ABAPOSZTÓ – 1. Durva, festetlen posztó 2. Abazeke. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török < arab + posztó (szláv)] Az ABAPOSZTÓ az AB – BA ősgyökből induló szó. Az ABA jelentése a Cz–F Szótár szerint: „[…] festetlen (fehér), durva, szőrféle szövet, honnan abaposztó, abaköntös, abaköpönyeg, abanadrág, ily kelméből készített szövet- illetőleg öltözéknemek. A föntebbi ab (l. Ab. 2.) Elemzése szerint am. Haba vagy hava, vagy is hab-, hav-szinű t. I. Szövet. »azon leczke alá fogják a bársonyt az abával.« (faludi).” Tehát egyik névadó jellemző a: „am. Haba vagy hava”, fehér, akár a hó, hAVA – hABA. De van másik helytálló névadó jellemző is. A B hangcsoport – ABA –, amely jelent köralakot is. A felcsavart végposztó, végvászon kör keresztmetszetű – ABA (habar – körmozgás). A hABArás körmozgás, és a sok hABArás következménye a hABOs felszín, amely fehér. Ez is névadó jellemző. A POSZTÓt fölcsAVArják (b > v) köralakú kötegbe: csAVAr – hABAr – ez a harmadik. Az, hogy első magyar említése 1556-ból való, nem jelenti azt, hogy az ősnyelvet beszélő nép nem ismerte ezt a szövetfélét, hiszen az eszköz, amelyen szövik, az OSZTOVÁTA is –, amely a MÉKSZ szerint szláv – az ő találmányuk. A POSZTÓ szót az SZT kötött mássalhangzó-páros jelenléte is magyar eredetű szóként azonosítja. Az SZT hangcsoport – OSZTÓ – jelen van az OSZTOváta, nevében. OSZTÓ-vető, OSZTÓ-váltó, aki látott szövőszéket, tudja mi a lényege: a nyüstökbe, bordába befűzött szálak sora szétnyílik, OSZTÓdik, és közte átdobják, átVETik az orsóra csavart fonalat – mondjuk balra – majd a lábítónyomásra újra zár és másik irányba váltva nyit a szálak sora, és az öltő (vetélő!) Jön vissza jobbra. Ezen az OSZTÓvetőn, OSZTÓváltón, OSZTOvátán készül az abaPOSZTÓ, amely nevében hordozza „szülőanyja” nevét: OSZTÓ – pOSZTÓ, és ezt a beszédes, bontható, részeire osztva is értelmes magyar kifejezést mondják szlávnak. A POSZTÓ POSZ gyökszavának P hangja váltható F, V, H hangra is: a kiFESZíthető VÁSZon – VÁSZ – SZÁV SZÖVés, SZÖVet, SZÖVött VÁSZon SÁV –, amelyből FOSZló FÁSlit is lehet HASítani. A HÁráSZ szintén SZÖVött anyag. Az SZT páros nem csak a SZőTT anyagot, hanem SZéToSZThatóságot is jelenti. POSZTÓ – TÓPOSZ, a testhez illő ruha PASSZolása (ez is magyar gyök), vagy alkossunk új szót: TAPASZ-kodása. Az SZ.T – T.SZ gyök: SZőT – TiSZ, jelen vannak a SZŐTtes, SZITa, TISZta szavakban. A SZITával – amely szintén SZŐTT szövevény – TISZtítják a liSZTet, TOSZogató mozdulatokkal. Az oSZTovátán SZőTT SZöveTnél, poSZTónál, SZőTTesnél az SZ és T – párban és külön is – meghatározó értelemhordozó hangok. Az aBaPoSZTó – oSZToVáTa – PoSZTóSZöVeT hangváz: B-P-SZ-T – SZ-T-V-T – P-SZ-T-SZ-V-T. Az innen eredés bizonyítása végett megvizsgálható az utódnyelvekben való jelenlétük. Ha megnézünk néhány nyelvet megtaláljuk a SZŐTtes és TAKács gyökszavait azokban, amelyek a SZőTT vagy TAKaró értelmét rejtik magukban. A SZŐT (szőttes), TŐSZ az utódnyelvekben TES, TIS, TAK alakban jelenik meg. Ez azért mivel azok a nyelvek hanghiányosak, nem birtokolnak minden – ember által kiejthető – hangot, és hangtani szabályaik, hangzástörvényeik azok hiányára szabottan alakultak ki. Példaként: angol tissue, azerbajdzsáni toxuma, filippinó tisiyu, francia tissus, galíciai tecido, görög istós, haiti tisi, hindi ūtaka, cseh, orosz tkáň, horvát tkivo, maláj tisu, máltai tessut, olasz tessuto, román ţesut, szuahéli tishu, török doku stb. Ezeknél a szit, szot vagy tak hangugrott alakjait, a hangváltott dok (t > d) találjuk meg a világ különböző tájain. Vagy a SZöVeT, amely románul SToFa, hollandul SToF stb. Ezek az egyezések mutatják az ugyanazon forrásból való eredetet, amely forrás nem török, nem arab, nem szláv, hanem ősnyelvi, mivel csak magyar nyelvű szó (szőttes, takács, szövet) bontása nyomán, a magyar nyelvből adható magyarázat rá. SZT – TSZ értelmi kapcsolat: a poSZTó, egymás útját meTSZő, kereSZTező fonalak szövevénye.