Az alábbi írás valószínűleg felborzolja a székely történelem amúgy is zavaros állóvizét. Előzetesként: Az összes kutatható ősiségek közül egyedül a nyelv maradt érintetlenül, minden másba belekotortak a hamisítók karmai. Mivel a mai magyar nyelvről már bebizonyosodott, hogy a legősibb, a teremtés nyelve, így e nyelv őrzi a történelem valós képét üledékeiben. Ezért minden történészi, nyelvészi állítást át kell vinni a nyelv szűrőjén. Alább három más szövegkörnyezetből kiemelt írás.
A székelyekről, nevükről a történelmi leírásokban csak találgatások vannak. Annyi vélemény, ahány történész. Teljes a zűrzavar. A neves történészek a SZÉKELY nemzetnevet mindenhonnan származtatják, csak épp az a gondolat nem ötlik fel, hogy talán ők is megnevezhették magukat a saját beszélt nyelvükön. A történészek egy része úgy érzi, hogy véleménye akkor válik elfogadottá, ha minél messzibbről hozza a névvel kapcsolatos bizonyítékait. A nagytiszteletű Kőrösi Csoma Sándor is elment a magyar őshazát megkeresni Ázsiába, holott ő épp az őshaza talaján született. Ám ő legalább kincset hagyott hátra, egyébként tönkrement életében. A hivatásos nyelvészet török eredetet sulykol a néptudatba. A SZÉKELY névre itt helyben, a SZÉKELYek beszélt nyelvén kereshető a válasz. A SZÉKELYség megnevezte önmagát, nem volt oly béna, hogy más adjon nevet neki. Mit jelent a SZÉKELY név e nép saját beszélt nyelvén? Elemezzük a gyöknyelvészet eszközeivel. A SZÉKELY név SZ.K – K.SZ gyökbővítmény: SZéK – KéSZ. A SZÉKELY megnevezés nem török eredetű, hanem ősnyelvi, ómagyar szó. A SZÉKiták, SZKÍták SZÉKelyek, mint az ősnyelv őrizői, a történelem folyamán a világ népeinek SZÍKja volt és maradt. A Mezopotámiából kirajzó SZKÍTÁKnak két telepterülete volt, a nyelvet megőrzők a Kárpát medencében éltek mindig, onnan soha nem mozdultak ki, különben elveszítették volna nyelvüket. A harcias SZKÍTA királyi, uralmi központ a Volga körül alakult ki. E népnév – SZÉKITA, SZKÍTA, SZÉKELY – nem arra utal, hogy ez a nép csak úgy nyakába véve vándorló kedvét, kóricált volna a világban. Csak rendkívüli körülmények késztethették a helyük megváltoztatására, és ez is csak új termőföldkeresés céljából. A SZÉKELY ezermesterek minden SZÜKségeset maguk KÉSZítettek el, nem folyamodtak külső segítségre. A K hangcsoport – ÉKE – jelen van a jellemzők felsorolásában. A szÉKElyek ÉKEs rendben éltek, szÉKEknek nevezték közigazgatási területeiket. Sokáig nem tudott ÉKEt verni közéjük a külső irigység, mert kiválóan mŰKÖdött az életvitelÜKEt szabályozó kalÁKArendszer, az együttérzés, egymást segítés rendszere. Nincs kizárva, hogy az első EKÉt is ők KÉSZítették. A K.L – L.K gyök: KeL – LéK, a széKELy akaratos, nem ismer lehetetlent. Kemény élethez szokott, megharcolt azért, ami neki KELlett. Azt az ételt KÖLtötte el, amit ő KELtetett, nevelt, termesztett. Székelyföldön még ma is jár az a mondás: „Halász, vadász, madarász, üres tarisnyába’ kotorász.” A SZÉKELY nem vadászott, nem halászott, Nem a forgandó szerencsére építette életét, bár az is jelen volt akaratán kívül (időjárás, hadiállapot). Állatokat nevelt, haszonnövényt termesztett és azt ette, abból öltözött. A K.LY – LY.K gyök: KeLY – LYáK (ly > j: ják – kaj), a széKELY csavaros eszű, JÁKos, csalfa természetű is, ha a szükség úgy hozta, volt benne KAJlaság, neki is HAJlott (k > h) maga felé a keze, de ha megígért valamit, ahhoz tartotta* magát, akit megszeretett, ahhoz