Ahogyan én érzem, látom Az igazi elegancia az egész embert megérinti, ám nem feltétlenül az érzékiség felkeltése a célja. Az igazi elegancia az elmén, a szíven, az érzelemvilágon át kíván hatni az érzékekre. Az igazi elegancia egy gyöngéden, szépen, könnyedén elhúzott ívelt, színes vonás. Olyan, ami nem rikít, nem mély nyomot hagyó, de mégis maradandó, időtálló, nemes, s elvékonyodó, távolba veszően mintegy követendő célt mutató. Könnyed, légies, kecses mozdulat, amely tapintatosan megmutatkozó, ám nem szemtelenül felkínáló, nem kihívó, de mégis megfog, lágyan vonzza a tekintetet. Egy alig észlelhető ajakmozdulat, halvány, kedves mosoly, ígéret van a megcsillanó szembogárban, de nem akárkinek, mert nem feltétlenül eladó, mivel elmélyült érzelmi kincset vár cserébe saját csiszolt értékéért. Egy finom természetes illatfelhő, amely megérint, belengi a tért, s előbb az értelemre hat, így keltve érzelmi zsongást, áthatva az érzékek minden zugát. Lélekemelő, ihletadó, lazán lebegő, nem bántó, nem hivalkodó, mégis minden ízedben borzongatva megmozgat. Beindul tőle a képzelet, érzed, hogy vele kell lebegned. Az igazi elegancia nem a divat hullámain vergődik, nem lármás, finoman, alig észrevehetően neszező, halk szavú, nem tolakodó, mint zenében a gyönyörű, dallamos fuvolahang, hárfahúr pendülő rezgése, amelynek harmóniája felemel, hullámosan ringat. Az igazi elegancia, finom, alig észrevehető selymes-bársonyos érintés, mint kellemes, üdítő szellő, virágillatot hozó, simogató langyos fuvallata. Az igazi elegancia a jelen magasztos emelkedettsége, ami megfog, egész életen át vezet, elkísér, s majdan az emlékezés megszépítője, megnemesítője lesz.