CSÁRDA, CSÁSZÁR

CSÁRDA – Falun, városon kívüli (országút menti) kocsma, fogadó. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szerb–horvát < …perzsa] A CSÁRDA a CS.R – R.CS gyökből induló szó: CSáR – RiCS. A CSÁ gyök a félre irányt jelenti. A félreCSApott CSÁkó, CSÁrdás kiskalap. A CSÁmpázó léptek. Az utak, letérők melletti CSÁRDA (RD páros), olykor lÁRmás, CSÁRmás keDvtelést (d), DAlolást lehetővé tevő iDőmulató helyiség.

CSÁRDALÁRMA – három szó együtt, összeolvasztható, mert összetartozó, a CSÁRDÁhoz kapcsolódó jelenségek összessége: CSÁRDA, DAL, LÁRMA! Itt ropták a CSÁRDÁSt. Az egyik legmagyarabb, a magyarságra legjellemzőbb vonást igyekeznek szerb-horvátnak, perzsának beállítani. Ha fordítjuk: DACSÁR, innen a szláv DÁCSA. Az RD kötött mássalhangzó-páros ősmag(yar)-nyelvi ismertetőjele a szónak, és van kapcsolata a CSÁRDÁban történő eseményekkel. A CSÁRDA az út mellett (csára), vagy eRDőszélén állt. Itt a CSApra vert hoRDó fő szerepet kapott. Történtek benne feRDe dolgok, főleg amikor zoRDon kedvű, moRD betyárok is megfoRDultak ott. Volt oRDítozás, CSÁRmálás, RICSaj, RÁCSujozás, veRekeDés, DöRgés, DuRRogás, mert az ital miatt az öRDög költözött az emberekbe. Sok értéket elheRDáltak benne. De vidám hangulata is volt (van). Táncra peRDültek a mulatozók, eljárták a csüRDöngölőt, csáRDást. Nos, van ennyi értelmi kötődésű szó a CSÁRDÁval kapcsolatban a szerb–horvát, perzsa nyelvekben? Igaz a CzF Szótár is bizonytalan eredetet ír, de az eredetre való utalásai a CzF Szótárnak felülírhatók, mivel ők még akkor nem ismerték fel az értelemadó hangcsoportosulásokat, azok azonosító hitelességét, így tévedhettek e dologban.  

CSÁSZÁR – Uralkodó. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv < …C. J. Caesar nevéből] A CSÁSZÁR szó a CS.SZ – SZ.CS gyökből ered: CSáSZ – SZáCS. Nagyon furcsa megállapítás, hogy mi kaptuk a szlávoktól. Ez a szó régebbi Caesarnál, s a szlávoknál. Még az egynyelvűség idején képződhetett. Itt a csasz, CSÁSZ, csesz, csősz, az ÁSZ értelemadó gyök, és a SZÁR, szer, szor gyökök értelemadó szerepét kell megfigyelni. Az előbbi – CSÁSZ – mozgásformát (császkál) s vigyázót (csősz) jelöl. Az ÁSZ a meghaladhatatlan magasság és kiterjedés. A SZÁR lehet magas SZÁL. olyan szál, SZÁR, amely kiemelkedik a többi fölé, és képességei okán SZORzati fölénnyel bír. Kellett lennie előzőleg már egy ilyen szónak. Az orosz CÁR szó biztosan nem a Caesarból van, mivel annál  sz > c váltással lett SZár > Cár. De a kínai, japán sem. Az viszont meglehet, hogy a Caesar név, etruszk eredetű és a korábbi, már létező CSÁSZÁR szóból ihletődött. A szóban meghatározó értelmű az ÁR ősgyök, amelynek változatai jelen vannak a bíró, báró, úr, király, fáraó szavakban. Így uralkodói címként való korábbi jelenlétére az ERőre utaló ÁR gyök is bizonyíték. A CzF Szótár eredeztetését saját magyarázata is megcáfolja, hiszen csak a római birodalom maradványain élők majmolták, a keleti szláv nyelv vonzásában élők és a többi keleti nép már nem. Íme a CzF idézet: „A latin caesar szóból alakult, mely számos más nyelvekbe is átment; így németül Kaiser, réginémetül cheisar, keisor, angolszászul caser, kasere, kasyr, hollandul keizer, svédül kejzare, gothul kaisar, tótul cisár, oroszul tzár, szerbül czár. Figyelmet érdemel e helyütt a héber (elüljáró, fejedelem), így az arab száry, hindu szear, szanszkrit sera, sira, persa sáhszár; ez utolsó mint összetett szó jelentése: sah-(király-)szerű.” Kiem. K.S. Megjegyzendő: Iulius Caesar nem óhajtott magasabb elismerést, mint amilyen Nagy Sándort övezte, és Nagy Sándor csak király volt. Bizonyítékok sora van a történelemben, hogy a nagyzási hóbort, a hiúság miatt törte a nyavalya – esetenként szellemi fogyatékos – utódait (Caligula, Néró stb.) a Caesar (Kajeszár) név felvételére, viselésére. Még egy érdekesség: Caesar családneve Iulius és a IULIA gens-hez tartozott. Itt sejthető az etruszk örökségű régebbi gyula kötődése a családnak. Az apja személyneve is Caesar volt.