Hogyan indult a visszafejlődés elfajzás, süllyedés?
A kezdet mindenben meghatározó! Alapállapot az édeni béke. A csend volt előbb, nem a lárma!
A tökéletes ember vég nélküli élet ígéretével teremtetett. Teremtésekor Teremtő Atyja, az ő földi fia több milliárd testi sejtje egyenként mindenikébe ültetett, egy személyi jellemzőit – bőr-, haj-, hangszín, testillat, magasság, adottságok, képességek stb. – tároló, azonosító, életjelenségeit vezénylő, minden vele történő eseményt rögzítő, örökíthető, sejtvédelmet irányító, létvezérlő, hárommilliárd jelkulccsal biztosított parancssort, amelyet saját világegyetem központi számítógépéhez csatolt. Nem hagyta segítő felügyelet nélkül egyetlen földi teremtményét sem. A Teremtő Isten alapelve szerint, teremtményei nem gépiesen szófogadóként, hanem szabad akarattal rendelkezve választhattak utat maguknak, de annak következményeit is vállalva! Más kérdés, hogy az emberiség létszámban nagyobbik része a történelem folyamán elutasította e felelősségnek tudomásul vételét.
A Föld és emberiség feletti felvigyázói megbízatást hatezer évre, főangyali rangban második, legszebb, legcsillogóbb, Fényhordozó, Hajnal Fia, azaz Lucifer kapta, hogy minden rendben, a teremtői akarat szerint történjen. Fényhordozó, Hajnal Fia később – önmagának akarván tulajdonítani az emberpár számára az Atya által biztosított áldásokat – önzésében elbukott, és magával rántotta az emberpárt, akik a figyelmeztetés ellenére, önként követték, sárba dobván az örökélet adományát.
Az Atya az emberpárnak – Édenből kiűzetés ítéletének közlésekor – Megváltót ígért, aki majd visszaszerzi az emberi nem számára az örökélet áldását, és elpusztítja a lázadó, Sátánná lett Hajnal Fiát.
Az Édenből kiűzetés okozta érzelmi vihar, s az első megrázó testvérgyilkosság után, a szaporodó utódok közt sokakban élt a remény a Teremtő által ígért megváltásra. Nem ismerték az isteni terv időbeosztását, ennek ellenére hitték, hogy bekövetkezik.
A Teremtő Isten, az édeni kiűzetés után sem vonta vissza Lucifer hatezer évre szóló, Föld feletti felügyelői megbízatását. Hagyta, hogy amit az emberpárral együtt főztek, egyék is meg, szabadon választott útjukon, a hatezer éves futamidő végéig.
Mutassák meg, lám, hová jutnak a teremtői törvénytől elrugaszkodók? Mennyire lesz sikeres a Földön a Sátán által kínált életmód? Vég nélküli létre szóló tanulság lesz számukra az engedetlenség kegyetlenül tragikus-véres következményeinek sora, amely még napjainkban is tart! Ugyanis, a Teremtőnek vég nélküli öröklétre szóló tervei vannak az emberrel, s e tervéhez: őt félő, benne bízó, tisztességes, becsületes, szavatartó, megingathatatlan erkölcsű, igazságos emberek kellenek. Nem cél nélkül teremtette a világegyetem több százmilliárd csillagrendszerét! E megszámlálhatatlan csillagrendszer több százmilliárdnyi naprendszere mindegyikében létezik olyan kedvező méretű, elhelyezkedésű bolygó, amely a mi Földünkhöz hasonló életfeltételekkel bír. A közeli, nemsokára megtörténő helyreállítás utáni végeredmény, egy megtisztult, Teremtőjéhez hű emberi nemzedék lesz! Miután a Föld betelt emberrel, a vég nélküli létben, a többi bolygót benépesíteni is innen, a Földről honosít oda egy-egy emberpárt, új életet kezdeni egy teljes bolygó feltöltésében!
