CSIZMA – A lábszárat is fedő hengeres szárú lábbeli. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szerb–horvát < török] A CSIZMA a CS.Z – Z.CS gyökből indul: CSiZ – ZüCS (z > sz: csisz, szücs). Ez utóbbi a SZÜCS szót adja, és ez szintén a bőrművességhez tartozó. Vagyis, nincs itt semmilyen török > szerb-horvát eredetvonal, magyar e szó velejéig! A CSIZMA a legfinomabb kifeszíthető, fényesíthető bőrből készül. Nevét a CSISZolt, fényezett külalak látványa nyomán kapta. A CSIZMA, hangzásban egyszerűsített szóalak. Az eredeti: CSISZMA, és a kiejtési könnyebbség miatt sz > z váltással alakult ki a CSIZMA szóalak. A ZM hangcsoport – IZMA – inkább durva felületek megnevezésekben áll. Ilyenek: dorOZMA, rOZMÁr, zUZMÓ. Viszont az SZM hangcsoport – ISZMA – oly szavakban, amelyek kifinomultságot, vagy arra törekvést leírók. Ilyenek: ESZME, pISZMOg, szÖSZMÖtöl. A szépen CSISZolt lábbeli, a CSISZMA készítője, GYÁrtója (gy > dj), DJÁrtója, DIÁrtója a CSISZMA-DIA. Az egyszerűsödött kiejtésben: CSIZMA-DIA, CSIZMADIA. A magyar CSIZMA mindig különbözött a többi népek CSIZMÁjától: formában, fényben, keménységben. A török papucsban, saruban, legföljebb szattyánban járt, az igazi sima felületű, fényezett CSIZMÁt itt ismerte meg hadjáratai idején. Az is bizonyított, hogy a térség népei közül a magyarság „dobta” el elsőként a bocskort, és váltott cipőre, CSIZMÁra. Azt állapíthatjuk meg, hogy a CSIZMA megnevezés egyféle becézése a szép, kedvelt hosszúszárú lábbelinek. Ez onnan tudható, hogy a szeretett, kedvelt, szép kiscsikót MACSInak becézik, azaz MACSIZzák. A CSIZ-MA – MA-CSIZ fordítás ezt igazolja. A CSIZMA a lovas magyar nép lábbelije. A CSiZMa – MaCSiZ hangváz: CS-Z-M – M-CS-Z. Van bizonyíték bőven a magyar nyelvi eredetre! Honnan akkor ez a szerb-horvát – török CSIZMAtáncoltatás a magyar nyelv asztalán?