ÉNEK – Emberi hanggal megszólaltatott szöveges zene. [bérnyelvész: finnugor tőből]
Az ÉNEK szó ÉN – NÉ ősgyökből képzett. Az ÉNEK: fellazuló érzelmi kitárulkozás. Az ÉN, magam a gondolati háttér, és NEKed, NEKi szól.
Férfi ÉNEKel E NŐnek, E NÉnek, ENÉnek, ENÉhnek, E NIKÉnek , E NIKŐnek szól az ÉNEKE.
Az N hangcsoport – ÉNE – kiemeli az ÉNEk, mINŐségét: fINOm, kívÁNAtos, a dANOlás a mindENNApi élet szÍNEzője, a mulatás kellemességét: dINOm-dÁNOm, nincs helye a bÚNAk, UNAlomnak.
De más érzelmi állapotot is kifejező: pANAsz, bÁNAt. Az ÉNEk, ÍNEk lehet a mindennapi élet eseményeINEk megjelENÍtője is.
Az N.K – K.N gyök: NeK – KeN. Általában nem magának éNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakiNEK szól az ÍNEK, ÉNEK.
Az éNeK – NeKi hangváz: N-K – N-K.
Értelme: az irányt is mutatja: ÉN > NEKed.
A ZENE is ugyanilyen értelmű: ÉNEKem ZEngem NEked.
A ZENgem szó bő mondandója: zENGEM az ENGEM felemelő érZElmi indíttatásból, s így önmagam, lelkiségem egész rezZENEtét adom. Belőlem zenDÜL, azaz DŐL a DAL.
A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Mit mondhatok örömömben:
– rezZEN E!
Így aztán e rezZENEttel kísért édes ÉNEKemmel szerzek örömet Én NEKem és tÉ NEKed.
A rézre is mondhatom: REZ-ZEN E! A RÉZ ZEReg is, de az már nem ZENE, csak ZERej, ZÖRej.
Az ÉNEK – KENÉ fordításból az ÉNEK KENEtteljessége is kiérthető. Érzelmes ÉNEK hallatán „elKENŐdik”, fellazul a lélek.
A fellazulás: kelLEMes, jó értelemben vett MELeg, oMLó lelkiállapot.
Az M.L – L.M gyök: MoL – LoM hangjai a MELódia, füleMÜLe, dalLAM szavakban kelLEMes ÉNEKről beszélnek. Minden ÉNEK, egyÉNek, ÉNek (személyek) önös belső ÉNjének megnyilvánulásai.