Több mint két évtizede foglalkozom a nyelvi gyökelemzésekkel, bizonyítékát keresvén Berzsenyi Dániel felvetésének: „A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja.” Átnéztem sok ilyen tárgyú leírást, kutatói vélekedéseket, amelyek a magyar nyelv ősiségéről szólnak. Mindannyiban találtam igazolást Berzsenyi véleményére.
A gyökelemző kutatás segítette leginkább ennek igazolását. E nyelv nem szorul támaszra ősisége hitelességének bizonyításához, nincs miért idegen forrásokban keresni eredetisége bizonyítékait, mivel önmagában létező, élő, lélegző, mozgó, szószülő nyelv, amely szavainak alkotó elemeiben hordoz minden ilyen irányú tanúsítványt. Ősi eredetisége hitelesítéséhez nincs szüksége gyámolítókra, súgókra, istápolókra, védőügyvédre, és egyetlen okoskodó nyelvészre sem. A teremtés nyelve olyan, mint egy valós tényeket feltáró, megalkuvásra képtelen, egyenes derekú, bátor, igaz tanú, aki a valót mondja nyíltan, érthetően, világosan, kereken, derekasan, magyarán.
Sir John Bowring pontosan ráérzett: „…mint terméskő…, amin az idők vihara egyetlen karcolást sem hagyott.”
Ma is élő nyelv, minden kifejezése, szava élő hangokból áll. Teremtésnyelvként igazolásához szükséges komoly következtetések levonása végett, összevetettem, párhuzamba állítottam a Biblia teremtéstörténetével. Vizsgáltam a nyelv képleíró, kivetítő képességét az életjelenségek bemutatásában.
A Földön az első ember, Ádám által kiejtett első szóval kezdte meg a nyelv – mint leghitelesebb történelmi krónikás – az eseményeket szavakban rögzítő szerepét. Ettől kezdve minden mozdulatnál jelen volt, és képleíró, szavaiban rögzített. Megnevezte: testtagjait, cselekedeteit, gondolatait, szavakba öntötte érzéseit, érzelmeit a beszélt nyelven. Bábel-zűrig, kétezer éven át e nyelvet beszélte az egész emberi világ. Ekkor alakult ki a földi nyelv. Ugyanis a teremtés nyelve jelen volt már az ember előtti korszakokban a Teremtő és fénytestű fiai környezetében.
E nyelv kifejezőképességét G. B. Shaw villantotta meg egy nyilatkozatában: „…ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”
Megállapításaim egyeznek a híres drámaíró nyilatkozatában elhangzottakkal. Nem véletlenül van a magyar nyelvben a mozgás leírására 15 ezer körüli kifejezés, s a hangkibocsátásra is közel ennyi. Mindent megjelenít, pontos, apró részleteiben, a legfinomabb rezdülésig, akár a hangszerek húrjain a legszebb érzelmeket kifejező zenei hangok.
A Teremtés könyvében levő őskori személy- és helynevek gyöknyelvészeti elemzései bebizonyították, hogy a teremtés nyelvének egyetlen gyökszava, hangcsoportja sem módosult az évezredek folyamán.
—————————————————————————————————————————
Teremtés könyvénél még senki nem mutatott fel hitelesebb írást a kezdetekről. Tömören ír, a világegyetem teremtését nem részletezi, így kezdi: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Majd a kezdeti földi állapotot: „A föld pedig kietlen és puszta volt, sötétség volt a mélység színén, és Isten Lelke lebegett a vizek felett.” Tovább leírja a Föld felszínén elvégzett teremtési műveleteket, a felület előkészítését, élőlények számára, isteni időterv szerint, hétezer éves szakaszokra (utólag kiszámítható), teremtési „napokra” osztva. Nincs szó évmilliókról, soha nem történt alaki, állat > ember átmenetről, „kifejlődésről”! Nincs és nem is lehet! Ugyanis, minden teremtmény megtervezetten, leendő szerepe szerinti alaki körvonalakkal, szervi felépítéssel, jellemzőkkel teremtetett. Minden lény: növény, állat, ember sejtjeibe, számítógépen leolvasható azonosító teremtői kézjegyét helyezte, az egyéni jellemzők pontos felismerhetőségi sajátos adattárával. Minden általa teremtett szerves anyag, visszajut a természeti körforgásba, fenntartva a természeti egyensúly tökéletes összhangját. Az egész teremtést, minden mindennel pontosan találó illeszkedés, és önműködő megújulás jellemzi.
Növényt növénynek teremtette, fajtáik milliónyi változata szerint, sejtjeikben, magvaikban a növény teljes növekedési tervével, gyökértől a legfelső levélig, gyümölcsig. Mindenből egyet teremtett, a változatokból is, megadva a rokonfajok közti keresztező keveredés lehetőségét. Ezek szaporodva, töltötték be a Földet, az említett hétezer éves korszak alatt.
