Magyar szavak elhazudott eredete
DEÁK – Diák, tanuló. Tanult ember, íródeák. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: déli szláv < görög] A szó eredete a DIÁK alakjából érthető meg, mely GYAKorlót jelent. Az ógörög nyelv is átvette a magyar GYAK/orló/ból a DIÁK alakot. Itt nálunk a DEÁK szóalak is él, amely – tanult, írni-olvasni tudó embert jelölt. A DE szógyök, tuDásra, és ez okon kEDveltségre, az ÁK ÉKességre, az EÁ hangzópáros fejlődésben levőre mutat: lEÁny. Az E az EgyEnsúly hangja, az Á az Ámulat, tudÁs nyitottsÁg. Jelen van a csEÁl (csEnÁl), azaz alkot régies kifejezésben. E páros ily jelentése az utódnyelvekből visszahozott szavakból is megérthető, de a jelenség azokon a nyelveken nem magyarázható. Ilyenek: krEÁl, vagy a gyógyírt jelentő lEAc (lEÁk), zEAma (zEÁmá) szavakban is. A déli szláv nyelvek csak átvevők lehetnek, mivel nyelvükben nem magyarázható.