Mint egy védelmet nyújtó boltíves pajzs, mely fölém hajolva meg tud óvni minden veszélytől. Erős kar, mely felemel, és könnyű pehelyként, édes teherként röpít tova. Ellenállhatatlan erő, mely elhárít útjából minden feltornyosuló akadályt, de ez az erő mellém érve megszelídül, és oly gyöngéden simogató, mint az üdítő szellő. Aki egyetlen elrebegett óhajomra a csillagot is lehozná az égről számomra. Ő a mesék bátor, rettenhetetlen hőse, aki megküzd értem akár a hétfejű sárkánnyal is. Hófehér lovon érkező királyfi, aki maga mellé emel a nyeregbe, és visz magával, mindegy hová, mert a világ végére is elmennék vele. Mint a…
Így jelenik meg a nő ábrándjaiban az igazi férfi, mint csodás jelenség. Feszes, erőt sugárzó alakja mágnesként vonzza magához, és megnyugtatóan hat a gyönge nőre, aki védelmet lát, keres benne.
Mint doromboló kiscica, bújik a szeretett férfi mellkasára, hallgatni dobbanó szívét, érezni bőrének, ingének, leheletének férfias illatát.
A férfi, ameddig egyedül van, csak ember. Ám, ha megjelenik közelében a nő, akkor egy furcsa, egész valóját felforrósító, delejes, bizseregtető hullám suhan át rajta. Egy addig soha nem tapasztalt felforrósító eufórikus érzés. Szépségképzetének szíve legmélyén szunnyadó körvonalaiba legjobban beleillő, legszebb lény felfedezésének érzete. Akkor már férfi. És annyira válik igazi férfivé, amennyire igazi nő az a Nő. Reagálása önkéntelenül ennek függvénye. Minden ízét átjárja az igazi nő felől érkező, áramütésszerű, felforrósító varázs. Mintha egy rejtelmes, csak számára kódolt hívás érkezne egész testi-lelki valója irányába, amelynek nem tud, s nem is akar ellenállni. Ott lebeg kettőjük közt, senki nem látja, csak kettőjük számára létező ez a lángoló, elháríthatatlan, szétszakíthatatlan erős kötelék. Béklyót dob rájuk, rabul ejti, zsugorodik, rövidül a táv, vonzza, közelíti őket, és már ott állnak az izgalomtól remegve egymás mellett. Csillámlóan vibrál, felforrósodik, meggyullad körülöttük a levegő, lángol, perzsel, izzik, csillognak a szemek, kipirulnak az arcok, olvadnak a szívek, és elindul a megállíthatatlan szerelemvonat.
Az igazi férfi talpig gavallér. Bátor, védelmező lovag. Megbízható, segítő, szerény, nem hetykélkedő nagylegény. Tiszteli a gyönge nő óhaját. Figyelmes, észreveszi, értékeli a nő érte hozott áldozatait, a kecses, gyönge nőiségét minél jobban kihangsúlyozó, a férfiszemeket megragadó, gyönyörködtető, elbűvölő szép ruhát, cipőt, frizurát, sminket. És ő is rendezett, jól öltözött, ad magára, szereti a szép öltönyt, inget, színes nyakkendőt. Tudja, hogy azzal, ami szép, hatni tud a világ legszebb, legcsodálatosabb, számára legelbűvölőbb lényére. Az igazi nőre.
Viselkedése természetes, nem mesterkélt, nem modoros. Nem tolakodó. Előzékeny, udvarias, gondos, pontos, nagyvonalú. Virággal köszönti a nőt, és soha nem késik el a randevúról. Diszkréten, sőt szinte bátortalan, félénk csodálattal közeledik szíve választottjához, és issza minden mozdulatát.
És a nő? Alig tudja fegyelmezni torkában dobogó kis szívét, nehogy elárulja, mennyire kívánja hallani hangját, érezni karjának ölelését, férfias illatát. Mindegy, mit mond, csak mondjon valamit, fogja erős tenyerébe az ő kis kezét, és legyen gyöngéd, kedves, kényeztetően simogató.