Állatot állatnak teremtette, faj, alfaj, nemek szerint páronként sejtjeikben megmásíthatatlan teremtési tervvel. Mindenből egy pár, és szaporodtak, mígnem betöltötték a Föld élőhelyeit vízben, szárazon, levegőben. Természetes keresztezés, keveredés lehetőségét is megadta bizonyos határig. Például: ló-szamár > öszvér. De nincs tovább! Minden élőlény: növény, állat, ember rugalmas alkalmazkodó képességgel teremtetett, hogy a változó – későbbi szélsőséges – feltételekhez igazodjon. E képességet az evolúció bizonyítékaként felhozni bárgyú képtelenség. Leírja az első emberi otthon, Éden országa környezeti, földrajzi állapotát, folyókat, növényzetet stb. Megadja az emberi történelem nulla pontját, az első ember teremtését, a kezdetet, kiindulást. Az embert nem bömbölő, makogó, gyűlölködő, gyilkos, vérszomjas, torzonborz szőrmóknak teremtette, hanem saját képére és hasonlatosságára, szerető szívű, gondolkodó, beszélő, értelmes lénynek, férfivá és nővé.
Minden állat szelíd volt az Özönvízig. Az Özönvíz után elvaduló állatok más nevet is kaptak az emberektől, új jellemzőik szerint. Az állatokat nem kellett háziasítani, ez kifejlődés-őstörténészi agymenés. Azokból az állatokból alakult ki a háziállat állomány, amelyek génjeikbe építetten e célra lettek teremtve. Szelíd vadak nem háziasíthatók tömegével, ösztöneik visszahúzzák a vadonba.
—————————————————————————————————————————
A teremtés nyelve –, amelynek egyenes ágon fennmaradt utóda a mai magyar nyelv – az ember megteremtése óta, a kezdettől, az élet minden pillanatában jelen volt mindig, mindenhol az első ember legbensőségesebb pillanataiban is. Később az egész emberiség életében mindenhol és mindent rögzített, ami az emberrel megtörtént. Vele volt örömében, bánatában, bármi is történt vele, minden élményét szavakban rögzítette a nyelv. Az emberi élet minden részét, rezzenetét, mint átélt jót és rosszat, teljes élményösszességét rögzítette a beszélt nyelv.
A történelem első kétezer évi történeti sorrendje jelen van a teremtés nyelvében, akkor kialakult szavaiban. Ádám első nyelvi tevékenysége volt a körülötte levők megnevezése: „…mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak,…” Biblia 1. Móz. 2: 18-23. Ádám megteremtése után hosszú éveket, évtizedeket vett igénybe az összes számára fellelhetők megismerése, megnevezése a teremtésben kapott nyelvén. Minden állatot élőhelyén figyelt meg, alaposan tanulmányozva, kiismerve fő jellemzőiket, és úgy adott nevet nekik. Ő volt az első állat- és növényszakértő, első természettudós, ő volt az első talajkutató. Gyökelemzéssel megfejthetők az Ádám által adott állat, növény, élettelen elemek neveinek tartalma… a ma is élő ősnyelven, magyarul. Elmondható, hogy Ádám volt az Özönvízig a legnagyobb ismerettel bíró ember a Földön. Ezért is nagy kár, hogy letért a teremtője által kiszabott útról. Az állatok nevei ma is azok, amelyeket az első ember adott nekik. E nevek fő jellemzőiket sűrítik, tömörítik. Növényeknek adott nevek is fő jellemzőik tömör sűrítménye. Az élettelen anyagok is a beszélt nyelven kaptak nevet. Ez a történelem korai nyelvi lenyomata. Utódai, saját megfigyelés alapján felismert jellemzők szerint még bővítették, adtak más neveket is. Ha azok találók voltak, beillettek a három névadó jellemző szabály kereteibe, akkor fennmaradtak – ha nem, kisodródtak. Ez a nyelv önvédelmi törvénye.
A beszélt nyelv az ember legközelebbi társa, legbensőségesebb pillanatait is rögzítette szavakban. Sőt azokat rögzítette nagyobb bőséggel. Mindent megnevezett, hálóhelyétől távoli mezőkön történtekig. Nevekben rögzített mindent, amit öt érzékkel észlelt környezetéből.
Párja, Éva megjelenése után, kettejük bensőséges kapcsolata nyomán megtörténő összes esemény képleíró kifejezéseit is. A nyelv szavai közül a férfi-nő közti érzelmi-testi kapcsolat, szaporodás, család, s ehhez kapcsolódó bensőséges összesség kialakuló, leíró szavai lettek, legbeszédesebb, legbőségesebb, legárnyaltabb kifejezések. A közvetlen élettér, küszöbön belüli otthoni, meghitt, bensőséges páros házas, szaporodás, családi kapcsolatok jelenségeit, hajlékuk használati tárgyait, életvitel jelenségeinek képleíró megjelenítését.
A nyelvi szóképzés jelen volt az első ölelésnél, csóknál, és nevet adott a jelenségnek, érzésnek, magas röptű érzelmi hullámzásnak. Ott volt velük szerelmi hancúrozás közben, rögzítette a pillanatot, kéjérzetet kiváltó szervek fő jellemzői szerinti neveiket, nevet adott a testi, érzéki összefonódásnak, minden kellemes jelenségének, érintés, illat, látvány, hang, íz vonatkozásában mindennek. Nevet adott az esemény legmegfelelőbb idejének, legalkalmasabb helyének. Rögzítette szavaiban az emberpár legbensőségesebb rejtett hálóhelyi nemi titkait, családi eseményeit.
