EMBER – Termelőeszközök készítésére, kultúra teremtésére való képességével … kiemelkedő, legfelsőbb rendű élőlény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ? em ’nő’ + ber ’férfi’] Itt a zárójelben a valóság van, csak szeretnék magyarázatot fűzni hozzá elemeire bontva. Az EM – ME korai ősgyök, és általában az EMberrel kapcsolatos jelenségek kifejezője.
Itt a nőt jelenti, aki EMesként (áldott állapot) terhét EMelő majd MEllén levő EMlőiből csecsEMőjét EMető. Az EM gyök szétszóródott az összes nyelvekbe, és beépült a nőt jelentő szavakba. Az M hang a kulcs, mivel esetenként az E hang változik: fEMme, wOMan, EMakumea stb. Bár az M is változhat N hangra: nő, donna, zena stb. A BER = férfi, aki teherBÍRó, a családja érdekében sokat BARangoló, esetleg háBORgó, nemi kezdeményező: BERgő. De a BOR (erő), BORz (szakáll), BORotva stb. is ehhez kötődők. A férfi: románul – BĂRbat. A szakáll franciául BARbe, olaszul, spanyolul, katalánul, galíciaiul BARba.
EMEL – Fölfelé mozgat. Magasabb helyre, helyzetbe juttat. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] Az EMEL EM – ME ősgyökből indul. Az EMELkedés lehet valóságos és jelképes. A hangok mindegyike részt vesz az értelemalakításban. Az M a Magasság, az L a Lég, mindkettő fenti. Az állat Marja a legMagasabb pont, a Létra Magasba juttat. Az áldott állapotban levő nő EMELi terhét, ezért EMEs (innen az Emese név), s miután megszüli kis csEMEtéjét, ölébe, MELLre EMELve EMLőjéből EMEti, finom tejet ad neki, hogy erős legyen, és majd EMELkedjen, nőjön nagyra, Magasra. A megnevezés az első esetnél kialakult, a többit ehhez viszonyították.
EMLÉK – Az emlékezetben őrzött tudattartalom. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] Az EMLÉK szintén EM – ME ősgyökből indul. Mi az EMLÉK? Az ELMÉben tárolt események képanyaga, amely felidézéskor a tudatban velünk szembeÖMLIK. A CzF Szótár leírása: „Lelki tehetség, mely az annak előtte észrevett, észlelt tárgyakat a gondolatban visszaidézi, a multból kiemeli s a feledéstől megóvja; máskép emlékezet.” A kellEMes EMLÉKek ellágyítják az embert. Ezt az ML lágy hangjai az omló, ömlő, bomló, málló, emlő stb. szavakban szEMLÉltetik. Az EMLÉKező ELMÉből kibomló, csillámló EMLÉKek szEMLÉje, szíven átáramló MELeg érzést keltő. Itt az M.L – L.M mint jellemzőt rejtő gyök: MeL – LáM van jelen.
Az EMLÉKező szinte maga előtt ÍMette (ébren) ÁLModja LÁtja (lám) az EMLÉKek képsorait. Az EMLÉK szóban a LÉK gyök az elMÚLtakra való rálátás megnyíló rése, LÉKe, abLAKa. Az EMLÉK ML párosa, amint látható: a MÚLt szó gyökalkotója. Egy régen történt, az ELMÉben felEMLŐ, felrÉMLŐ esemény, amelyet az ELME valaha rögzített, és most előEMELI, előEMLI, előtürEMLIK, előÖMLIK, előhozza rejtekéből – EMLÉKezik. Az EM gyök azt is mutatja, hogy a nők az EMLÉKek igazi megőrzői, mivel érzELMI terhek hordozói.
EMLŐ – A nők mellkasi páros tejkiválasztó szerve. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] Az EMLŐ is EM – ME ősgyökből képzett. Mi az EMLŐ? Az EMLŐből EMik, szopik a kis EMŐ. Az EMLŐ ELől a MELLen helyezkedik el. A MELLből, EMLŐből, mint egy tÖMLŐből árAMLIk, ÖMLIk, EMLIk a tej. A ML kötött mássalhangzó-páros, az EMLŐ tengelyhangjai, itt jellemzőt rejtő M.L – L.M alvógyök: MeL – LeM, mint a MELL gyökalkotó hangjai, és az utódnyelvekben a tej nevének meghatározó hangjai. Például: angol MiLk, afrikaans, holland MeLk, dán MæLk, német MiLch, cseh MLéko, horvát MLijeko, szlovák MLieko, svéd MjöLk és mások. Vitathatatlan: a szó ősmag(yar)-nyelvi eredetű, és csak a mai magyar nyelvben adható rá magyarázat!