Az előszóból: Nézzük, mire képes a mai magyar nyelv, amelyről azt merészeljük kijelenteni, hogy az ősnyelv egyenes ági vonalán megmaradt egyedüli nyelv, és örökölte az eredeti ősnyelv minden jellegzetességét? Az embert legjobban mindig a férfi – nő kapcsolat, a szaporodás érdekelte, mint ma is. Semmilyen más dolog nem keltette fel oly hatóerővel az emberpár figyelmét, mint a nemiség, persze az erkölcsi gátlás természetes, ésszerű keretei közt. Mit mondanak a nyelv erre vonatkozó szavai, és mennyire magyarázzák meg e szavak – alkotó hangjaikkal – önmagukat, mennyire írják körül szerepüket? LEÁNY – LEGÉNY. Az érett, virágzó lEÁNY, lIÁNY egy furcsa, vonzó, betöltetlen testi-érzelmi űrt, hIÁNYt érez. Ennek a hIÁNYérzetnek a kiEGÉszítője a lEGÉny, aki eljövendő, aki betölti azt. A lEÁNY, az IGÉnyei szerint őt párként kiEGÉszítő, szÍVÉben addig létező űrt, hIÁNYt teljesen betöltő lEGÉnnyel NÁSZra lép. A lEÁNYból a lEGÉny csinál ASSZONYt. A lEGÉny a házasságban kiEGÉszíti a LEÁNY testi-érzelmi, űr-hIÁNY érzetét, s ezzel a LEÁNY, a NYOSZolyán átMENYen a NÁSZ, NESZült mámorának ASZ (f-, b-) élményén. Ettől kezdve ASSZOnyi örömök közt él, érett NŐ, érett (asz)lÁNY, ASZ ÁNY, vagyis ASSZONY lesz. A NYOSZolya a NÁSZ tetthelye: NYOSZOLYA – ASSZONYOLY (nyosz-oly-a – a-szony-oly). Hasonló a dÍVÁny, amely az ÍVÁs kÍVÁnt helye. A FIÚból a LEÁNY csinál FÉRJFIÚt. A FIÚ alkatilag FURakodó, igyekszik beFÉRni a LEÁNY szÍVÉbe, kegyeibe. Körüludvarolja, HÍMez, rÍMet (összhangot) keres, érzelmi-testi sIMulásban leHÁMozza burkát, mert testének hIÁNYos részébe a HÁMja (bőre) alá is be akar FÉRni. A házasság megkötése után ennek semmi akadálya: FÉRJ be FIÚ! Így lesz a FIÚból FÉRJ-FIÚ. A fiatal FÉRJ nemileg állandóan ERJedő, gERJedő állapotban van. Állandó vágya, hogy beFÉRJen asszonya szÍVÉbe, testébe. Az ASSZONY epedve SZONNYAzza (szomjazza) gERJEdő FÉRJE szERElmét, FÉRFIÚi EREjét. Titkos óhaja: ne FÉRJ FIÚ a bőrödben, légy FÉRFIÚ! Az ÉLETük továbbra is TELE lesz eseményekkel (élet – tele). Az ÉLET kifejezésére volt az ősnyelvnek egy másik szava is: VITA, amely ma már nem része a magyar nyelv szókincsének. Az ÉLET, a VITA, a nemek közti szerelmi VÍVÁssal kezdődik, amelynek eredménye az ÍVÁs, amely a leginkább kÍVÁnt, vágyott kapcsolat a nemek közt. A dÍVÁnyon, kerEVEten ÍVÁs vagy NÁSZ a NYOSZolyán. Ehhez általában nem kell NOSZogatás. A beteljesülés után az L.SZ – SZ-L gyök: LeSZ – SZüL, meghatározó jelentésű életükben. Az örök ÉVA, az ÍVÁs, a NYOSZolya NÁSZának NESZülése (felfokozott érzelmi-testi lángolás) után LÉSZen SZÜLésre alkalmas, kéSZÜLhet rá. A NÁSZ, a NÁSZTŐ (szülés), a diNASZtiaalapítás fő TŐeseménye. ÉVA tehát EMEs lett, EMEse, aki szÍVE alatt EMEli édES terhét. Ez állapotában hamarosan feSZÜLni kezd, és ha odáig neSZÜL a helyzet, SZÜLnie