Megjegyzendő, hogy az ősnyelvből kialakuló latin nyelvben is rengeteg név van, amelynek ősnyelvi eredete kimutatható. Elsősorban az isteneik nevei, de sok más személynév is.
Egyik például LUCULLUS neve.
„A LUCULLUS lakomáiról terjesztett hírek a Kr. e. 60–50-es években hozták izgalomba Róma városának előkelő társaságát. Különleges ízeket elemeztek, színpompás környezetről meséltek, újszerű étkezési szokásokról számoltak be a pazarlásáról híres házigazda vendégei. Lucius Licinius LUCULLUS (Kr. e. 117–57/56) ősi előkelő családból származó, híres politikus és hadvezér volt, aki legyőzte Mithridatész pontuszi és Tigranész arméniai uralkodót. Irigyei és politikai ellenfelei azonban bevádolták, ezért visszahívták Rómába. Sokat nem bánkódhatott, hiszen ragyogóan élt a keleten zsákmányolt kincsekből. Görög bibliotékájának és műtárgygyűjteményének páratlan értéke volt. Nevét mégsem e kulturális értékek vagy az európai területen általa meghonosított növények (cseresznye és őszibarack) és állatfajták (házinyúl) örökítették át az utókorra, hanem azok a híressé vált LAKOMÁK…” Kiem. K.S.
Az ősnyelven a LAKOMA lehetett LAKOLA, LAKOLÓ az m > l hangváltás gyakori jelenség. A LAKOMA kedvelőt nevezhették LAKOLÓnak, LAKOLÓSnak, LAKOLLÓSnak, hiszen akinek megfizetnek valamiért, az megLAKOL, azaz jólLAKTATják tette által előidézett következménnyel.
A LUCULLUS családnév lehetett ragadványnév, hiszen az köztudott, hogy minden családnév ragadványnévből alakult ki. Gazdag, jómódú elődei is kedvelhették a LAKOMÁt, LAKOLLÓt, s így erről lettek ismertek, s ez a jelző maradt meg névként: LAKOLLÓS. Később a latin nyelv írásbeliségének kialakulásakor LUCULLUSként rögzült.
Megjegyzendő, hogy azok a népek, amelyek alaptermészetüknél fogva durva, utálatos, undorító, elnyumó, gyilkus (elnyomó, gyilkos) életmódot élő hódítók voltak, azoknak nyelvét az alacsony hangzók uralják. Így alakult ki a latin nyelv az U hangzók túltengésével.
A nyelv minősíti használóját a valóságban és képletesen is.