Amióta az eszemet tudom, mindig rendkívül szerettem anyanyelvemet, ezt az összevissza forgatható, játszható, bármit több szóval is kifejezni képes, kedves, csodálatosan színes és színezhető, rugalmas nyelvet. Már jóval iskoláskor előtt tudtam olvasni, és minden elém kerülő betűt elolvastam. Később a keresztrejtvények érdekeltek, mert azzal lehetett fejleszteni a szóbőséget, egy lény, tárgy, jelenség, cselekmény többféle megnevezését megismerni.
Rengeteget olvastam, kezdetben meséket, verseket, régi történeteket, később főleg klasszikusokat. Szerettem a patinás, veretes régies hangzású nyelvet.
Az olaszteleki és vargyasi Dániel bárók könyvtárainak a kommunisták általi becstelen szétrombolása, tűzre vettetése, felégetése idején néhány egyszerű helyi, betű- és írásszerető ember megmentett azokból néhány példányt, és rejtegették, mert féltették. Később ezek az emberek, látva a betűk iránti érdeklődésemet, engedtek olvasni belőlük, és titokban adtak is olvasásra néhányat. Így ismertem meg már akkor Berzsenyi Dániel véleményét a magyar nyelvről, miszerint: „a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja”.
Minden körülöttem levő apró érdekesség megfogta, megfogja figyelmemet. Mint minden kisgyerekben, bennem is rengeteg miért, hogyan, mi módon, ki által kérdés fogalmazódott meg. E kérdések ma is bennem élnek. Az akkor ezekre kapott válaszokat tároltam magamban, s ahogy értelmem bővült, lassan kiértékeltem. Érdekelt minden apróság és érdekelt, érdekel a végtelen nagyság, a befoghatatlan messzeség. Nekem a nyelv ilyennek tűnt, tűnik ma is. Apró cseppekből lesz a tenger, egyszerű hangokból épül a nyelv, a szavak határtalan szövevénye.
Csöppnyi kiskorom óta tényként hittem, s hiszem ma is a teremtést. Nem vakon, hanem milliónyi bizonyíték tudatában, ismeretében. A mai napig nem hozott fel a tudománynak ama ágazata –, amely a teremtés tényét unos-untalan cáfolni próbálja – olyan egyértelmű biztos, elfogadható bizonyítékot, amely megingathatna ebben. Felnőttként, gyakorlatból tudom, hogy semmi nem jön létre előzetes tervezés nélkül. Még a nagyon egyszerű dolgokat is előzetes tervek alapján készítjük el. Mennyivel inkább a körülöttünk létező csodálatos alkotásokat. Ebbe beleértve az embert, az élő test teljes szervi összefüggő kapcsolatrendszerét, tervszerinti örökíthetőségét, a beszédkészséget, beszédképességet, a nyelvet, mint a gondolatok kifejezésének legfőbb eszközét.
Leszögezem az elején: nem vagyok nyelvész. Ha nyelvész lennék, finnugrista lennék, hisz a képzésnél csak annak hamis tanaival mérgezik az elmét. De a magyar nyelv könnyen felfogható, megérthető titkaihoz nem is kellenek különleges nyelvészi ismeretek. A mai – dogmákkal kibélelt – bonyolult nyelvészi elméletek ismerete semmiképp.
A nyelvek anyja bármennyire összetett, s hatalmas szókinccsel rendelkezik, megértése mégis egyszerű. E nyelvet egyszerű emberek építették fel az elmúlt évezredek folyamán. Egyszerű csomagolásban örököltük meg, nincs rejtjelek kulcsaival zárva, minden beszélőjének édes tulajdona, kellő ráfigyeléssel, egyszerű eszközökkel bontható, elemezhető.
A magyar nyelv, a nyelvek anyja, a teremtés ma is élő, szószülő nyelve. Elemzésére teljesen más módszer alkalmazandó, mint a hivatalos hivatásos nyelvészet által ráerőltetett. Teljesen más, mint a világ többi nyelvére. Semmilyen más nyelvvel nem vethető össze, nincs köze az utódnyelvek grammatikájához.
Az anyára nem lehet ráerőltetni a kislánya ruháit. Azok a nyelvek ebből áradtak ki, mindegyik örökölt az ősi nyelvanyától hasznos vonásokat, ám csak az összesben lelhetők fel elszórtan azok az erények, amelyeket a teremtés élő nyelve ma is birtokol önmagában teljes egészében. A nyelvanya nem mérhető a lánynyelvek mércéjével.
A teremtés nyelvét, a mai magyar nyelvet szeretni kell, s tervezőjét – aki az ember teremtésekor a nyelvszerkezeti vázat, s annak alapjaira a nyelvet felépítő képességet az emberi örökítő sejtekbe ültette végtelenül átörökíthetően – illik tisztelni.
Célom, ráébreszteni azokat, akiket lehet, hogy ilyen szemszögből közelítsék meg a ma is élő ősnyelvet.
Nem az én hibám, hogy bizalmatlan vagyok a hivatalos kijelentések, a dogmaként elfogadott tételek iránt. Soha nem adok igazat elsőre egy hivatalosan leszögezett tételnek, bármennyire fajsúlyos egyéniség megállapítása lenne.
Az eddig tapasztalt, a köznép elé tárt temérdek sok hazugság miatt van így. A hivatalosságoktól származó, igazságként tálalt kijelentések rengeteg hamis valótlanságot tartalmaznak, legyen az politikai, gazdasági, társadalmi, történelmi, tudományos, vallási, és egyéb dogmaként leszögezett, bebetonozott tétel. Így hát elsőre soha semmit nem vesz be a gyomrom.
A hivatalos, hivatásos nyelvészet részéről a magyar nyelv eredete kapcsán, eddigi életem folyamán annyi hazugságot, tévtant, lekezelő mellébeszélést, félvállról fölényesen „tudományosan” megfogalmazott, ködös magyarázatot olvastam, hallottam, hogy tisztán kívántam, kívánok látni. Ezért kezdtem kutatni felnőtt korban a magyar nyelv felépítését, szerkezetét, mert érdekelt a való igazság.
Érdekelt: vajon milyen nyelvet beszélt az első ember, ha „az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja” a magyar nyelv? S ha ez így igaz, és a magyar nyelv tényleg a teremtés nyelve, akkor fellelhető-e, felismerhető-e szerkezetében egy világos, könnyedén követhető, értelmezhető kapcsolatrendszer?
Felismerhetők-e benne az egyszerű kezdet jegyei, értelemhordozó-e a hang, igaz-e a gyökök léte, a szóbokrosodás és egyebek?
Felismerhető-e benne a szószerkezet kialakulásának füzérszerű összefonódó folyamatossága, az életjelenségek kezdeti egyszerű szóképei, s a köztük levő összhang, a szavak lassú bővülése, kiegészülése majd bokrosodása nyomán? Jellemző-e rá az észszerű következetesség, világosság, a gyökértől, a törzsön át a legvékonyabb ágig, amely igazolja egy bölcs Teremtő tervezőtől eredését?
Felismerhetők-e az apró léptek nyomai, a létrafokok, a kifejezések bővülésében, gazdagodásában? A mindennapok használati eszközeinek fontossági sorrend szerint megjelenő kezdeti egy, két, három hangos megnevezései, s a fontosabb történések üledékszerű nyelvi rétegződései követhetők-e?
Felfedi-e a nyelv a teremtett világ titkait, a teremtett élők – növény, állat, ember – fő jellemzőit szavai szerkezeti felépítésében? A kialakuló szavak elágazó, bokrosodó rendszerében észlelhető-e kiegyensúlyozott értelmi kapcsolat?
A mai magyar nyelv a saját szavaiban milyen választ ad a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire? Van-e összhang az eszközök, anyagok és felhasználtságuk megnevezéseiben?
