CSÁNGÓ – Bukovinában*, Moldvában élő vagy onnan származó magyar népcsoport. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: csáng ’ide s tova kereng’] A CSÁNGÓ a CS.N – N.CS gyök bővítménye: CSaN – NaCS. A CSÁNGÓ szó a CSÁ – ÁCS ősgyökből indul. Ez elkülönült (csá), alkotó (ács) népet jelent, nem vándorlót. A CSÁNGálás CSENGést is jelent, hANGadást. A CSÁNGÓk a déli, ma görög vidék magyar nyelvű népe közül CSApódtak ki, még az ógörög nyelv kialakulása előtt, és valóban CSÁNGÁltak, ameddig Moldvába érve letelepedtek. Ősidőktől Moldvában élő, és a mai napig az ősi ógörögös -esz, -isz végződésű nyelvjárást és görögös ruhaviseletet megőrző magyar nyelvű nép. A CSAN gyök a kínaiaknál, Szecsuán (Szécsény) földjén állítólag letelepült falulakót jelent, ellentétben a vándorló életmódot folytatókkal. Ez valószínű ősnyelvi eredetű szó. A CSÁNGÓ név nem jelenthet csavargót. Az NG hangcsoport – ÁNGÓ – a magyar nyelvben az egy ponthoz kötődést is jelzi, amely ENGEd kilENGÉst, de csak bizonyos határig, és onnan vissza. Ez a letelepült nép mozgásterét jelenti. A CSÁNGÓk nem csavargó nép volt, hanem délről kirajzott, Moldva földjére áttelepült ősmagyar nyelvű nép. A CSÁNGÓk jóval az úgynevezett honfoglalás előtt ott éltek már mai lakhelyükön. Valaha, amikor még a Kárpát tenger uralta a belső – ma Kárpát medencének nevezett – tért, ott kívül, a ma Moldva néven ismert részen már laktak magyar ajkú népek, a mai csángók ősei. A Moldva név is magyar szó. Ott voltak még mielőtt a Vaskapunál áttört a víz, és Ereszter vagy Eszter, Iszter néven nevezett csatornát, medret vájt magának az alacsonyabb fekvésű tájak felé. A mai Fekete tenger víztömege által elborított területet is lakták már abban az időben. Azokat ellepte az ár: vagy magasabb részekre menekültek, vagy odavesztek. A Fekete név valószínűleg e pusztítás okán maradt fenn. Az emelkedett részeken élők továbbra is ott maradtak. A CSÁNGÓk ősisége a saját területükön talán régebbi, mint a Kárpát medencében, Székelyföldön lakó magyar ajkú népeké, vagy egyidős velük. Azt lehet mondani, hogy ők, a székelyek és a palócok a térség legrégebbi népei. Mivel ők délről jöttek a ma görög szigeteknek nevezett vidékről, és az ógörög előtti eszező magyar nyelvet beszélik, így képet nyújtanak az összmagyarságtól teljesen eltérő módon megőrzött eredeti magyar nyelv egyik sajátos nyelvjárásáról és életvitelről. Ha gondosan leválasztjuk az évszázadok óta rájuk rakódott néhány román elemet, kirajzolódik egy munkaszerető, békés, egyszerű, a hagyományaihoz rendkívül ragaszkodó ősi magyar nyelvű nép képe, oly magyar nyelvű népé, amely soha nem volt a tömbmagyarság része, és sosem tartozott a székelységhez sem. Tehát a CSÁNGÓk egy teljesen különálló magyar ajkú nép. Ez a magyarázata annak, hogy a CSÁNGÓk nem tudtak teljesen beolvadni sem a magyarságba, sem a románságba. Különleges, még délről hozott szellemiséget, viseletet, nyelvezetet őriznek, amely nem engedi teljesen elvegyülni őket a körülöttük élők közé. Ezt felismerni és elismerni, elmélyülő, átérző műveltség kérdése lenne. Sajátos nyelvüket ápolni kell, és nem kell magyarrá tenni, hanem meg kell hagyni CSÁNGÓnak őket. Ez egy olyan ősiségi jegy, amely ha elvész, kihal vele egyik legősibb népcsoport. A mai magyar nyelvűek így több rétegből tevődnek össze. Egyik része délről, Szicília irányából, a másik a Duna vonalán, nyugatról, szaporodási kirajzás nyomán terjedő, évezredekkel ezelőtt letelepült, a medencét betöltő, az ősi magyar nyelvet megőrző, itt székelő nép. Továbbá az Árpáddal érkezők, akiket nyelvükbe olvasztottak a már itt élők. Jelentős, mai napig meghatározók, a Kárpát tenger partján, karéján kívül élők: keleten a CSÁNGÓk, északon a palócok. Azon a helyen, déli magyar ajkúak közt, ahonnan a CSÁNGÓk kiváltak , nem létezett – munkavégzésre alkalmazott – dolog szó. Ugyanis a moldvai CSÁNGÓk nem használják ezt a szót, ők munkálnak. Ez volt az első szó a kézzel végzett tevékenységre. Ez a kéz jelentésű mancs, muna szavakból ered. A dolog szó nem utal kifejezetten a kézre, a tologatás szóból ered, amelyet kézzel, lábbal vagy egész testből lehet végezni. A mai CSÁNGÓk az utolsó létező szigete az eszező magyar nyelvet beszélő népnek. A CzF Szótár a nyelvükről: „Ezek általában a vastag s és cs betüket is vékony sz és cz hangon ejtik. Gazdag czángó volt az apám, kokojába járt az anyám; ugyan mért lennék én szegény, szósz-zászlói (sós-zászlói) czángó legény. Ez volt ám a czángó szine, a mig együtt vert a szive, de moszt nem ver együtt szive, azért szok (= sok) a czángó szine. Csangó dalok.” Nyelvjárásukról, nyelvük eredetéről, az eredeti kiejtéseik megőrzéséről Varga Csaba: Ógörög: régies csángó nyelv című könyve bekezdő fejezetében vagy az eszező csángó és ógörög szavak összehasonlításában a 46. oldalon lehet tájékozódni. Erről még fent, az ács címszónál. Mindehhez hozzáteendő, hogy az osztrák üldözés elől menekülőkként, székelyek is letelepültek közéjük, és teljesen átvették szokásaikat. Később a beszivárgó valachok is rájuk nyomultak. Ám, nincs az a magyar nyelvű nép, amely annyira kötődne szülőföldjéhez, mint a CSÁNGÓk. Ha a CSÁNGÓk oly nagyon szeretnék a csángáló vándoréletet, rég eljöttek volna Moldvából az ottani elnyomottságuk miatt. Jobban kötődnek ősi lakhelyükhöz, sajátos, magukkal hozott ősmagyar eredetükhöz, mint sok más táj magyarsága, hisz a románok évszázadok óta gyomorforgató módon próbálják beolvasztani tűzzel-vassal őket, de ha megőrülnek miatta, akkor sem megy nekik. NG – GN: a csáNGót bármely magyar ajkú népcsoportba illesztenék, kilóGNa közülük nyelvével, viseletével, szokásaival. /*/ Megjegyzés: Bukovinában nem CSÁNGÓk, hanem székelyek éltek.