CSONT – Az ember és a gerinces állatok szilárd vázat alkotó részéből egy darab illetve ennek az anyaga. Stb. [? finnugor] A CSONT a CS.N – N.CS gyökből induló szó: CSoN – NoCS. A CSONT, alapja a CSO ősgyök.
A CS hang sok játékos CSintalan, vidámságot kifejező szavak kezdőhangja, máshol folyadék: loCSog, loCCSan. Itt viszont a kemény, rideg anyag recCSENő töréshangja lehet. Még van egy magyarázat az ősgyökre, amelyet a Biblia I. Mózes 2: 21, 22 versében írtak: „Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül…” Vagyis titokban: CSEN CSÓR, és a többi is olyan miNT…, az elCSENT (csont). A CSO egyike a legelső ősgyököknek, és a CSOda is e gyökkel indul. Mindenki azt hisz, amit akar, de ez egyik magyarázat e gyökre, szóra! Az N.T – T.N gyök: NeT – TeN, felületi simaság, de a NÓTa, TÓNus már hangulat. Mindez jellemzi a NŐT, a körüle, mellette kialakuló légkört. Az NT hangcsoport – ONT/O – a nyelv egyik kifejező eszköze a nemek közti játékra, összetettségére, de úgy, hogy semmit nem mond róla, csak érezteti jelenlétét a háttérben, s bonyolultságát különböző viszonyításokban: csalafINTA, csINTAlan, kÖNTÖs, érINTÉs, kacsINTÁs, pillANTÁs, fINTEreg, fANTÁzia stb.
A CSONT szóból jutottunk ide. A háttéri értelméből ONTOtta ezt elénk. Van az a mondás: rosszCSONT. Ám van jó CSONT is, aki „csontomból való csont, testemből való test” – nélküle: nem élet, az élet, és nincs is élet. Neki én vagyok a mINTA, s nekem ő. Az azonosulás, az „egy test” fogalma a közös CSONT okán, az újraegyesülés soha ki nem alvó égő vágya, legmélyebb, életre szóló, odaadó igaz szerelemmel teljesül. Lehet hitkérdésé is tenni e fenti szófejtés elfogadását, de a nyelvben semmi, de semmi olyan nem alakult ki, ami nem a való életből vétetett. A nyelvben soha nincsenek véletlenek! A nyelv a teremtés bizonyítéka.