ELEMZÉSEIM SORÁN felismertem, hogy

… a magyar nyelvben a legfontosabb értelemhordozó elem a HANG. A hang a beszéd húrja, hangszála által kibocsátott jelenség, amelyet a szál megpendülésekor bentről széllel küld ki a térbe, minden kiejtett emberi HANG valamilyen késztetés nyomán okkal keletkezik, tehát tárgyszerű, értelmet, érzelmet kifejező, közvetítő. Minden egyes beszédhang sajátos értelmet, érzelmet megjelenítő, küldő, közvetítő. Ahová C kell, oda nem mehet K, ahová L kell, oda nem mehet T és így tovább.

… minden hang legkevesebb három értelmet képvisel mind a kellemes (pozitív), mind a kellemetlen (negatív) oldalon. Teljesen különbözik a lágy és kemény hangok összetételi aránya egy parancskiosztó vagy egy érzelmi töltetű szövegben. Tehát nem igaz azon állítás, hogy a hang csak ott van, és a szó azt jelenti, amit. Minden szó, alkotó hangjaiban rejlő jellemzők függvényében hordoz valamely értelmet, és soha nem kerül véletlenül egy hang a szóba csak úgy találomra. A nyelvben nincsenek véletlenek, mert a génekbe épített nyelvszerkezeti váz semmi ilyent nem enged meg.

… a hangok olyanok, mint az emberek, rendkívül érzékenyek, mindegyik külön személyiség sajátos jellemzőkkel. Mindegyik befolyásolható a másik hang által, úgymond: nem mindegy, milyen társaságba keveredik. A hangot rugalmassága, képlékenysége segíti, hogy a szövegkörnyezetben őt ért befolyás hatására, a gyökbe, hangcsoportba, teljes szóba – a mondandó kidomborítása végett – összes jellemzői közül épp a szükségeset vigye be.

… minden emberi hang a környezetből érkező, emberi érzékszervre ható – hang, fény, illat, íz, érintés – érzetre, érzésre adott ösztönös viszontválasz. A nyelv teljes szókincse az ember által kiejthető alaphangokra épül. Ezek a nyelv legapróbb elemei, homokszemcséi, amelyek tömörülve alkotják a nyelv, a beszéd nagy építményét. Leszögezhető örökérvényű valóság: az élő emberi HANG, – mint érzés-, érzelem-, értelemkivetítő – a beszélt nyelv alapja, fő építőköve, a legfontosabb érzelemkifejező és értelemhordozó a szóban.

… egyetlen bevitt hang – megbontva az addigi rendet – sajátos jellemzőivel felborítja az adott szó mondandóját, kiválthatja, előhívhatja a már jelenlevő hangoknak más egyéni jellemzőit, és az adott szóban addig képviselt szerepét megváltoztatva, átviheti a jó oldalról rosszra, megváltoztatva a szó értelmét, mondanivalóját (család – csalárd, csalás).

… a teremtés nyelve, a mai magyar nyelv, önmagában létező, mint a Teremtő, aki létrehozta. Sem nyelvszerkezeti váza felépítésében, sem semmi másban nem hasonlít az utódnyelvekre, így nyelvtani elemzése is teljesen eltér azok elemzési módozataitól. A nyelvészet által alkalmazott grammatika nem használható, nem alkalmazható a magyar nyelvre. Az oktatott nyelvtan teljes átszervezést igényel.

… mivel a magyar nyelv önmagában létező nyelv, így nem kötődik semmilyen nyelvhez, nem függ egyetlen nyelvtől sem. Nem illeszthető be egyetlen nyelvcsaládba sem, lévén minden nyelvek anyja. A teremtés ma is beszélt ősnyelve a világtörténelem eseményeit csendben figyelő, minden mozzanatát rögzítő élő tanú. A megtörtént világformáló fő események pontos ismeretéhez fontos volna az évezredek néma tanújának, a ma is élő ősnyelvnek és szavainak kutatása.

