Élő párhuzam észlelhető a színek és a nyelvek közt a kialakulásuk képletében, s kiterjedésük végleteiben. Ezt érdemes megvizsgálni, mert a szín és nyelv teremtője ugyanazt a módszert alkalmazta a felbontás műveleténél.
A fő színek – a nyitó és záró színek nevei – a FE ősgyökkel indulnak. A FE ősgyök az isteni, teremtői ERőt, FE-Rt megjelenítő gyök a nyelvben. Ugyanakkor FÉny vonatkozású is, hisz a FÉny is erő.
A színek világa – két véglet közt – hatalmas teret tölt ki. Van két teljes (abszolút) szín: FEhér és FEkete.
A FEhér szín a FÉny színe, a színek összessége, más szóalakjai: FEJér, a színek FEJe, a könnyed FELél, a legFELső, fehÉL, az ELső, az ÉLő, a hAlvÁny, az AlfA, AlbA, AblA, mindennek kezdete, a színek hAjnAla, kiindulási pontja. A fehÉL szín az színek ELeje, azok ÉLén álló, azokat összesítő.
A FEHÉR szín a szülni képes GÖMB. Párhuzama a lényi létben a szülni képes nő – FEHÉRnép.
A FEHÉR szín – GÖMB – alkotói parancsra MÖGBomlik, és színvilága betölti a világegyetemet.
Hogyan alakult a FeHéR, mint éLszín: FeHéL aLaPszín ősnyelvi megnevezése?
Az F rokonhangzói: F > V > B > P.
Az L rokonhangzói: L > J > N > R
FeHéL > HaLVa > HaLBa > HoLVa, HaLFa > HaBLa > HaLaB > HaJNa > HaLPa > HaLeP sőt a HoLTár (oltár) is.
Úgy is vélhetjük, hogy a FEHÉR nem is szín, hanem színektől mentes, üres, aBLAnk terület.
Mégis a FEHÉR a színek összessége, kútFEJE – FEJÉR.
A másik véglet – FEkete, feKETE – a színek teljes hiánya, a KETTEdik, ellentmondás minden fénynek, színnek, a színek halála, elnyel, megETE (megette) a fényt, színeket. Az ezeket elnyelő (vaka)blAK. A súlyos FEKEte eltemet minden színt: fekeTEmet. E két véglet közt bontakozik ki a színvilág. E kettő viszonya, a kettőjük közti téren, íven végbemenő mozgás, fontos jelensége a színvilágnak, amely betölti a világegyetemet.
E két abszolút, azaz teljes színnek nincsenek árnyalatai. Nincs sötétFEHÉR, vagy halványFEKETE.
Az ALBA = fehér, az ABLA-K is fehér, fénybebocsátó. Nem kizárt, hogy az első alakja a szónak: ALBAK.
Ám ABLAK alakban is sokatmondó. Ha elvesszük a határozott, nyitó A hangot a szó elejéről, elsötétül: (A) BLAK, marad: BLAK = fekete, sötét – vak-a-BLAK. A BLAK némely utódnyelvben fekete színt jelent. Hidegtől is védő kunyhókra csak Özönvíz után volt szükség. Azokra kezdetben csak kis ABLAKot vágtak, és az is többnyire csukva, BLAK, fekete, sötét volt. Amikor a takarót levették róla, akkor lett ALBA, akkor engedett be hALVÁny, fehér, VILÁgos, BLEnd fényt. Máskor VAK, BLAK, sötét volt.
A FEHÉR szín egy zárt kör, zárt GÖMB. Amint a göMB kinyílásakor, akár egy biMBó BoMlásakor új alakzat jön létre, úgy a fehér szín BoMlásakor is új jelenség tűnik fel. A jelképes fehér göMBből kiBoMló színek szétterülnek a térben, űrben, a világmindenségben.
Minden szín a FEHÉR utódszíne. Bizonyított tény, hogy a fehér szín fénytöréssel való felbontásából erednek az összes többi színek. Előbb az egymástól teljesen különböző HÁROM fő szín: vörös, sárga, kék és köztes árnyalataik: narancs, zöld, ibolya, majd ezekből, emberi szemmel érzékelhető több mint kétezer színárnyalat, ám a változatok száma végtelen.
