéNYeS – SZeRéNY – NYeRőS – NYeRéS hangváz: S-R-NY – R-NY-S – SZ-R-NY – NY-R-S – NY-R-S
Az erényes SZERÉNYSÉG, ha SERÉNYSÉGgel társul, erkölcsileg is NYERESÉGES.
SeRéNYSéG – NYeReSéGeS – SZeRéNYSéG hangváz:
S-R-NY-S-G – NY-R-S-G-S – SZ-R-NY-S-G
Gyökönkénti összeforgatás:
KÁN-TOR a TOR-KÁN énekel. KáNToR – ToRKáN hangváz: K-N-T-R – T-R-K-N
DOK-TOR a TOR-KOD nézi. DoKToR – ToRKoD hangváz: D-K-T-R – T-R-K-D
SZO-NÁTA egyféle NÓTA-SZÓ. SZoNáTa – NóTaSZó hangváz: SZ-N-T – N-T-SZ
Szócsalád: KALÁSZok SZAKÁLLasok, SZÁLKAszerű SZÁLAK védik a magvakat. KALÁSZokban KÉSZÜL, érik a mag.
KASZÁLják és csépléskor megSZÜLIK a magvakat. SZELEK fújásakor tisztítják a pelyvától. A szalmát KASZALba rakják. A SZÉLEKről a SZELEK elfújják a SZÁLAKat, amelyek KÓSZÁLva elSZÁLLÓK.
KaLáSZ – SZaKáLL – KéSZüL – SZáLaK – SZáLKa – SZüLiK – KaSZáL – KaSZaL – SZeLeK – SZéLeK – KóSZáL – SZáLLóK hangváz: K-L-SZ – SZ-K-L – K-SZ-L – SZ-L-K – SZ-L-K – SZ-L-K – K-SZ-L – K-SZ-L – SZ-L-K – SZ-L-K – K-SZ-L – SZ-L-K
Egy szócsaládtag szó kötődhet más szócsaládhoz is valamely közös szóképző névadó jellemző által. Példa: KÖRTE és RETEK. Egyik gyümölcs, másik gyökér, ami közös: mindkettő ehető.
KöRTe – ReTeK hangváz: K-R-T – R-T-K
KARALÁBÉ – a KARALÁBÉ oly kerti növény, amely KARÓszerű LÁBon áll: KARÓLÁBÚ.
KaRaLáBé – KaRóLáBú hangváz: K-R-L-B – K-R-L-B
KÁPOSZTA – a KÁPOSZTA, leKOPASZTÓ és fej, KÁP OSZTÓ művelet után használható.
KáPoSZTa – KoPaSZTó – KáP oSZTó hangváz: K-P-SZ-T – K-P-SZ-T-V – K-P-SZ-T-V
TROMBITA – a TROMBITA OTROMBÁT üvölt.
TRoMBiTa – oTRoMBáT hangváz: T-R-M-B-T – T-R-M-B-T
Írja le tételesen mindegyik után jobbító gondolatait. Írja le, mi nincs úgy, s küldje vissza, hadd tanuljak.
———————————————————————————-
- RONALDO, PENALDO
Ez egy önző, önelégült, csaló hajlamú, durva alak. Tud futballozni is, de a sok 16-oson belüli tudatosan csaló esései, elvágódásai, s ezekre kikényszerített büntetőkkel, amikor még azt is vigyorogva nézi, hogy a vétlent a bíró leküldi a pályáról – emberként levizsgázott. Ezért kapta a „Penaldo” gúnynevet is a szurkolóktól.
Hol van ő becsületességben Raul Gonzales, Miroslav Klose mögött? Sehol.
Raul egy alkalommal elbotlott 16-oson belül, s a bíró a 11-esre mutatott. Raul odament, s mondta, hogy nem felvágták, hanem megbotlott. A bíró azonban – a Realról lévén szó – mutatta a büntetőt. Erre Raul odaállt, és kigurította az alapvonalon. Nagy tapsot kapott az ellenfél közönségétől.
Ám utána rúgott két érvényes gólt!
Klose esete – egy alkalommal, egy valaki által rúgott labda az ő kezét érintve vágódott a kapuba – Gól! A bíró nem látta, Klose saját érdekből hagyhatta volna, de lelkiismerete nem engedte, odament a bíróhoz és megmondta, hogy az ő kezéről pattant be a labda, s így a bíró érvénytelenítette.
Ez a portugál csibész utcagyerek képtelen az ilyen tisztességes megoldásra, hiszen épp azért veri magát földhöz, hogy egy potya 11-est kaphasson, amit be is rúg könyörtelenül.