Szülésnél is mindent rögzített, a folyamat minden érzelmi, képi jelenségét. Az érzelmi vihar pillanatait is megnevezte, amikor első csöppségét kezében tarthatta. Megszületett kicsinyének is nevet adott. A sorszámok, családi szaporulatot követően kaptak nevet az első évtizedekben. Számok leírt alakjai – 0-tól 10-ig – ezeket rögzítik képben. Nem arab számok, hanem a kezdet rajzolatai. A beszédhangok írásjelei is az első évtizedekben jelentek meg.
A szóképző nyelv élete minden pillanatában jelen volt, ha éhezett, szomjazott, evett, ivott, rögzítette a telítődést. Vele ment szükségét végezni, megnevezte, ami elment. Elkísérte élelemszerző, gyümölcsgyűjtő, botoló útjára. Mindenhol jelen volt, mindent rögzített szavaiban. Akkor is jelen volt, amikor munkája megkönnyítése végett szerszámokat készített, s nevet adott alakjuk, műveleti felhasználtságuk jellemzői szerint, munkavégzés jelenségeit leíró kifejezéseket. Az embert körülvevő tágabb tér élővilága, lényeinek jellemzőit, életképeiket, cselekményeiket. Földrajzi képződményeket körülölelő jelenségek jellemzőit, természeti jelenségeket leíró szavakat.
A teremtés beszélt nyelve, az első ember ajkait elhagyó első tagolt hangtól, történelmi korokon át társa volt, mindenhol szorosan követve az emberi életek mindennapjainak eseményeit rögzítve a hosszú évek alatt kialakuló beszédelemekben, egész nyelvi felépítményben, s amely az emberi történelem egyedüli, hamisítatlan élő tanúja.
Jelen volt a közerkölcs romlása nyomán előálló állapotok megnevezésénél. Védelemhez szükséges építmények, fegyverek készítésénél, megnevezésüknél. Nincs más olyan tanú, amely ennyire szorosan jelen lett volna az ember életében, mint beszélt nyelve, amely kísérte, követte őt első lélegzetvételétől, és minden vele történő eseményt, érzelmi rezzenetet rögzített kialakuló szavakban. E nyelv minden emberi mozdulatnál – még legeslegapróbb, legjelentéktelenebbeknél is – jelen volt, mindennek nevet adott, de az összes vele végbemenő minden történelmi eseménynek is. E nyelv, az egyszerű ember érzelmi töltetét: indulatait, örömét, bánatát tükröző – minden erőltetés, külső kényszer nélküli – természetszerű kifejeződés szavakban rögzített tömege. Mindennapjaiban képződő szavaiban, mint rétegződött üledéket rejti magában az egész – kevésbé békés, többnyire viharos, háborús – emberi történelmet. E nyelv, amelyen az első emberek a teremtői parancsolatokat kapták. E nyelv, amelyen az első dalok, balladák, regék, mesék, legendák, krónikák születtek. Amely elsőként nyert írásbeliséget, s amelyen kezdetben – már Özönvíz előtt – leírattak az emberrel történő események.
Ismétlésként: a leggazdagabb szókincs, legváltozatosabb kifejezésözön az emberi létnek azon területein alakult ki, amelyek legnagyobb hatást gyakoroltak érzékeire, ez okon legnagyobb fokú érdeklődést váltották ki belőle, s így legfontosabbak számára. Ebben messzire megelőz minden mást a férfi-nő, szaporodás tárgykörének kifejezéshalmaza. Nyugodtan kijelenthető: a nyelvi gazdagság legbőségesebb, legváltozatosabb, legszínesebb, legbensőségesebb kifejezései a házaspár legbelső hálószobájából indulnak és kettőjük közti érzelmi-testi egység kifejezői. Gyerek-szülő oda-vissza ragaszkodás, családi meghittség, egység színes szótömege, mind a bensőséges együttléthez kötődő. Folytatódik a konyhában, családi közös étkezések, tevékenység, meghitt vérségi: apa, anya, testvér, nagyszülő kötődések kifejező szókincse is rendkívül gazdag. Majd a küszöbön kívüli tágabb tér, ház körül, gazdaság, kert, rokoni kör, mező, táguló kör a nagyvilág irányába, menés, járás, szólás, beszéd jelenségeinek több ezernyi kifejezése. Összességhez tartozó istenes emberek esetében, hála, köszönet, áldás bőséges szókincstára. Kialakuló közösségek életében leginkább felmerülő tárgykörök kifejezései. E nyelven, nevezte meg a körülvevő környezetet: forrásokat, csermelyeket, patakokat folyókat, dombokat, hegyeket, völgyeket. Ezek mai napig őrzik eredeti neveiket és a legbiztosabb, legerőteljesebb bizonyítékai az ősnyelv jelenlétének. Mindenre több kifejezése volt, hatalmas szóbőséggel.
A teremtés nyelve, a mai magyar nyelv, élő nyelv, szóképzési lehetőségei végtelenek. Azaz ma is, holnap is a végtelenig képezhet bárki, bármily egyszerű ember új szavakat, anélkül, hogy valakitől erre engedélyt kérne. A nyelv úgyis megszűri, és a nem illeszkedő szavak önműködően kisodródnak. A beszélt nyelv által mindent jellemzője szerint megnevező szavakkal lehet a leginkább bizonyítani, a mai magyar nyelv ősnyelvként teremtéstől induló eredetét.
