CSIZMA – A lábszárat is fedő hengeres szárú lábbeli. [A hivatásos nyelvészet szerint: szerb–horvát < török] A CSIZMA a CS.Z – Z.CS gyökből indul: CSiZ – ZüCS (z > sz: csisz, szücs). Ez utóbbi a SZÜCS szót adja, és ez szintén a bőrművességhez tartozó. Vagyis, nincs itt semmilyen török > szerb-horvát eredetvonal, magyar e szó velejéig! A CSIZMA a legfinomabb kifeszíthető, fényesíthető bőrből készül. Nevét a CSISZolt, fényezett külalak látványa nyomán kapta. A CSIZMA, hangzásban egyszerűsített szóalak. Az eredeti: CSISZMA, és a kiejtési könnyebbség miatt sz > z váltással alakult ki a CSIZMA szóalak. A ZM hangcsoport – IZMA – inkább durva felületek megnevezésekben áll. Ilyenek: dorOZMA, rOZMÁr, zUZMÓ. Viszont az SZM hangcsoport – ISZMA – oly szavakban, amelyek kifinomultságot, vagy arra törekvést leírók. Ilyenek: ESZME, pISZMOg, szÖSZMÖtöl. A szépen CSISZolt lábbeli, a CSISZMA készítője, GYÁrtója (gy > dj), DJÁrtója, DIÁrtója a csiszma-DIA. Az egyszerűsödött kiejtésben: CSIZMA-DIA, CSIZMADIA. A magyar CSIZMA mindig különbözött a többi népek CSIZMÁjától: formában, fényben, keménységben. A török papucsban, saruban, legföljebb szattyánban járt, az igazi sima felületű, fényezett CSIZMÁt itt ismerte meg hadjáratai idején. Az is bizonyított, hogy a térség népei közül a magyarság „dobta” el elsőként a bocskort, és váltott cipőre, bakancsra, CSIZMÁra. Azt állapíthatjuk meg, hogy a CSIZMA megnevezés egyféle becézése a szép, kedvelt hosszúszárú lábbelinek. Ez onnan tudható, hogy a szeretett, kedvelt, szép kiscsikót MACSInak becézik, azaz MACSIZzák. A CSIZ-MA – MA-CSIZ fordítás ezt igazolja. A CSIZMA a lovas magyar nép lábbelije. A CSiZMa – MaCSiZ hangváz: CS-Z-M – M-CS-Z. Van bizonyíték bőven a magyar nyelvi eredetre! Honnan akkor ez a szerb-horvát – török CSIZMAtáncoltatás a magyar nyelv asztalán? ZM – MZ: a csiZMa jellegzetes neMZeti lábbeliként, jelleMZője a magyarnak. DOLMÁNY – Testhez simuló, csípőig érő, zsinóros zubbony. [A hivatásos nyelvészet szerint: török] A DOLMÁNY a D.L – L.D gyökből eredő: DoL – LóD. Az LM hangcsoport – OLMÁ – a dALMÁra, azaz derékra simuló felső öltözet, a dOLMÁny anyaga szőtt kELME, amely tartást ad a testnek, akár a pÁLMA egyenességét hozhatnánk példának. A dOLMÁny a teljes öltözet része, mondhatnánk: a nadrághoz való csatOLMÁny. Az LM páros, mint jellemzőt rejtő alvó L.M – M.L gyök: LeM – MeL hangjaival alkothatók a kelLEMes, MELeg jelzők, amelyek e felsőruha félét, a doLMányt jellemzik. Az M.NY – NY.M gyök: MáNY – NYáM, elhagyva a lágyítást: MáN – NeM, a MENte szóindító gyöke. Mind a dolMÁNY, mind a MENte, NEMes, azaz ünnepi ruhaviselet, tehát nem a köznapi, mívesnapi, miesnapi, munkanapi viselet részei. A DOLMÁNYról a CzF Szótár így ír: „[…] törzse az elavult dalma, melyből származott a Szathmárban divatos dalmahodik, azaz, testesedik, derékban vastagodik. V. ö. török dolu = tele; és dolmak = telni. Miszerént dolmány vagy dalmány annyi volna, mint dalmára azaz derékra való öltözék. Egyébiránt egyezik vele a török dolaman, dolama, doliman, s a török dolamak is am. begöngyölni, bebonyolni (envelopper, entortiller. Hindoglu). Akár innen akár a magyarból kölcsönöztettek a szláv nyelvekben eléforduló dolama, dolomán, doliman, dolyoman is. A