Először mindig a nő szemébe néz. Az a két csillogó gyémánt a legvonzóbb számára. Előbb csak odapillant, aztán odatapad tekintete. Nincs menekvés, védtelen – minden immunitását elveszíti. Nem tud szabadulni a bűvöletből, mélyen, áthatóan, hosszan nézi, megfürdik, lubickol, elmerül, úszik a szép szemek kristálytükrében, felkavaróan belefúrja szemeinek sugarát, és viszi, viszi, kavarja az örvény. Belemerül, ellenállhatatlanul eltűnik benne. Aztán kienged a szép szemek varázsa, ekkor hosszan végigfut alakján. Ez a nő számára rendkívül kellemes, bódító érzés, mert ez az a döntő pillanat, amikor kiértékelődik minden eddigi, „legszebbnek lenni” törekvésének eredménye. Ekkor teszi fel, remegő bizonytalanságában, önmagának a nagy kérdést:
– „Ó,… vajon tetszem neki?”
És kissé tétova, de azért huncutkodó, kacér mosollyal, a férfi tekintetének simogatásából próbálja kiolvasni a választ. A vérpezsdítő, lázas, perzselő, átható tekintetből, mely szemeiről a bokáira, lábaira téved, fölfelé futóan végigsimul azokon, majd vissza az ölén, csípőjén, derekán, mellein, nyakán, arcán, haján, és újra összevillannak a szemek. Aztán bezsong a férfifantázia, és képzeletében egyenként lebont mindent a nőről. Gondolatban kicsomagolja gyönyörű, kecses, karcsú alakját, a fitos kislábujjától a feje búbjáig. Végigsimogatja, megcirógatja, végigcsókolja bársonyos bőrét, közben magába szívja testének, hajának nőies, érzékkorbácsoló, izgató illatát. A nő sejti ezt, szívét forróság önti el, térde megremeg, édes borzongást érez, hatalmába keríti a varázslat, delej fut végig testén, erőtlenné válik, de nem tudja az egész valót, ami a férfiszívben lejátszódik. Ám a sejtelem sokkal izgatóbb annál. Rabul ejt, megolvaszt, elkábít, ellenállásra képtelenné tesz.
Az igazi férfi mindig szerelmes. A törékeny, gyönge nő megejtő bája megbabonázza, elbűvöli. Csodálja, magába szívja, valósággal egylényegűvé válik vele. Számára ő minden kincsnél értékesebb. Nem csak élvezeti cikk, nem csak ösztöni vágyait betöltő nőstény, nemcsak gyermeket szülő fajfenntartó lény, hanem az életre szóló társ, a testéből való test, a csontjából való csont, szívének, lelkének másik fele. Számára csak vele együtt kerek a világ. Keresi, mindenhol követi, körülrajongja őt, kedveskedik neki, hódítón udvarol, és csábos tekintetében ott csillog mindig az édesen gyötrő vágy lángja. Megnyerő, lefegyverző mosollyal ajkán duruzsol szíve hölgyének fülébe csodaszép, dallamos, igéző, megejtő bókokat. Ölelésében, csókjában ott ég rajongó, lángoló énjének minden heve, női szívet meglágyító, felolvasztó, soha nem hamvadó, örök szerelmi tüze.
Az igazi férfi csodás szerető. Játékos ujjainak lágy, gyöngéd simogatása a selymes, bársonyos bőrön felhőkbe emeli az egész lényét, valóját odaadó, neki átengedő, szerelmesen epedő asszonyt. Színpompás, virágba borult tündéri rózsaliget illatvilágába, buja illatok habkönnyű, elringató fellegébe, ahol andalító dallamokkal együtt veszi szárnyára a szél. S a szerelem mindent beborító végtelen tengerének elringató hullámain lebeg, ahol álomszerű önkívületben éli át a parány csodálatos és a végtelen messzeség mindent körülvevő, átölelő, simogató, vákuumként magába szívó kábulatát. Valami olyan két embert egy testté olvasztó, semmihez nem hasonlítható, elragadóan gyönyörű, felemelően elzsibbasztó, bűvösen lenyűgöző, mézédes aléltságba merítő, varázslatos érzés. Egy, a mindenséget édes borzongásban szétfeszítő, gyönyör világát megnyitó, extázis hevületében izzó, telítődő, kéjesen elbódító, lágyan szétterülő, feloldódó, elzsongító ájulati bűvölet ez az igazi férfi karjaiban, ami végképp összeláncolja őket, és amiért érdemes végigküzdeniük együtt az életet.
Mert az igazi férfi mindig hűséges marad, elválaszthatatlanul kötődik, ragaszkodik… az igazi nőhöz.