Valaha a kezdetben a saját tANYÁján a TENYERéből evett az ember. Abban tartotta napi beszerzéséből eredő NYEReségét, nyERESÉGét, ami egyszerű ERŐt NYERŐ ELESÉG: gyümölcs, zöldség, gabona magvak vagy azokból készült kENYÉR volt. A teNYERével egész NYÁRon, az aRANYló napon gyűjtötte a NYEReségként értékelt keNYÉRre valót, amely többet ért számára az aRANYnál. Aztán rájött, hogy fából SZAKADó lapos darabra ráteheti az ELESÉGet. Ez lett a TENYÉR helyettesítője, az első TÁNYÉR rajta a KENYÉR. A dolgos TENYÉR szerzeménye, a TÁNYÉRon levő KENYÉR volt a fő NYEReség, az ELESÉG, amelyet a fELESÉG sütött. A fELESÉG volt a családANYA, ő a legfőbb nyERESÉG. Később a fából SZAKADt darabot, amelyet DESZKÁnak nevezett, FARagva, FÚRva mélyítette, s így olyan mélyített edényt NYERt, amelyre nemcsak a KENYERét tehette, hanem levesnek nevezett főtt folyadékot is tölthetett, amelyet náddal SZIPPAntott fel. Aztán később a KALÁNYoló fából –, amellyel a fELESÉG vagy a LÁNY a FAzékba, faZÉKba ZÖKkentett FŐZött ELESÉGet KALÁNYolta, forgatta körbe – faragott mélyítve olyan KALÁNYt, amellyel meríteni lehetett a TÁNYÉRban levő levesből. Mindenkinek KÜLÖN KALÁNY, KANYÁL járt, mert nem ettek egymás NYÁLas kaNYÁLával, kaLÁNYával. De a legény nem volt annyira finnyás, nem félt a LÁNY NYÁLától, ő szívesen kóstolt a LÁNY kaLÁNYából. Lehetne folytatni. Döbbenetes értelmi összhang! Megfigyelhető az NY hang az NY hangcsoport – ANYA, ENYÉ – sűrű jelenléte. A teNYÉR, keNYÉR, NYÁR, NYEReség, aRANY értelmi összhang. A nyERESÉG – ELESÉG (r > l) – fELESÉG összhang. A DeSZKa – SZaKaD hangváz: D-SZ-K – SZ-K-D. A szláv nyelvekben a DESZKA TÁNYÉRt jelent, de nincs rá magyarázatuk. A FÁból FARagott FÚRt TÁNYÉR románul: FARFURie, de nem ismerik a szó valódi mondandóját eredetét. A leves angolul SOUP, németül SUPPE, románul SUPA, franciául SOUPE stb. Ám nincs rá magyarázatuk, nem tudják, hogy a neve a kezdeti SZIPPAntásból ered. A LÁNY, kaLÁNY, kaNYÁL az igazi női szerepkör egyikéről is szól. Ezeket a szavakat – a hivatalos, hivatásos akadémiai nyelvészet szerint – mindannyit összelopkodták a Kárpát medencébe makogva érkezők. Vajon nem lenne jobb komolyan kutatni a magyar nyelvben a szavak kialakulásának apró lépteit? Nem kiröhögtetni magukat, hanem szakszerűen szóeredet kutatást folytatni magyarul? A mai magyar(talan) nyelvészet a magyar labdarúgás szintjére süllyedt: festik, fényezik, nyirbálják a hajukat, s nézik a tükörben magukat, próbálnak szépek, szalonképesek lenni. S el is hiszi róluk a magyar, ameddig meg nem szólalnak szóeredet vonatkozásban. Akkor viszont a makogás szintjére süllyednek, mert a hangok értelemhordozó szerepét sem képesek megválaszolni. Vagy megmondanák ők nekünk, honnan lopkodta össze 1100 év előtt még makogó magyar a mozgásra, járásra ma létező 15 ezer, a beszédre, szólásra a 7-8 ezer szót?