Az élet továbbadását, a szaporítás szerveit és életjelenségeit a társadalom alapelemei – egyén, párja, család, nép, nemzet – felépítését kifejezi-e tömören ugyanazzal a hangkészlettel?!
Mit mond a nyelv önmagáról saját szavaival?
Mit támaszt alá: a teremtés tényét vagy a minden irányítás nélküli kifejlődést?
Ha az irányítás nélküli kifejlődést, akkor igaz-e, hogy több kezdet volt, egymástól függetlenül fejlődtek emberré a makogó vadak a Föld különböző részein, és végül szintén egymástól függetlenül alakultak értelmes szavakká különböző nyelveken, a kezdeti tagolatlan, üvöltő torokhangok? Ez esetben teljesen más rendszerű nyelvek fejlődtek ki egymástól függetlenül, s egymástól teljesen eltérő sejtszerkezetek, örökítő gének jellemzik a fajokat.
Ha a teremtés tényét, akkor igaz az egyetlen pár embertől szaporodás ténye. Ez esetben van egy kezdet, a teremtés pillanata, amely a történelemben meghatározható időben és térben. Egyetlen helyről, magból indult az emberi társadalom, a tagolt, értelmes beszélt nyelv, így összefüggő rendszert alkotva, fő jellemzője a nyelvi összhang az alkotó gyökökben.
Ha még ma is él az ősnyelv, a legősibb, a teremtés nyelve, akkor mit mond Istenről, nevéről, az anyagi világ létrejöttéről, a lélekről, életről, az emberről és az őt körülvevő világról, s az embert érdeklő legfontosabbakról: érzelmekről, szeretetről, szerelemről, nemiségről, családról és egyebekről?
Ha Isten alkotta a teremtés nyelvét, semmi oka nem volt eltörölni azt. Ez esetben létezik ma is!
Ezekre és még egy sor más kérdésre kerestem választ.
Az őslénytan, kifejlődéstan „tudomány” – teremtéselmélet szemben áll egymással. Ez a „tudomány” ösztönből tagadja a teremtés tényét állítván, hogy minden csak úgy magától, önvezérelve, véletlenek sorozata nyomán alakult ki olyan csodásan bonyolulttá, ahogyan ismerjük. Ennek bizonyítása végett a gőgösen fölényes „tudomány” több mint 200 éve izzadva küzd teljes laboratóriumi csúcsműszerezettség egész fegyvertárával, hogy létrehozza az élő sejtet, annak bizonyítására, hogy magától is létrejöhetett.
Semmiképp nem sikerül neki!
Pedig a legfényesebb koponyák, kész agytrösztök és temérdek pénz áll rendelkezésükre, ám az a parányi apróság, az a kis élő sejt – amiről azt mondják, hogy önmagától „kifőtt” az őslevesben – a leghathatósabb segítséggel sem akar összeállni.
Ha viszont tényleg sikerülne, csak azt bizonyítaná be, hogy nem magától fejlődött ki, hanem terv szerint dolgozó tudós teremtőerő hozta létre!
S akkor… erre mi lenne a „tudomány” válasza?!
A síri csend – gondolom.
Úgy képzelem őket, mint azt az afrikai úszót, aki Sydneyben, a 100 m gyors selejtezőjében egyedül úszva kis híján belefulladt a medencébe, pedig a pálya szélén ezrek biztatták, a képernyők előtt milliók, de sehogy sem jött össze neki. A tudósok szintén így vannak az élő sejt létrehozásával, ám ez idáig csak ügyeskedő magyarázkodásokra, vagy esetenként simlis csalásokra futotta.
Valós bizonyított eredmények hiányában nem tudják megcáfolni alapjaiban a teremtés tényét!
—————————————————————————————————–
A mai igazi tudománynak viszont komoly eredményei vannak a sejtkutatásban. Kutatói valódi tudósok, és igyekeznek a sejtek rejtelmeinek felfedésére. Döbbenetes titkok tárulnak fel munkájuk nyomán, amelyek igazi, célirányos előtervezés, s így a tudatos teremtés bizonyítékai. Az átörökíthetőség is a hosszútávra, végtelenre tervezés bizonyítéka. A tudósok a DNS finom vonalainak véletlenszerű kialakulási lehetőségét a 200100 (200 a 100. hatványon) jelölik. Szerintük ilyen véletlen, amelynek a megvalósulási lehetősége a 10050 (100 az 50. hatványon) vagy még kisebb, soha nem történhet meg.
——————————————————————————————————-
A kifejlődéstan – bármily nagy nevek igyekeznek bizonygatni – mosolykategória. Több hitre van szükség hozzá, mint a teremtés tényként elfogadásához. Az ősmesék sokkal több valóságanyagot tartalmaznak, mint a kifejlődéstan erőltetetten színezett mesetára. Az egyes fajok közti szakadékokat áthidaló átalakulás „tudományos” tétele még mindig az altatómese elfogadhatóságainak határain mozgó, és a csillogó szemű kisgyerek képzelőerejét igényli vagy azt is túllépi. Az ember és még a legfejlettebbnek tartott főemlősök közt is óriási, áthidalhatatlan szakadék tátong. E szakadékoknak az áthidalására semmilyen néven nevezendő – ’száz kísérletből száz sikeres’ –, s így megdönthetetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre.
Semmilyen!
Csak a vég nélküli – dogmákkal bélelt – magyarázkodás van, üres szócséplés. Persze, azért igyekeztek, igyekeznek, akár csalással is (piltdowni koponya), de nem sikerült. Aki e két szót – tudományos csalások – beüti a Google keresőbe, bőven talál példákat.
Azt már bebizonyították némelyek, hogy pikkelyből soha nem lehet, nem lesz tollazat. Ilyenkor szokták a „tudósok” – afrikai sámánok módjára – segítségül hívni a bizonyíthatatlan, beláthatatlan évmilliókat (van bőven készleten).
Mondják, hogy 200 millió éve kialakult a sejt. Kialakult! Hogyan?
Nincs kétkedés, tessék elfogadni! Ha a mindenható tudomány mondja, akkor az úgy van megkérdőjelezhetetlenül! Elfogadni és kész! Akkor is, ha nincs is rá semmi bizonyíték. Majd lesz!
S hinni kell még mélyebben, mint a vallási dogmákban, annak ellenére, hogy a bizonygató tudósok elméjében is úgy sorakoznak a kérdő- és felkiáltójelek, mint a sündisznó tüskéi.
Később valahány millió (lehet dobálózni a milliókkal) évre rá, az emlős csodamódon kifejlesztett magának egy olyan gégefőt, amely lehetővé tette a légzés és nyelés különválasztását. Érdekes, nem? Addig fulladoztak, krákogtak, kimúltak, de egy észbekapott, és magától megcsinálta, de úgy, hogy örökölhetővé is tette! Csak úgy ukmukfukk.
Aztán 1,5 millió évvel ezelőtt megjelent a homo erectus, felállt, kiegyenesedett. Majd kb. 200 ezer évvel ezelőtt a homo sapiens.
Ezt úgy adja elő a tudós, oly határozottsággal állítja, mint egy szemtanú, mintha látta, végigkövette volna! Vagy mintha egy tudósítást idézne valamelyik korabeli lapból.
Mi ebben a hihetetlen, ha a tudomány mondja? Ez dogma, tessék elfogadni, még ha fikarcnyi tárgyi bizonyíték sincs hozzá!
Netán hit kell a tudományhoz is?!
Bizony kell, mert az efféle „tudomány” is dogmákon trónolva sarcolja híveit.
