A beszédhangok hasonlóak az emberekhez, saját egyéni tulajdonságaik vannak, és mindegyik befolyásolható. Nem mindegy, milyen társaságba keverednek. A mássalhangzók alkotják a beszéd, a szavak vázát, megszabják a mondandó irányvonalát. A mássalhangzók olyanok, mint a férfiak: szilárdak, határozottak, iránymutatók, célratörők. A magánhangzók tartalommal, dallammal töltik fel a beszéd vázát, színt visznek a szóba. A magánhangzók olyanok, mint a nők. Minden magánhangzó folyékony zöngehang, az érzelmek igazi kifejezői, a beszéd muzsikáját adják, mindegyiknek külön zöngéje van. S amint nő nélkül sivár, színtelen a férfisors, úgy magánhangzók nélkül nincs dallam. Milyenek a hangok? Van bolondosan boldog, bűnös, becéző, cikiző, csacsogó, csúnya, kedves, édes, vadul vádló, feszes, fura, gátló és görgető, győztes és gyáva, hű és háborgó, jóságos, jajongó, kedves, kevélyen akadékos, lágyan dallamos. Van emlőjéből emető, nőies, anyás, van tiltó, nemleges, piciny pimasz, rendes, romboló, segítő, súlyos, sziszegő szépség, tettre törő, takaros, tomboló, totyogó, vidáman vaduló, érzelmes, zűröző, zsendülő, zsivány stb. Van alapos, van aljas, álomszép, sápítozó, éles nyelvű, édes, illemes, ildomos és iszonyúan sikító, gondos oltalmazó, ordító, óbégató, örvendezőn ölelő, ördögien ölő, undok utálatos, úri, útitárs, ügyes, tüzes szűz, aki ujjai köré fűz.