BUKTA – Kelt tésztájú, hasáb alakú, lekvárral, túróval töltött sütemény. [A MÉKSZ szerint: szlovák] A BUKTA B.K – K.B gyökből alakult szó: BuK – KaB (kub, kab, keb) Már a gyök sejteti BOGszerű alakot, s hogy valamilyen töltelék van BÚjtatva a BUKta KEBelébe, a KABátja alá. A töltelék milyensége csak a kóstolás, felbontás után ismerhető meg, addig TABU (buk-ta – ta-buk). A KT kötött mássalhangzó-páros jelen van az iktat, kaktusz szavakban, amelyek szintén belső tartalmat rejtenek. A kukta, laktat szavakban már megközelíti a BUKTA keletkezését, és létrejöttének célját. A K.T – T.K alvógyök: KéT – ToK, a BUKTA jellemzőit rejti. KÉT anyagból tevődik össze (tészta + ízanyag), és TOKszerűen BUrkolja tartalmát. A CzF Szótár szerint: „Gyöke buk a gömbölyűt, csomóalakut jelentő bog változata: bog-ta, bog-da.” A BUKTA nem szlovák szó, hanem a szlovák nyelv is innen örökölte. Ha viszont mindenképp bizonyítani akarják a szlovák eredetet, lehet próbálkozni a fentihez hasonló elemzéssel szlovák nyelven.
HÁRFA – Háromszögletű keretre feszített húrokból álló pengetőhangszer. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A HÁRFA is H.R – R.H gyökből indul: HaR – RaH. A HÁR magaslat (har = hegy), némely nyelvekben ősmag(yar)-nyelvi eredetű HARmat, mint áldást jelentő szó (román: har = áldás). A HÁRFA istent dicsőítő HÁLaadó (l > r) hangszer volt a régi időkben. Tehát magaslatok irányába elhangzó HÁLazenét játszottak rajta. A HÁRFA zenéje betölti tért, és a szívet is (har = borít). Az ilyen imádati események is a magaslatokon (hegy – har) történtek. A hárFA másik gyökszava: FA, az anyag, amiből készült. Minden ellenkező irányba terelő erőlködő magyarázkodás dacára, az ősmag(yar)-nyelvben alakult ki a szó: FÁból készült dicsőítő hangszer. Erre bizonyíték a több nyelvben való jelenlét majdnem eredeti alakban. A CzF szótár felsorol néhányat: „megvan a német harfe, harpfe, ó német harpha, angol harp, svéd harpa, franczia harpe, olasz harpa, spanyol, portugall arpa szókban. HÁRomszögü nagyobb lantféle HÚRos zeneeszköz, melyet a játszó ujjaival penget. […] Heyse szerént lehetett a régi németben harfan ige, mert a svédben harfwa […]”. Kiem. K.S. A hangszer HÁRomszög alakja is névadó tényező. Összegezve: FÁból készült, HÁRomszög alakú, dicsőítő (har), HÚRos hangszer. Orfeusz HÁRFÁzó zenész volt – HÁRFÁS. Az sz-ező ógörög nyelven előbb HÁRFÁSZ, majd Hárfeusz, Horfeusz, végül ORFEUSZ. Az RF páros ott maradt a szó tengelyében. Megjegyzendő, hogy az RF – FR kötött mássalhangzó-párosok az elmés összefonódások és a különleges üde szépség kifejezői a magyar nyelvben. Példák: féRFi, fuRFang, kaRFiol és mások. Az FR páros körül értelemadó hangnyaláb is kialakult: cIFRA, pÁFRÁny, sÁFRÁny, AFROdité, a szépség istennője, NOFREtete, szépséges fáraónő, a zenei kötődésű rEFRÉn, az ének szebb dallamú, kellemes ismétlődő része. A FRUFRU homlokra fésült, szépítő FRizura. A HÁRFA – AFRÁH fordítás is ezt támasztja alá.