… a nyelv alapelemeivel – hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok – bebizonyítható, hogy a Földön ma beszélt összes nyelv egyetlen tőről fakad, a kezdetben beszélt egyetlen nyelvből indul. Így természetes, hogy e nyelvet beszélő első egy pár embertől, egyetlen alomból, őstől, származik minden ember, innen – egyetlen pontból indult, terjedt szét az egész Földön a népesség és a beszélt nyelv.

… az egyetlen tőről, magból induló beszélt nyelvnek egyik fő jellemzője a megbonthatatlan vázfelépítménye, amely teljesen összehangolt, bonyolult kapcsolatrendszert alkot, ám ennek ellenére, komoly odafigyeléssel követhető. Mindez, az emberi beszédkészség, beszédképesség adományával együtt, az emberi örökítő sejtekbe, génekbe ültetve, az első embertől a ma született legutolsó kisdedig minden utódra átörökített, és átörökíthető a végtelenig.

… a megnevezések kezdeténél, a szavak kialakulásánál, az emberi örökítő sejtekbe a teremtéskor beépített nyelvszerkezeti váz önszabályozó rendszere önműködően segítette, segíti, ugyanakkor kötelezte, kötelezi a mindenkori szóalkotót, az egyszerű embert a találó szóalkotó elem alkalmazására. Ez több jellemzőt sűrítő szavak esetében több apró lépésben, hosszabb idő alatt valósult meg, mígnem a tökéletes kép-, hang-, érzés-, érzelemleíró összetett kifejezés megszületett, s teljesen letisztulva elnyerte végső alakját. A szavak kialakulásánál az érzékekre ható jellemzők, a körülmények, cselekmények, műveletek milyensége, összessége döntő, és azok sűrítve jelen vannak a megnevezésben.

… a nyelv szavait alkotó elemeknek oly pontos az egymáshoz illeszkedése, oly szoros értelmi kapcsolata, mint a világűr bolygótesteinek a vonzás oda-vissza viszonyban összehangoltsága vagy az élő testet alkotó szervek egymáshoz kötődő, egymástól függő, egymásra ható láncolatban működése. A teremtett élő nyelv épp olyan tökéletes felépítésű, szervesen összehangolt felépítésű, mint bármi más a minket körülvevő teremtett világban.

… a magyar nyelv, a ma is élő ősnyelv, alkotó gyökei és hangcsoportjai több ezer év múlása ellenére ma is ugyanazok, ugyanazt az értelmet hordozzák, mint a kezdetek idején. Semmi nem változott gyökrendszerében, hangcsoport készletében.

… a teremtés nyelve, a magyar nyelv önszabályozásra, önszervezésre képes, mivel az örökítő sejtekbe, génekbe épített nyelvszerkezeti vázának önműködő éber, rugalmas szóépítő eszközrendszere lehetővé teszi a szóalkotó beszélő számára a menet közbeni módosításokat a bővítményekben azonos gyökre, változatos hangbeillesztésekkel, hangugratásokkal.

… a mai magyar nyelv, a teremtés nyelve – lévén élő, szószülő nyelv – minden szüleményét, fialását annyira ismeri, mint anya gyermekét. Szavainak alkotó vázhangjaival bármely körleírásban tökéletes jellemrajzot ad bármely lény, tárgy, jelenség, cselekmény megnevezésébe sűrített minden sajátosságról, s e jellemzőket színesíti a névben részt vevő magánhangzókkal (pl. mező, kalász, kamulény, lajhár s a többi sok száz).