Aki utánajárt, tudja, hogy a Darwin által leírt, közel nyolcszáz feltételes módban megfogalmazott mondatban elénk tárt „tudományos” okfejtésnek egyetlen pontját sem bizonyította be tételesen soha senki!
Senki!
Különben Darwin is csak isteni vezetéssel vélte megvalósítottnak az általa leírtakat.
—————————————————————————————
Az igazi tudományt, legapróbb részletekig, ezredpercekre, milliméterek ezrelékeire menően a kiszámíthatóság bizonyossága, pontossága jellemzi! Nincs mellébeszélés, vakduma – számok, méretek vannak. A sorrendben történő folyamatok pontos levezetése jellemzi, és ’száz kísérletből száz sikeres’ alapon bizonyítja állításait.
—————————————————————————————
A tudománynak nevezett őstörténet csak sejtésekre alapozott, örökös keresések, évszázadokat felölelő kutatások, bizonytalan kimenetelű kísérletezések sorozatába bonyolódó. Az efféle „tudomány” az egyáltalán nem bizonyítható feltételezések halmazának gyűjtőhelye. Az alapvető tételei közt egyetlen százszázalékosan bizonyítható megdönthetetlen bizonyítéka sincs.
Nincs!
Mindannyi elméletek, feltételezések szintjén, holtvágányon vesztegel, várva a majdan bekövetkezendő nagy durranásra, a végső bebizonyítás nagy-nagy csattanójára, csodájára. Rosszabb esetben: tévtanhirdetés, szemfényvesztés, sarlatán csalások özöne jellemzi. (Google: tudományos csalások)
Ezzel nem az ágazatok kutatóit akarom teljesen lejáratni, hiszen hasznos részeredményeik is lehetnek, mert a középkori alkimisták – a „bölcsek köve”, élet titka, aranykészítés módozatainak keresői – is fedeztek fel hasznos dolgokat mellékágakon. Csak eme ágazatok bevett reáltudományként minősítését vonom kétségbe, eredményeik vagy inkább eredménytelenségeik alapján.
Ugyanis, ha a valós, igazi, azaz reáltudománynak a fizika-műszaki, matematikai, szerves- szervetlen vegyészeti ágazatai olyan hézagos eredményeket érnének el, és csak vakdumával töltenék ki a hézagokat, mint emezek teszik, akkor még ma is a vízforraló fazék fedőjének a billegését lesnénk, s álmodnánk a gőzgépről vagy a sült galambra várnánk.
Személy szerint, felnőtt gyakorlati emberként tisztelem az igazi egészséges tudományt, ám szememben igazi tudománynak csak olyan ágazat minősül, amely a buktatókkal járó kísérletek, próbálkozások lezárása után, a szakma által nyilvánosság, nagyközönség elé tárt tételei bizonyításánál száz bemutató kísérletnél száz esetben sikeres(!), s így bizonyítja állításait.
Ez a valódi, igazi reáltudomány. Előtte le az összes kalapokkal.
Szerencsére a műszaki tudomány tervezései, megvalósításai a teremtés pontos tervszerűségét igazolják. A reáltudomány a teremtés nyomdokain halad töretlenül.
Kérdezhetik: hogyan képzelem? Tudomány – teremtés összhang?
A jellemzőik hasonlóak: a műszaki tudomány semmit nem bíz a véletlenre, mindent pontosan kiszámít, előretervez, kikísérletez, megalkot, nem kiabálja el részeredményeit, hanem a kész megoldást tárja elő.
Ugyanígy az öröklődés tan, élősejt kutatás és a többi igazi tudományos ágazat.
Nem úgy, mint a fent említett őslénytan, kifejlődéstan férctudomány bizonygatói.
A teremtés előretervezetten, minden szempont figyelembevételével történt. Az állatok ösztönvezérelt beütemezéssel élik életüket. Például a méhek ösztöneikbe épített lépték szerint építik a lépet. Ha a méhész egy üres keretet tesz be a kaptárba, három ponton kezdik a hatszögű sejtek építését. Senki nem méri be nekik a távolságot, mégis amikor a sejtépítéssel összeérnek, pontosan találnak a hatszögek. Senki nem tudja megállapítani utólag, hol vannak a találkozási pontok. Ez csak egy példa a sok ezer közül, és ezek nem az őslevesben főttek ki maguktól véletlenszerűen, hanem tudatos, tervszerű teremtés eredményei.
Magyarország egyik legelismertebb orvosa, Dr. Kásler Miklós szerint a tudomány is Isten létezését bizonyítja. Egy újságírói kérdésre adott nyilatkozatából:
„A tudomány minden eredménye azt bizonyítja, hogy van valamilyen spirituális létező a világban, amire minden visszavezethető. […] Isten léte mellett szól minden, és semmi sem szól ellene. Attól, hogy nem tudom érzékelni csökevényes érzékszerveimmel, még létezik.” (Innotéka)
————————————————————————————-
Egy szembeötlő, le nem tagadható érdekes jelenség is a teremtés bizonyítékául szolgál. Minden – ember által fogyasztható – gyümölcs, minden termény olyan alakot vagy olyan nevet kapott, amely mutatja, mely emberi szervre van jótékony hatással, és milyen hatást fejthet ki ott. Valaki, a teremtő –, aki VAN, és akinek JOHA, azaz JÓ HAjlama VAN – neve: JOHAVAN. Ő eleve tudta: mit, miért teremt, milyen alakban, és az általa alkotott nyelven milyen névvel tár az ember elé annak hasznára! Ez biztosan nem az őslevesben évmilliárdok alatt kifőtt véletlen műve volt, hanem tudatos teremtés! A magyar nyelv, a teremtés nyelve csak róla beszél, mint Teremtőt, csak őt nevezi meg. Annyi bizonyíték van róla, ahány szó a nyelvben. Ő az, aki megalkotta, és hatalmas számítógéprendszerén beütemezte, pályára állította a csillag és bolygó milliárdokat. Aki fenntartja, vezérli azokat. Persze, fénytestű – ember számára láthatatlan – teremtményeit használja hatalmas birodalma igazgatásában. A többi istenséget emberi képzelet szülte, és mindannyi hamis ábrándkép.
—————————————————————————————–
Visszatérve a nyelvre. A több éves nyelv-, szóelemző munka eredményeként, rájöttem, hogy a beszélt nyelv egy összefüggő tömör egység, akár egy gömbbe zárt összesség. Oly gömb, amely elindítva, gördül, s amelynek lassú, egyenletes gördülésekor lehámló felületi palástja, szövetként is látványosan szép, szétterülő szőnyegszerű szöveget alkot. Vagy oly forrás, amely mint kis ér, csermely indul, folyóvá dagad, majd lassú folyású folyamként haladva szétterülő, végtelen tengerré válik.
Azt tudtam, hogy egyedül csak a közszájon forgó beszélt nyelv lehet az, amely minden befolyás nélkül rögzítette az emberi történelem egyszerű kezdetét, egy adott pontból induló meghatározó pillanatait, mivel a köznyelvet nem befolyásolta, nem befolyásolhatta senki. A szavakban, kifejezésekben soha el nem tüntethetően, visszavonhatatlanul olyan elemek értelemhordozó szószerkezetek vannak jelen, amelyek elmozdíthatatlanul állnak irányító jelzőoszlopokként.
Az ember első – hangban megnyilvánuló – kifejezései, az őt érő, általa észlelt hatásokra, ajkaira törő egy-kéthangos válasz. Az első, amelyet kiejtett, valószínű az ÉL ősgyök. A későbbiekben megtudjuk, mily nagy szerepe van az L hangnak az éLetjeLenségek leírásában.