—
A Biblia a Teremtés könyvében alig 7 fejezetben írja le tömören, Ádám teremtésétől az Özönvízig tartó időszakot. Ezért számunkra úgy tűnik, hogy rövid korszak, hamar lefutott, nincs nagy jelentősége. Ám gondoljunk bele, 1654 év telt el, ami – valamennyien tudjuk – emberi mércével mérve nagyon hosszú idő. Annyi, mint Róma bukásától, az ókor végétől napjainkig, a középkor, újkor, jelenkor időtávja összesen. Ez alatt rengeteg jó és rossz dolog történt a benépesedő Földön.
A gyilkos Káin Édentől keletre telepedett le. Utódai ott sokasodtak. Bár a kedvező kellemes éghajlat végett nem volt szükség kemény építményekre, a leírás szerint később, Káin Fia Hánók mégis várost épített. Természetes, hogy nem egyedül, ekkor már sokan lehettek. Nem tudni mekkora volt a garádolt, bekerített építmények tömege, tán csak egy erődítmény. Mi okból építette? Talán, hogy védve érezze magát és utódait. Ez valahol a mai Afganisztán, Kína felé terjedő területen lehetett. Káin utódai közül is gyilkolt az egyik. Bár egyébként nem voltak rosszabbak öccse, Séth utódainál. De jobbak sem.
Az önzésből eredően szaporodtak a bajok, békétlenség, bizonytalanság uralta a Földet. Ezért fogadták előbb örömmel az emberi testben megjelenő fénytestűeket, akik felvigyázóként mutatkoztak be. Aztán kiderült, hogy ez is a nagy szemfényvesztő, Sátánná lett Fényhordozó Lucifer, csaló húzásainak egyike. Énók ír ezekről a Lucifer-fajzatokról, akik asszonyokat vontak magukhoz, s gyermekeik torzszülötteké, púpos koponyájúakká, hatalmas testűekké, óriásokká nőttek, félelmet keltve a természetes emberekben. A Föld tele lett velük, és gonosz tetteikkel is.
Ők építették a hatalmas kőhalmazokat, peremes pürimádó, tűzimádó oltárok ezreit szerte a Földön. Ma is állnak: szárazon, vízben, jég alatt, s amelyeket ma piramisnak nevezünk. Meglehet, ezeken az oltárokon embereket, szüzeket is áldoztak fel.
Az általuk épített hatalmas kőépítmények mellett, a szárazon, víz és jég alatt fellelt csontvázaik is bizonyíték, hogy itt éltek a Földön, bár a világpolitika háttérhatalmi vezéreinek parancsára e csontvázakat igyekeznek eltitkolni, megsemmisíteni, mégis nyilvánosságra került sok belőlük.
A magyar ősmesék szerint minden óriás nem volt rosszindulatú. Még az sem kizárt, hogy Noé bárkaépítésekor a hatalmas – fél méter vastag, harmincméternyi hosszú – alapgerendák illesztésekor segítettek nekik.
Hánók erődítményépítményén kívül más hasonlóról nincs leírás. A piramisokról nem számolt be Mózes, valamiért nem tartotta fontosnak, pedig ott élt közelükben.
A kellemes légkörű Földön nem volt szükség meleget nyújtó házakra, csak lombsátor, majd szövedéksátor volt a családot egyben tartó otthon. Az észak-amerikai indiánok – akik Jáfet-utód népként még szárazon jutottak át, a később víz által elszigetelt földrészre – megtartották a Vízözön előtti ősi, településrend képét.
Kialakultak a sátoralja nagycsaládok, a mindenkori legidősebb, legtekintélyesebb sátorapa felügyelete alatt. Felesége a sátoranya, matróna, szintén tekintélynek számított a nagycsalád előtt, ő az asszonyi kör munkáit irányította. A sátorapa tisztség Özönvíz utáni időkben is fennmaradt. A nyelvtörés után, a tűzimádó törzs, perzsák társadalmi rendjében főnemesi rang lett szatrapa néven.