franczia akademia szótára szerint: doliman, am. szinpadon használt török ruha. Eléjön Regnier és Schuster szótárában is doliman mint török felső ruha és dolman mint (magyar) huszármente.” Kiem. K.S. A deli, dali, dalia aki DERék ember, DOLMÁNYt viselt. A gyök magyar értelmezhetősége kétségtelenné teszi a szó, a ruhadarab, a DOLMÁNY ómagyar ősnyelvi eredetét. A DOLMÁNY a DALMÁra, azaz derékra, törzsre, testre való. A MÉKSZ által német eredetűnek írt LÓDEN (lód-en) is a DOLmány DOL gyökszavának fordított alakjából indul: DOL – LOD. A DOLMÁNY szót a török és más nyelvek az ómagyar ősnyelvből örökölték meg. LM – M.L: a doLMány nem való a maMLaszra. SÚJTÁS – Dísz(egyen)ruhán kacskaringósan felvarrt lapos zsinór. [A hivatásos nyelvészet szerint: hangutánzó: suhan] A SÚJTÁS S.J – J.S gyökbővítmény: SúJ – JuS. A SÚJTÁS (főnév) megnevezése képi, hasonlati. Oly kacskaringós végű, játékos vonalvezetésű, mintha ostorSÚJTÁS nyoma lenne. Díszelemként szép, vidám, ünnepi hangulat keltője. Egyetlen népnek sem volt ilyen szép nemzeti ruhadísze. A JT hangcsoport – ÚJTÁ – jelen van a szintén díszelem bOJTOs, rOJTOs bUJTÁs szavakban is. A SÚJTÁS anyaga ZSINÓR, amely a zsinegnél vastagabb és finomabb fonott anyag. Mint díszelem a ZSINÓR, CSIN, CSINOS értelmet hordozó. A JT páros alvó J.T – T.J gyök: JáT – TáJ, a JÁTék, JUTalom szavak gyökalkotója. A szép dísz JUTalom gyanánt van viselőjének. A T.S – S.T gyök: TáS – SáT, a kínálás TESsék szava, minden díszelem nyomatékkal – SŐT – a láTÁS szervére, a szemre kíván hatni: TESsék nézni! A JT – TJ kapcsolat: a súJTás szép látványt nyúJTó dísz. Aki láTJa, azt meghaTJa szépsége. ZSINÓR – A zsinegnél vastagabb és finomabb fonott anyag. [A hivatásos nyelvészet szerint: német] A ZSINÓR szintén a ZS.N – N.ZS gyökből indul: ZSiN – NiZS. A ZSINÓR más, mint a zsineg, mivel a ZSINÓR díszelem is lehet valamely ruha, függöny stb. felületén. Tehát nem varrásra használt. Ebben a szerepében magában hordozza a CSÍN értelmét is, hiszen CSINosító szerepe van a ruhán, az IN gyök ez esetben a külcsÍNre utal. Az N hangcsoport – INÓ – a zsINÓr esetében is több szál összevONÁsa, fONÁsa nyomán készül. Azt is jelzi, hogy ötletes, csINÁlmány. Ugyanakkor rávarrással különböző csINOs dolgok készíthetők vele. Az N.R – R.N gyök: NóR – RóN, a zsiNÓRral mintegy íRNi, RÓNi lehet, vagyis írásos minták készíthetők. Az ÓR kiemelkedést jelent, vagyis a szövet síkjából kiemelkedő, mivel rávarrt. Mely nép ruházatának díszeleme a ZSINÓR? A ZSINÓRos mente, atilla, dolmány, kacagány? Talán a német? A parókás, fuszeklis, térdnadrágos, hózentrágeres bécsiek mikor megláttak egy ZSINÓRos díszmagyart, bár tetszett nekik, de rosszul voltak tőle, mivel féltek az egyenes tartástól. Akkor meg kire jellemző, és honnan ered a szó? A CzF Szótár felsorol néhány hasonlóságot: „Rokon vele a görög zónárion (övecske) újgörög zónári, persa zonnár (funis), mely szó Vullers szerént az arabban is használtatik, s ugyanő azt öszszeveti a görög zónárion szóval is. Ide tartozik a német Schnur, s a szláv snura.” Kiem. K.S. A ZSINÓR díszelemként övezte a ruhát. A CzF Szótár által említett görög zonárion – övecske, övez, amely szóból alakult a zóna – övezet szó. Ezeket mind az ősnyelvből örökölték (zóna, róna).