A bomlás kezdeti három fő színe: az első eREDő a vörös, a második a halványabb SZITott, CITott tűz színű sárga, a harmadik a vízSZIN, szián, a kék. Ezek mind SZÍNek, CINek, azaz felSZÍN felületek képéről visszaverődő, szemmel érzékelhető fények.
A fehér színből kibomló színek közül egyetlen egy sem hasonlít a FEHÉR színre! Pedig bizonyítottan mindannyi belőle való!
—————————————————————————————————————–
Azonban a fehér szín fELBOmlása, ELBOmlása – ALBA – ELBO – a teremtett világ megalkotásakor a lények, tárgyak, jelenségek kiszínezése, nem úgy ment végbe, hogy a fELBOmlással a fehér aLaPszín – ALPA, ALFA – teljesen eltűnjön.
A FEHÉR szín nem tűnt el, fennmaradt, továbbra is létezik. A fehér színből kibomló színvilág jellemzője, hogy a térben minden szín összemosódhat a másikkal, újabb és újabb árnyalatot hozva létre. Ettől szépül meg a minket körülvevő világ.
Ám az őket megszülő FEHÉR szín nem fogadhatja vissza egyiket sem, mert akkor már nem FEHÉR többé!
A FEHÉR szín, mint egy külön jelképes GÖMB megmaradt! Mintegy visszazárt, s őrzi sajátos jellemzőit. A fehér belevegyülhet bármely másik színbe, de azok a fehérbe sosem! A fehér csak akkor maradhat meg igazi, mocsoktalan fehér színként, ha az eredeti – körön, GÖMBön belüli – tisztaságát a legparányibb szennyező elemtől is megőrzi, különben elveszíti azt. A fehér színbe, mint GÖMBbe csomagolt egész színvilág-összesség teremtői érdem. Csodaszerű felbonthatósága szintén.
A FEHÉL által megszült színeket csak a másik teljes szín, a KETTEdik, a FEKETE nyelheti el.
- A SZÍN ÉS NYELV BOMLÁSÁNAK PÁRHUZAMA.
Elméleti párhuzam vonható színek és nyelvek kibomlása, osztódással kialakulása közt. Bár emberileg mindkettő megmagyarázható, mégis mindkettő teremtői tett eredménye. Az ősnyelvből ered az összes többi nyelv! Erre annyi bizonyíték áll fenn, ahány szó van a világon.
A SZÍNek példáján induljunk el a hangok világába, hasonlóságot, párhuzamot keresve, hiszen mindkét esetben ugyanaz a teremtői gyakorlat érvényesült.
Az ŐSNYELV is egy GÖMB, amely MÖGBomlott, kiBoMlott.
Minden nyelv az ősnyelv utódnyelve, amint minden szín a fehér utódszíne. Az ősnyelvbe rejtett összes nyelvek, és azok kibonthatósága, több ezer ágra osztódása úgyszintén teremtői érdem. Ennek gyakorlati vetületeiről alább esik szó.
Az ŐSNYELV felbontása ugyancsak a színfelbontáshoz hasonló teremtői gyakorlaton alapult, s azonos helyzet állt elő. Előbb talán csak három fő ág és köztes árnyalataik az elsők, majd keveredtek. Felbomlás után teljes szerkezeti vázmódosuláson mentek át, de kizárólag csak az eredeti szóalkotó elemekkel. Az ősnyelvből később ezrével kialakuló utódnyelvekből egyetlen egy sem hasonlít az ősnyelvhez. Pedig összes szavaik annak alkotóelemeiből állnak!
Az ősnyelvből kiágazó, az eredeti alapvető nyelvszerkezeti szabályoktól eltérő utódnyelvek (latin, germán, észak-germán, szláv, angolszász, afrikai, ázsiai, ausztráliai, amerikai nyelvek stb.) még ma is állandóan alakulgató, egymással is vegyülő, keveredő, az eredeti rendszer alapvető szerkezeti jegyeit csak elvétve, nyomokban viselő, többnyire nélkülöző, összerázott nyelvek.
