Vegyünk alapul egy gyönyörű kertet, amelyben a legcsodálatosabb növények, források, csermelyek, s azokban féldrágakövek hevernek szanaszét.
Jön egy nagy csoport látogató, vezetőjük szétküldi őket a kertbe, fedezzék fel annak gyönyörűségeit:
– Aki valami szépet felfedez, azonnal jöjjön, jelezze! Mindenkinek a nevét feljegyezzük. Ha ketten ugyanazt fedezik fel, azé az érdem, aki előbb jelenti be.
Kis idő múltán, jön az egyik lelkesülten:
– Felfedeztem egy gyönyörű magnólia fát.
A vezető nyugtázza. Beírja nevét:
Pista – magnólia.
Kis idő elteltével jön a másik:
– Gyönyörű tulipán kert van ott bennebb!
A vezető ezt is nyugtázza. Beírja nevét:
Mariska – tulipán.
Aztán jönnek a többiek sorban, néha versenyt futva. Feri szamócát, Marci fenyőt, Juliska ciprust és így tovább. Béla forrást, Kati csermelyt, patakot, benne opált. Imre bükköt, Ábel cédrust, Piroska sóskát, Hajni áfonyát stb.
Mindenki neve felkerült a jegyzetfüzetbe az általa felfedezett akármivel.
Később mindannyian elismerést, kitüntetést, jogdíjakat kaptak felfedezéseikért, hiszen hatalmas tett volt mindannyi felfedezés.
Egy valakit nem is említettek, eszükbe sem jutott, rá sem hederítettek a felhangolt, tömjénező nagy ünneplések közepette.
A kert tulajdonosát!
Aki a növényeket kiválogatta, átgondoltan, megtervezve szétosztotta a kert különböző területeire, elültette. Aki létrehozta a benne fellelhető gyönyörűségeket, kellemes légkört, színek összességét, azok összhangját és a felemelő illatözönt.
Róla nem esett szó.
——————————-
Felfedezők hosszú sora lelhető fel különböző lexikonok, enciklopédiák lapjain. Ki ezt, ki azt fedezett fel hasznára az emberiségnek. Persze az önzés, hatalomféltés miatt sokat az emberiség kárára használnak fel a hadiiparban, de ettől még mindegyik nevét glória övezi, ők az emberiség nagyjai.
Valóban hasznosak azok a felfedezések. Ezt sem én sem más nem vonhatja kétségbe. Hiszen mintegy rejtekből hozták elő azokat, sok esetben bonyolult megoldások sora is kellett ehhez.
Dicséret a felfedezőknek!
De azt, aki megteremtette, elrejtette, s az embernek éles elmét adott, hogy ráleljen, hasznosítsa, könnyebbé, szebbé tegye mások életét vele. Róla még csak egy szó sem esik. Az istentagadó önző tudomány úgy tesz, mintha kizárólag a feltalálók érdeme lenne, hogy az a valami létezik ezen a világon.
Sőt, az egyik ilyen „tudós” mondta a kifejlődésről szóló tanácskozás közben: „Nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón.”
Az is furcsa, hogy a történelem nem foglalkozik, vagy alig említi még jelenségként is az olyan megvalósításokat, találmányokat, felfedezéseket, amelyek tényleg az emberiség hasznára voltak, életén, sorsán könnyítettek.
Egy-két kivételtől eltekintve, vajmi kevés szó esik az első: fonókerék, szövőszék, csavarmenet, kerék, fogaskerék, emelőcsiga szerkezetekről ؘ– a feltalálóikról, alkotóikról.
Amelyeknek feltalálói, alkalmazói a békés élet megkönnyítői voltak,
De a történelemtudomány híven, sok esetben rendkívül aprólékosan beszámol a fegyverek feltalálóiról, első alkalmazóiról, a nagy hatalmú, véreskezű gyilkosokról, népelnyomó hatalmaskodókról, zsarnokokról, önkényeskedő urakról.
Azokról, akik a köznép életét megnehezítették, esetenként megnyomorították.
Talán ezért is tartunk ott ahol.