Noé az Özönvíz után 350 évig élt, ez idő alatt nem épített ki hatalmi központot, királyi udvart, nem alapított államot, mert az egymást kölcsönösen segítő közbirtok rendszert látta eszményi emberi társadalmi szerveződésként a legcélravezetőbbnek.
Mint a nép legidősebb tanítómestere, rabonbánja, tanácsolta, vezette utódait minden erőszak nélkül! Nem állított ingyenélő, dologtalan felvigyázókat, utódai közül, utódai nyakába.
E családi, rokoni, nemzetségi alapon szerveződő közbirtok-kaláka rendszerben mindenki – még a gyerekek, idősek is – alkotó munkát végzett saját képessége szerint. Nem volt ingyenélő, semmittevő réteg. Mindenki hasznos volt a maga helyén, és élvezettel, szinte szórakozásból végezte még a nehéznek számító munkát is. Nem volt bűnözés, mert nem volt rá ok.
Noé ősatya-úr halála után hatalmas űr támadt, amelyet senki nem volt képes betölteni. Az addig minden irányba kisugárzó szerető, bizalom teli, bátorító atyai tekintély egyszerre megszűnt létezni.
Megbolydult, tanácstalanná vált a tömeg. Elkezdődtek a versengések az ő tekintélyét megörökölni vágyók közt. Ám köztudott, hogy tiszteletalapú tekintélyt csak kiérdemelni lehet, nem kikövetelni!
A fiai – józan megfontolásban – úgy érezték, hogy atyjuk tekintélyét képtelenek sugározni az egész nép felett, legfentebb saját utódaik közt.
Megbomlott a közéleti egyensúly, felhígult az erkölcs, elkezdődött a széthúzás, szaporodott a lopások, rablások száma.
Noé második fia, a bikaerejű Kám, másik nevein: Csoma, Eröklös nemzetsége, Kánaán, Kus utódai közt indult meg előbb a bomlás.
Rendreutasító, fegyelmező kemény kézre volt szükség.
Nimród ragadta magához a kezdeményezést. Követői nem szelíd, bölcs atyai vezetők kívántak lenni, hatalomra vágytak, parancsoló vezérekként akartak tekintélyt szerezni. A hatalomvágy megfertőzte az emberek elméjét.
Azonban, a hatalom, parancsuralmi rendszer fenntartásához támogatókra volt szükség. Aki az egész Föld királya akart lenni, annak kemény, erős, markos férfiakra és kényszerítő, megfélemlítő, fenyítő eszközökre, fegyverekre volt szüksége. Mindez szervezkedést igényelt, titokban vagy nyíltan. Aki fegyveres volt, az nem dolgozott, eltartottá vált.
A veszélyektől való félelem, védekezésre késztette az embereket. Elfogadták a szükséges legrosszabb megoldást, a parancsuralmi állam létrejöttét, annak minden átkos terhével. A szabadnak teremtett ember értékét vesztette. Két osztályra tagolódott:
- hatalomfenntartó fenyítők, és
2. hatalmasok jólétéért dolgozó fenyítés alatt adózók osztályára.
Az emberi élet leértékelődött, bár az itt-ott előforduló gyilkosságokat büntették, de hatalmi harcokban, hadiállapotban, háborúkban, tömegével lehetett ölni.
Aztán zajlottak az események, jöttek az uralkodni vágyók, védelmi kényszerből kiskirályságokat, városállamokat alapítottak.
A történelem folyamán az uralmi formák, uralkodók sűrűn vagy gyéren váltották egymást, egyik jobb vagy rosszabb volt a másiknál.
Ma mi „élvezzük” uralmaik nyomán épült, egymást váltó világrendben „csodás, gondtalan rabságban töltött életünk” gyümölcseit.
A kezdeti közbirtok-kaláka rendszernél egyik sem lett jobb, hasznosabb a köznép részére!
Ma a Föld 8 milliárd lakosából kb. egyharmad dolgozik, termeszt, termel nélkülözhetetlen, életfontosságú, hasznos javakat. Ezek a létfenntartói a másik egyharmadnak: gyermekeknek, időseknek, betegeknek.
Ez eddig természetes, értelemszerű.
Van még a harmadik egyharmad, amely a „magas szintű emberi társadalmi szervezkedésformát”, az államot működtető – úgymond – nélkülözhetetlen réteg.
Ez az emberi uralom terméke: politikai szervek, védelmi és rendfenntartó fegyveres erők, pénzbehajtó, közigazgatási szervek.
Ez az egyharmad semmilyen megélhetést biztosító értelmes, hasznos termelő munkát nem végez.
Kizárólag a teljes bizalmatlanságra épülő államhatalom erőszakszerveinek része.
Az állam által is keltett becstelenségek féken tartására, személyek megfigyelésére, bírságolásra, büntetésekre, adóbehajtásra, népakarat elnyomására, adott esetben: hadiállapotra, mérgezett élelmiszer fogyasztására, káros gyógykezelés kényszerítésre berendezkedett intézményrendszere fenntartását szolgáló műveletek sorát végzi, látja el.
Mindezt az elnyomott, megvetett, megfigyelt, félrekezelt, mérgezett, bírságolt, büntetett, túladóztatott nép munkaverejtékéből fizetetten – annak vitatható hasznára, de többnyire kárára.
Ez a mindenkori államhatalom csúcslétszámra duzzasztott szervezeti felépítménye!
Ezektől – az oda-vissza bizalomra, bensőséges kapcsolatokra épülő – közbirtok-kaláka társadalmi rendszer teljesen mentes volt!
A Kárpát-medence szűzfoglaló őslakói e közbirtok-kaláka társadalmi rendszer szerint éltek évezredeken át.