ragaszkodott. Vendégszerető nép volt. A SZÉKELY nép az ősiségtől letelepedett, SZÉKes, állandó lakhellyel bírt, termelő, termesztő földművelő, állattartó életet folytatott. Akik Szicíliában** maradtak, azok idővel ellatinosodtak, de a családi összefogás sajátos jellemzőjük maradt mind a mai napig. Csak a Kárpát medencében letelepedő SZÉKes nép őrizte meg az ősi nyelvet. Ez volt az ősnyelvet megőrző*** nép. Egyetlen vándorló nép sem őrizte meg nyelvét, mert törvényszerűen keveredett. Csak az, amely kezdettől SZÉKes, letelepedett LAKOS volt. A SZÉKELY nem KÓSZÁLt a világban összevissza. A SZÉKEL >< KÓSZÁL szöges ellentétben áll, és ez is ősnyelvi vonás. Csak saját területén KÓSZÁLt, azzal tartotta fenn létét, amit ő KASZÁLt, amit ő SZÁKOLt, gyűjtött. SZéKeL – LaKoS – KóSZáL – KaSZáL – SZáKoL hangváz: SZ-K-L – L-K-S – K-SZ-L – K-SZ-L – SZ-K-L. A SZÉK a letelepedés eSZKöze, négylábú, a NÉGYes szám a munka száma, a NÉGYelés, kemény munka. Ez a nép kemény munkához SZOKott nép volt, felelőtlenségből soha nem SZÖKött meg kötelezettségei elől. Dályai Bíró Lajos történész kutatásai arra engednek következtetni, hogy a Kárpát medencében lakó népek SZÉKELYek, dákok azonos nyelvet beszélő nép voltak. Komoly kutatást igényelne a mai Székelyföldtől Őrségig, Szatmár, Göcsej, Baranya stb. vidékek SZÉKELY hagyatékai feltárása, hiszen e nép valaha belakta a Kárpát medencét. A SZÉKELYek soha nem volt szolganép a magyar törzsek alárendeltje, ahogyan a történetírók (bármilyen fajsúlyú történész is lenne) hamisítják, hanem az ősi SZÉKes föld, Kárpát medence őrzője, az a nép, amely visszahívta Árpád népét, fogadta, és mindig váll-váll álltak mellettük, sőt ők kérték magukat a hadrendben az első sorokba. Idővel összevegyültek az Árpáddal érkezőkkel. Csak a jelenlegi őshelyen, a mai Székelyföldön maradtak meg egyetlen tömbben ősi jellegüket, jellemzőiket megőrizve. A SZÉKELY nép volt a SZÉKITA, SZKÍTA nép eredő SZÉKES anyatörzse. Nem Csaba vert hadainak maradványa voltak, bár közülük is sokan letelepedtek közéjük, hanem már a Vízözön után itt megtelepülő SZÉKITA, SZKÍTA nép SZÉKES anyatörzse. Minden elvándorolt, több hullámban visszatérő törzset testvérként fogadott. A CzF Szótár leírása: „A ,székely’ szó úgy tekinthető, mint igerészesülő t. i. székelő, aki székkel, állandó teleppel bir valamely helyütt, […] Ezen elemzést bizonyitja azon körülmény is, hogy a székelyeknél a megyék székeknek (mintegy telepeknek) hívatnak. ,Székelő’-ből hangváltozattal lett székeli, székely, mint seregelő-ből seregély, erdőelő-ből erdély; hüvelő-ből hüvely […] Arab nyelven szeken (szék, lakhely), szákin, székelő, vagyis lakó, lakos (incola), többese: szekene, székelők, lakók (Zenker Szótárában) mind hangokban, mind jelentésben közel járnak a székely szóhoz. […] Herodot szerént a persák a skythákat szákai vagy szákaj […] néven nevezték, amit átiratokban szákä alakban adnak vissza. Kézai Simonnál zakuli am. székelyek.” Kiem. K.S. Letelepedve élő, alkotó komoly közösség volt, oly belső társadalmi megszervezettségben, amely minta lehetne széles e világon. Mintaszerű önsegélyző életmódját egyetemeken kellene tanítani. Mindig betartotta uralkodójának, a magyar királynak tett ígéreteit, ameddig rendes életvitelét nem borították fel. Amíg a hatalom nem kotort bele belső életvitelükbe, addig nem létezett köztük elesett ember, mivel soraikban élt a rendkívül jól megszervezett egymást