ÉNEK – Emberi hanggal megszólaltatott szöveges zene. [NEM finnugor ] Az ÉNEK szó ÉN – NÉ ősgyökből képzett. Az ÉNEK: fellazuló érzelmi kitárulkozás. Az ÉN, magam a gondolati háttér. Az N hangcsoport – ÉNE – kiemeli az ÉNEk, mINŐségét: fINOm, kívÁNAtos, a dANOlás a mindENNApi élet szÍNEzője. A mulatás kellemességét: dINOm-dÁNOm, nincs helye a bÚNAk, UNAlomnak. Érzelmi állapotot kifejező: pANAsz, bÁNAt. Az ÉNEk lehet a mindennapi élet eseményeinek megjelENÍtője is. Az N.K – K.N gyök: NeK – KeN. Általában nem magának éNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakiNEK szól az ÍNEK, ÉNEK. Értelme az irány: ÉN NEKed. A ZENE is ugyanilyen értelmű: ÉNEKem ZEngem NEked. A ZENgem szó bő mondandója: zENGEM az ENGEM felemelő érZElmi indíttatásból, önmagam, lelkiségem egész rezZENEtét adom. Belőlem zenDÜL, azaz DŐL a DAL. A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Mit mondhatok örömömben: – rezZEN E! Így aztán e rezZENEtel kísért édes ÉNEKemmel szerzek örömet Én NEKem és tÉ NEKed. Az ÉNEK – KENÉ fordításból az ÉNEK KENEtteljessége is kiérthető. Érzelmes ÉNEK hallatán „elKENŐdik”, fellazul a lélek. A fellazulás: kelLEMes, jó értelemben vett MELeg, oMLó lelkiállapot. Az M.L – L.M gyök: MoL – LoM hangjai a MELódia, füleMÜLe, dalLAM szavakban kelLEMes ÉNEKről beszélnek. Minden ÉNEK, egyÉNek, ÉNek (személyek) önös belső ÉNjének megnyilvánulásai.