Azonban a teremtés nyelvének az egész földi világban fellelhető nyomai nem azt jelentik, hogy magyarok voltak a Föld urai, vezető nemzete! Csak azt jelenti, hogy e nyelv volt a világ egyetlen akkor beszélt nyelve, amelynek nem volt neve, mivel nem kellett megkülönböztetni semmilyen más nyelvtől.
Jó tudni! Isten nem nemzeteket – hanem EMBERT teremtett! Különböző fajú, nyelvű népek nemzetek létrejötte – az édeni engedetlenségből fakadó, s azt követő további istenellenes bűnök eredménye – az emberi világot megosztó legnyomorúságosabb földi következmény.
A teremtés nyelvénél hitelesebb történelmi tanú nincs!
A Biblia történeteit az ősiségben teremtés nyelvén írták. Bábelig egy nyelvet beszélt a világ. E nyelven lejegyzett írásokat Noé mentette át az Özönvíz utánra. Az Özönvíz előtti feljegyzések, időbeosztások, hetek, hónapok, évszakok, a hét napjainak nevei, hét fő napjától a vásár napjáig, tevékenységi szerep szerintiek! A lepergő évek követése, pontos lejegyzése, születési sorrendben a nemzetségtáblázatok, kinek-kinek leélt évei száma szerint. Mózes e jegyzetek alapján írta Teremtés könyvét, a teremtés nyelve akkor a zsidók által használt, beszélt tájnyelvén. Énok könyvében, leírtakat is, az engedély nélkül Földre jött felvigyázókról, Isten haragját kiváltó tetteikről.
Felvetődik a kérdés: Miért engedte meg ezt Isten?
Azért mert minden teremtményét szabad akaratnyilvánítás jogával teremtette. Önkéntes engedelmességet vár el azért a sok áldásért, amit nyújt. Minden teremtménye próbaidőt kapott. Az ember is!
E próbaidőre hatezer éves időtávot határozott meg. Ennek most érünk a végére! A teremtői türelem nem végtelen. Tévútra tért fény- és hústestű teremtményeit elszámoltatja elkövetett tetteikről, és mindenki elnyeri jutalmát!
Nyelvi elemzésekkel szerzett ismeretek késztetnek kimondani létező bizonyítékokat, amelyek az emberi történelem kezdetén meghatározóak voltak további folyamatokra, még akkor is, ha vita kerekedne ez okon.
Bár szembemegy az eddigi magyarázatokkal, mivel nyelvi bizonyíték van rá, nem mellőzhető. Legkiválóbb képalkotó tanú, amely jelen volt, szavakban rögzítette az édeni eseményeket. E tanú a teremtés nyelve, amelynek élő örököse az általunk beszélt magyar nyelv. E nyelv birtokosa, az első ember, aki szóalkotóként jelen volt minden mozzanatnál, nappal és éjjel, így kialakuló szavaiban a történet minden jelenségét megörökítette, pontosan, árnyaltan, érthetően. Ezt nem hamisították, eszébe sem jutott senkinek.
Mi történt Édenben? Erre is a teremtés nyelve ad választ
A nyelv szavaiban rögzített valóság nem felülírható! A Biblia kutatói héber nyelven próbálják megfejteni a történtek titkait, de héberül soha senki nem fejti meg a valós isteni igazságot! Senki, soha! Nem megfejti, inkább megfojtja! Ugyanis, a Biblia könyveit kezdetben a teremtés nyelvén írták, és az nem a héber nyelv! A Biblia tényleges mondanivalója csak a teremtés nyelvének ma is élő, egyenes ági utódnyelvén fejthető meg. Az ősi bibliai kulcsszavak, nevek is csak magyarul fedik fel rejtett mondandójukat. Lehet bármilyen hévvel-gúnnyal cáfolni, támadni az általam leírtakat, de biztos vagyok benne, az eljövendő idő a teremtés nyelve által rögzítetteket igazolja. Biblia nyelvezete többnyire burkolt, jelképes – ezért keresni kell, milyen jelentés rejlik egy szó mögött – kutatást igényel a mondanivaló felderítése, s ez nem megy héberül, csak a teremtés nyelvén!
Mi volt valójában a próbatétel kívánatos tárgya? Semmiképp nem egy bármilyen ízletes tucat gyümölcs. Az csak jelkép lehet. Kezdetre jelképes tilalomként egy gyümölcsfa termését említi, amelyet tilos volt érinteni is.
Az érintés tilalma valós, de a gyümölcs jelképes volt!
Mélyebben elemző elmével következtethető: Az édeni tiltott fa gyümölcse, a tilalom megszegésének következményeire mutat: „Gyümölcséről ismerszik meg a fa.”
Köntörfalazás nélkül: a kívánatos gyümölcs a testi szerelem gyönyörűsége, két nem egyesülési vágya volt, amellyel Teremtőjük erkölcsi próbára tette a szabad akarattal rendelkező emberpárt, akiknek egyébként feladatként szánta: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet…”
Jelképes Ádám bordája is, mint Éva teremtési alapeleme. A Teremtő nem Ádám bordájából, hanem teste egyetlen sejtjéből indult ki Éva teremtésekor, amint Jézus esetében Mária méhében.