segítő kalákarendszer. A SZÉKELY hadak nem ismerték a vereséget. A SZÉKELY nem meghalni ment hadba, hanem győzni. Ennek ellenére tudta, hogy megtörténhet, mégis azért voltak oly bátrak, mert tudta minden egyes katonája, hogy ha meg is hal, családja soha nem marad támasz nélkül. Bátorsága a családi kötődés mélyen ülő, mélyreható gyökereiből nyert erőt. A SZÉKELY nép fő törzse jelenlegi helyén élt az Árpád hadainak bejövetelekor. Árpád szövetséget kötött velük, és a magyar királyok tartották magukat ehhez a kötéshez. Ezért számított a SZÉKELY születésétől nemesnek. Nem kellett hozzá a magyar király jóváhagyása. Ez a „székelynek születni kell”szállóige értelme. A SZÉKELYséget nem rángatták zsinóron a magyar királyok soha, hanem tisztelettel tárgyaltak velük mindig, ameddig a Dózsa György-félék le nem rontották a SZÉKELY becsületet. A történészek egymással versengve költöztetik a SZÉKELYeket. Nincs semmilyen okirat a SZÉKELYek egész népességének ide-oda telepítgetéséről. Kisebb csoportok lehettek telepítve, de nem az egész SZÉKELYség. Gondoljunk bele: milliós létszámú néptömeg költözik Biharból a mai Székelyföldre, hurcolja magával egész állatállományát 300-400 kilométeren át, és ezt bár egy – birtokháborításról szóló – korabeli okirat sem jelzi. Ez a költöztetés csak kitaláció. Biharból, Telegdről néhány családot telepítettek Udvarhely környékére. Valós költöztetés volt a kézdi székelyek egy részének Aranyos vidékére áttelepítése, költöztetése. Árpáddal akkor erős megalapozottságú vérszerződést kötöttek, amelyet később egyetlen király sem vont kétségbe Dózsa-féle gyilkos rendbontásig. Erről a szerződésről nem készültek okiratok, mert nem volt szükség, mivel az esküvéssel adott szó és vérrel pecsételt szerződés érvényessége fennállt a magyar nyelvűek közt. Az egyenes, becsületes jellemek közt nem kell papír****, elég az adott szó, s a férfias kézfogás. A hitszegő, hatalomvágyó Dózsa Györggyel***** jött az esküszegés, s ez okon a Zápolyák, Báthoryak kora alatt, után jött a fordulat a hatalom részéről, és tart mind a mai napig. Dózsa lázadása alatti viselkedésük miatt az addig nagyra becsült székelységet többé már nem tartották megbízhatónak, s emiatt kezdték lefaragni az addigi székely nemesi kiváltságokat, majd jött a „véres farsang” a XVI. század végén. Dózsából Ady s a kommunisták faragtak nemzeti hőst. /1/ Az ősi székelység soha nem szegte meg adott szavát, mindig tartotta a királynak tett ígéreteit. A mai SZÉKELY, SZÉKELYség csak árnyéka az ősinek, s ma már sokan lejáratják a SZÉKELY becsületet. /2/ A dél-olasz Taorminát (Katanzárót, Céfalut, Palermót stb.) valaha szikulok, azaz székelyek alapították, ahonnan végül kiszorították őket. TaORMIna, a székelyek által ORMÓs TÁj szikláira épített város, egy nagy térségen belül, amelynek Messina nevet adták. Messi = messzi, na = víz, a végeláthatatlan tengerre utal. Erről így ír itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Messina : „Eredeti neve Zanklé (jelentése: kasza) volt, ami a város természetes kikötőjének alakjára utalt. […] Zanclét először a szikulok nevezték így, mivel a föld sarlóhoz hasonlít.” Az ősi nyelven CANK, CAKK, KECC = vág. Helyenként még ma is használják a szót. A KASZA SZAKAszol, CANKol, CAKKol, KECCEnt, ha valami eltörik: SZAKát veti. /3/ Az ősnyelvet megőrzők három magyar népcsoportja ma is itt él a Kárpát medencében, Kárpátok körül: CSÁNGÓ, PALÓC, SZÉKELY. Azokon