A nagycsalád vezetője a korban legidősebb, tiszteletreméltó férfi, a sátorapa volt. A sátoralja rokon nagycsaládok idővel egyesültek, szövetségre léptek, törzsekké alakultak. Törzsfőnöknek a törzsközösség, korban legöregebb, tiszteletreméltó, tekintéllyel bíró sátorapát választották. Ő volt a nesztor, mésztor, nagymester, RABONBÁN. Ők ezért nem kaptak jutalmat, saját sarjaik javát szolgálván ezzel. Saját négyelő munkájuk gyümölcséből éltek, abból tartották el családjaikat, semmilyen ajándékot nem fogadtak el soha senkitől, nehogy a részrehajlás gyanúja vessen árnyékot döntéseikre. Vízözön utáni székely rabonbán és lófők hasonlóan viselték tisztüket évezredeken át a Kárpát-medencében, a magyar állam, királyi intézmény megalapításáig, amikor a rabonbánt kiszorították Pilisből és népvezetői tisztségéből.
Mivel a névadásokban a kezdet mindig meghatározó, így elképzelhető, hogy első esetben hat nagycsalád egyesült törzzsé, és ez gyakorlattá vált. A törzs vezetésében – a nagymester, RABONBÁN mellett – a többi rangidős sátorapa is részt vett. A hat vén leült körben az ő tárgyaló helyükön szert ülni, és a törzs ügyeit zsörtölték, tárgyalták, törzsölték, tisztázták. A fennforgó ügyekben döntöttek a lehető legigazságosabban. E hat ülőhely, hat alom jelképként maradt, mint törvénytevő hely. A hat almon hozott döntés volt a hat alom, hatalom szava törzsszinten.
A sátoralja nagycsalád békés együttélésben, kalákarendszerben művelte, négyelve, csütölve (csüt = négy) szorgalmasan, nem tücskölve (cincogva) a közbirtok területét, a natúrból turán munkával tanorrá tett földet. Eledelre valót termesztek, állatokat tenyésztettek, és egyenlő négyelő, csütölő munkálkodásban, és körosztásban, négyelés arányában, szükséglet szerint, jutott mindenkinek. Négy – munkát jelképező szám. A négybe osztó keresztnek nagy szerepe volt a kezdeti törzsi, családi életben. A kereszttel négybe tájt (szelt, vágott) osztott kör, a négyeléssel megtermeltek igazságos elosztásának lett a jelképe. Mindenki megkapta négyelése fejében a maga fer-táját, negyedét.
Az egyenlő elosztásnak jele a kenyér felszelése előtt rárajzolt kereszt, amely ma is élő, hatezer éves ősi hagyomány! Ezt jelképezték minden rituálé nélkül, a kört négyfelé osztó keresztvonalak a korai időktől. A sírokban talált, ma kelta keresztnek nevezett, négybe osztott körjelvények is, amelyek ősibbek a vallásos keresztjelvényeknél. Ez nem a keresztbe ácsolt kivégző kereszt – mert nem is biztos, hogy az kereszt, tán csak gerenda volt – hanem az igazi ősi Krisztus kereszt, az egyenlő elosztás, amiről Péter beszélt Jézusnak: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. A Keresztes fogalom volt az ősi Megváltó várásban: Eljön a Keresztes, a Megváltó, aki igazságosan elosztja a föld áldásait mindenki javára.
Jézus Krisztus – az igazi Keresztes – is megáldotta a kenyeret, megtörése előtt!
A szaporodó sátoralja nagycsaládok békés életvitelét egy idő után portyázó, durva, erőszakos betörők zavarták meg. Ők olyan törzs népe voltak, akik nem szerettek dolgozni, így nem volt saját termésük, saját maguk által készített ruházatuk. Viszont enni, ruházkodni nekik is kellett, így hát elmentek és elrabolták a békés termelőktől azok javait. E kalandozó rablóportyáik során az emberek testi épségét, életét sem kímélték. Bármilyen rablókalandot vállaltak csak épp dolgozni(!) ne kelljen. Lopni mentek, így lett az ilyen portya neve: lopta, loptába menni. Később harcjelentéssel: lopta, lupta néven az utódnyelvek örökölték. Mivel kezdetben botokkal verekedtek, így botolónak is nevezték loptába járó rabló hadjárataikat. Utódnyelvi maradványa a batle, batalia stb. A mongol Batu is botost, harcost jelentett.