Egyik felvételen a feje hozzá sem ér a labdához, és mégis saját gólként ünnepli.
Előttem a csalásai utálatosak, nem a személye.
https://www.facebook.com/reel/857453416249389 senki nem ér hozzá, de elvágódik.
https://www.facebook.com/reel/1518946542077863 szintén
https://www.facebook.com/reel/1905397456592551 itt is, és a bíró megadja, meg van ez beszélve
https://www.facebook.com/reel/292106707282160 műesés
https://www.facebook.com/reel/1419904172005279 műesés vigyorral
https://www.facebook.com/reel/1588334368730873 hozzá sem ér a labdához, ellopja más találatát
https://www.facebook.com/reel/1048229326874662 kézzel
https://www.facebook.com/reel/511633694726374 a könyöklő, rugdalózó „sportember”
https://www.facebook.com/reel/3929223477309379 kézzel
https://www.facebook.com/reel/1407394669897763 Ha nem lábbal, megy kézzel! És a bíró megadja!
https://www.facebook.com/reel/3929223477309379 gól tolvaj
https://www.facebook.com/reel/559369483082519 gőgös, nagyképű balfék
https://www.facebook.com/reel/1037656884530767 mocskos csaló
https://www.facebook.com/reel/1666604467462532 még reklamál is a büntetőért
https://www.facebook.com/reel/397365199799966 két ballábas
https://www.facebook.com/reel/1023577039283346 két ballábas
———-
https://www.facebook.com/reel/2784711311705872 Ilyenre Mr IdegRONcsALDÓ képtelen.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=515714537874167&”set=a.136157575829867 0 kiállítás, semmi hiszti, csak játék a köbön.
Az adakozása megtévesztő, mert az a reklám része. A neki dolgozó pénzügyi szakemberek tudják, mikor mennyit kell adakozni, hogy a megfelelő adókulcsba illeszkedjen az adózható jövedelem. Az adakozásra szánt összeg adómentes, így javítja az állami adóhivatal felé tejelési mutatóit.
Amennyire csaló, rugdalózó a pályán, oly mértékben igyekszik szépfiú lenni, hogy népszerűsége töretlen legyen.
————————————————————————————-
- AMIKOR A SZÁMOKRA SOR KERÜL, MINDEN KÉP MÁSKÉNT FEST!
Egy idézet:
„… Auschwitz Lengyelországban található, egy Oświęcim nevű városban, melyet a II. világháború alatt a nácik bekebeleztek. A táborba először mintegy 700 lengyel elítélt érkezett 1940 júniusában. Auschwitz rövid időn belül egy hatalmas komplexummá vált, így több mint 40 kisebb-nagyobb tábor gyűjtőneve lett. Auschwitz-Birkenau négy gázkamrájában minden egyes napon 20 000 ember életét oltották ki. A közel 5 évig tartó fennállása alatt a táborba legalább 1,1 millió embert hurcoltak…” Kiem. K.S.
Ma már köztudott, hogy nem voltak gázkamrák, tehát a fent írtak erre vonatkozó része hazugság. A gázkamrának nevezett épületet 1945 után építették a szovjetek. Az 1945 előtti – szövetségesek által készített – egyetlen légi felvételen sincs rajta a kérdéses épület.
De menjünk tovább.
Vegyünk alapul egy évet: 365 nap. 20.000 x 365 = 7.300.000 kivégzés. Egyetlen év alatt kivégeztek 7.300.000 rabot. Nagyon túlteljesítettek a „nácik.”
Ezt szorozzuk meg 5 évvel. 365 x 5 = 1825 nap. 1825 x 20.000 = 36.500.000.
Tehát 5 év alatt kivégeztek 36 millió 500 ezer rabot.
Senki nem vette a fáradtságot, hogy utánaszámoljon, hanem kérődzés nélkül nyelte le a hamis adatokat, és adta tovább világszerte mindenkinek a nyakló nélküli hazugságot.
/*/ http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/holocaust/auschwitz/krema1.html
„… a hamvasztóba szállították, amelynek 8 kemencéje volt. Minden kemencében legalább 3 áldozatot égettek el 20 perc alatt.”
Birkenau 1. 2. krematórium 15 kemence
Birkenau 3. 4. krematórium 8 kemence
Összesen 23 kemence 20 perc alatt 28 x 3 = 84
84 x 3 = 252 egy óra alatt 252 hamvasztás. Ez 24 óra alatt 6.048 hamvasztás, ha megállás nélkül működött.