Ez az átrendeződés úgy vált lehetővé, hogy a továbbiakban nem a szabályos körben, GÖMBben érvényes, világos nyelvi TÖRvényekre, annak vázszerkezetére épülnek, hanem onnan kiléptek a GÖMB határain kívüli végtelen nyelvi TÉRbe. Hasonlóak a fehér színből kibomló színvilághoz, ahol minden szín összemosódhat a másikkal, újabb árnyalatot hozva létre. Ez a sajátosságuk. Így alakulhattak ki. Alapnyelv, széknyelv, magnyelv az, amely egy adott helyen érintetlenül megmarad, a többiek kószáló nyelvek, egymással keveredők.
Amint a fehérből kibomló, létrejövő színvilág megjelenésekor nem veszett el az eredeti alap – a FEHÉR szín –, úgy felbomlásakor az eredeti nyelv, az ŐSNYELV sem tűnt el. Mert ugyan miért tűnt volna el? Isten nem vetette el azt, amit teremtett, és jónak ítélt.
Az ŐSNYELV, akár a FEHÉR szín, mint jelképes GÖMB megmaradt, a kirajzás után visszazárt! A FEHÉR szín, és az ŐSNYELV élesen elhatárolt a belőlük létrejöttektől! Ez megváltoztathatatlan, felülírhatatlan alkotói törvény!
——————————————————————————————————————-
A fennmaradt, ma is élő ŐSNYELVben, mint jelképes GÖMBben sajátos, eredeti, kristály (térrács), tördelt (fraktál) rendszerű bokrosodó, szétágazó nyelvszerkezetre épülő alapvető nyelvi törvények uralkodók mind a mai napig.
Az ŐSNYELV minden gyökszava oda-vissza megfordítható volt és maradt. Összes szavai szintén fordíthatók, vagy hangonként átforgathatók voltak. Egy fogalmi körön belül ugyanazon hangvázzal felépülő szavak alakultak ki, amelyek a körülírásban, és az értelem kibontásában segítenek. Erről rengeteg példa van mind az előtanulmányban, mind a szóelemzésekben, mind a Függelékben.
Aki felbontotta, meghagyta az eredetit épp, mint a fehér színt. Fennmaradt egyenes ágon egy MAGYARázó nyelv, egy MAGnyelv, a világ rejtett nyelvi titkainak MAGYARázó nyelve, amely az ősi, ősnyelvi jellemzőit változatlanul sajátjaként őrzi, bírja, beleértve az ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, szavak megfordíthatóságát, átforgathatóságát, valamint szavainak alkotó hangjaival azok értelmének részletekbe menő, aprólékos körülírását is.
Nézzük a hangsort, az ABC-t vagy a görög ALFABET-et.
Van-e közös vonás a két nyelvben, és mely nyelv ad erre magyarázatot?
Az ABC első hAngja az A, mint leghAtÁrozottAbb hAngzó.
Az ABC hangsor utolsó hangja a Z hang, a Záró, becsOMAGOló Z, amely minden hangot A-tól Z-ig, Ától CETig, (c > z) visszaZár a jelképes GÖMbbe (csoMAG – GAM, GÖMb). A CET gyök olyan valamit jelent, amibe minden belefér: eCET = savanyú íz összesség, kaCAT – lim-lom összesség, CEThal – hatalmas térfogat.
A görög hangsorban az ALFA nyit, h/ALFA, amely ősnyelven a fehér FeHéL szín neve is: hALVÁny (f > v), ALBA (f > b), s amely megnyitja a hangok sorát, mint a kIViLÁgosodó hOLVAl, azaz hAJNAl az induló nAPPALt.
Az OMEGA, oMEGa: MEG – GEM, csoMAG. Az OMEGA – csOMAGOlja, csOMEGÁlja be a hangokat. Az OMEGA, a sor vége, a zárt MAG – GAM, GÖMb, amely visszazár, becsOMAGOl, becsOMEGÁl.