… a kötött mássalhangzó-párosokat – amelyek hangzókieséssel kialakult alvógyökök – egy bevitt hangzóval felélesztve újabb jellemzőket villantanak meg, árnyalva a szó mondandójának rejtett vetületeit. E jelenséget a nyelv önszabályozó, önszervező szóalkotó rendszere irányítja, hangelhalással, hangkieséssel engedve egyszerűsítéseket. A kötött mássalhangzó-párosok olyanok a nyelvben, mint a közúti csomópontok irányító jelzői. Összetevő hangjaik függvényében irányt mutatnak fogalomkörök jellegzetességeinek felismeréséhez. Utódnyelvi jelenlétükkel jelzik ősnyelvből származásukat, felismerhetővé teszik, mely tárgykörben voltak kifejező szóalkotók a teremtés nyelvében. Példa: sürögő sürgő, továbbá: sürgős – urgent, emergencia, vagy öblít – abluente és a többi ezernyi.

… sem a DZ, sem a DZS nem minősíthető egyetlen hangnak. Mindkettő kötött mássalhangzó-páros. Erre a maDZag és lánDZSa szavak bizonyíték, mivel a DZ, DZS két gyök határán állók, és alvógyökként jellemzőt rejtenek a szóban. Ez annak ellenére is igaz, hogy még a CzF Szótár is egyetlen hangként említi.

… a kötött magánhangzó-párosokat, amelyeknél kiesik a lágy mássalhangzó, s így hiányzik onnan. Példa erre a leány vagy épp a hiány szó, amely valami híján lévő állapotot leíró. A kieső lágy J-t a szóvégi N hang lágyításával pótolja: le(j)ánY, hi(j)ánY. A jelenséget a nyelv önszabályozó, önszervező szóalkotó rendszere irányítja. Ettől hajlékonnyá, dallamossá nemesedik a nyelv. A jelenség neve az ősnyelvben lehetett HIÁnyTos, a grammatika HIÁTusnak nevezi, és latinként jegyzi, holott a szó ősnyelvi, de a száraz latinnak nem lévén lágy hangzója, nélküle ejti, s mivel a latin nyelv mély hangzókra épülő, a záró gyök O hangját U hangra váltja.

… a nyelvben léteznek hangcsoportok, felismertem ezek fontos szerepét. A hangcsoport két gyökszó közti összekötő elem. Mint a falban két téglát borító, összekötő harmadik. A gyökök és hangcsoportok hangjai összeolvadhatnak a szóban. A kéthangos, egymásnak háttal álló ősgyök is értelemhordozó hangcsoportot képez (kellem), a két mássalhangzó össze is olvadhat (az ás címszónál). Hangcsoport kialakulhat egy mássalhangzó, de kötött mássalhangzó-páros körül is (szeRelmes, szereLMes). A hangcsoport a szó további rejtett értelmét is kidomborító (oly erő, amely elmét is befolyásoló).

… az összetett szavak képzésekor a gyökhatárokon létrejövő új alvógyökök, hangcsoportok a szó által leírt lény, tárgy, jelenség, cselekmény további jellemzőit kidomborító pótlólagos értelmet hordozók (a gyermek, vértanú, ádámcsutka címszavaknál).

… a teremtés nyelve, a mai magyar nyelv minden egyes ősgyöke, gyökszava, hangcsoportja szögesen ellenirányba (180 fokban) megfordítható. A fordítás megvillantja, leírja a szó által megjelenített: lény, tárgy, jelenség, cselekmény több más jellemzőjét. Kész szavai, kifejezései szintén megfordíthatók vagy azok hangjai átforgathatók. Ezt nevezhetjük nyelvi Rubik-kocka jelenségnek. Ez az összeforgathatóság képessé teszi egy tárgykörön belül ugyanazokkal a hangokkal akár öt-hatféle dolog megjelenítését is (a kalász, tábor, osztováta és többmás példa).

… a teremtés nyelvén, az eredeti nyelven, az összes többinek nyelvanyján, anya-nyelvén elemezhető az utódnyelvek teljes szókészlete gyökönként, szavanként, mivel e nyelv az eredeti, megtervezett nyelvi vázszerkezetre épül, birtokolja az értelmi kapcsolati rendszer teljes viszonyítási alapkészletét, amelyek az elemzéseknél kulcsfontosságúak. A viszonyítási alapkészlet: az ősiségtől változatlan értelemhordozó gyökök, hangcsoportok, amelyek ezrével vannak jelen meghatározó elemként a mai magyar nyelvben.