Ezek kiváltói a körülötte levő elemek: föld, levegő, víz, tűz, a növényzet, állatok, ezekhez kapcsolódó jelenségek képek, színek, illatok, élmények, érzések, érzelmek lehettek, amelyek nyomán nevet is adott mindennek. Ezek, a teremtés nyelvén adott ősi nevek, nem kövületek, hanem a magyar nyelvben mai napig élő nyelvelemek.
Mivel az ősi nyelv él, egy nép ma is beszéli, így az ősnyelvet kutatónak nem kell feltétlenül mélyre ásni, keresni köveket, agyagtáblákat, bár azok is hasznosak, s mint ősi kor tanúi, bizonyítanak.
A teremtett lények, alkotott tárgyak, ezekhez kapcsolódó cselekmények, jelenségek több sajátos névadó jellemzőjének elősorolásával egyszer s mindenkorra bizonyítva van, a magyar nyelv minden szava saját szüleménye, saját szóalkotás, fejlesztés. Nem a szomszéd népektől összekapirgált, gyűjtött, ahogyan azt kajánul vagy okoskodó „tudományossággal” – voltaképp tudománytalansággal – a hivatalos hivatásos nyelvészet állítja.
Nevezzük nevén: az ő állításuk vagy tudatosan kitervelt hazugság része, vagy a magyar nyelv belső titkait, szerkezeti felépítését ki nem ismerő hozzá nem értés következménye. Nem én mondom, hanem a NYELV, amely utálja, s így megcáfolja a hivatalos hivatásos nyelvészek minden egyes szóeredet hazugságát!
—————————————————————————————
Minden egyes magyar szó a teremtés nyelvén fogant, ősnyelvi eredetű, annak saját szüleménye, képzése, tulajdona!
————————————————————————————-
Ezt teljes mértékben bizonyítja a teremtéskor az emberi örökítő sejtekbe, génekbe beültetett kristályszerkezethez is hasonlítható, tördelt vonalvezetésű (fraktál), a fák ágas-bogas, levelező, virágzó, gyümölcsöző növekedéséhez hasonlóan fejlődő, bonyolult, de követhető nyelvszerkezeti beszédváznak az utódokra átörökíthető teljes hangkészlete valamint ősgyök készlete is.
A teremtés élő ősnyelve az adott beszédvázon belül kiépülő nyelvi ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok minden földi nyelvben jelenlétével bizonyítja: az élet, az emberi faj NEM a Föld felületének különböző pontjain, egymástól függetlenül megjelenő hordák makogó egyedei hosszú kifejlődésének eredménye!
Az első ember, mint tökéletes teremtmény – minden számára érdekes, érzékszerveire ható, bármely eléje táruló jelenségre – nem bambán tagolatlanul makogva, bárgyún, nyálcsorgatón vigyorogva, hanem értelmesen, érthetően, pontosan ráillő, világosan érthető, egy vagy kéthangos ősgyökkel válaszolt. E rövid és találó gyökneveket jó megfigyelőképessége folytán, ismeretei elmélyülésével tovább bővítette más – közben még észlelt – jellemzőket leíró gyökszavakkal, s így alakultak ki a hosszabb megnevezések.
A nő megjelenésével a bensőséges érzelmek, testiség, egymás iránti mély vonzalmat legmélyebben kifejező szertelen szerelmes szavak, a nyelv cizellált, kellemesen hullámzó, fodrozott, bodorított, élénken színezett, színezhető, elzsongítóan illatos szirmai, mint költői rímek, dallamok is megjelentek a nyelvben. Ekkor – a párkapcsolatok kezdetén, hajnalán – kaptak nevet a nemi szervek, és a nemiség jelenségei. Egyetlen szó sem született ocsmány indíttatásból, mindannyi az észlelt jellemzőknek a megnevezésekbe tömörítése.
Az első ember által kiejtett hangok, az általa alkotott ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok mai napig élnek a magyar nyelvben, azokat szóljuk, azok alkotják a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv alapjait.
————————————————————————————-
Az értelmes ember, itt a Földön, egy adott helyen, teremtés útján egyszerre jelent meg, és minden ma élő ember egyetlen földi ős emberpár ivadéka, leszármazottja.
Sokak által felvetett kérdés, hogyan szaporodhatott el az emberiség egyetlen emberpártól? Honnan vettek feleséget Káin és Ábel?
A húgaikat? – kérdezik szörnyülködve.
Igen – ez a válasz. Nem kell elfeledni, hogy Isten tökéletes embert teremtett, akinél nem állt elő kezdetben génmódosulás ilyen esetekben. A szaporodást így rendelte el. Biztosan nem tévedett, hiszen tudta: mit és hogyan alkotott, műve tökéletes volt. A mára elsatnyult embernél vérfertőzés lenne, de a tökéletes testtel bíró első embereknél nem. Jóval az Özönvíz után tiltotta meg a testvérházasságokat, mivel az ember ekkorra már satnyulni, silányulni kezdett, és fennforgott a vérfertőzés veszélye.
A szörnyülködők talán inkább azon kellene elképedjenek, amennyi és amilyen becstelen utálatosságot véghez vitt az ember a történelem során a mai napig, s az erkölcsi mocsáron, amelyben jelenleg pacsmagol.
———————————————————————————-
A kedves Olvasó az előtanulmányban, a szótárban és a Függelékben olyan szavakkal is találkozik a címszavak s azok magyarázatainak sorai közt, amelyek a mai köztudatban, józan megítélés szerint ocsmánynak, közönségesnek minősülnek.
Ne lepődjön meg ezen.
E szóelemzések követéséhez minden olvasó komolyságát, megértését kérem.
Családom, környezetemben élők bizonyíthatják, nem szokásom trágár szavak használata, tehát nem kedvtelésből, nyegleségből, sikamlós élvezetből hozom be a szövegbe a mezítelen testiség, nemiség szavait, hanem bizonyítékként a magyar nyelvben születésükre, eredésükre, kifejező erejük bizonyítására.
Valaha a kezdetben minden szó, kifejezés az első észlelt hatás késztetése nyomán a legtermészetesebb pőre, nyers, őszinte, nyílt valóság, mezítelen, életszerű, ösztön-szülte kifejezéseként keletkezett. Így hát minden elemzés a legtermészetesebb pőre, nyers, mezítelen nyílt valóság életszerű kifejezéseinek korai, kezdeti lépcsőzetes kialakulása figyelembevételével bontható, elemezhető, gyökönként, hangcsoportonként, ahogyan valaha megszületett.
Mivel minden szó az életben történtek nyomán alakult ki – a szólopkodás hamis állítása, vádja megcáfolásához – erőteljes bizonyítékkal szolgálnak e szavak, úgy ahogyan, s amilyen indítatásból megszülettek, mivel a megnevezések a kezdeti, az első átélés élményének hatására feltörő őszinte ösztöni hangfoszlányokra épülnek.
Az elemzésekben megjelenő, a való élet jelenségeit leíró, némelyek előtt trágárnak tűnő pőre, nyers szavak nem csámcsogón, kajánul nyálazó vigyorgók, hanem értelmes – eredeti nyelvi kifejezések kialakulását megismerni, követni kívánó – egyszerű, komoly emberek számára írattak le!
Tudni kell, hogy a teremtés nyelvében, az eredeti ősnyelvben nem voltak, nem lehettek eleve ocsmánynak minősülő, trágár, mocskos szavak, mert minden szót a mindennapokban átélt természetes élethelyzetek, maga az élet alakított ki, illetve életképek, jelenségek, jellemzők, tulajdonságok nyomán alakultak olyanná, ahogyan ismerjük.
Ezzel együtt az első emberekben még élt az a természetes erkölcsi gátlás, amely az elszabaduló, eltorzuló fesztelen kivetkőzés önműködő ellenszere. Így a bensőséges életéhez kapcsolódó szavait magába zárta, nem vitte ki a bensőséges élményei átélésének behatárolható elméleti körén kívül. Pontosabban: nem tette közhírré azokat.