az eldugott részeken, ahol tájnyelvük érintetlen, felbecsülhetetlen ősnyelvi kincsek lelhetők. /4/ Csak a ravasz, bizalmatlan egyházi uralom idején vált gyakorlattá a mindent papíron rögzítés. Egyébként ez a római uralom alatt kialakult bizalmatlanság átszűrődése volt a római egyházba, amely szintén megalkuvás nyomán vált államvallássá, feladva eredeti krisztusi tanításon alapuló elveit. /5/ Dózsa nem székely-magyar nemzeti hős! Önfejű, durva, neveletlen nagyképűségével hatalmas, helyrehozhatatlan kárt tett a székely-magyar testvéri viszonyban. Elfogatása is nagyképű önteltségének volt az eredménye. Az ősnyelvet megőrzők A történelem kevés szót ejt az ősnyelvet megőrző népről, mivel az írott történelem nem békés életet élőkről szól, hanem viszályról, háborúkról, embervérben tocsogó undorító eseményekről. Semmit nem tudunk az első: szövőszék, csavarmenet, kerék, fogaskerék, emelőcsiga feltalálójáról, alkotójáról. De a történelem beszámol minden nagyhatalmú, véreskezű gyilkosról, népelnyomó hatalmaskodóról. Az eredeti nyelvet csak olyan nép őrizhette meg, amely nem vándorolt, mivel minden vándorló nép megkerülhetetlenül keveredett és elveszítette nyelvének tisztaságát. Az ősnyelvet birtokló, ahhoz módfelett ragaszkodó nép a Vizek közi mezőről Mezopotámiából jött. A teremtés nyelvét beszélő nép lépett elsőnek Jóropa, Európa bőven termő földjére, s azért adta e nevet, mert Jópora, Jóropa, jó termőföldje volt. EUrópa – EU = jó, ropa – pora = földje, röge. Magával hozta az eredeti ősi nyelvét, és e nyelven adott nevet minden hegynek, völgynek, víznek e földrészen Gibraltár sziklájától az Urál hegyvonulatáig. Három útvonalon jöhettek: Gibraltár (nagy ibér oltár – Gib-ibr-altár) sziklájánál, amely akkor talán még gyalog is átjárható volt, mivel ekkor még a tengerek szintje alacsony szintű, Atlantisz sem volt víz alatt. Csak a Vízözönkor a sarkokra lezúduló hatalmas jégtömeg lassú olvadása nyomán emelkedett meg később a világtengerek szintje. Nem volt Fekete tenger sem, amely a Kárpát tenger Vaskapu áttörése után keletkezett. Ez később áttörve Boszporusznál, Dardanellákon, megemelte a Márvány tenger, s így a Földközi tenger szintjét. Erre bizonyíték a ma a partok közelében tenger alatt levő észak afrikai városok, adriai, Fekete tengeri partok mentén víz alatt levő építmények. Valószínű, Szicília (Székeli) vonalánál is átjárható volt a két földrész. Azon érkeztek a székelyek. Út vezetett a görög – Balkán vonalon is. Ezeken az útvonalakon érkezhettek a csángók és a palócok. Ezek az ősnyelvű népek lakták be a Kárpát tenger körüli partvidéket. Erre bizonyíték a Kárpátokban, annak mindkét oldalán eredő összes folyóvíz, amelyeknek nevei mind-mind a forrásvidék jellegzetességeit őrzik, mivel azoknak jellemzői nyomán nevezték meg, és az összes név magyarul beszél. A vizek visszahúzódása nyomán lassan lennebb költöztek, végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében. A csángók a Kárpát tenger karéján kívül telepedtek le, és nem mozdultak helyükről a mai napig. Ezzel bizonyítják, hogy nem csavargó nép, hanem helyét megőrző, gazdálkodók voltak és maradtak. Soha egyetlen nyelv sem maradt meg érintetlenül a vándorló népek ajkain, mindannyi keveredett. Így hát nem kell menni sehová –, főleg nem keletre, Ázsia füves-sivatagos mezőire – a magyar nyelv gyökereit keresve. A nyelvet megőrző földművelő nép nem vándoroknak való sátrakban, jurtákban, hanem