… az ősnyelvben minden gyöknek, szónak élt a fordított változata is. Az összeforgathatóság ad választ az utódnyelvek szavai kialakulásának eddig még megválaszolatlan kérdésére. Ezzel magyarázható a teremtés nyelvének hatalmas, végeláthatatlan gazdagságú szókincse, szavainak irdatlan mennyisége, amely alapból később kialakultak az utódnyelvek összes szavai. Példa erre: hangonként: sz-i-g-o-r-ú – r-i-g-u-r-o-sz. Gyökönként: re-pe-ső – pe-ső-re, ebből: pá-ssa-ro, pa-să-re = madár. Teljes fordítás: monoke – ekonom azaz munka.

… a gyökök megfordítva szögesen ellentétes értelem kifejezésére is képesek. A magyar nyelvre jellemző: azonos hangvázzal megjeleníteni ellentétes végleteket egy tárgykörön belüli kifejezésekben. Például: HeGY > < GYeH azaz mélyedés vagy DoMb > < MeDer, SZÉKel > < KÓSZál, (kis)DED > < DÉD, és az ezernyi többi. A teremtés ősnyelvén minden oda-vissza gyökkel épültek szavak különböző változatai.

… az utódnyelvek csak az eredeti gyök- és hangcsoport készletre építhetnek szavakat. Egyetlen később alkotott szavuk sem lépheti át a teremtés nyelvének vázszerkezete által megengedett, biztosított szóalkotási szabályösszesség határát.

… a teremtés nyelvének a teremtéstől kiszámítható első kétezer esztendeje alatt, az egynyelvűség idején kialakult irdatlan mennyiségű, hatalmas szókészletéből épülhetett fel az összes utódnyelvek teljes szókészlete. Az emberi hangképzők által kibocsátott kb. 40 hang az alapja a világ összes nyelvei több százmilliós szótömegének.

… az utódnyelvek nem élő nyelvek. Szavaik beszáradt lárvaszavak, amelyeket elő- és utóképzőkkel, ragokkal keltenek életre, serkentenek mozgásra, tesznek érthetővé, azokkal árnyalható értelmük, mondandójuk. Nincsenek saját szóalkotó elemeik, csak az ősnyelvből megörököltek. Bár e nyelvek is alkothatnak szavakat, kizárólag a teremtés ősnyelvének szóképző elemeiből tehetik meg, ám nem tudnak azokra átfogó, teljes magyarázatot adni. Csak az élő ősnyelvbe visszahozva, elemezve mutathatók ki az utódnyelvi szó által leírt lény, tárgy, jelenség, cselekmény jellemzői. Például a román strica, azaz sztrika, amely románul nem elemezhető, ám alvógyökei felélesztésével megmutatható a szó eredeti alakja: széttörik a. De minden utódnyelvi vagy onnan visszatért szó elemezhető magyarul: textil, natur, stone, spectacol, sticla, klub, kurbli, kategória stb.

… a magyar nyelv – bár toldalékol – nem ragozó nyelv a szónak mai grammatikai értelmében. A magyar nyelvben nincs olyan hangtömörülés, amely kifejezetten csak rag vagy képző, ez csak az utódnyelvekre jellemző. A magyar nyelv szavai gyökök és hangcsoportok füzére. Oly ősgyökök gyökszavak töltik be a ragoknak, képzőknek nevezett szóalkotó elemek szerepét, amelyek más szavakban szókezdő, szóközi gyökök is (-ban, -ben: banda, bendő, továbbá: -ból, -ből: belőle, bélben, kebelben, belső kabátbélelésben és sok más).