A borda jelképes, mint körülölelő mellkasi vázelem. Érzelmek, indulatok kebelbeli fészkét, szívet körülölelő, védelmező. A férfikar védelmező kötelességére mutat! Férfikar – mint borda a keblet – öleli, védelmezi szeretett nőjét. Így lett a nő: „testemből való test” Ádám szempontjából. Jelképesen „védőborda” kicsinyeit átölelő, szerető nő, feleség, anya is. Ez a borda jelképes szerepe.
A Bibliában sok ilyen prófétai előképi példabeszéd található, amelynek egyike sem szó szerint értelmezendő.
Egymásnak teremtette, nem zárta külön őket. Azonban, házasság, családalapítás szentségére vonatkozó, szigorú, követendő erkölcsi mintát akart állítani kezdet kezdetén ősszülőkön át, minden jövőben jegybe lépő ifjú párnak, a vég nélküli örökéletre mintaként, ami oly erőteljes, súlyos, mélyreható erkölcsi példaként, törvényként marad fenn az öröklétben utódok számára, hogy soha ne merüljön feledésbe, és minden leendő házasság ily alapról induljon. Jól átgondolt fontosságú a párválasztás utódoknak, hiszen egy öröklétre választották! A család, mint körülbástyázott vár, születendő kicsinyek erőteljes védelmét szolgáló intézmény. Ennek kívánt erős alapot vetni a Teremtő Isten.
A család igazi védelmező szerepének fontossága most látszik leginkább, amióta hiányzik! A szabados elvű, erkölcstelen szenny szétterjedése következményeként tele a világ, apátlan, anyátlan védtelen gyermekekkel.
Legvalószínűbb – meghatározott számukra egy tisztességes, önmegtartóztató, udvarlási, jegyességi időtávot, házasságuk megkötése előtt. Gátat, küszöböt állítva, s érzékek fölötti önuralomra serkentett, kihangsúlyozva a férfi-nő szerelmi kapcsolat, házassági testiség, tiszta indítékát! Az egymás iránt öröklétre elkötelezettséget! Nem „meglátni, megkívánni, s rögtön összebújni” elven! Mindent megadott nekik, de a legjobb testi jó ízlelése előtt, atyailag türelemre intett. Célja: kihangsúlyozni a házasság szentségének, tisztaságának fontosságát, s erkölcsi tudat legmélyére, érzelmek, indulatok tövére, szívbe ültetni, rögzíteni örök érvénnyel! Az erkölcsi próbatétel kiállása, a jegyességre vonatkozó teremtői parancs tiszteletben tartása nemcsak engedelmességük próbája volt, hanem példaadás gyermekeiknek, utódaik erkölcsi neveléséhez, a nemek egymással szembeni tiszteletteljes viselkedésére egy örökké tartó életen át, hogy a Földön s a világegyetem emberlakta bolygóin a rend, béke, tiszta erkölcs fennmaradjon mindörökre.
Elvárta, hogy ne parancsra, hanem szabad akaratból, teremtőjük iránti önzetlen szeretetből, önként állják ki a jegyességi tisztaság próbatételét! Ugyanis a Teremtő az örökkévalóságra tervezett. Nemcsak a Föld benépesítése áll tervében. A teljes világegyetem összességét sok milliárd csillagrendszerét, galaxisát, több ezermilliárdnyi naprendszere kedvező fekvésű, Föld-szerű összes bolygóit nem fölöslegesen, hanem komoly céllal teremtette meg. E bolygókat, a Földről induló, erkölcsileg tiszta emberi nemzedékkel kívánja betölteni egy vég nélküli öröklétben. Ezért volt fontos, hogy a kezdet, minden mocsoktól mentes, megszentelt tiszta legyen.
A kezdet mindenben meghatározó! Ez a lét megmásíthatatlan alaptörvénye. Ezért indított így. A kiindulás módjától, helyes-helytelen voltától függ az összesség sikere az öröklétben. A nemi kapcsolat az egymás iránt érzett magasztos szerelem csúcskifejeződése, teremtői kincsértékű adomány. A továbbteremtés eszköze, de bölcsen tervezve, hogy az utódnemzés minden eseménye – semmi máshoz nem hasonlítható, felemelő, kimondhatatlan gyönyörözönként – testi-érzelmi boldogság forrásaként, állandó visszatérő, életre szóló kívánatos élmény legyen. Testi-lelki serkentő érzelemözön, életöröm a Föld, s a világegyetem benépesítésére, boldog, örömteli, hálás szívű, egymást szerető, istenfélő, békés utódokkal, családokkal. A szülés is gyönyörérzet átéléssel tervezett volt a nő számára.
E feladat fennkölt magasztossága megkövetelte a hozzákötődő erkölcsi tisztaságot, felelősségérzetet, önmegtartóztatást, romlástól megőrzés fontosságát, hisz Teremtő Istenük munkatársai voltak a Föld igazságos nemzedékkel benépesítésében. Nem a mai istentelen, embertelen állapotok voltak előretervezve!