kunyhókban lakó, székes életmódot élő, növénytermesztő, önellátó, ősi önsegélyző társadalmi rendet, életmódot folyamatosan megőrző nép volt. A Kárpát medencében vészelte át a történelem viharait, soha nem hagyta el azt, és az ide visszatérők tőlük tanulták meg újra és újra az ősnyelvet. A nyelvet megőrző székes nép a székita, szkíta fő törzs mindig a Kárpátok körül élt. Ők nem a hunok itt rekedt utódai. E nép a székiták, szkíták, a székes, székely őstörzs, amely a szintén ómagyar nyelvű palócokkal, dákokkal, csángókkal együtt belakta az egész Kárpát medencét, a Kárpátok környékét. Csak a kalandot kedvelők váltak ki közülük, és vándoroltak el, majd tértek vissza közéjük többször is az őstörzs szállásterületére megkülönböztetett tiszteletérzéssel. Ezért nem kellett hadakoznia e területért sem Atillának, sem Bajánnak, sem Árpádnak visszatérésekor, mivel a visszatérők tisztelettel voltak az ősi törzshöz, az ősi föld őrzőihez. Csak a közben betolakodó idegeneket zavarták ki innen. A székes itt élőkkel újra megerősítették a szövetséget. Ez magyarázza meg a magyar királyok által soha kétségbe nem vont székely ősi előjogot is, pedig arról nem készült írásos szerződés, lévén, hogy az adott szónak hatalma volt az ősnyelvet beszélők közt, s maradéktalanul tartották magukat adott szavukhoz. Ezt a mai hazug, csaló világban nehéz elhinni, de nem is a csalókat, hazudozókat akarjuk meggyőzni. Jó lesz átrendezni az eddigi állításokat: az eredeti ősnyelv csak egy letelepedett, kalákaszellemű, összetartó, székes életet élő, eszközeit maga készítő, élelmét maga termesztő, földművelő nép ajkain maradhatott meg érintetlenül évezredeken át. Ma az eredeti ősnyelvet beszéli a mai magyar nép, de még élő ősrégi szavai is élnek a tájnyelvekben, főként a székely, palóc, csángó nép ajkain. Ősnyelvi bölcső Az ősnyelvet megőrzőket, magyar nyelv gyökereit nem Ázsiában kell keresni jurták lakói közt, mert ama térség nyelvvesztő, nyelvkeverő terület volt. Sehová nem kell kimenni érte, mert az Özönvíz után már megjelentek az ómagyar ősnyelv beszélői itt a Kárpát tenger körül. Aki Ázsiában, az Urálon innen és túl, a jurta lakók közt keresi az ősnyelvet megőrzőket – az ősi magyar társadalmi rend gyökereit – tévúton jár, s a hamisítók malmára hajtja a vizet. Az ősnyelvet megőrző nép Sineárról (s > z, n > m, Zime-ár, Zime = mező, ár = víz), az éltető vizek mezejéről, Mezővízről, vizek (pota) közti Mezőről, Mezopotámiából (mezo = mező, pota = víz), az emberek zömének központi telephelyéről indult Jóropa földjére, és a Kárpátok karéján – később ölében – talált védett helyet. Itt – a Kárpátok karéján, majd Kárpát medencében – őrizte meg évezredeken át az ősi nyelvet. Három meghatározó csoport ma is itt él e térségben. Az ősi magyarság két fő csoportra osztható: 1. A helyben székelő törzsek, amelyek mindig helyhez kötötten itt székelve, soha nem mozdultak ki a Kárpát medencéből. 