… az eredeti teremtés nyelvének a magyar nyelvben megőrzött szókincse, s igéinek igekötőkkel dúsítható változatai oly hatalmas halmaz, amelyhez hasonlót külön-külön egyetlen mai földi nyelv sem birtokolhat. A mozgás, járás leírására jóval több mint 10 ezer szó, a szólás, beszéd leírására szintén.

… minden utódnyelv hanghiányos. Minden olyan nyelv, amely nem birtokolja az ember által kiejthető összes hangot, fogyatékkal élő nyelvnek minősül, szókincsének kialakulása e hanghiányok okozta korlátokba ütközik, és kifejezési gondokkal küzd. E megállapítás érvényes a kifejlettnek mondott, modern mai európai nyelvekre is utolsó szálig. E nyelvek sok egyszavas ősnyelvi megnevezést csak több szóval körülírva képesek kifejezni.

… a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv szavai, gyökök és hangcsoportok füzérei. A nyelv egyszerűsíti a szófelépítményt. A gyökök találkozási pontjain a hasonló hangok összeolvadnak, ami figyelembe veendő a gyökök keresésénél, elemzésénél. E jelenség a csak mai sima grammatikai szótagolással nem észlelhető. Gyökelemzésnél azonban így mindig kimutatható a teljes, ép gyök. A szó külön gyökönként összeforgatva a művelet módjára is választ ad. Példa erre: válogat – vál-log-gat. Hogyan vál-log-gat? Egyenként tag-gol-val, mutatván, hogy a tagok közt gol üres tér van. Ez leegyszerűsítve: válogat – tagolva. Ha az ősi formát keressük: tagolval, akár mint a lavór – róval.

… a szavak hangvázai rendkívül fontos nyomravezető elemek, esetenként az utódnyelvi szavak azonosításában is: VáNDoR – WaNDeReR hangváz: V-N-D-R – W-N-D-R-R vagy BoDNáR – BiNDeR hangváz: B-D-N-R – B-N-D-R, MuNKa – eKoNoM hangváz: M-N-K – K-N-M, KeNDeR – ReDNeK hangváz: K-N-D-R – R-D-N-K (redneck), RiDeG – RiGiD hangváz: R-D-G – R-G-D (élő esetén, pl. nő: frig+rigid összevonva: frigid = hideg-rideg, aki fagyosan viselkedik).

… a magánhangzókkal végződő, igekötőknek minősülő ősgyökök (ki, be, le stb.) az ige első mássalhangzójával képeznek gyökszót, így gyökelemzésnél ez meghatározó. Példa: KIRívó – ki-rívó – RIKító, KIRakat – ki-rakat – REKlám, RÁVilágít – rá-világít – RIValda, VIRuló. Ugyanez a szabály a szóösszetételeknél is érvényes.

… a nyelv nem igazolja az úgynevezett „tudomány” által kialakított, oktatott, tenyeres-talpas-szőrös, görbe hátú, fára mászó, a barlang előtt vadmalacra váró, makogó ősember létét. E kép, e tan végképp és visszavonhatatlanul eldobható. Isten tökéletes, elmei képességének teljes birtokában levő embert teremtett a Földre.

… soha nem volt egész Földre vonatkoztatható úgynevezett kőkor, bronzkor, vaskor. Ez olyan történész-régész megállapítás és tanítás része, amelynek kötelezően illeszkednie* kell a bizonyíthatatlan őslénytan, kifejlődéstan összképhez. Az igazság: ily „korok” csak helyi jellegűek lehettek és csak egy adott területen egy népcsoport életet újrakezdő fémfelhasználási jelenségei a helyi adottságoktól függően. A fémeket már az Özönvíz előtt használták széles körben. A vas kötődésű vásár szó már az úgynevezett „kőkor” előtt kialakult. A rezgő réz, a rezzeneten, rezzeneten alapuló, zene fogalomköréhez kötődő szavai is az úgynevezett kőkor előttiek, sőt Vízözön előttiek.