Énók a fénytestűeket felvigyázóként említi. Ezek, akik a Földre jöttek, semmi jót nem hoztak az emberek életébe. Testet öltöttek, s megtanították az embereket hamis dolgokra, a nőket festékkel szépítkezésre, csábos életmódra. A férfiakat rombolásra, háborúzni, fémeszközök, fegyverek készítésére, fegyveres hadviselésre is. E csattogó fegyverek hangja nyomán lett csata neve a harcoknak.
A másfél ezredév után teljesen ellehetetlenülő, gonosszá lett világot Vízözönnel mosta le Isten a Földről. Az emberiség ez időben élő tömegei learatták szabadon választott életmódjuk gyümölcseit.
Özönvíz után
Özönvíz után folytatódott a kezdetekkor megszokott társadalmi rendi életforma család, nagycsalád, törzs. A megváltozott éghajlati viszonyok végett a sátor, a lepel túl hidegnek bizonyult, már meleget megtartó épületre volt szükség. Közbirtokból minden család kapott egy tanyahelyet, amelyre épített egy házat. Körülötte a termőföld, amely ellátta a családot. Kialakult a tanyavilág, mint településforma. Mivel a víz meghatározó az élőlény életében, minden tanya valamilyen természetes forrás, patak, folyó mellé épült. Sokáig a tanya volt az eszményi településforma.
A gonoszság azonban nem veszett ki. Sátán élt, felügyelt, ösztönzött a rosszra, gonoszságra. Az első század békés életvitelét, családok békéjét egy idő után portyázó, durva, erőszakos betörő, rablók zavarták meg. Ahogy szaporodott a nép, a kalandozó rablótámadások is szaporodtak, a rablók öltek, romboltak, taroltak, s minden mozgathatót vittek.
A tanyákon veszélyessé vált a lét. Többen úgy döntöttek, hogy közelebb költöznek egymáshoz, mert a falkában támadók ellen falkában lehet védekezni sikeresen. Lassan falvakká alakult a településkép. Minden üres helyet beépítettek. A SZOM-SZÉDok (szom=üres, széd-desz=sűrű) egymás mellé, sűrűn építkeztek, mert így védettebbnek érezték magukat. Kemény anyagból építettek falat, szilárd épülethez. Mivel jól bevált, ettől kezdve az emberek számára egyik legfontosabb védelem lett a szilárd anyagból épült, kemény falú ház.
Ahogy telt az idő, a rablók nagyobb csapatokba verődtek, nagyobb erővel támadtak. A falulakók úgy döntöttek, hogy fallal veszik körül a falut. Így épültek az első FALAS helységek, amelyeket az egyik – kényeskedőn, negédesen eszező – törzs POLISZ néven nevezett. A falak védtek, de a törzs nagymestere, a rabonbán, s a többi vén intézkedtek sátoralja népük, törzsük megvédéséért. A sikeres védekezés megszervezése végett úgy határoztak, hogy a kemény testi erőben levő fiatal férfiakat rendelik őrként felvigyázóknak, az esetleges újabb támadások kivédésére. Kineveztek egy vezetőt, akire rábízták: válasszon magának társakat, majd valamiféle védekező fegyverekkel is ellátták őket. Az őrök állandóan figyelték, vigyázták a környéket.
Ennek következménye az volt, hogy mivel az állandó őrséget vállalók nem dolgozhattak teljes idejükben saját családjaik javára, a törzset alkotó családok a saját terményeikből kellett pótolják azt.
Ez volt az adó első formája.
A betörések szaporodtak, a rablókalandozás némely törzsnél életformává vált. E törzsek ezt dicsőséges vitézi tettként értékelték, hősökként tartották számon saját kalandozó haramia rablóikat.
———————————————————————————————–
Azok, akik ma oly nagy dicsőségérzettel említik az ősök hősies kalandozását, hódításait, képzeljék magukat, családjaikat, kicsinyeiket a megtámadottak helyébe. Milyen kellemes lehetett, mint derült égből villámcsapás, egyszerre rád törik az ajtót, s visznek minden megfoghatót, kicsinyeidet falhoz verik, asszonyodat megerőszakolják, házadat felgyújtják, s ha ellenállsz, ledöfnek, mint a malacot.
