AKARAT – KARÁT ÉRTÉKŰ kincs

Kicsengetési kártyánk jelszövege volt:
Arany János:
„Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? – Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.”
————————-

AKAR, AKARATSzándékozik, készül valamit tenni. Szándékos, tudatos [bérnyelvész: ? finnugor]

Az AK – KA ősgyökből indul.

A K hangcsoportAKA – a kicsIKAr, betAKArít, tÁKOl, vAKOl, jótÉKOnykodik és más szavakban AKArati tetteket megjelenítő.

AKARAT – leghatározottabb, legkifejezőbb magyar szavak egyike.

Első és köztes hangként a leghatározottabb rámutató hangzó, az A hang van jelen. Alkotó mássalhangzók a legkiemelkedőbb emberi hangok: legkeményebb K, legerősebb R, és titokra, tanulékonyságra, távra is utaló, alkotásra, tettre rugalmasan pattanó, teremtő T.

Mivel a határozottan rámutató A hang áll minden hang előtt – ak, ar, at – erőteljesen hangsúlyozza a jelenlevő mássalhangzó mögött rejlő értelem szerepét.
AK: kell a hatékony ék, kőkemény hatás.
AR: a mindent elsöp erő, amely tARol, sikEResen. ERős akARat nyílt tettekre sARkal.
AT: tüzesen, hatékonyan kattan, pattan, csattan, a teremtésre, tettre kitartóan a táv befejeztéig TARol, ARAT.
Győzelmet ARAT az AKARAT. A jó aKARATnak ARAnyKARÁT ÉRTÉKŰ ÁRA van.

A CzF Szótár erről: „Általán az emberi lélek azon tulajdonsága, melynélfogva önmaga határozza el, amit tenni fog. Ezen embernek akarata van, azaz másoktól függetlenül, önszántából teszi, amit tesz.” Tehát kell az elmében élő, előretörő AK, ÉK, szándÉK, kell eszközként a végrehajtó KAR, annak fERje, azaz EReje (far, for, fer = erő), s ezek elérik a hATást, sikerre viszik: győz az AKARAT. A K.R – R.K gyök: KaR – RaK, az aKARat véghezviteléhez cselekvő KARra van szükség, amely helyreRAKja a dolgokat.

Az R hangcsoport – ARA – a betakARÍtó, kicsikARÓ, sAROló, tAROló szavakban mutatja az ERŐkifejtést.

Az AKARAT a legerősebb mozgató hatás, és ezt a részvevő hangok sugallják is. Ezekkel a hangokkal fejezi ki a magyar nyelv az életfenntartáshoz szükséges legfontosabb alaptevékenységeket: AKARAT, ARAT, TAKAR, RAKAT, RAKTÁR és az eszköz: KAR.

AKARAT TERemt ÉRTÉKet. Nem véletlen, hogy az aranyÉRTÉKet KARÁTban mérik:
aKaRaT – éRTéK – KaRáT hangváz: K-R-T – R-T-K – K-R-T.

AKARATerős ember nem KÉRETI magát, önként veti bele magát, s betölti  saját munkaKÖRÉT:
aKaRaT – KéReTi – KöRéT hangváz: K-R-T – K-R-T – K-R-T.

Ha megfigyeljük, ezek a legfontosabb tevékenységeket leíró szavak, az AKARAT szó alkotó hangjainak átforgatásával jönnek létre, és az A hang mindenhol nyílt, hangsúlyos rámutató. Ez így, ezekkel az erőteljes hangokkal, ilyen értelmi kapcsolatban, és ilyen hangcserés átrendezéssel, ily döbbenetes eredménnyel, hogy mindig értelmes szót adjon, egyetlen nyelvben sincs jelen!

A kalász szónál van erre még példa. A különböző tevékenységeket leíró szavaknál a mássalhangzók helyezkedése változik azok szerint, hogy mit jelenít meg a szó.

Az AKARAT jelentése: AK, ÉK, vagyis Kemény ráhatással ARAT, TARol, beTAKARítja, TÁRolja a számára szükségeseket. Az aRat esetében – munkavégzésről lévén szó – az A az R-re mutat, sőt körülöleli – ARA –, s az eRő elsődleges szükségességét emeli ki. Takarnál a T a TeTT, de Terület, Tér is, amelyről a begyűjtés a haTékony KARral folyik. A K, mint ÉK, behatolás a leARatott termény közé zzel, KARral. Tehát felKARol, nyalábol bálányi anyagot (nyaláb – bála) karral (erősen). Majd fordított művelettel kiengedni a KARok közül, és itt a gyök is fordul: leRAK egy helyre, RAKatba.