Nemcsak egyszerűen összebújtatni akarta őket, mint holmi mai utcai ismerkedés első estéjén. Valószínű, adott egy időhatárt, s ígéretet, hogy EGYBEKELnek. Előtte jegyességi önmegtartóztatást várt el, amibe beleegyeztek, s szavukat adták, ígérték, betartják. Házasságkötésük jeles napjára, mint mennyei örömapa, földi fiának, lányának egy csodás, díszes, érzelmileg felemelő, mennyei kórussal zengő házasságkötési nász örömünnepélyt szerez, lélekemelő magasztos, pazar, édeni dús virág színözönnel, illatok fellegében, amelyre örökké tartó életükön át emlékezni fognak.
A véget nem érő örökélethez viszonyítva félév jegyesség, töredéknyi idő! Ezt kellett volna tiszteletben tartani!
A Teremtőnek, mint jövőbe mutató szabályrendre teljes joga volt, az emberpár, eljövendő utódaik, az egész emberiség érdekében ezt megszabni. Ő teremtett minden élőt, az élet az ő tulajdona, így szabályokat állítani joga volt, van minden élő számára, a „hogyan tovább” meghatározására, hogy a dolgok rendje jó mederben haladjon. Ő jobban tudja, milyen viselkedésmódot, tetteket, követnek jó, és milyeneket rossz következmények. Mivel javukat akarta, használati utasítást adott, hogy megfelelően használják életükben testük érzelmi-érzéki örömforrásait, s azok áldásait saját és utódaik javára. Ez volt az első – napokhoz, időszakokhoz kötődő viselkedésmódokról szóló – teremtői törvény. Hasznos szabályzó, jó irányba vezető életvitel előképi minta, az embereknek, ha betartják.
A felsoroltak magyarázata a nyelv kulcsszavaiban rejlik. Hihetetlennek tűnő, de az összességet egybevetve, e megállapításra jutunk. Azonos kulcshangokkal jeleníti meg, fejezi ki az eseményösszesség vonatkozó képsorát!
A kulcsszavak egyező hangjai mindent elmondanak
Az emberpár számára a Teremtő legnagyobb KEGYE, KELGYE, hogy házasságban EGYBEKELve a LÁGYÉKBAN, ÁLGYÉKBAN levő nemzőszerveikkel GYAKva utódokat nemzzenek. E házasÁGYI, házasÁLGYI EGYBEKELés csodálatos teremtői KEGYBŐL való emberi KEBELÜGY, ekkor helyezi a férfi a női ÁLGYÉKBA, a nő méhébe –, mint kincsértékű igazgyöngynövesztő KAGYLÓBA – a magot. A kis magzat a leendő igazgyöngy.
eGYBeKeL – áLGYéKBa – KaGYLóBa hangváz: GY-B-K-L – L-GY-K-B – K-GY-L-B
KeGYBőL – KeBeLüGY hangváz: K-GY-B-L – K-B-L-GY
A férfi-nő testet gyönyörözönnel legerőteljesebben átfogó, átható, mámorító érzés. Semmi nincs a földi testi létben, ami ehhez hasonló gyönyörérzetet nyújt. Legerősebb, szinte leküzdhetetlen érzéki erő a két különböző nemű ÁLGYÉK vonzásában, egyesülési vágyában. KELL EGY férfi KÉLGYÓ, hozzá női nemi KAGYLÓ.
Férfihez nő, nőhöz férfi.
KeLL eGY – KéLGYó – áLGYéK – KaGYLó hangváz: K-L-GY – K-L-GY – L-GY-K – K-GY-L
Amilyen erős e vágy, épp oly erőteljes erkölcsi visszatartó gát kell a fékezésére, hogy ne váljon bűn rabjává.
Ádám évtizedeken át élvezte a teremtés áldásait, ami alatt tanítva, oktatva volt, megismerte a körülötte levő világot, nevet adott fűnek, fának, baromnak, madárnak. Csodálatos átfogó kiképzésben részesült. Köszönettel tartozott azért is égi Atyjának, Teremtő Istenének, hogy minden földiek urául, fejedelméül őt nevezte ki az örökélet ígéretével! Ha gerinces egy férfi, akkor feszesen egyenes tartású erkölcsiekben is. Ha a jótevője észszerű törvényt szab számára, nincs oka kételkedni! Nincs! Betartja, mert férfi, van gerince, becsülete, feszes erkölcsi tartása!
Érthetőbben, pőrébben fogalmazva. A férfi nemi szerv feszes, innen a neve. De csak a kéjérzet csúcsáig. Utána lágy, lapuló málé. Nincs gerince, kéjvágytól feszes. Igazi, felelősségteljes, kötelességtudó férfit nem e szerve vezeti!
Az igazi férfinek gerince van(!), és ha sorsdöntő feladatot kap, kéjvágya nem lehet oly erős hatású csali, ami erkölcstelenné, kötelességszegővé, becstelenné, majd utána lapuló málévá teszi.
Állhatatlan szegi meg szavát, gerinces férfi nem! Mint értelmes lény, legyen képes, önfegyelmet gyakorolni!
Az olyanra, aki hasonló, a kéjre lendülő nemi szervhez, s utána csak egy mihaszna málé, tovább már nem bízható komoly, egész világ népességére kiható sorsdöntő feladatsorozat. Le kell tűnnie a színről!
