CIMBALOM – Asztalszerű húros ütőhangszer. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin < görög] A CIMBALOM a C.M – M.C gyökből indul: CiM – MáC (c > sz, m > n: szín). Az MB páros főleg töMB jelentésű szavak kulcspárosa, a comb, hombár szavakban. A CIMBALOM is hasonló: egy töMB. Az MB páros hangvonatkozású is a dorombol, bömböl, tambura és más szavakban. A CI gyök hangra utaló, vékony, éles, aCélos hangra, épp mint a CIteránál. Ám mindkettőnél a vigalmi SZÍNezetű is. A BA jelentése: nagy, a BAL – LÁB nem csak az ütemet doBOLó LÁB, de a cimBALom zenéjére táncoló, azaz LÁBaló (innen az olasz balata = tánc) mozgás is. A CIMBALOM régiesen: vígasság tevő szerszám, azaz vigALOMra való a jókedvükben toMBOLó eMBereknek, CIMBOráknak való. A szóvégi LOM (mol) a zene okozta érzelmi fellazulás, ellágyulás, de maga a fülbeMÁSZó dalLAM, MELódia is. Az ógörög, latin nyelvek megörökölték, de értelme, a név mibenléte – akár a hárfa neve – azokon a nyelveken nem magyarázható meg átfogóan.
CIMBORA – Szórakozásban, játékban stb. gyakori társunk, jó pajtásunk. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: román < ? szláv] Itt is az MB a tengelyhangzó az eredet eldöntője. A CIMBORA a C.M – M.C gyökből indul: CiM – MiC (c > sz: szim, szom). A CzF Szótár szerint: „A czimbora tehát szorosabb és belsőbb pajtás, […] Eredetileg lehetett: czim-pár v. czím-párja, azaz czímben, polgári állásban pár, barát, társ; lehet annyi is, mint csín-pár, azaz csínban és csínben, vagyis jó és rosz tettben párom, barátom, s ma is ez a legdivatosabb értelme; még egy harmadik elemzése: szívpár, szívem párja, szűm párja; némely szójárásokban: szimbora.” A szóból kicseng a CIM gyök nyomán a CSIMpalkodás (csimpaszkodás), az összeBORUlás értelme. A CIMBORÁk együtt vannak az eszem-iszom mulatozásokban. Bajok esetén SZOMorkodva összeBORulnak (háború). A BORA, lehet még a BARát módosult alakja is. A CIMBORAság bizonyos érdekközösség is. Székelyföldön van legelőCIMBORAság. A Magyar Néprajzi Lexikon írja: „Minden esztena-társaság (gazdaság, cimboraság, cimboraszer) élén maguk közül választott esztenabíró (főgazda, majorbíró) állt, aki a közösség dolgait intézte, a juhászt ellenőrizte és munkájáért némi javadalmazásban is részesült.” (M. N. L. I. Budapest, 1979. 734.). Vagy a Lövéte története (Gazdálkodás a XVII-XIX. században): „A juhtartó gazdák összealakultak „cimboraságokra” (társulatok- M. J.) Egy „cimboraságnak” volt kb. 300-500 fejős juha 100-250 darab meddő juha, berbécse és tenyésztésre meghagyott nőstény báránya. Közösen fogadtak majort (ún.bácsot) a pásztorfogadó gyűléseken, s más cimboraságokkal egyetértésben közösen osztották újra minden évben a legelőtesteket. A cimboraság tagjai juhszám arányában élvezték a juhtrágya hasznát, és az által javították a soványabb szántóföldjeiket” Továbbá: „Aki nem rendelkezett a szántáshoz szükséges négy ökörrel „cimborában” (azaz társulva- M. J.) szántott.” http://www.lovete.ro/index.php/en/lovete-tortenete/lovete-kozseg-tortenete Kiem. K.S. Elképzelhető, hogy ezekben az esetekben néha felmerültek problémák, előfordult háBORgás is. A CIMBORA kifejezés se nem román, se nem szláv. Ősmag(yar)-nyelvi eredetű, gyakorlati vonatkozásai végigkövethetők, a mai magyar nyelven elemeire bontva magyarázható szó, amit sem a román,sem a többi szláv nyelven nem lehet megtenni!