BÚCSÚ1 – Eltávozáskor, elváláskor szokásos köszöntés. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A BÚCSÚ a B.CS – CS.B gyökből induló szó: BúCS – CSáB. Az igazi mérvadó az időtáv, amelyre BÚCSÚt vesz egymástól két ember. A reggeli munkába, iskolába indulás BÚCSÚja vidám és mosolygós, a közeli viszontlátás reményében. Más a BÚCSÚ a hosszú időre, messzi földre távozásnál, mert a soha vissza nem térés gondolata is felmerül, a viszontlátás reménye nélkül. Ez a BÚCSÚ – szerető szíveknél – fájdalommal teli. A BÚCSÚnál az addigi kötődés mélysége is számít, hiszen minél mélyebbről szakadnak ki a kötődés gyökerei, annál nagyobb a fájdalom. A BÚCSÚ oka is számít, mert lehet elCSÁBulás, valaki, valami CSÁBítja a távozót, hogy kilépjen addigi közösségéből, kötelékéből. A CS hangcsoport – ÚCSÚ – a bECSÜletben elválóknál a bÚCSÚzót elbOCSÁtó, és a bÚCSÚzó kŐCSÖnösen (kölcsönösen) bOCSÁnatot kér az együttlét alatti esetleges bántásokért. A szóban a BÚ a nagyon szomorú elválás okozta BÁnat, BÚsongás, a CSÚ maga a válás (csá – félre), a CSÓk. A szerető szívvel BÚcsúzó odaBÚjik ahhoz, akitől elválni kényszerül. A BÚCSÚ sosem könnyű, mert mindig könnyeket fakaszt. Az elválás okozta fájó, kellemetlen oCSÚdás, a szétszakadó lelki CSOnkulás, az elCSÚszás érzete, az utolsó érzelem teli CSUCSUjgatás, a fájdalomtól elCSUkló hangok, a – ki tudja – talán utoljára átlépett küSZÖB, az utána beCSUkódó ajtó, mint vízbe dobott kő CSUBbanása, mind benne vannak a szó értelmében. Ha az elBOCSÁtó szeretetét érzi, más a BÚCSÚzás érzelmi töltete. Fordított esetben BÚS hangulatú, régiesen BÚCSÁlódó. Lehet folytatni, mert még további bonthatósága, magyarázhatósága is van magyarul a szónak. A török nyelvekben is akad elvétve, de a magyar nyelvi tömeghez képest elenyészően kevés. BÚCSÚ2 BULCSÚ – Vallási. Katolikus: bizonyos számú napi purgatóriumi büntetés elengedése. Templom, egyházközség védőszentjének vagy templom felszentelésének emlékünnepe. Az ezzel kapcsolatos szórakozás, mulatság. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A BÚCSÚ eredetileg: BULCSÚ, jóval a Krisztus előtti időkből való gyakorlat, szokás. A szó BOLdog BOL gyökéből indul. Vagyis a BÚLCSÚ szó a B.L – L.B gyök bővítménye: BuL – LoB. A vallásos BULCSÚ – a hiedelem szerint – bűnök BOLCSÁnata. A megtévelyedett BOLCSÁnatot* kér (tékozló fiú). Ennek elnyerését tartották szükségesnek, s így ez lehet BOLdog lelki LOBogás, LEBegés forrása is. Az LCS hangcsoport – ULCSÚ – a bűn nélküli tisztaság, józan elmés megoldások, ezek eredményei megjelenítésében van jelen. Íme: bÖLCS, erkÖLCSÖs, gyümÖLCSÖző stb. Az LCS páros itt alvó L.CS – CS.L gyökként: LaCS – CSaL, más jellemzőt is takar. Hangjaiból alkothatók a kaLÁCS, kuLACS szavak, amelyek a vendéglátás, vigasság, szórakozás CSALogató kellékei, és az összesereglett, vigadozó emberek kötetlen beszélgetését, LOCSogását is jelenti. A BULCSÚ alak maradt meg a román BÂLCI szóban, amelynek magyar eredetét a tengelyében álló LCS páros igazolja. Innen is tudható, hogy ez volt az ősi szóalak, amely eredeti alakjában fagyott be az utódnyelvbe. Az egyszerűsödött BÚCSÚ szó, vallásos értelemben kötelez(ne). A CS hangcsoport – ÚCSÚ – értelmében, végképp ki kell zárja életéből, ami UCSÚ, OCSÓ, pOCSOlyaszerű, mOCSOk, ha megbOCSÁtást akar. A szó nem török, hanem ősnyelvi gyökerű, magyar füllel ma is jól érthető, magyar nyelvi értelmi vonatkozásai világosak. A B.CS – CS.B gyöknek – bármely hangzóval kitölthetően – hatalmas szóbokra van a mai magyar nyelvben: bacs, bács, becs, bécs, bics, bocs, böcs, bucs, bücs, csab, csáb, cseb, cséb, csib, csob, csöb, csub, csüb. Lehet szavakat alkotni velük. A török nyelvek ugyanabból a forrásból örökölték hézagosan, ám átfogó magyarázhatóság nélkül. /*/ BOLCSÁnat csak attól jöhet, akit megBÁNtottunk. Ez esetben Istentől, s csak egyetlen közvetítő van, a Megváltó, senki más. A bűnBOCSÁnat már a középkorban vallási üzletté vált, amikor bűnBOCSÁtó cédulákat árult az egyház.