Az egész Földön beszélt nyelven minden ember megalkotta magában a bensőséges élet eseményeihez köthető saját szavait, ahogyan ő megélte, megfogalmazta, hiszen e gazdag nyelv adott lehetőséget változatok végtelen sokaságára.
E szavak később, a közbeszédben megjelenésükkel, az emberi erkölcs elsekélyesedésével váltak közmegítélés szerint ocsmánnyá. Attól, amikor a „fejlődő, művelődő” emberiség az Isten által ráruházott teremtési mű folytatását, a bensőséges szerelemben megélhető nemiséget, nemzést – az oly vágyott emberi utódok nemzésére adott, testben megélhető fenséges, kéjes érzéssel járó áldást – rendeltetésellenessé, s így szégyellni valóvá tette.
Amikor kiforgatva sarkaiból, kéjsóvár malackodó élvezethajszolássá, ocsmány üzleti célok eszközévé, eladható áruvá, megélhetési forrássá züllesztette, süllyesztette, sorvasztotta. Amikor kiteregette, s a közbeszédben szitokszóként kezdte használni.
Ekkor váltak valóban ocsmánnyá, szégyellnivalóvá e kifejezések.
Azt is mondhatnánk, hogy egy szó használata az általános emberi műveltség elemi követelményei szerint ma oly fokon illő vagy nem illő mások előtt, társalgásokban, amennyire a kép, tett, jelenség, amelyet kifejez, terítékre illik-e valóban művelt, jól nevelt emberekből álló társaság elé. A hálószobánk, illemhelyünk jelenségeit, történéseit leíró szavak – bár azok is a nyelv szerves részei – nem tartoznak senkire, kizárólag reánk vagy az eseményben részvevőre. Ezek nem társalgás tárgyai.
Világosabban: ha undokságról beszélek egy társaság előtt, olyan, mintha elébük, a tányérjukra raktam volna.
Illendő avagy nem? Nem illendő!
Viszont szóeredet elemzésnél, amikor a szó kialakulásának lépcsőzetes folyamatát írjuk le – e szóalkotó elemek, mint jellemzők beépülését bizonyítandó – kötelezően elő kell sorolni: mi miért, milyen jelentéssel került oda, hogyan alakult ki a szó? Mit fejeznek ki a szó elemei és az összesség együtt? E szavak ezért vannak jelen a szótár lapjain a kifejtésekben, hogy felsorolt névadó jellemzőik bizonyítékul szolgáljanak magyar eredetükre.
Vízözön előtt a Földet körülölelte egy védőburok. A termoszféra magasságában víz-, pára-, jégburok vette körül a Földet, és a Föld felszínén kellemes, folytonos egyenlő hőmérsékletű éghajlatot tartott fenn. Ezért nem volt felhő, s így eső sem volt, csak éjszakai harmat a hegyeken. Ezért nem hitte el senki Noénak, hogy Isten esőt bocsát a Földre.
Eső? Az meg mi?
Az embernek nem volt szüksége ruházatra, csak nemi szerveit takarta el, nem kellett ház, csak egy olyan elkülönített rész, ahol bensőséges életét élhette. Nem kellett fűteni, világítani stb. Élelme a növényeken termett.
A burok külsőleg a Föld hőmérsékleti állapota nyomán, felületén kialakult mai képet mutatta. A sarkok fölött jég, tovább mérsékelt vastagságú, majd középen az egyenlítő fölött vékonyabb páraréteg. A sarkoknál volt a legvastagabb, mivel ott volt a leggyengébb a középponttól kifelé irányuló tehetetlenségi sodró erő, a centrifugális erő.
Vízözönkor hatalmas mennyiségű jégtömeg zúdult a Föld sarkaira a világűr hidegével.
A Vízözön hatalmas vízmennyisége elborította az addigi – többnyire – síkvidék, enyhe domborulatú, kis hegyektől tarkított Földet. A víztömeg nyomására hatalmas mélyedések és irdatlanul magas hegyek jöttek létre. A mélységekbe összegyűltek a vizek. Az első nagy tenger, majd özön, azaz óceán a ma Csendesnek nevezett, s amely egy rettentő mély árokban (Marianna, 11 km. mély) és köré gyűlt vízzel indult. Mielőtt a sarkokra lezúdult hatalmas mennyiségű jégtömeg olvadni kezdett volna, a Földön jóval nagyobb volt a szárazföldi felület, és a ma ismert földrészek közt átjárható utak voltak.
A Vízözönnel kapcsolatos: muszáj, megúsztuk szárazon, szavak oly fogalmi háttért képviselnek, amelyek nemcsak a Vízözön bizonyítékai, de annak is, hogy a túlélők akkor ezt a – ma is élő – nyelvet beszélték. A láda, bárka, vádol, belemárt, eláztat, beavat szavak, Noé, Ararát nevek elemzésekor egy sor erre vonatkozó kérdésre kapunk választ.
Kutatók szerint minden nép nyelvében él egy hatalmas áradás története. Így hát – szerintük – nem mindent elborító világméretű, hanem csak helyi áradásokról lehet szó. Ám az ősnyelvi megúsztuk szó és a többi Vízözönhöz köthető kifejezés igazolja a hatalmas világméretű áradást, a sok más fellelhető temérdek tárgyi bizonyíték mellett. Az utódnyelveken nem élnek e kifejezések, mert azok a nyelvek nem élték át, mivel még nem léteztek, így nincs meg egyetlen nyelvben sem, csak a teremtés nyelvében, a mai magyar nyelvben.
Az egész Földet elborító Vízözönt, az alaszkai jégtakaró alatt fellelt, szájukban levő megrágatlan zöld fűvel, a világűr hidegével érkező jégözön által hirtelen szörnyhalállal kimúlt meleg égövi állatcsordák létén kívül, a legmagasabb hegyeken fellelhető tengeri kagylómaradványok, és az Ararát (HAr árat meghaladó, har = hegy) hegység csúcs közeli gleccsereiben nyugvó bárka roncsai is igazolják. A Föld különböző részein létező hatalmas sziklákból álló építmények, amelyekre nincs magyarázata a mai tudománynak. Persze, ezek nem kapnak nagy nyilvánosságot, mivel az úgynevezett „tudomány” bizonyos ágazatait kézben tartó, azokat irányító vezető köröknek nem érdekük a valóság láttatása, sőt ellenérdekeltek ebben. De ezeken kívül még mennyi mindenben, ami igaz! A fentieket nem tanítják, mert akkor igazolnák az Özönvíz létét, a teremtés tényét, és a Teremtő Isten létezését. Ennyi terhet már nem bír el a mai „tudomány”, összeomlana alatta.
A Vízözön, Özönvíz mindenestől elsöpörte az előző korszak népességét, állatvilágát, megváltoztatta a földi életkörülményeket. Az addigi melegházi éghajlat megszűnt. A Földet addig körülölelő vízpára köpeny alatt egyenlően oszlott el a hő, és a sarkokon is kellemes volt a levegő hőmérséklete. A vízburok megszűntével a kozmikus sugarak akadálytalanul, hatékonyan érintették, érintik a Földet, annak lakóit. Ennek következtében a magzatot már az anyaméhben káros adag érte, éri, s így a Vízözön után született emberek élettartama gyorsan csökkent, lerövidült.
A Noét és családját megmentő bárkát az 1800-as években több kutató kereste fel, és megbizonyosodtak létezéséről. Dave Balsinger és Charles E. Sellier, Jr: Noé bárkája nyomában című könyvükben végigkövetik, leírják a kutatások történeteit. Szemtanúkat idéznek, és azt is leírják, hogy az ateista – tudománynak nevezett – pökhendi rosszindulat miként viszonyult a felfedezéshez.
