Rosszul sikerült nyelvújított szavak
ALAGYA – Elégia. [MÉKSZ szerint: latin] Ez elég szerencsétlen torzítás, hiszen az ELÉGIA ősmag(yar)-nyelvi szóból torzult ógörögre, és a visszafordítás – nem is kissé – röhejes eredményt szült. Egy idézet a Wikipédiából: „Az újkor óta elégia alatt a melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol FÁRADT BELETÖRŐDÉST, hol BIZAKODÓ MEGNYUGVÁST sugárzó lírai költeményeket értik. (Pl.: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)” Kiem. K.S.
Az ELÉGIA tehát voltaképpen megELÉGelés vagy megELÉGedés értelmű, melankolikus hangulatú, emlékező jellegű lírai költemények, zeneművek gyűjtőneve. A Magyar Etimológiai Nagyszótár így ír róla: „Az elégia 16. századi „magyarítása” az eredeti szó hangtestének önkényes átgyúrásával; alkotója talán a Calepinus-féle tíznyelvű szótár magyar anyagának szerzője, Laskai Csókás Péter volt.
A nyelvújítás korában, mint az irodalmi nyelv szava jött használatba, de a 19. század második felére elavult.” Az ALAGYA eléggé al-agyi, gyagyás, gügye szónak tűnik. http://www.scribd.com/doc/55200380/Magyar-Etimologiai-Nagyszotar-a-Z
Ezt a GYAGYÁS újítást nem szabadott volna felkarolják Kazinczyék.
De nem ez az egyetlen.