… jégkorszakok nem úgy voltak, ahogyan beszámolnak róla. A lakott földrészek kezdetben átjárhatók voltak. Atlantisz és a többi nem elsüllyedtek, hanem a vízszint emelkedett föléjük. Eltűnésüket az Özönvízkor a Föld sarkaira beomló hatalmas mennyiségű jégtömeg lassú ütemű leolvadása okozta, amely több évszázad alatt zajlott le, miatta lassan, ellenállhatatlanul megemelkedett a vizek szintje, kialakultak a világtengerek. Ezekre bizonyíték a víz alatti városok, a tengerpartok közelében víz alatt levő épületek De itt megint a teremtés tényként elismerése gátolja a „tudományos” beismerést.

… hogy az ősnyelv csak olyan nyelv lehet, amely minden érzékre ható ingert ösztönösen kibocsátott hangokkal, kéthangos ősgyökökkel megválaszolni képes, és azokból a hangokból, ősgyökökből olyan gyökszavakat, teljes szavakat alkot, amelyek annyira találóan, híven írják le az észlelt jelenséget, hogy a megnevezés hallatán a leírt kép hasonmásának képzeletbeli megalkotására késztetik a fogadó elmét.

… az ősnyelv, a teremtés nyelve, természetes védettségben vészelte át a történelem viharait a Kárpát-medence környékén majd a medencében. Az eredeti nyelvet csak olyan egy helyben székelő, megbonthatatlanul szorosan összetartó, önsegélyző társadalmi rendszerben élő nép** őrizhette meg, amely soha nem vándorolt, csak termőföldet keresve terjeszkedett, s mindig önellátó volt minden téren, nem lévén szüksége idegen segítségre.

… a magyar nyelv gyökereit nem Ázsiában kell keresni, mert minden vándorló nép megkerülhetetlenül keveredett és elveszítette nyelvének tisztaságát. Sehová nem kell kimenni érte, mert az Özönvíz után már megjelentek az ómagyar ősnyelv beszélői itt, és azóta itt élnek. Bizonyíték rá az összes Kárpátokból eredő folyó neve. E folyók nevei a forrásvidékük jellemzőit rögzítik, mivel ott indult el az élet a gerinceken, fennsíkokon, és a Kárpát tenger vízszintjének lassú, szakaszos apadásával ereszkedtek alább-alább. Ez alatt alakultak ki a pallagok***, amelyeken termesztési munkálatok folytak. Az apadási folyamat több évszázadot ölelt fel, e nép végigélte a térség több évezredes történelmét. Ez tükröződik a földrajzi megnevezésekben, a települések neveiben is, például a Dunamenti települések, amelyek a vízapadást követve lassan alakultak ki. A magyar nyelvet beszélők ősiségét ezeken a hegygerinceken és a folyók vonulatain kell keresni, mert kezdetben ott folyt az élet, és ott vannak életük és haláluk nyomai (kegyhelyek, temetők).

… a világ minden táján a földrajzi megnevezések: hegyek, völgyek, folyók, tavak, tengerek, ősi települések a teremtés nyelvén kaptak nevet a megnevezettek természetes jellemzői szerint. Példa: Ázsia, Afrika, Európa, Himalája, Csomolungma, Altáj, Rajna, Madrid, Oslo, Koppenhága, Rostock, Stockholm és mások.

… a kezdeti egynyelvűségre vezethetők vissza különböző térségekben található név és megnevezési hasonlóságok, amelyekre a Tamana jelenség kutatói utalnak. Ezek nem a Kárpát-medencéből kirajzás, hanem a kezdeti világszintű egynyelvűség sziklakemény, megcáfolhatatlan bizonyítékai. Hasonló jellemzők nyomán hasonló megnevezések születtek a világ különböző tájain, egymástól teljesen függetlenül a világ akkor beszélt egyetlen nyelvén.