2. Az elszállingózók és visszatérők. A Kárpát medencéből kirajzottak keleten ütötték fel hadiszállásukat, ott építettek ki uralkodói központot, államformát, de később több hullámban is visszatértek. Ezek mindig újratanulták a helyiektől őseik nyelvét. Egyetlen visszatérő tömb sem kellett harccal bevegye a Kárpát medencét, mert itt a rokoni főtörzs várta. Legfeljebb a közben betolakodó, betóduló, betótuló szlávokat verték ki. A székelyek tehát, mint székita, szkíta őstörzs itt éltek e térségben a kezdetektől. Amint már említve volt, nem lehet hitelt adni az egész székelység Biharból költöztetésének, mivel ezzel azt akarják elhitetni, hogy nem őshonos jelenlegi helyén a székelység. Az a költöztetés legfeljebb néhány család lehetett Telegdről, nem az összes székelység, ugyanis sehol egy írásos birtokháborítási méltatlankodás a milliós tömeg pereputtyostól, baromcsordástól, nyájastól, retyemutyástól vonuló népesség nyomán. Az akkori keskeny utakon elfértek, nem legelték le az utak melletti vetéseket, kaszálókat, nem tapostak bele a kapásnövény táblákba. Vagy tán egy szál gatyában, pendelyben költöztek közel 400 km-t? A székelység itt élt már a Krisztus előtti korban, az Özönvíz utáni időktől. Ők voltak az első lakói e földnek. Belakták az egész medencét, nyomaik fellelhetők az Őrségben, Baranyában, Zalában, Szatmárban és más vidékeken is. Mi az ő ősiségtől ittlétükre a bizonyíték? Válasz: a földrajzi nevek! A térségben – a Kárpátokon kívül és belül – minden megnevezés magyar nyelveredetet bizonyít. A KÁRPÁT tenger peremén, KÖR PÁTján, partján gazdálkodtak, élték mindennapi életüket. Érdemes volna kutatni ősi nyomok után a gerinceken, fennsíkokon. Hosszú időn át imádati helyeik, halottaik, temetőik voltak. Czimbalmas Tivadar komolyan, behatóan foglalkozik a Gyergyó vidéki pallagok létével, ahol gazdálkodás folyt. A székelyek a Kárpát tenger peremén, a mai hegyek tetején zajló életének, a magyar nyelv korai jelenlétének bizonyítéka a magyar nyelven adott hegyek, völgyek, s az összes Kárpátokból eredő folyók nevei. E folyók nevei a hegyvonulat mindkét oldalán a forrásvidékük jellemzőit rögzítik, mivel ott indult el az élet a gerinceken, és a Kárpát tenger vízszintjének lassú, szakaszos apadásával alakultak ki a Czimbalmas által tanulmányozott pallagok, amelyeken termesztési munkálatok folytak, mivel alább még a víz volt az úr. A magyar nyelvet beszélők nyomait ezeken a hegygerinceken kell keresni, mert kezdetben ott éltek, és ott kell létezniük élet és halál nyomainak. Nem az 1200-as években Telegdről ideköltöztetett néhány székely család nevezte meg a folyókat, hanem azok már régen nevet kaptak az itt lakók ajkain, nyelvén, sőt a Kárpátok összes hegye, dombja, völgye is. Nyugodtan tanulmányozhatja bárki a hegycsúcsok, völgyek neveit, a gyorsfolyású, partot MARdosó, MARÓSan hideg MAROS és a szomjOLTó OLT folyók hűs vizet ontó forrásvidékét. Vagy a KÜKÜLLŐk köves, KŰKÖnÜLLŐ forrásvidékét, onnan lepörgő csermelyeket. De a fenyők tőzeges talajából, ORMÓs hegyekből eredő KORMOSt is. A VARGYAS név első gyökszava VAR. Ez beszédet is jelent: VARrog, VERbál, paláVERez. A FORások, kis erek, csermelyek több helyen kaptak hangkibocsátásra utaló megnevezéseket. Például a moldvai TAKOCS (ma Tecuci = Tekucs), amely kis TUKmáló, csörgedező hangot adó paTAKocskaként indul. A VARgyas forrása, lehetett FORtyogó, VARgyogó, csermelye, paTAKja egy kövek közt CSÖRgedező, CSORdogáló (csárog = hangoskodik) kis beszélő VARrogó patak, amely egy szoroson VERt utat magának, hogy lent a KORMOSsal egyesülve alkossa a ZARÁNDOKot. Hasonló a ZSIL, amely kellemesen ZSOngó, ZSILiző, esetleg kövek ZSIlipjén átlépő, kis patak. A ZSIL gyök vizet is jelentett az ősi nyelven, ezt jelenti a Bokoros melletti ZSILava (Jilava) névben is. Ama térség vizes, ZSILis, mocsaras volt. Azt a térséget is ősnyelvet beszélők lakták be előbb, és ők adtak nevet mindennek ott. Ők építették