Az nem érv, hogy mások is ezt tették, csak annyit jelent – mi sem voltunk jobbak!
———————————————————————————————–
A védelem megszervezése a békésen dolgozó, alkotó, termelő törzseknél egyre nagyobb fontosságot kapott. Egyre több fiatal férfit kellett elvonni a termelő munkából. Kisebb hadat kellett felállítani a védelemre. Ruházni kellett őket. Azoknak családjai eltartására szükséges adomány mennyisége is nőtt. Ez azokat érintette, terhelte, akik dolgoztak, akik kétkezi munkájukkal megtermelték e javakat.
Azaz terhükre nőtt az adó.
Az őrséget vállaló fiatal férfiak egy idő után hatalmat éreztek kezükben, és úgy gondolták, nekik több jár, mint az átlagnak, hiszen életüket is kockára teszik a törzsért. Felvetették: ha nem kapnak nagyobb támogatást, nem vállalnak további őrködést.
Ez volt a munkabeszüntetés fenyegetésével való zsarolás egyik kezdeti formája.
Kezdtek megvetően nézni a földet művelőkre – hé, paraszt! – magukat fontosabbnak tartván azoknál. Tiszta ruhában, fegyverrel a kezükben jártak, akikre –, mint védelmi erőre – kezdtek felnézni a körülöttük levő gyengébbek, főleg nők és gyermekek. A gyermekek szemében vágyálom lett a közéjük tartozás. Nem az egyszerű fárasztó földművelő munka vonzotta őket, hanem felnőttként a védőhadba álmodták magukat. A fiatal, szép nők is ezekhez csapódtak inkább.
Innentől kezdve a munkájával élelmet és ruházatot előállító, dolgozó népréteg – a korábbi megbízó – kezdett alávetett szerepbe süllyedni.
Az állandóan megismétlődő rablások miatti fenyegetettség okán, olyannyira megnőtt a védelmi erők fontossága, hogy vezetőik a sátorapától és a vénektől is bizonyos engedményeket követeltek a kétkezi munkájukkal termelő családok kárára.
A rabonbán és a vének ellenálltak, így a hadak vezetői félreállították őket, és maguk választottak oly urat a nép fölé maguk közül, aki addigi tetteivel kiemelkedett, jelesebb volt a többinél, kitűnt a többi közül, s aki vezéregyéniségként kiállt a nép elé. Jeles kirótt, kiemelt személyként kiállt, parancsoló hangját felemelve rivallt.
Megszületett a királyi, keráli, urálkedő intézmény, annak fényűző udvartartása.
Falvakból további fallal körülvett falasok, poliszok, azaz városok épültek, amelyekbe – támadás esetén – bemenekülhetett a közeli falvak, tanyák népe. Ez okból adót kellett fizetniük a vár urának. Az adót szipolyozó polisz királyi székhely lett, állam központja.
Megszületett a kiszipolyozó, elnyomó állam intézménye.
Kiknek a terhére?
Azoknak, akik valaha megbíztak néhány markosabb legényt a családjaik, javaik védelmére!
Azóta eljutottunk oda, hogy minden kétkezi termelő munkásra jut legalább 10 – 15 olyan, akit „megbízott” ügyei intézésével, akiket eltart, de akik mára fölé kerekedtek, nyomorgatják, ellehetetlenítik, uralják, fényűző életmódban élnek, és utálattal megvetéssel viselkednek irányukban: Hé, paraszt!
Az eltartottak már többen vannak, mint a keményen dolgozó eltartók.
Sőt, mi több – néha, a nagytételben csalók, rablók, gyilkosok oldalára álltak, állnak megbízóik ellenében!
————–
Valaha úgy tanultuk, hogy a városállamok létrejötte az emberi társadalom művelődési szintjének, fejlődésének fokmérője a történelemben.
Ma már tudjuk, hogy létrejöttük fő oka, az elnyűvelődés, az egyre rohadó, rohanó meredek erkölcsi lejtő! Az államhatalom, a továbbfokozódó elzüllés által kiváltott, ellene kiépülő, kényszerű szükségszerűség szülte jelenség.