Fényhordozó Hajnalfiát, Lucifert mérhetetlen önző érzés ejtette rabul, megkívánta, magának akarta az imádatot.
– Miért ne én vezetném be őket a legjobb földi testi jó ízlelésébe? Így nekem lesznek hálásak. Istent imádják elegen a mennyben, miért ne imádna engem az ember és utódai? Teszek arról, hogy az én sugallatomra kóstolják meg a legjobb földi testi mámort, gyönyört!
Tudta, a nő gyengébb szál, így őt próbálta befonni, s ezért tudatosan kidolgozta az elbitorló, csalás, lopás tervét.
– Nem tehetjük, mert meghalunk! – mondta Éva.
– Nem haltok meg, csak tudja Isten, hogy jónak és rossznak tudói lesztek – volt a bukott felvigyázó válasza.
Ádám előbb ellenállt a kísértésnek. Ám a ravasz – gőgjében megromlott, Sátánná, ördöggé lett – Fényhordozó, Lucifer, Éva bujaságra ösztönzésére felhasználta élőképként a körülötte fintergő élő kígyó, KÉLGYÓ fészeklyukába ki-, bebujkálását. Ezt még fokozta Ádám életteli ÁLGYÉK KÉLGYÓja, ÁGYÉK KÉGYÓja, mivel ébredési merevedésének minden reggeli látványa rendkívül kíváncsivá tette Évát a buja bújtató ívás, GYAKás iránt. Az ő ÁLGYÉKa, ÁGYÉKa nem állta ki a jegyességi türelem, önuralom próbáját, és magára vonta Ádámot, aki ekkor már ellenállásra képtelen lett.
Az ÁLGYÉK KÉLGYÓja GYILOKká vált számukra.
KéLGYó – áLGYéK – GYiLoK hangváz: K-L-GY – L-GY-K – GY-L-K
Fényhordozó, Lucifer, felvigyázó főangyal, önzésében elbukott, nem vigyázta a dolgok rendben alakulását, hanem a teremtői akarat ellen ténykedett! Nem várta ki a teremtői terv szerinti időpontot, hanem, sunyi ravaszsággal, tudatosan ellenszegülve, ösztönözte, kísértette Évát, s idő előtt vitte bele a párt a legjobb földi jó ízlelésébe, nem várva ki a jegyességi időhatár végét. Ezzel olyan áldást tulajdonított magának, amelynek nem ő volt a szerzője! Hazug, csaló Sátán, ellenálló, dögletes Ördög lett, magával rántva az engedetlenség bűnébe az emberpárt és így azok utódait is. Azóta is bűnös párosodásra ösztönöz mindenkit, a bűnre csábító, érzékeket felajzó teljes eszköztárával, s tapossa, nyomorgatja, szenvedteti, betegíti, gyilkolja a népet. Ez lett a földi világ – de főként – az ember tragédiája.
Ádám elveszítve éberségét, elbukott az állhatatosság, szavahihetőség, becsület, tisztesség férfias próbatételén, nem vált ígéretét álló, egyenes tartású gerinces, derék férfivé, akire rábízható lenne a Föld ügyeit vezető fejedelmi kötelezettség. Szófogadatlan kéjelgő, jellemtelen, megbízhatatlan, lágy málévá lett. Az őt körülvevő teremtett világról addigra már rengeteg ismeretet szerző – korábban bátor, teremtője elé mindig örömmel járuló – egyenes tartású férfi, ekkor, a tiltott kéjtől megsemmisülve, remegő, magyarázkodó, szégyenében lapuló máléként, nyúlszívűen elbújt a sűrű bokrok mögé. Felelősségét nem vállalva, onnan kiabált ki gyáván, Istenre hárítva azt:
– Az asszony, akit mellém adtál, ő vitt bele!
Az asszony is a Teremtőre dobta a felelősséget:
– A kígyó, akit teremtettél, csábított rá!
Ám – asszony ide vagy oda – Ádám parancsot megtartó, szavának álló gerinces férfi maradhatott volna! Megtudta, amit addig nem. Belekóstolt a legfinomabb testi jóba… jogtalanul, lopott, s ekkor ébredt rá, hogy a rossznak is tudója lett. Annak, hogy mit nem tett jól. Hogy engedetlenül, szószegően meglopta Teremtő égi Atyja bizalmát! Pedig a nemiség csak áldás lett volna, ha kivárnak házasságkötésig. Ám, idő előtt kóstolva, tilosba lépve, éretlen gyümölcsként, rossz oldalát is megismerték, ami egyelőre tiltott volt, amit akkor még nem szabadott volna.
Ádám ráébredt, teljesen meztelen nemcsak valóságban, hanem képletesen is. Pucér szégyenében összegörnyedő, nyomorult senkivé vált. Már egyikük sem volt egyenes tartású, azaz DÁM, sem ÁDÁM, sem DÁMA, azaz Éva. Két erkölcsi próbán elbukott emberi lény. Visszaéltek annak jóságával, aki őket örök életre teremtette, rájuk bízta a Föld benépesítését utódaikkal, s ezzel a Föld népességének atyjává, fejedelmévé, első asszonyává emelte. Lefoszlott róluk a becsület, fenség, tartás jelképes palástja. Ádám bűne nagyobb volt, mert ő kapta a parancsot. Így szószegésével mindent elveszített, ami addig, mintegy fénykoszorúként övezte, és örök időkre fejedelemmé emelte volna emberi lényként. Az ÁLGYÉK, KILGYÓja számukra GYILOK lett. Szószegőként nem maradhattak meg KEGYBELI állapotban.
