CSORBA1 – Aminek az éléből, széléből hiányzik egy kis darab. [szláv] A CSORBA a CS.R – R.CS gyökből eredő: CSoR – ReCS. A szóban meghatározó az OR ősgyök, amely ORot, IRt értelmű. Amiből kiCSÓRt valami egy részt, amiből kiRECS-csent egy darAB, így lett CSORBA. A BA ősgyök azt jelenti, hogy a CSORBAság nagy hiBA. A CzF Szótárban leírása: „Aminek éle, lapja, széle, szöglete meg van törve, bevágva, csonkítva. Csorba kés, kard, szántóvas. Csorba fazék, pohár, tányér. Csorba fog, csorba fogú, csorba száju. Palóczos tájejtéssel: cserba. Képzésre hasonló a turba, gurba, görbe, törpe szókhoz. Egyezik vele a szanszkrit karv, vagy karp (brechen, verringern), latin carpo, szláv strba.” A fordított AB (ábra, arc) viszont azt is jelzi, hogy a CSORBAság arculati jellemző. Az RB páros körüli értelemadó hangnyaláb ilyen arculati, viselkedési jellemző leírója: dORBÉzol, gÖRBE, nyIRBÁlt és más szavakban ezt az értelmet hozza felszínre. CSORBA2 – Levesféleség. [román] E szó nincs a Magyar Értelmező Kéziszótár címszavai közt, de kérték többen is a magyarázatát. Íme: A CS.R – R.CS gyökkel indul: CSoR – RoCS, és a CSORog igéhez kapcsolódik, lévén folyadék. Az őskorban az igazi LEVESben nem volt sok adalék, vagy ami volt azt kiszedték és külön ették meg a tenyerükből, miután a levet valamilyen üreges szívószállal felszívták SZIPPAntották, SZUPPAntották az edényből, és a maradék lehűlt. Mindenki egy időben, egyszerre SZIPPAntott, SZUPPAntott, ha nem akart éhes maradni. Ez még a KANYÁL, KALÁNY előtti időből való. Aztán volt egy másik keverék főzet, amely bár híg főzet, talán levesnek is mondható, mégsem az, hanem annak egy alfaja. Ez sűrűbb volt, sokféle zöldséggel, adalékkal. Ez a főzet is visszavezethető a kövesztéses időkre, az egynyelvűség idejére, a FAedények korára. A FAedényben úgy főztek, hogy SORBAn az összes anyagot, minden hozzávalót beleraktak, teleCSORgatták vízzel, majd a tüzesre forrósított tűzálló követ belegördítették, ZÖKkentették, ZAKkantották az előkészített anyag közé – a FAZÉKba, FAZAKba (fazök-kentő, fazak-kantó). Vannak vidékek, ahol ma is FAZAK. A CSORBA (étel) jellegzetessége, hogy mindenféle zöldség van benne (ez az összevisszaság, csorbaság képe), de amiből több van – az a névadó. Ezt már nem tenyérből, hanem a tenyérbeillő, fából FARagott FÚRt TÁNYÉRból, a KALÁNY-nyal, KANYÁLlal ették. Innen a román FARFURie = tányér. A leNYALható KANYÁLból lehetett hÖRPÖlni a CSORBÁt. Még egy névadó jellemzője, hogy nem egyszerre SZIPPAntották egyetlen edényből mindannyian náddal, mint a levest, hanem SORBAn kapott mindenki belőle a fából FARagott FÚRt TÁNYÉRjába. Tulajdonképpen ez egy újítás volt, mert mindenkinek saját evőedénye, eszközei voltak, amelyeknek nagyon örültek, s amelyekre nagyon vigyáztak. Nézzék meg a kisgyereket, mennyire tud örülni a saját evőedényeinek, evőeszközeinek. Románul nem lehet magyarázatot adni sem a SZUPA, sem a CSORBA, sem a FARFURie szavakra.