Néhány „tudós” csak azért ment fel az Ararátra, hogy megbizonyosodjon a bárka nemlétezéséről. Ám amikor eléjük tárult a látvány, rendkívül dühösek lettek, és kísérletet tettek a felgyújtására, azonban az évezredek alatt szinte megkövesedett fa nem gyúlt meg. Dühükben megesküdtek, hogy soha senkinek nem árulják el létezését, és a kísérőiket is megeskették, életveszélyesen megfenyegetve őket. Ők nem is a bárkára, hanem a bárka építtető Istenre voltak dühösek tehetetlenségükben. E viselkedésük hasonló az afrikai fűszoknyás törzsek légvédelméhez, akik mutatóujjukkal fenyegetik meg az ellenséges repülőket. Egyszóval: röhejes.
Ilyen hozzáállás jellemezte a sajtót is, mindent, és mindenkit gúnyoltak, aki a bárka létezéséről nyilatkozott. Többek közt a török kormánynyilatkozatot is kipécézték, holott azok saját kutatásaik komoly eredményeiről, a bárka létéről számoltak be. A cári orosz kormány is kutatókat küldött, de a fényképes beszámolók elvesztek a bolsevik forradalom idején. Valószínű, a kommunisták szándékosan megsemmisítették.
Akit érdekel, a fent említett könyvben olvashat róla. Dave Balsinger és Charles E. Sellier, Jr: Noé bárkája nyomában
A bárka tehát ott van, és minden igaz, amit róla az ősi írásokban, köztük a Bibliában lejegyeztek.
A „tudományos” világ több okból küszködik elismerése ellen.
Egyik fő ok, hogy ez esetben a teremtés ténye is elismerendő, és el kell fogadniuk Isten létezését, a Biblia által leírtakat, ami szörnyen elborzasztja őket, hiszen ez a több mint két évszázados kudarcuk beismerése lenne.
Másik ok: a bizonyítékok meghazudtolják a ma oktatott történelmet. A bárkában fémeket is találtak, és ez a fémfelhasználás őskori, Vízözön előtti bizonyítéka, amely ellentmond a dorongos, púpos-szőrös bunkó, buta ősember és a „kőkor, bronzkor, vaskor” kitalációkra épített, évszázadok óta sulykolt elméletnek.
Harmadik ok, hogy akkor kutatni kell a Földön ma is létező hatalmas építmények valós eredete után, amely szintén nem illeszthető bele a ma oktatott, összefércelt történelem kereteibe, hiszen mindannyi az Özönvíz előtt épült. Felborítaná a ma oktatott őstörténet hazugságokkal aládúcolt, megtámogatott csuszatorony-szerű építményét.
A legkorábbi időkben végső alakzatukat elnyert szavak, mint: Éden, Hiddekel, Eufrátesz, Pison, kérub, skarlát, szeráf, az állatok, növények nevei, de az összes többi is. Minden akkor létező, az ember látóterébe kerülő lény, tárgy, jelenség, cselekmény elnyerte nevét, és azok a Vízözön előtti egynyelvűség, s a ma is élő ősnyelv létének bizonyítékai. Ezek a szavak –, de a Biblia őskori névtára is – csak a ma is élő ősnyelven, magyar nyelven magyarázhatók, mivel a teremtés nyelve gyökeiben fikarcnyit sem változott több évezred múlása ellenére sem. A Biblia névtárában levő nevek, szavak csak a teremtés nyelvén elemezhetők, magyarázhatók meg teljességgel. Az Ádám, Éva, Ené, Kan, Anna, Ábel, Ábrahám, Melkisédek, Éfraim, Ézsaiás, Dávid, Saul, Gedeon, Izsák, Jákob, Jefte, Jéhu, Jeremiás, Jessé, Jézabel, Jézus, József, Jubál, Manassé, Sára, Tamás és más ősi bibliai nevekre héberül rendkívül sovány magyarázat adható. Aprólékosan, átfogóan csak magyarul értelmezhetők. Néhány névelemzést találnak a Függelékben. Ez bizonyítja ősnyelvi eredetűket. Így a nagy önteltséggel hangoztatott, mindenkit letorkoló hivatalos vallásos vélemények ellenére leszögezhető:
A héber nyelv nem a teremtés nyelve.
Egy név, megnevezés soha nem csak egyetlen valamit jelent, mert annak minden gyöke legkevesebb három névadó jellemző sűrítménye. A korai bibliai nevek, az összes ősi bibliai név, de a világon fellelhető összes név, megnevezés, a Teremtő személyes neve minden jellemzője, csak a mai magyar nyelven sorolható elő, csak magyarul értelmezhető.
Az ősi bibliai személynevek a székelységben, nem héber nevek! Azok – Ádám, Éva, Ábel, Sára, Eszter, Efraim, Zsuzsánna, Gedeon, Ábrahám stb. – azért voltak jelen évezredeken át, s vannak jelen ma is a székely névtárban, mivel ősiek, ősnyelvi eredetűek, a héber nyelv előtti korból valók, s így folytonosak.
Érdekes az is, hogy bár Jézus idejében, az első században a zsidó írástudók már a teremtés nyelvétől eltérő nyelven beszéltek, írtak, mégis a köznép tulajdonnevei a mai magyar nyelven többnyire érthetőek, hiszen Jézus tanítványainak nevei is értelmezhetők magyar gyökelemzéssel.
Sok más kulcsfontosságú apróság van még, amit észre sem veszünk, csak amikor elemeikre szedve, átforgatva benézünk mögéjük.
Nem a héber nyelv megalázása a célom, hanem az igazság kiderítése, felszínre hozatala, csak az igazságot kívánom tudatni mindenkivel, amint a nyelvben fellelt sok titkot is megosztottam az világháló olvasóival, hadd tudja más is.
A szavak elemzésénél soha semmiféle misztikumot nem veszek figyelembe. Ugyanis, amikor az egyszerű ember szembetalálta magát egy lénnyel, jelenséggel, tárggyal, cselekménnyel, annak legfőbb jellemzője által kiváltott hatást jelezte a száján kibukó első hang, ősgyök. Nem gondolt elvont dolgokra. Még a villámlásnál sem, pedig hiszem, hogy megrémült. Az első hang, a V, a meglepetés egyik kifejező hangja, bővült VI (vi-gyázz, vi-lág) ősgyökké, és az ILlanás jelensége kiteljesítette a gyökszót: VIL. A következő gyök, amely a szót bezárja, amellyel végleges alakját elnyerte, a LÁ, LÁM, ez a LÁtással kapcsolatos.
Tudta az egyszerű ember, hogy Isten az ura annak a jelenségnek, mert ő alkotta a természet törvényeit, a fizikai elemeket, összes tulajdonságaikat ő szabta meg. Ám a jelenség megnevezésébe ezt nem vitte bele. Ez ugyanígy igaz minden más megnevezésnél is.
A misztikumok rémképeinek ábráit, neveit később csaló népámító vallásalapítók szőtték-fonták meg, kitalálván ellenszerként, képzelt védőként, fétisként használható, tárgyként is megalkotható, szentnek mondott, babonás rajzolatokat: kereszt, csillag, nap, hold, ábrák, képek, kusza görbe vonalak, számmisztika stb.
Később lassan, apró lépésekben ezekre alapozott vallásrendszereket építettek fel, ugyanis népámításból, zsarolásból, ijesztgetésből, a történelem folyamán, mind a mai napig nagyon jól megéltek, megélnek munka nélkül.
