Az ókori Platón (Kr.e. 427 – 347) szerint a kora legfejlettebb, legműveltebb királysága ATLANtisz volt. Szerinte a területe nagyobb volt Kis-Ázsiánál, és Gibraltártól nyugatra terült el.
Platón szerint ATLANtisz egyetlen nap alatt került víz alá. Ez azt jelenti, hogy a mai Csendes óceán felől áramló vizek útjában álló valamilyen akadály, sziklafal egyszerre omlott le – akár a dunai Vaskapunál – és hirtelen megemelte az addigi ATLANti tenger szintjét, feltöltve nemcsak a kATLANokat, hanem a kATLANok mellett elterülő ATLANtisz is teljesen víz alá került. Ebből és az előzményekből az is megtudható, hogy az ott létező kATLANok mily mély nyomokat hagytak a közelben élők tudatában, és mennyire meghatározók voltak a névadásban.
Valószínű, több lépcsőben emelkedett az Atlanti vizének szintje. Platón idejében, Kr.e. IV. században, de később is.
A Földközi tenger is sekély volt, vagy tán sekély vizű beltengerként létezett. Csak később az ATLANTI tenger – amely a völgykATLANokról kaphatta nevét – hirtelen özönné (óceánná) válása után ömlött be a víz Gibraltár sziklája mellett, s emelkedett az addig létező Afrika és Európa közti átjáró földsáv fölé, ellepvén azt.
Nem volt Fekete tenger sem bár volt egy beltenger a Vaskapun át leszivárgó víz és néhány más folyó (Don, Dnyeper, Szeret stb.) gyüleménye, de amely a Kárpát-tenger vizéből, annak Vaskapunál áttörése után tengerré vált. Ennek vize később utat mosott magának, átfolyva Boszporusznál, Dardanellákon, megemelte a Márvány tenger szintjét, s így összefolyt a Földközi tengerrel annak szintjét is emelve. Erre bizonyíték a partok közelében tenger alatt levő észak afrikai városok, adriai, Fekete tengeri partok mentén víz alatt levő építmények, amelyek a vizek emelkedése előtt épültek. Végül a keskeny szorosokon összefolytak a vizek Gibraltártól Krímig. Minden bizonnyal, ekkor ömlött, rontott át a víz Otrantónál, Átrontónál és elöntötte az addig lakott Adria lapályát, bár ott előzőleg volt egy nagy tó.
Herodotosz: „Az Iszter legnagyobb folyó levén mindenek közül, melyeket ismerünk… Ez az első, mely a Scythaországi folyók közül nyugatról folyván ilyen okból lett a legnagyobb, mivel ti. más folyók ömlenek beléje…”, „A szarmaták szkíta nyelvvel élnek, azonban azt régóta furcsán ejtik ki…”
Herodotosz történetíró i. e. 485-ben született, felnőttként írt a szkíták, székiták országáról. A szarmaták az ősnyelvet beszélték, valószínű tájnyelvi kiejtéssel. Ők építhették Szármiszigetháza települést, majd várat, amelyet a dákok (ez lehetett egy ága a szarmatáknak, hisz a dákó szó ágat is jelent) megörököltek, és a történelem Szármiszegetuza néven említ. Ez idő előtt tehát a Duna már áttörte a Vaskapu gátját, és alsó folyása mély medret vájt a síkon, lévén a legnagyobb folyója a szittyák országának. Ez azt is jelenti, hogy az ősnyelvet beszélő székita, szkíta székelyek már kb. ezer éve éltek itt a Kárpátok körül.
A Fekete tenger is ez időben alakulhatott ki, vált tengerré, de nem valószínű, hogy ekkor már összeköttetése lett volna a Földközi tengerrel, mivel a valószínűsíthető összeköttetés az Atlanti tenger szintjének újabb hirtelen emelkedése, világtengerré válásakor, kb. 1200 éve történhetett meg, ekkor ömölhetett át a Gibraltár sziklájánál addig száraz küszöbön a hatalmas víztömeg. Ugyanis az egyiptomi Héraklion kikötőváros kb. 1200 éve került tenger alá. Arra, hogy egyszerre, hirtelen emelkedett a Földközi tenger és öbleinek szintje kb. negyven métert, az a bizonyíték, hogy minden szükségleti cikk ott rekedt a tengerben.
A földtörténészet minden víz alá került ősi település tragédiáját földrengéssel magyarázza, holott ez a jéghegyek leolvadásából származó vízszint megemelkedés eredménye. Ha földrengés okozta volna elsüllyedésüket, akkor a víz alá került építményeken láthatóak volnának a törések nyomai, de ilyen jegyeket egyetlen búvár sem jelzett. Az omlások, voltaképpen málladás, a víz munkájának eredményei.