előbb a Bokoros (ma Bukarest) nevű falut is. De magyar a barangolható BARAGÁN, a kiálló ORMÓkkal TELE TELEORMÁN. Még a Kárpátok túlsó lejtői felé folyó vizek nevei is magyar nyelvűek: DOMBÓVIZE (Dâmbovița), a halászható GYALOMVIZE, (Ialomița) a fürge ARGES, PRAHOVA, (pra = gyors, rah – har = hegy, va = víz) POSZÁDA (po = víz, száda = forrás szája, azaz vízfő), lehet sorolni tovább. A MOLDVA név is magyar, folyói: SZERET, BÉKÁS, TATROS, BODZA, a már említett TAKOCS. A CSALHÓ hegység hófehér sziklái. A névben kétszer van jelen a fehér szín neve: AL = hALvány, HÓ. Akik ott éltek az elején, azok adtak nevet minden hegynek. völgynek, víznek. Érdekes párhuzamok: a BARAGÁN – TELEORMÁN és BARANYA – ORMÁNSÁG. De a székelyek által épített szicíliai PalERMO és TaORMIna is azonos hangcsoporttal, mint TeleORMÁn, ORMÁnság. Ez síkból kiemelkedő kisebb vagy nagyobb ORMÓkkal tarkított vidéket jelent. Az ISZapos, iSZAModó szőke SZAMOS (hideg, meleg), az ISZApos üledékű. de békés természetességében TISZta TISZA, a hajtó kis TÚR patak, a néha ZAvARos, ZAZARos ZAZAR. A forrás körüli csillámló aranyhomokkal tele ARANYOS. Alább a CSERNA (kis csermely vize = na). A DRÁVA, SZÁVA, északon a MORVA, MOLDVA. A VA gyök ősnyelven víz. Lehet sorolni tovább. A hegyvonulat további északi folyói. VISZTULA (víztoló, tisztuló), DON (don, dun = sok víz, a Duna nevében is), i/DNYEPER (id = víz, idnye = innya, ivásra jó, epe = víz, er = eregel, lepereg, folyik), i/DNYESZTER (eszter = eszterhéj, vízleeresztő). VÁG, BODROG, BÓDVA, IPOLY és a többi is mind ősnyelvi, s így magyar eredetű megnevezés. Tudni kell, hogy minden név, megnevezés legkevesebb három névadó jellemzőn alapul, tehát a fentieknek más jellemzői is beépültek neveikbe. A forrásvidék körül élők, lakók, ahogy apadt a Kárpát tenger, úgy jöttek lassan lejjebb. Végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében, de a folyóvá duzzadó csermelyek nevei azok maradtak, amit fent a forrásaiknál adtak nekik.
Ez egyik legfőbb bizonyíték arra, hogy az itt lakók végigélték a térség több évezredes történelmét egészében, kezdettől a mai napig.
A csángók a Kárpát tenger karéján kívül maradtak, és nem mozdultak helyükről a mai napig. Ezzel bizonyítják, hogy nem csavargó nép, hanem helyét megőrző, gazdálkodók voltak és maradtak. Meglehet, hogy BUDVÁR hegyén Buda is épített várat, de az is lehet, hogy a névhasonlóság okán ráfogták. A B.D – D.B gyök: BuD – DuB egyik jelentése: víz. Jóval BUDA születése előtt már létezett a BUDVÁR hegy neve, mivel az alatta levő sík réten, a Küköllő, Küküllő mellett, a BUD szikla UDVARán, BUDVARán kapott HELYet a falu, a VÁR UDVARhelye, s valószínűleg előbbi neve Budvárhely, majd Udvarhely. Kutatni, tanulmányozni kellene mindezeket, de a székely ősvárakat is, és a hegygerincek közelében az ősi települések helyeit, temetőket. A történetírás „egyenes becsületes” voltáról már meggyőződhettünk. Tele van ferdítésekkel, hamisításokkal. Csak napjaink vagy a közelmúlt történetírását kell megfigyelni, valósággal szemberöhögi a drámai események átélőit, átszenvedőit nyilvánvaló, ordas hazugságaival. Legtöbb esetben a meghatározott kötelező dogmát követi, általában mindig megrendelésre készült, készül valakik szájíze szerint. A régmúltról is ilyen stílusban tudósít. Ám a nyelv teljesen más bizonyítékokkal rendelkezik. Ezért dúl a világ háttérben megbújó uralmi tényezőinek sunyi, ravasz küzdelme a