——————————————————————————-
A nyelv alapelemeivel – hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok – bebizonyítható, hogy a Földön ma beszélt összes nyelv egyetlen tőről fakad, a kezdetben beszélt egyetlen nyelvből indul. Így természetes, hogy e nyelvet beszélő első egy pár embertől, egyetlen alomból, őstől, származik minden ember, innen – egyetlen pontból indult, terjedt szét az egész Földön a népesség és a beszélt nyelv.
——————————————————————————–
Érdekes módon, az igazi tudomány bizonyítja is az öröklődés tényét sejtek szintjén. A kutató tudósok, és, az igazi nyelveredet kutatók eljutottak arra a megállapításra, hogy egy pontból indult a földi, emberi élet és a nyelvek.
A nyelvi alapelemeknek az összes mai földi nyelvekben jelenléte bizonyítható „száz kísérletből száz sikeres” alapon! Nem, mint az őslénytan meseszerű, merev, tévedhetetlenként hirdetett, de soha be nem bizonyított tételei!
A hosszú éveken át végzett átfogó, elmélyült nyelvelemzés még inkább megerősítette bennem a tudatot, hogy a teremtés valóságos tény.
Az egyetlen tőről, magból induló beszélt nyelvnek egyik fő jellemzője: megbonthatatlan vázfelépítménye, amely teljesen összefüggő, bonyolult kapcsolatrendszert alkot, ám ennek ellenére, komoly odafigyeléssel követhető. Mindez, az emberi beszédkészség, beszédképesség adományával együtt, az emberi örökítő sejtekbe, génekbe ültetve, az első embertől a ma született legutolsó kisdedig minden utódra átörökített, és átörökíthető a végtelenig.
Világossá vált, hogy ma is él az ősnyelv, a legősibb, a teremtés nyelve, és beszél Istenről, nevéről, az anyagi világ létrejöttéről, lélekről, életről, az emberről, az őt körülvevő – látható anyagi és láthatatlan szellemi – világról, szorosan összefűződő, egymáshoz csatolódó értelmi kapcsolódásban oly fontos életjelenségekről, amelyek az emberi létnek, életnek tartalmat, értelmet adó meghatározói. Ezekre bizonyíték az érzelmek, szeretet, szerelem, nemiség, szaporodás, család összességnek néhány kulcshanggal leírható jelenségei.
Lenyűgöző a létfenntartás eszközei megnevezésének döbbenetet kiváltó összhangja is. Jól felismerhetők azokban az egyszerű kezdet jegyei, a későbbi lassú, fokozatos kialakulás füzérszerűen összefonódó folyamatossága, azok folytonossága, az élet mindennapjai jelenségeinek kezdeti egyszerű szóképei, bővülésének kimutatható jegyei, s a köztük levő összhang. Fontossági sorrendben megjelenő megnevezései, az egymást követő időrendi történések üledékszerűen beágyazódó, színesedő rétegződései, s elágazó, bokrosodó vonalvezetésű, kristályszerűen tördelt szerkezetű rendszerébe illeszkedő kiegyensúlyozott értelmi kapcsolatai.
E nyelv maga a csoda!
A férfi-nő viszonyhoz, családhoz, annak életjelenségeihez kötődő szavak, kifejezések, közvetlen környezethez, élettérhez kötődő tárgyak, történések, természeti jelenségek, háziállatok, földművelő szerszámok megnevezései voltak, maradtak a létező legerőteljesebb, legtisztább bizonyítékok a mai magyar nyelv ősnyelvként azonosításához.
A nyelv szavaiban olyan aprólékos élethűséggel, az érzelmi rezdülések mélységéig lemenően írja le a meztelen igazságot, amilyen a természetes élet valósága.
———————————————————————–
Az eredeti nyelven, a teremtés nyelvén, az összes többinek nyelvanyján, anya-nyelvén elemezhető az utódnyelvek teljes szókészlete szavanként. E nyelv az eredeti, megtervezett nyelvi vázszerkezetre épül, s birtokolja az ősnyelvi értelmi kapcsolati rendszer teljes viszonyítási alapkészletét, amelyek az elemzéseknél kulcsfontosságúak. A viszonyítási alapkészlet az ősiségtől változatlan. Ezek mind értelemhordozók: hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, amelyek ezrével vannak jelen a teremtés nyelvében, a mai magyar nyelvben és összes utódnyelveiben. Azokból épülnek fel összes szavaik. Ez végigkövethető a szótári elemzéseken.
———————————————————————–
A magyar nyelvi kifejezések megértéséhez csak odafigyelni, meghallani kell. Nem alapkövetelmény a magyar szavak megértéséhez a töprengő, kutató, értelmet kereső következtetőképesség, mivel a helyesen használt kifejezésben a nevezett főjellemzőinek minden árnyalata leírható, tehát akár egyetlen szóban megjeleníthetők a nevezett alapjellemzői. A hogyan is mondjam, hogy jól megértsd, kérdés ritkán vetődik fel egy olyan nyelvnél, amelyben a mozgás leírására közel 15 ezer kifejezés van, s a beszéd, szólás leírására szintén. Ezeken minden árnyalat megjeleníthető. Persze, ehhez ismerni kell a nyelvet.
A teremtés nyelve szavainak megjátszhatósága, egy cselekmény ezernyi változatban kifejezhetősége, az ősnyelv bölcs tervezése nyomán válik lehetővé. Az értelemhordozó elemek kölcsönös egymásra hatása, összefűzhetősége, áthidalási lehetősége, a hangok, gyökök Rubik-kockás átrendezhetősége, fordíthatósága révén.
Az utódnyelvek árnyaltságot nélkülöző száraz lárvaszavai csak körülírva képesek ezt a hallgatónak, olvasónak visszaadni. A megértéshez feltétlenül szükséges a következtetőképesség, hogy talán ez is beleértendő, esetleg két-három szóra van szükség, hogy azt körülírva kifejezze, amit a magyar nyelv akár egyetlen szóval képes. Lévén eredeti ősnyelv a teremtés nyelve, így annak teljes megértése csak a teremtés tényének figyelembevételével lehetséges.
E nyelvet csak a tökéletes Mindenható teremtőképessége, elméje alkothatta ilyenné. Egyetlen ismert nyelv sem birtokol ilyen tőrőlmetszett, valós, élethű képleíró szavakat, és oly nagy választékban, mint a ma is élő ősnyelv, hisz ezek a való élet apró rezdüléseit testközelből bemutató tökéletes kifejezések. Olyan nyelvet alkotott, amely később felbontva végtelen számú utódnyelv megalkotására elegendő szóalkotó készlettel rendelkezik. A mai utódnyelvek száma csak töredéke annak a nyelvmennyiségnek, amely a teremtés nyelvéből kialakítható lenne. A történelem folyamán sok nyelv kialakult és kihalt, s napjainkban is kialakíthatók lennének új nyelvek.
Tehát, ha akad a kedves Olvasók közt olyan, aki a magyar nyelvet teljességében, átfogóan szeretné megérteni, olvassa figyelmesen, mélyen gondolkodva a bevezető tanulmányban, a szótárban, s a függelékben felsorolt bizonyítékokat.
Célom sajnos nem lehetett az, hogy a nyelv minden szavát, azok minden változatát elemezzem, hiszen az hatalmas ívmennyiségen férne el, az én anyagi lehetőségeim viszont korlátoltak. Nem áll mögöttem tőkeerős megértő, pártoló tehetős csoport, így csak a gyökelemzési módozatoknak a szavakon át bemutatására törekedhettem.
Az elemzésekkel is csak egy bizonyos határig terjedek, mert ha a szavak összes vetületeit, kapcsolatait, a bokrosodások oldalhajtásait felvázolom, s mindennek elmegyek a legvégére, akkor óriási tömegű anyaghalmaz jön létre, ami bár kezelhető lenne, de kiadhatatlan a fent említett anyagi ok miatt. Így az én szerepem a gondolatébresztés, iránymutatás, hogy mások folytassák tovább, ha tetszik nekik az általam mutatott irány.