Ezeket így nevezték az eredeti ősnyelven, majd a lassan leváló ógörög ág azt a változatot vitte magával, amely jobban illeszkedett alakuló hangtani szabályaihoz, hangzástörvényeihez. Ám ezt a mai görög nyelv nem tudja megmagyarázni, mivel a fogalom meghatározó szavai az ómagyar ősnyelven alakultak ki, és az ógörög nyelv leválása után, újgörögben megváltozott, s azóta több változáson, keveredésen átesett mai görög nyelv nem birtokolja a megfejtéshez szükséges viszonyítási alapkészletet.
Csak a ma is élő ősnyelvben, a magyar nyelvben van jelen az ősi nyelvelemző viszonyítási alapkészlet.
A viszonyítási alapkészlet a teremtés óta változatlan: hangértelem, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, hangvázak.
————————————————————————————————————–
E nyelv a világ nyelveinek MAGva, nyelvi titkaiknak MAGYARázó nyelveként maradt fenn, amely a hangok, ősgyökök, gyökök, hangcsoportok nyelvépítő elemként használatával, a legkifejezőbb, egyedüli élő nyelv minden nyelvek közt.
A teremtés ma is élő ősnyelvének, a magyar nyelvnek nincs szüksége kölcsönzőkre, közvetítőkre, mivel minden egyes szava, kifejezése saját szülöttje. A magyar nyelv magában tartalmazza, hordozza az összes nyelvi gyökerek alkotó elemeit és azok titkainak világos magyarázatát!
A magyar nyelv, mint tőnyelv, anya-nyelv, az összes nyelvek anyja – ősiségből fennmaradt VILÁGÖRÖKSÉG.
——————————————————————————————————————–
Az ősnyelv hangjai, gyökei, értelemadó hangcsoportjai, szavai jelen vannak a többi utódnyelvben is, az eredeti értelmet képviselve, de amely értelem csak a magyarázó nyelvbe visszahozva, a viszonyítási alapkészlet eszközeinek szűrőjén átbocsátva lelhető fel!
Az eredeti ŐSNYELV –, akár a FEHÉR szín – belevegyülhet bármelyik nyelvbe, tele van gyökszavaival az összes. Azonban az utódnyelvek szavai az ősnyelvbe nem vegyülhetnek. Szervesen soha nem épülhet bele egyetlen egy szavuk sem az élő ősnyelvbe, a mai MAGYAR nyelvbe.
Az ŐSNYELV, a mai MAGYAR nyelv, csak akkor maradhat meg érintetlenül –, úgymond: FEHÉRen –, ha a GÖMBön belüli sajátos tisztaságát megőrzi.
Az anyatestbe sem térhet vissza egyetlen belőle származó utód sem, de szaporodhat a végtelenig.
Egy nyelvnek évezredeken át, a történelem viharaiban érintetlenül megmaradnia maga a csoda. Aki megalkotta, megvédte, és feltételt is teremtett hozzá. Csak egy védett helyen volt lehető, egy olyan összetartó, összezárt közösségben élő nép által, amely soha nem vándorolt, hanem művelhető talajt keresve, szervezettségét megőrizve, költözött lassan terjeszkedve.
Ázsiában a szkíták harcias törzsei éltek, ott volt uralkodói központjuk, ám az ősnyelvet nem Ázsiában őrizték meg, s nem az Árpáddal visszatért harcias csapat hozta magával, hanem a Kárpát-medencében őrizték meg a helyben élő, székelő gazdálkodók, termesztők, termelők.
A székita, szkíta nyelvőrzők, minden magyar nyelvű törzsek ősnyelvőrző főtörzse itt élt ősidők óta, az Özönvíz utáni időktől mindig a Kárpátok karéján, később azon belül. Nem Atilla népéből lemorzsolódott tömeg a székely, palóc, csángó nép, bár nem kizárt, hogy azok közül is maradtak itt. Nem Ázsiában, nem Lappföldön keresendő a magyar nyelv gyökere, hanem itt a Kárpát-medencében. A nyelvet ők őrizték, s az Árpáddal visszatérő, keveredett nyelvűek itt, tőlük tanulták újra őseik nyelvét.
