Az alábbiakat senkinek nem kötelező elismerni, hiszen ez a teremtés tényét támasztja alá, annak következményeiről szól. A teremtés tényében hinni nem tudományos. Azonban a teremtést cáfolni akaró „tudomány” már sok próbatételen elbukott. Ez a fajta „tudomány” még önmagát sem képes megmagyarázni. Ha komolyan górcső alá vesszük tételeit, kiderül, hogy nem is tudomány, csak nyomorék, sarlatán elmélet-csomag
A Vízözönkor hatalmas mennyiségű jégtömeg hullt a Földre a sarkok térségében a világűr hidegének hőmérsékletén (kb. –275 Celsius fok). A leomlott vízgyűrű tömegének mérhetetlen súlya megváltoztatta a földfelszínt, hatalmas szintkülönbségeket hozva létre. Ha a Csomolungma majdnem 10 ezer méteres magasságára, és a Marianna árok 11 ezer méteres mélységére gondolunk, akkor több mint 20 km. a szintkülönbség. A bárka kikötésétől kezdve folyamatosan apadt a víz, és a hatalmas mélységű árkokat feltöltve, létrejöttek a nagy világtengerek, amelyekben özönével (özön – ocen – ocean) összegyűlt a víz. A felszáradó földeken, kedvező éghajlatú részeken megindult az élet, kiépült a tanyavilág, amely eszményi emberi életforma volna mind a mai napig. Az emberek egy része szorgalmasan dolgozott saját és övéi életének fenntartásáért, ám voltak semmittevő, henyélő, dolgozni nem szerető emberek, törzsek, népek is. A henyélőknek is voltak igényeik, ezért eljártak lopni, rabolni azokhoz, akik szorgalmasan dolgoztak. Ők semminemű termesztő munkát nem végeztek, csak támadó fegyvereket készítettek a loptába (harcba) járáshoz, a lopáshoz, rabláshoz. A sajátjaik védelmének megszervezéséhez a szorgalmasan dolgozó törzsek tanyalakóinak idővel csoportokba, falkákba kellett tömörülniük. Falvak épültek, mert a földművelő tanyalakóknak szükségük volt egymás segítségére, védelem végett, a tétlen, dolgozni nem szerető, lusta, henyélő törzsek embereinek lopkodásai ellen. Mivel a semmittevő törzsek tagjainak kezdeti, egyenként megejtett portyái a falvak ellen nem voltak mindig sikeresek, kezdtek inkább hordákba tömörülve rabolni. Ez okon a földművelők nagyobb, erősebb védelmi állásokat építettek, kerített falakkal vették körül magukat, elkezdtek várfalas falvakba, azaz váras falvakba, várasokba tömörülni, hogy családjaik nappal és éjszaka védelem alatt legyenek. Az oktatott történelem szerint a falvak, városok, véd várak kiépülését a fejlődés jeleiként kell értékelnünk. Sajnos, ez így nem igaz. A falvak, városok, védelmi várak kiépülése nem az emberi társadalom fejlődése, hanem az erkölcs, tisztesség, becsület térvesztése, a társadalom hanyatlása, romlása végett előálló kényszerhelyzet szülte jelenség. Ha fejlődésként kívánjuk besorolni, akkor csak a gazság, gonoszság, rablások elleni védelmi erő fejlesztéseként fogható fel. E „fejlődés” eléréséhez, szinten tartásához a békés ember kénytelen volt harci készültségre fordítani termelőerejének, képességének egy jelentős részét. Így ahelyett, hogy saját családja életszínvonalát emelte volna szabad, békés körülmények közepette, már a korai időktől fogva, elméje alkotó erejének jelentős részét a védelem megszervezése, a védelem eszközeinek megtervezése kötötte le. A nyílt téren szabad életet kedvelő ember kénytelen volt bezárkózni magas falak mögé, s békés termesztő, termelő tevékenység helyett fegyvereket gyártott, hogy védhesse magát. A rabló támadások kivédése végett szükségszerű lett fegyveres csoportok szervezése, katonai kiképzése, ez mind a megélhetést biztosító, termelő, termesztő munka kárára. A nép kellett összeadja a fenntartásra szükségeseket, azok részére, akik a védelmet ellátták. A védelmet ellátók egy idő után hatalmaskodni kezdtek, több adót követeltek a föld népétől. Az összeadott értékek egy része a beavatottak erszényébe vándorolt, valakik módosabbak lettek az átlagnál, megjelentek – a jómódot jelentő – rikító ruhákban díszelgők. A köznép viszont rabja, adófizetője lett a saját kezdeményezéséből megbízott védelmi erőinek. A védelmet ellátó, fegyvert viselő kemény férfiak élére vezérek álltak, akik maguk fölé egy kirívó erővel bíró királyt választottak. A megerősített erődök mögött megszülettek a városállamok. Az Özönvíz után idővel minden szárazföldet belakott a szaporodó emberiség. A földrészek néhol átjárhatóak voltak, esetleg rövid hajóúton elérhetők. Azonban a hatalmas mennyiségű sarki jégtömeg ellenállhatatlanul olvadt, és az alacsony fekvésű belakott virágzó földrészek lassan és menthetetlenül víz alá kerültek, végképp eltűntek. Atlantisz valamint más nagyobb lakott földrészek is így kerültek lassan víz alá. Nem elsüllyedtek, hanem a vízszint emelkedett föléjük. Valaha a Földközi tenger is sekélyebb volt. Meglehet, hogy Gibraltárnál vagy Szicília felé szárazon is átjárható út vezetett. Máshol csak sekély mélységű vizek, amely rövid veszélytelen hajóúttal járó közlekedést tett lehetővé a szigetek közt. A Földközi tenger valaha volt alacsonyabb vízállását, az egyiptomi tengerpart víz alá került városainak, romos, víz által elfedett részei is igazolják. A nagy tengerek partvidékeinek közelében, szerte a világon vannak víz alatti építmények, városrészek. Az Adriai, a Tirrén tenger is rejt építményeket. A Fekete tenger partvidékén, Mangalia közelében ókori település nyomaira leltek. De még sok helyen a világtengerek partvidéke közelében fellelhetőek víz alatti települések romjai. A Fekete tengert a Kárpát tenger Vaskapunál kiszabaduló vize töltötte fel. Valószínű, ettől emelkedett meg annyira, hogy áttörve a keskeny földnyelvet átfolyt a Földközi tengerbe is, emelve annak szintjét, s elöntve addig lakott területeket, majd Gibraltárnál is megszüntette a küszöböt, összefolyva az Atlanti óceánnal (özön).