… egy adott szó, abból a nyelvből származik, amely nyelv birtokolja az eredeti nyelvi vázszerkezetet, s az értelmi kapcsolati, viszonyítási alapkészletet, amelyek az elemzéseknél kulcsfontosságúak. Amelyben elemeire bontva, érthetően, aprólékosan, akár hangonként, hangértelem alapján, a szókialakulás fokozatai magyarázhatóak. Abból, amely nyelvben átfogó magyarázat adható névadó jellemzőiről, alkotó elemeiről, kialakulásának folyamatáról, és alkotó hangjaival körülírható, magyarázható a mondandója. Állítani lehet bármely eredetet, de bizonyítani kell, és az már jóval nehezebb!

… minden nyelv ősnyelvből eredése vitathatatlan, de vannak olyan nyelvek, amelyek szavaikban több ősnyelvi gyökelemet eredeti szószerkezeti rendeződésében őriztek meg, s így első látásra felismerhetők. Más nyelveknél bonyolultabb lehet a szóeredet kereső elemzés, de nem kivitelezhetetlen.

… az utódnyelvek által megörökölt szavak megfejtései nyomán kiteljesíthető az ősnyelvi szókincs, és így a régmúlt eseményeire vonatkozóan még átfogóbb ismereteket nyerhetünk.

… egyes szavak nyelvi megjátszhatósága, a teremtés nyelvének, az ősnyelvnek a megteremtője általi bölcs tervezése nyomán válnak lehetővé. Az értelemhordozó elemek kölcsönös egymásra hatása, összefűzhetősége, áthidalási lehetősége, a gyök- és szófordíthatóság, a hangok, gyökök átrendezhetősége révén lehetőséget adnak szavak százainak alkotására, mind az ősnyelven, mind az utódnyelveken.

… a hivatalos, hivatásos „magyar” nyelvészet – a magyar nyelv, a magyar szavak eredetére vonatkozóan – vagy tudatlanul ferdít, vagy tudatosan hamisít. Nem ismeri fel, vagy nem akarja elismerni, hogy a magyar nyelv teljesen más beosztályozást igényel a nyelvek összességének ellenében. A magyar nyelvre –, mint élő ősnyelvre – teljesen más nyelvtani elemzési mód alkalmazandó, mint a beszáradt lárvaszavakból álló utódnyelveire.

Azt is felismertem, hogy a felsoroltaknak a mai hivatásos nyelvészet általi elfogadása ledöntené a finnugor bálványt talapzatáról. Bár e bálványt foggal-körömmel védik, ledöntési folyamatát csak késleltetni tudják ideig-óráig, mert természetszerűen bekövetkezend a jövőben, a megfelelő időben!

————————————

/*/ A régész számára kötelező az ősleletek dogma szerint osztályozása, ha a szakmában akar maradni. Különben kiutálják, peremre szorítják, még ha oly szakmai tekintély is, mint a hatalmas ismerettel bíró László Gyula professzor.

A kormegállapítások ficamai abból adódnak, hogy figyelmen kívül hagyják:

A fémek széleskörű feldolgozása már Özönvíz előtti. Erről a Biblia számol be, de rengeteg elhallgatott őslelet is igazolja. E tényt a régészet kötelezően mellőzni hivatott, különben elismerné a teremtés tényét, ami tilos.
Az Özönvíz és járulékos kataklizmái – földrengések hatalmas csuszamlások – feltúrta, felkavarta, felforgatta az addigi talajüledék rétegeket, így sokkal korábbi földtani talaj- és szénrétegekbe kerültek, ágyazódtak be fémek és csontok. Az ásatásokkal felszínre hozott sok fémeszközt, csontanyagot az azokat körülvevő rétegek kora szerintinek minősítik. Ezt sem szabad beismerni, mert szintén a teremtés tényének elismerése volna a következmény. Egy kijelentés képet ad erről a viszolygásról: „Nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón.” R. Lewontin