——————————————————————————————————————-
Az ősnyelv a legbiztosabb történelmi idegenvezető, mert az egyetlen az ősiségtől fennmaradt kutatható ősterületek közül, amelybe nem nyúltak bele önző hatalmak, vagy más hamisítók mocskos kezei. A ma is beszélt ősnyelv szavaiban elrejtve jelen van a történelem. E nyelv szavai, az egymást követően megjelenő megnevezések, mint földtani üledékes rétegződések, őrzik az igazi titkokat. De őrzik a jelenségek, dolgok, tárgyak az emberi élettérben megjelenésének, tudatba beépülésének időrendi sorrendjét is. Ezek hosszú, alapos munkával kutathatók. Nincs e nyelvnek szüksége bölcseleti szólamok megszövegezésére, mivel e nyelvnek minden egyes szavában szervesen benne él az általa megjelenített kép összes jellemzője.
—————————————————————————————————————–
A bizonyítékok halmazát látva, bátran leszögezhető: a mai MAGYAR nyelv maga az élő ŐSNYELV.
—————————————————————————————————————–
Bár szavainak egy jelentős része kiszakadt belőle, és az utódnyelvekbe távozott végképp, a legtisztábbak, legerőteljesebbek, legkifejezőbbek megmaradtak. Minden nyelvfelépítési jellemzője mutatja az ősnyelv-anya, anya-ősnyelv, ősmag-nyelv, nyelvek magva töretlen folytatását, megmaradván egyedüli élő nyelvként a beszáradt lárvanyelvek között.
Fontos újólag hangoztatni: ősnyelvként minősítését, életteliségét azzal igazolja, hogy minden egyes gyökszava értelemhordozó, amely értelmet az utódnyelvbe távozottak is őrzik, de az ott nem –, csak visszahozva az anya-nyelvbe bontható, elemezhető, magyarázható.
Minden szava pontosan megmagyarázza, körülírja, a szóvázat alkotó kulcshangokkal a kifejezés által leírt lény, tárgy, jelenség, cselekvés alapvető jellemzőit. Ezek megfigyelhetők az: akarat, értelem, ismeret, asztal, mező, kalász, medve, de az összes többi címszónál is. A magyarázó szövegben feltűnő sűrűséggel térnek vissza a megnevezés alkotó hangjai. Erről alább példát is láthatnak.
Legerősebb, minden ellenvetést elsöprő bizonyítékokat, az embert, emberpárt – nő-férfi, feleség-férj, anya-apa – érintő kapcsolatot, annak bensőséges jelenségeit leíró szavakban mutatja ki. Ebbe beleérthető a tisztességes házas nemiség, annak kifejezései, az otthonhoz, a családi élethez, az emberi társas élethez tartozó kifejezések, amelyek a legfontosabbak (volnának) a földi létben. E jelenségre néhány példa van alább, de végigkövethetők a szótár címszavainak elemzéseit olvasva is. A Függelékben a nemiségről külön fejezetben van szó.
A szótár összessége bizonyítékok halmazait teríti elénk arra vonatkozóan, hogy az ősnyelv felsőbb értelem tudatos tervezése. Szavai, kifejezései olyan egybehangolt értelmi kapcsolatrendszerben fűződnek egymásba, hogy azt véletlen egyezésnek nevezni botorság.
Nyilvánvaló a bizonyítékok halmazai nyomán, hogy a történelmi magyar nyelv, maga az élő ősnyelv, amely épségben megőrizte eredeti szerkezeti felépítését, ősi gyökeit, szavait olyannyira, hogy új fogalmat is lehetne alkotni a nyelv megnevezésére: a TEREMTÉS ÓMAGYAR ŐSNYELVE. A világ összes nyelvei a teremtés ómagyar ősnyelvéből alakultak ki, és mai napig megtalálhatóak azok a gyökök, szavak ezekben az utódnyelvekben.
Nyilvánvaló a bizonyítékok halmazai nyomán, hogy a nyelvek eredetét illetően épp fordított a helyzet, mert nem a magyar nyelv kapkodta össze a szavakat a többi nyelvből, hanem minden ma beszélt földi nyelv annak gyökeiből épült föl. Különben erre már rájöttek korábban: Berzsenyi Dániel és Táncsics Mihály is.