kell. Az ÍVÁs nyomán a szép (É)VIrág ÁGZÓ LESZ, kis csEMEtéje SZÜLetik, akit EMlőjéből, SZÜNjéből EMEt. KéSZÜLhet SZÜNtelen gondozására, EMEtésére nEVElésére, a kÖVEtkező ÉVEket kitöltő soha meg nem SZÜNő anyai örÖMÖkre, mert a belőle kiÍVElő kis ÁGacskákból majd szép szál LEÁNY, LEGÉNY csAVArodik. A gyermek megszületésekor a hármas, FAmília, CSAlád lesz. Az ősnyelven FAmília szó a férfi nemi szerv nevének első ősgyökével kezdődik. A másik megnevezés a női nemi szerv nevének záró ősgyöke: CSAlád. Ebben semmi aljas vonatkozás nincs, csak a pőre való. A kezdetben e szervek megnevezése természetes jellemzőik nyomán adatott. Ezekről bővebben a szótárban a címszavaknál. Megfigyelhető az élet eseményeinek következtében kialakuló női nevek története. ÉVA: te nÉ VAgy. ENÉh: tE NÉ vagy. NÉVA: teNÉ VAgy, NÉVA – VÉNA (Vénusz), eredő VÉNÁja, VONAla egy népnek. SZONJA: asSZONYA valakinek. EMESE: EMES lesz, nEMEs terhét EMElő, majd csEMEtéjét EMlőjéből EMEtő. ANNA: ANA, ANYA lett. Dőre igények Manapság egyre több nyelv képviselője ugrik elő azzal az igénnyel, hogy az ő nyelve az eredeti ősnyelv. Állítani lehet bármit, de bizonyítani is kell. Az ősnyelv egyenes ági utódnyelve kötelezően élő, épp mint az ősnyelv, fényként világító, minden vetülete mozgó, képzeletet megmozgató, azt képekkel leíró nyelv lehet. Az ősnyelv címet igénylő bármely nyelv nyelvésze, annak a nyelvnek a: LEÁNY, ASSZONY, LEGÉNY, FIU, FÉRFI, FÉRFIÚ, FÉRJ jelentésű szavaival adjon magyarázatot azon a nyelven a legeslegfontosabb emberi kapcsolatra, annak a NÁSZig elvezető eseménysorozatára, úgy amint azt a fenti szövegben megtettük. Vagy a NÁSZ, neSZÜL, feSZÜL, kéSZÜL, megSZÜL szavakhoz hasonlóan levezetni a megtermékenyítés, várandóság, magzat világra jötte folyamatot, mivel ez az emberi nem szaporodásának leírása, a legeslegfontosabb eseménysorozat. Ha azon a nyelven a fenti folyamat eseményeit leíró szavakat az azokat alkotó hangokkal ugyanígy körülírja, megmagyarázza, nos, akkor leülhetünk beszélgetni a többi százezer szó kielemzésére. Persze, ha van azokban a nyelvekben annyi szó. Lehet elővenni az angol, francia, német, olasz, spanyol, orosz, cseh, szlovák, szerb, román s a többi nyelvek megfelelő szavait. Küzdelmes lesz, de megéri. Megéri, mivel szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nyelvük nem élő nyelv, hanem csak lárvaként beszáradt hangcsoportokból álló szavak tömörülése. Olyan nyelvek, amelyeknek szavait csak az ősnyelv egyenes vonalán megmaradó mai magyarázó nyelven lehet megfejteni. Ez elvitathatatlan! Amikor azoknak a nyelveknek lesz megközelítőleg 2000 szavuk a járás, menés leírására, s úgyszintén 2000 a beszéd, szólás jelenségének kifejezésére – amint a mai magyar nyelvnek van – nos, akkor indulhat a vita arról: mely nyelv a legkifejezőbb.