CSELÉD – Valakihez hosszabb időre elszegődött bérmunkás. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A CSELÉD szó a CS.L – L.CS gyökből indul: CSeL – LeCS. A fordított gyök, a LECS, benne az ECS, ÁCS, szintén CSELekvést kifejező szó értelemadó ősgyöke. ÁCSol: a szakÁCS ételt, a takÁCS posztót, vásznat, a kovÁCS vasat munkál, az ÁCS házat épít.
A CSELÉD szó olyan CSELekvő személyt jelentett, aki a család tagja, része volt. A gyermek szokása, hogy a szülő érkezésekor kiszalad ELÉbe. Azaz ELÉD szalad ÉDes gyermekED, a kis CSELÉD. Amint a SZOLga valaha megtisztelő állás volt –, hiszen ura akaratát SZÓLta, őt képviselte – úgy a CSELÉD szó sem volt kialakulásakor lealázó értelmű. A CSELekvés CSEL gyökéből indul. A LÉD ide-oda mozgást jelent. Vagyis: tevékeny, mozgékony családtag. Az L.D – D.L gyökből induló szavak kedvelt személyt, kellemes jelenséget leírók. A deli dalia. A szelíd dalos ajkú kisleány. A tisztelt személy, akinek illett meghajolni (dől). Hajdanán a szerelem megnevezése dili volt, amint a bolondozásé is. De e gyökből indul a DOLgos szó, amely a szorgalmas csaLÁDtag, cseLÉD jellemzői közé tartozott. Székelyföldön még az én kiskoromban az öregek a kisgyerekeket kicsi CSELÉDnek vagy kicsi szógám-nak (szolgám) szólították. Főleg a lánygyermeket nevezték CSELÉDnek. Az ÉD a bensőségesség megnyilvánulása, kifejezése, az ÉDes gyökszava. A LÉD a könnyedséget, a gyors mozgást jelenti. A nyelvek szétválásakor még ez volt az értelme, mivel az utódnyelvek némelyikében az L.D gyökkel indult a fiatal lány, hölgy megnevezése: LÉDI. A CSELÉD szó az önzés, a meggazdagodási vágy elterjedése nyomán vált megalázó értelművé. CSEMBALÓ – Húrjait pendítésre megszólaltató zongoraszerű régi hangszer. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: olasz] A CSEMBALÓ a CS.M – M.CS gyök bővítménye: CSeM – MeCS. A CSEMBALÓ húrasztala látványra hasonló a cimbalomhoz., bár burkolt, csak a rezgésbe hozás történik közvetett pengetéssel. A CSEMBALÓ az ütögető vagy kézzel pengetett hangszerek világában CSEMegének számított. Ez volt a zongora elődje.
A CSEMBALÓ is egy töMB, mint a cimbalom. A CSE gyök a megpendülő húrok CSEngő hangjára utal. A CSEMBALÓ is vígasság tevő szerszám (régiesen). Vagyis vigALOmra a vidáman toMBOLó eMBereknek. A BALÓ: BÁL – LÁB, az ütemre mozgó, lóBÁLÓ, vagy a táncoló LÁB. Az olasz nyelv megörökölte a LÁB, himBÁL szavakból a BALlata, BALlare szavakat, és a CIMBALOMból a CSEMBALÓt. E szó –, bár olasz földön alakult ki –, nem nélkülözheti az ősmag-nyelvi gyököket, szóelemeket, mint például a csengés CSE ősgyökét, a csemege CSEM gyökszavát, az MB kötött mássalhangzó-párost, s a köré kialakuló EMBA értelemadó hangnyalábot, amely – épp mint a cIMBAlomnál – az ide-oda hIMBÁlózó kézmozgás leírója. A BALó, a zenére ütemesen mozgó LÁB fordított gyökszava, amely eredője az olasz BALlare azaz tánc szónak.