teremtés ősnyelve ellen, akár beszélői kiveszejtése árán is, ha lehet. Szeretném felhívni a figyelmet a hivatalos hivatásos nyelvészet erőfeszítéseire, amely foggal és körömmel tiltakozik, ha valamilyen magyar létezést igazoló ősi írásos emlék kerül elő. Példa erre a római történetírásban fellelhető bizonyíték a magyar nyelv jelenlétére a Kárpát medencében. Ugyanilyen hévvel tiltakozik minden magyar nyelvről elhangzó méltatás ellen is, legyen az G.B Shaw, Mezzofanti, Bowring lord vagy bárki más véleménye. Íme, az idézet: „Egyetlen szó, mely Ammianus Marcellinus római tábornok és történetíró, Rerum Gestarum című művének egyik fejezetében olvasható, mégis sokat elárul a Kárpát-medence lakóiról, azok nyelvéről. A történet szerint 359-ben a medence népe fellázadt a II. Constantius római császár által kiszabott súlyos adók miatt. A császár személyesen próbálta a kedélyeket lecsillapítani, de még nagyobb zűrzavart okozott. Mivel az uralkodó az őslakókkal folytatott tárgyaláson sem engedett az elképzeléseiből, nem csökkentette a kiszabott adókat, egy elkeseredett résztvevő levette a csizmáját és hozzávágta a császárhoz, miközben a következő szavakat kiabálta: „Marha, marha!” A sértő szavak elhangzása után fellázadt a nép, nekirohant a császárnak, letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját. A tejelő, húst adó haszonállat eme neve a magyaron és a sumeron kívül más nemzet szókincsében nem található meg. Napjainkban ezt a szitokszónak is számító kifejezést arra az egyénre mondjuk, akire haragszunk.” Kiem. K.S. http://csabavezir.blog.hu/2014/08/23/marha_marha Itt tekinthető meg az idézett szöveg eredeti latin nyelvű nyomtatott íve. Ami még érdekes: a csizmáját, vágta oda! Ami a nyelvészek szerint nem magyar lábbeli. A hivatalos irányzat történészei, nyelvészei ijedtükben igen hamarhamar módon igyekeztek cáfolni a szó magyar voltát. Jaj, nehogy már valaki magyar nyelvűekre gondoljon, mert micsoda szentségtörés lenne elismerni, hogy a magyar nyelvű nép őslakó volt itt a Kárpát medencében, hiszen a tévedhetetlen nyelvészek már minden helységnevet szláv eredetűnek minősítettek. Lehetne újrapelenkázni a bénán megvénült, járókeretben őgyelgő, bambán nyálcsorgató, rövidlátó, kancsal finnugor elméletet. Tudományosan megmagyarázták, azaz megfinnugorozták, hogy ez nem igazolja, a magyar nyelvűek jelenlétét a Kárpát medencében, mivel ez az ott lakó népnél egy csatakiáltás volt. Szerintem, fel sem fogják, hogy mily marhára nagy, sőt hatalmas öngólt rúgtak. Ugyanis, nyelvészként illett volna tudniuk, hogy egy bármilyen nyelvű ösztöni csatakiáltásban három meghatározó hang van: H, J, R. A kezdő a H hang, a belső indulatok ösztöni kifejezője mindig jelen van. A többiek együtt vagy felváltva. A sorrend sem mindegy. A H, mint mélyről feltörő Hangulatot, Háborgó indulatot, HaJtóerőt, Heves érzelmet kifejező hang áll elöl. Utána egy önhangzó: A, É vagy Ú, s ezt a J vagy R hang követi. Ez a nyelv önműködő törvénye szerinti. Lehet végigkövetni a nyelveken szerte a világban. Csak odafigyelés szükséges. Tévedés ne essék, nem az uralkodó, nem a hadvezetés, vagy haditanács által a kor eszmeiségén alapú megbeszélt harci jelmondatra, jelszóra gondolok, hanem ösztöni előreHAJtás, RÁHAJtás indulatszavaként: HAHÓ, HAJRÁ, HUJ-HUJ-HAJRÁ, HEJA-HEJA, HURRÁ stb. De MARHA semmiképpen, az legfeljebb jelzőként, valakit jellemezve. Ez esetben nyelvészi önminősítőként is.