A székelyföldi Erdővidék némely falvaiban a kévekalangya neve: rakás. Innen a rakat biztos helyre viendő, ez a biztos hely egy TÁRolásra alkalmas belső tér, ahová RAKják, a RAKTÁR, ahol TÁRolják, s ahol raKATonként osztályozható. A raKAT szóban levő KAT gyök jelöli azt, ami megfelelő helyre KATtan, illik, talál be, ebből jön az idegenül hangzó KATegória szó, amely a teremtés ómagyar ősnyelvéből elment, és megváltozottan hazajött, oly valamit jelent, ami osztályozható, besorolható, neme szerint helyére KATtintható vagyis KATegorizálható (ego = egyén, egyénített jellemzők nyomán bekattintás).

A felsoroltak mind az egyéni AKARAT által irányított tettek. Aki AKARATtal tele KOTOR, hajt, négyel, EREdményes. Az egyik legKeményebb munka az ARATás volt, ahová kellett a KAR és AKARAT a sARlóval vágni. Ha valaki ARATott sARlóval, az tudja, mit jelent!
AKARATtal a TEREKről TAKAR be terményt:
aKaRaT – TeReK – TaKaR hangváz: K-R-T – T-R-K – T-K-R.

Az ősiségben és ma is 4, NÉGY a munka száma. Székelyföldön –, de talán máshol is – még ma is használt felszólító szó a kemény tüzes munkára: NÉGYELni kell!

Az ősiségben a hét negyedik napja, a CSÜT-TÖR-TÖK volt a legkeményebb négyelő, vagyis munkanap. Nem csak lazán TÜCSKÖLni, hanyagul cincogni, hanem keményen CSÜTÖLni kellett! A jóAKARATtal végzett munkára KATTanni, PATTanni, CSATTanni kellett.
TETTRE fel! FERre (fer = erő), FURton KOTORni, NÉGYelni! CSÜTölni TÖRekedni, TÖKéletes TÉKolást végezni – CSÜT-TÖR-TÖK.

Ezek mind a munkára felszólítás szavai voltak a teremtés ómagyar ősnyelvén.

Írásszakértők szerint is NÉGY, a cselekvés, munka száma. A már említett vÉGY, tÉGY, lÉGY is munkához kötődő. Ehhez talál a „kézzel-lábbal dolgozó”, NÉGYEL kifejezés, amely szintén NÉGY – a végtagok száma.

Megfigyelhető, hogy néhány utódnyelvben a NÉGY számjegy neve az ősiségben kialakult, AKARAT szóhoz kötődő  módosulat. Mindannyi KÉT KARI, KOTORÓ, NÉGYelő jelenséget örökíti meg.

A nyelvek szétválása után e szavakból alakultak ki az utódnyelvek NÉGY számnevei: quatro, quattuor, catro (katro), keturi, patru, empat, csetire, ceithre, tetra, four, fire, nne, afar, apat és más szóalakok. Csak ők nem tudják, miért is lett nyelvükön e neve a 4, NÉGY számnak:

aKaRaT – QuaTRo – CaTRo – KeTuRi hangváz: K-R-T – Q-T-R – C-T-R – K-T-R.

Ha AKARAT van bennem, akkor ARATOK, TAKAROK:
aKaRaT – aRaToK – TaKaRoK hangváz: K-R-T – R-T-K – T-K-R-K.

Munka idején TEKERni a RÉTEKen, TEREKen:
aKaRaT – TeKeR – RéTeK – TeReK hangváz: K-R-T – T-K-R – R-T-K  – T-R-K.

A RETEK is KOTORással KERÍThető elő a földből:
aKaRaT – KoToR ReTeK – KeRíT hangváz: K-R-T – K-T-RR-T-K – K-R-T.

Aki KOTOR, kiTAKAR, és beTAKARít, RAKATba RAKTÁRoz:
aKaRaT – KoToR – TaKaR – RaKaT hangváz: K-R-T – K-T-R – T-K-R – R-K-T.

Kotorni kell a mondvacsinált finnugor nyelvekben a fentiekhez hasonló, összefüggő hangtartalmú, értelmű kötődések után. Biztosítható, hogy ez teljességgel nem csak a finnugornak mondott, de a világ egyetlen nyelvében sem lesz fellelhető.