Az erőltetett nyelvújítás egyik elrettentő példája az ELÉGIA szó ALAGYA alakra magyarítása. Ezt már Kazinczy előtt átgyúrták magyarra. A Wikipédiából: „Az újkor óta elégia alatt a melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol fáradt beletörődést, hol bizakodó megnyugvást sugárzó lírai költeményeket értik.
(Pl.: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)” Kiem. K.S. Az ELÉGIA tehát voltaképpen megELÉGelés vagy megELÉGedés értelmű, mélabús hangulatú, emlékező jellegű lírai költemények, zeneművek gyűjtőneve. Mondhatnánk: ELEGE van, régiesen: ELÉGJE. Ebből az ősnyelvi ómagyar szóból módosult az ógörög nyelven ELÉGIA alakra. Mivel semmiképp nem illett a magyar nyelvbe, nem fejezte ki az ELÉGIA szó mögötti gondolatiságot, így az ALAGYA kisodródott a használatból, nem élte túl a 19. századot. Bővebben a szótárban az alagya címszónál.