CSÉSZE – Kisebb füles (porcelán vagy fajansz) ivóedény. Stb. [bérnyelvész: szláv]
A CSÉSZE szó a CS.SZ – SZ.CS gyökből indul: CSeSZ – SZeCS. A CSESZ gyök visszatérő, ismétlődő CSÚSZó, CSUSSZanó, CSISZoló mozgást jelent a CSESZetel, CSESZeget szavakban.
Volt edény, amelynek SZÉCSE volt a neve, ez levesféléknek. A SZECS gyök oly szavak kezdőgyöke, amelyek választékos elkülönülést, az átlagosból emelkedő irányú kivonódást, kivonulást jelentenek. Ilyen a SZECSessziós művészeti irány is. De van SZECSŐ név, és SZÉCSI családnév is. Mindannyi elkülönülő, emelkedettség jelentésű. Az ősnyelven a SZÉCSény, SZÉCSeny kellemes különálló székhelyet jelentett, SZÉPSéges értelemmel.
A CS hang a loCCSanás hangja is. De nemcsak. Az ivóedények közt a köznapias CSUPOR, CSANAK, KULACS mellett kiemelkedő a CSÉSZE, amely rangos ivóedény. Nem azokkal egyenértékű.
Az SZ hangcsoport – ÉSZE – a csÉSZE csESZEtelt, azaz csISZOlt, finomított felületű, anyaga finom, mintázata SZÉp vonalvezetésű. Az első csÉSZE kÉSZÍtője odatette minden tudását, azaz ESZÉt.
Van olyan vidék ahol CSÉSZI-nek mondják.
Régen csak ünnepi alkalmakkor került az asztalra. Emelte az együttlét érzelmi értékét, rangját, és a viselkedést is ahhoz kellett igazítani, vagyis illett „CSISZoltan” viselkedni.
Az ESZTÉtika szó a válASZTÉkos ősnyelvi szó módosulata. A csÉSZe is egyféle ESZtétikai, válASZtékos igényt kielégítő ivóedény, amely ahhoz méltó viselkedésre kötelez.
Eredete nem szláv! Semmiképp. Az oroszok is ihattak teát CSÉSZÉből, ám a szó az ősnyelven fogant.
