ALPÁR – A név nem török eredetű, hanem nagyon régi, ősi időkből, még az egynyelvűség idejéből való. A névre bő magyarázat adható magyar nyelven a név alkotó hangjainak, és az LP kötött mássalhangzó-páros jelentését figyelembe véve.
Három olyan mássalhangzó alkotja, mely a magyar szavakban az aLaP, taLP, LéP, PadLó, PaLLéR, PeRdüL, RePüL és más szavakban a kemény ALAPon állás, biztos LéPtek, gyoRs mozgás, éPítő tettek emberét jellemzi. Ha a P > F váltást alkalmazzuk a FaL,mint védelem jelenik meg. Ha a névben cseréljük: ALFÁR, akkor a FÁR ősmag-nyelvi jelentését ismerve, szintén erős jelentésű (fáraó). Az F a teremtőerő kifejező hangja: Forrás, Fény, Fehér. Az A hang a legkomolyabb, legszigorúbb,legfontosabb hangzó a magyar nyelvben. Olyan szavak meghatározó hangja, mint: AlAp, ApA, AnyA, pArAncs, hAtAlom, AkArAt stb. Az LP párosra két szóban találtam rá ez alakban: taLP, kaLPag, egyik az egyenesen állást, a másik a főséget szemléltető (ki viseli…?) Az ÁR a nevekben, szavakban az eRő, tűz kifejezője: ÁRpád, fÁRaó, bÁRó, nyÁR, vÁR stb. Az első ALPÁR nevű férfi e nevet felnőtt korban érdemelhette ki. Biztos mozgású, eRős legény volt a tALPÁn. Azaz a tALPÁn ERősen (er > ár), biztosan áLLó. Tüzes, könnyen PerdüLő, erős fALként védő. Röviden a fentiek összegzése: fÉRfi a tALPÁn. A névben sűrítve mindezek: ALPÁR. A török OLPER ebből az ALPÁR névből módosult.