E szótárban sehol nincsenek sorvégi elválasztások. A helyes elválasztás gyökhatáron lenne alkalmazandó, ám annál is különös odafigyeléssel, mivel a gyökök határhangjai egybeolvadnak. A sorvégi elválasztásokkal egy későbbi tanulmányban foglalkozom
A gépi önműködő elválasztás a mai szótagoló rendszerű grammatikai helyesírás szerinti, így nem alkalmaztam. Egy ilyen nagy terjedelmű szótár szövegének tördelését viszont nem kívántam kézi módszerrel végigvinni, inkább kihagytam.
A szövegben – a könnyebb áttekinthetőség, megértés végett – a bekezdéseket sok helyütt sorközzel tágítottam, amint itt is látható. Ne lepődjenek meg hát, a kissé szellős szövegképen.
A szótári címszavak közt levő idegen szavakkal bizonyítani kívántam azoknak a teremtés nyelvéből eredését, magyar nyelven elemezhetőségét. Erőteljes bizonyíték ez arra, hogy innen eredtek, származtak.
——————————————————————————
E szótár szerepe, célja: a hivatásos, hivatalos nyelvészet bebetonozott, ám bűzösre elavult, haszontalan dogmáinak teljes szétverése. Szembemegy minden eddig elfogadott, de bizonyíthatatlan hazug, csaló hamisítással, amit a magyar nyelvről, magyar nyelvűeknek és idegeneknek tanítanak több mint másfél évszázada.
—————————————————————————–
Mit remélek kutatásaim feltárásától?
A nyelvész szakmától semmit, komoly ellenérveik hiányában, elhallgatás vagy talán inkább személyem elleni gúny, becsmérlés, megvetés lesz a nyelvészszakma válasza. Felkészültem erre.
Nincsenek önáltató vágyálmaim, nem kecsegtetem magam gyors siker reményével, sőt semmilyen sikerrel sem. De a nagyközönség egy része talán értékeli, ráfigyel, ráébred a valóra.
Ma még nem, de biztos vagyok, hogy az eljövendő időben sokan lesznek, akiket érdekelend, s akik értékelendik. Ez a fő célom, a ráébresztés, rávezetni a nyelvi valóságra, s általa a teremtés valóságára.
A műkedvelő régész, német kereskedő Heinrich Schliemannra gondolok, akit Trója, majd néhány ógörög város, több más ókori történelmi színhely felfedezése és feltárása végett nagyon megirigyelt a gőgös hivatásos régészet. Akit sikeres tevékenysége miatt keresztbe nyelt le a régész szakma, torkán akadt, s mai napig bögyében hordja. Sokáig, s talán még ma is az „ásó világhírű dilettánsaként” emlegették, emlegetik gúnyosan ez okon.
Meglehet, voltak hibái is, de eredményei elhalványították azokat, sőt sokszor épp a szakmaiatlan hibái okán jöttek felszínre olyan leletek, amelyek különben mai napig a föld alatt volnának.
Az egri várvédők szívből tették dolgukat, életük árán is megvédték a várat, sikerre vitték a kívülállók megítélése szerint eleve vesztesnek vélt küzdelmet. Jelentős részük – úgymond – amatőr volt, és sok nő is volt köztük.
Temesvár védői valamennyien képzett végvári zsoldos katonákként „szakszemmel” úgy látták, nem éri meg védeni a várat a túlerővel szemben. Hiába volt Losonczy kapitány vitéz magyar ember, mert a zsoldosok nagy része idegen nép fiaiból állt, és feladták a várat.
Ők valamennyien profik voltak.
A profik csak késleltethetik, de meg nem állíthatják a nyelvre vonatkozó igazság napfényre törését.
Idézném Jézus szavait Pilátus leveléből: „Parancsolj a zuhatagnak, hogy álljon meg a hegyszakadék közepén. […] A zuhatag azt feleléndi, hogy a természet és a Teremtő törvényeit követem.”
A profik gőgje tehát nem mérvadó az őszinte kutatónak. Engem egyszerűen nem érdekel.
Schliemannal, s a hozzá hasonló műkedvelőkkel szembeni ma is élő ellenszenvre gondolva, elég nehéz elképzelni, hogy egy kívülálló, megvetett, hozzá nem értőként kezelt, nyelvészvégzettséggel nem rendelkező senki, kutatási eredményeit elfogadja a hivatásos nyelvészet. Méghozzá olyan, aki ebben a hitetlen ateista világban a teremtést tényként fogadja el.
Nem elképzelhető, hogy a hivatásosak bevett dogmáitól teljesen eltérő utakon járó kutatások eredményeinek feltárása nyomán, a magaslatokon tündöklő, önfényezőn feszülő tudományos gőg megalázkodik, s elismeri több évszázados ide-oda tévúton bolyongását. Ugyanis, ha elismeri az általam e szótárban leírtakat, akkor összeomlik az egész világ eddig felépített ősnyelvkereső nyelvészeti tudománya, és sutba dobhatók a nyelvek kialakulásáról írt tévtanok majdnem összes szakkönyvei.
Nem becsvágy, nem nevem szellőztetésének hiúsága vezet, nincs feltűnési viszketegségem, sem megfelelési kényszer nem hajt. Alaptermészetemnél fogva az egyszerűség, igazságosság az, ami vonz, amit becsülök, szeretek, nem akarok híres lenni, nem azért írtam e szótárt, hogy hírnévre tegyek szert, így a mellőzésre, el nem fogadásra már előzőleg számítva, nem élem meg kudarcként azt.
Sem elismerést, sem dicsfényt nem kívánok. Nem ily vágytól vezérelve kutattam oly sok éven át a kora hajnalokon. A nyelv és alkotója, az ember teremtője iránti határtalan tiszteletem, nagyrabecsülésem volt és maradt a kutatás legfőbb indító oka.
Az esélytelen nyugalmával indultam, s haladok, aminek való igaz voltáról bizonyítékot nyerek, ahhoz tíz körömmel ragaszkodom. Így az eddigiek folyamán fellelt ismeretekhez is, mert komoly bizonyítékaim vannak arra, hogy azok valóságosak. Ma már nem tud senki félrevezetni ebben.
Tudom, hogy addig nincs remény az elfogadásra, ameddig a mindenkori politika, a „mindenható” pénz, a hiteltelen, megtévesztő, hamis nyelvészetet, s a bizonyíthatatlan őstörténetet támogatja. S ameddig az ez irányban tudatlan, félrevezetett társadalom hitelt ad a megtévesztőknek.
Tinódi Lantos Sebestyén szavai: „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, az igazat írtam.”
Hasonlóan: csak amit a nyelv igazol, alátámaszt, tanúsít.
Mint teremtés nyelvét vizsgáltam, nem csak magyar szempontból, hanem összességében. Hozzátenném még, hogy senki emberfia nem fejti meg a magyar nyelv titkait, aki nem a teremtés valóságán át kutatja. Részeredményt érhet el, de titkainak mélységeit soha nem éri el, nem érti meg, nem tárja fel.
Bár én csak egy vagyok azok közül, akik a hivatalos nyelvészet ellenében egy számkivetett szóeredet elméletet képviselnek, de egyre többen lesznek, mivel a nyelv rengeteg bizonyítékot nyújt, amelyek nem rejthetők véka alá.
Biztos vagyok benne, eljön a fordulat napja. Talán én azt már nem érem meg, de megérik az utánam jövők, a fiaim. Ezért leírom, legyen papíron, s ha majd egyszer fordul a szél, a szótár kései olvasói megtudják: én idejében szóltam.
Eljön mindennek az ideje, az örökkévalóságból mindenre jut idő.