Mi történt a heteken, hónapokon át kivégzett napi 20.000 ember holttestével, ha 24 óra alatt csak 6.048 halott éghetett el?
Mi lett a többi, napi 13.952 hullával? És az évi összes 7.300.000-rel?
A háború alatti összes 36.500.000-rel?
http://www.hirextra.hu/2007/11/13/egy-korszeru-krematorium/
„…Egy átlagos hamvasztás 60-70 perc alatt zajlik le, de kirívó esetekben ez az idő lehet 40 perc, de akár 2 és fél óra is …”
Tehát a fent közölt 20 perces hamvasztás is sima hazugság!
———————————
„Stanisław Zając, Jehova Tanúi egyike, a között a több tízezer rab között volt, akiket a nácik arra kényszerítettek, hogy hagyják el az auschwitzi táborokat, mivel hírt kaptak a Vörös Hadsereg közeledtéről. Stanisław Zając és még körülbelül 3200 rab elhagyta a Jaworzno nevű kisebb tábort. Egy halálmenet vette kezdetét. A nagy hóban alig bírták vonszolni magukat. Becslések szerint kevesebb mint 2000-en élték túl a háromnapos gyaloglást Blechhammerbe, egy távolabb eső auschwitzi táborba, mely egy erdőben volt. Stanisław Zając az emlékirataiban felidézte, hogy miközben a többi rabbal elrejtőztek a táborban, odakint harcok folytak. Ezt írta: „Hallottuk az elvonuló tankokat, de senki sem volt elég bátor ahhoz, hogy kimenjen és megnézze, kihez tartoznak. Reggelre kiderült, hogy oroszok. . . Az orosz hadsereg megtöltötte a nagy tisztást. Véget ért a rémálom.”
Ezzel szemben: Az eseményeket átélők közül többen úgy nyilatkoztak később, hogy az érkező szovjetektől rettegő rabok önként távoztak a német tábori őrséggel.
Különben a több mint 200 km-es úton több erdőn haladtak át, akkor lőhették volna le az összes rabot, amikor épp akarják.
„Amikor a szovjet hadsereg felszabadította Auschwitzot 1945. január 27-én, 7600 elhagyott túlélőt találtak.”
https://hu.wikipedia.org/…/Auschwitzi_koncentr%C3%A1ci%C3%B
http://www.delmagyar.hu/vilagvevo/auschwitz_masik_arca_8211_ss-party_mengelevel/2056778/
„… az auswitzi tábor jobban ki volt építve infrastruktuálisan, egy ottani dolgozó lengyel nő mesélte hogy kötelező volt a fürdés és napi kétszer étkeztették a rabokat, Recsken* ezzel szemben semmi nem volt napi egyszeri étkezés és ennyi faházak a minusz húsz fokban. Bele se merek gondolni milyen lehetett Szibéria ahová 700 ezer magyart vittek el .300-400 ezerrel többet mint Auswitzba zsidót. A népirtás undorító dolog, de nem a magyarok követték el ezeket. 1944-ig míg nem jöttek a németek itt nem bántották a zsidókat.”
———————————-
/*/ Ezek nem a beste nácik, hanem az „emberséges” kommunisták voltak.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10229960989956491&set=pb.1462242314.-2207520000&type=3
E fentiekkel szemben, keressen rá Ungvári Tamás zsidó történész beszámolójára, ahol írja: a táborokból 70 ezerrel többen szabadultak ki, mint ahányat bevittek! Mindannyian mehettek Izraelbe.
————————————————————————–
Vigyázat! Aki a csalásokat kedvelők, művelők, pártját fogja: holokauszt, nyelvészek, rinaldó, az a mindennapi életben is azokhoz hasonlóvá válik!
Csak szóltam!
————————————————————————–
A válasz, semmilyen érv, magyarázat.
Csak ennyi:
„Azok szinte saját magukat cáfolják, hajiknál fogva előrángatott kitalációk.”
————————————————————————-
Elég volt!
Gyermekek a birkenaui tábor felszabadításakor.
Ezek mind bent születtek, tehát volt házasélet, szülés, babaápolás, gyermeknevelés, óvoda, iskola stb.
Innen – Ungvári Tamás zsidó történész szerint – „egyenesen a gázkamrák mellől” vitték Izraelbe, aki oda akart menni.
Szintén Ungvári szerint 70 ezerrel többen jöttek ki, mint ahányat bevittek a rossz hírű táborba.
Nekünk mintha másként mondták vót.