Nyilvánvaló a bizonyítékok halmazai nyomán, hogy a mai magyar nyelvnek a finnugor nyelvekhez, csak annyi köze van, hogy azok is az ómagyar ősnyelvből erednek, de az igazi ŐSNYELV, a nyelvi vérvonal megőrzője a mai magyar nyelv.
Az ősnyelv szerkezeti jellemzőiről, szóalkotó szabályairól, a magyar nyelv vázszerkezeti felépítményének tanulmányozása, kutatása nyomán lehet teljes képet alkotni. Ez a nyelv, amely – hasonlóan a fehér színhez – megőrizte a kör, gömb határain belül uralkodó térrács vagy töredékrendszerben bokrosodó nyelvszerkezeti vázra vonatkozó szigorú szabályokat.
E szabályok szerint, az érzelmeket hűen kifejező hangok, gyökök köré épülő szóbokrai végtelenig terjedhetnek, szaporodhatnak a kör, gömb belsejét kitöltő váz TÖRvényei szerint, annak megfelelő rugalmas helyezkedéssel, és soha nem lépve túl a nyelv alkotója által megszabott kis és nagy belső nyelvi sugarak, körívek meghúzott elméleti határait.
Megőrzi, az embert mindennapi életében érintő – környezeti hatások által kiváltott – a lélek legbelsejéből kiinduló, természetes emberi hangadás gyökké rögzült alapszavait!
Megőrzi a köréjük épülő szóbokrok alapértelem szerinti egymáshoz fűződő, kötődő viszonyát. Megmarad a megváltoztathatatlan, örökké érvényes – atommag elektron viszonytól a Világűr bolygórendszeréig – mindent megmásíthatatlan törvények által irányító, működtető, az eredeti ősnyelvre is szigorúan érvényes, szabályos kereteken, határokon belül.
Ez idáig megmaradt – a fehér szín párhuzamában – egyedüli élő, ősi nyelvként!
Az a tény, hogy a magyar nyelvet is beszélő vezető nyelvészek ezt nem ismerték fel, nem kívánják felismerni, bizonyítja az ő szűk látókörű, következtető-képesség hiányukat, vagy a valósággal szembemenő rosszindulatukat. Ezek a nyelvtudósok – szándékosan vagy tudatlanul – becsapják a világot a nyelv, a világ nyelvei eredetét illetően, s e tény őket minősíti.
A ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv: ALFA nyelv. Világos, ALBA = fehér, nyelvi szempontból ABLAk a világra. A magyar nyelvből érthető meg az utódnyelvek eredete, e nyelvből érthető meg a többi nyelvek szavainak eredeti mondanivalója. A magyar nyelvi gyökelemzés választ ad szavaik kialakulásának módjára.
Nem mellékes, s így megjegyzésre méltó, hogy a hangok világában, kicsiben is él bizonyos értelemben a fehér – fekete színellentéthez hasonlítható két véglet. Ez mutatja a hangértelem fontosságát, hogy nem vehető félvállról azok kifejezőképessége a szavakban:
G – GéGehanG, ebből bomlik ki a hanGzatok összessége elejétől véGiG, a halk sóhajtól, a kisbaba GőGicsélésétől a dörGő hanGiG, haranGszóiG, dübörGésiG.
D – a hangzatok teljes hiánya, kemény ellentmondás minden hangzásnak: De(!), amelyre elhal minden más hang. A D nem tűr ellentmondást, szembemegy, kettéválaszt, elhallgattat, lezár.
A nyelvben e két hang fenti jellemzői a csenG és csenD szavak jelentésében, mondanivalójában jutnak kifejezésre. Erről még alább.
Megjegyzendő: a nyelvek összezavarása után maradtak még ősnyelvet beszélő törzsek. Ezek nyelvezete közt megjelentek a tájnyelvi eltérések elválasztó redői, amelyek az idő múlásával árkokká, szakadékokká mélyültek.
Ám az eredeti ág fennmaradt! A miként és miért kérdésekre a nyelv alkotója tudja a választ! Ha mélyebben kutatjuk, rájöhetünk a válaszra.
Erről bővebben az Ősnyelvet megőrzők fejezetben.