Ekkor hangzott a Teremtő ítélete fölöttük, elveszítették örökéletre jogukat, kiűzte Édenből, és jelképes ezeréves napon belüli halál lett osztályrészük. Utódaikért ASSZONY MAGVÁTÓL származó MEGVÁLTÓ SZONYt, fiat küld, mint bűntől szabadítót. A nyelv őrzi ígérete szavát.
aSSZoNY MaGVáTóL – MeGVáLTó SZoNY hangváz: SZ-NY M-G-V-T-L – M-G-V-L-T SZ-NY
A megígért MAG, a közel négy évezred múlva Máriától születő Jézus. A Teremtő Isten, Johavan, nem hagyta magára a csalás áldozataivá vált földi gyermekeit, megváltást ígért utódai azon részének, akik hozzá, és az ő törvényéhez, a tiszta őszinte szeretethez hűek maradnak. Azóta, az emberi történelem alatt folyt, folyik a kiválasztási munka. A nyelvben élő kulcsszavak, szóalkotó elemek tehát bizonyítják, hogy a tiltott fa és gyümölcse csak jelkép, ám mégsem véletlen Éden eseményeit leíró szövegben. A szófogadás jó gyümölcseit, vagy annak elmulasztása keserű gyümölcseit vetíti elő az eljövendőkre az emberiség családfáján, ez esetben az egész emberi történelemre kihatóan!
A mai ember, aki jelenlegi – ismeretség első estéjén összebújó – elkurvult világ lesüllyedt erkölcsi mércéje szerint ítéli meg, úgy véli: az első emberpár tette nem is volt súlyos bűn. Ám jó tudni: a mostani istentelen, nehezen elviselhető állapot, életkörülmény összesség azért olyan, amilyen, mert akkor az és úgy történt, ahogy nem kellett volna!
Minden tett, cselekedet erkölcsi szintje, elfogadhatósága, hosszú távú következményeiből ítélhető meg!
Az emberi történelem alatt dúló háborúk indító okait nézve, felismerjük: majdnem az összes rejtett háttéri oka nemi indíttatású. Így, vagy úgy, végül minden GYILKOLás az ÁLGYÉKra (álgyék – gyilok – kilgyó) vezethető vissza. A történelem összes drámái, emberi tragédiák, napjaink nyomora, édeni bűn kihatása. Akkor indult el a romlás, ami az Özönvíz büntetését is kiváltotta, és tart már hatezer éve az emberiség kárára. Az ÁLGYÉK áldása átváltott átokká.
Ősszegzés
Mivel bizonyítást nyert, hogy minden nyelv egyetlen tőről indul, ez azt is jelenti, hogy az emberi faj egyetlen alomból származik. A nyelv emberi beszédhangokból áll, amelyek az ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, hangvázak tömegének alkotói. Mindannyi – egyenként és összeépülve – meghatározó értelemhordozók az elágazó bokrosodó nyelvi vázfelépítmény összesimuló, illeszkedő rendszerében. Az összesség hangzási harmóniája bizonyíték, hogy bölcsen, előrelátóan megtervezett építmény, amely igazolja, megerősíti a teremtés tényét. A beszédképesség, beszédkészség emberi teremtési alapadottság, és ősidők óta, a teremtés pillanatától folytatólagosan átörökíthető, átöröklődő isteni adomány, amelyet az önző emberi hatalmak rosszindulata sem tud meggátolni. Bizton állítható: a beszéd fontosabb, mint az írás, mivel minden emberi kapcsolat elsősorban a kiszólt szavakon keresztül létesül. Öt érzékünk által észlelés, beszéd, szeretet, szerelem – ezekre készség, képesség, mind teremtési alapadomány. Minden más tanulással sajátítandó el, az írás is. Az írás a beszéd fontos elemeinek rögzítése, és a beszédben részt nem vevő mellékszereplők, utódok számára készül maradandó tanúságtételként. A szerződések első írásban rögzítése a kialakuló bizalomhiány és emlékezetkiesés miatti, csalások elkerülésére!
Ha nem bukik el, nem esik bűnbe az első emberpár, talán soha nem lett volna szükség írásra.
Az írás, ha a valót rögzíti, a történelem tanúságtétele volna, de tudjuk: a ránk hagyott írások zöme hamis tartalommal telített. A történelemként leírt szövegek kétharmada, önző érdekek igazolására költött, sima hamisítás, valótlanság, hazugság. A népi ősmesék sokkal őszintébbek, s több valóságot tartalmaznak az Özönvíz előtti világról.
A bevezetőben felhozott példákkal igazolást nyert, hogy a magyar nyelv minden szava érzékeket érő hatásokra hangválaszként létrejött ösztöni ősgyökök alapjaira épülő képalkotó kifejezés. Kifejezései, szavai a kapott jelzésre válaszként születő képleíró, hangutánzó, szemléltető ösztöni hangok, ősgyök elemeiből képzett gyökszavak, hangcsoportok beosztályozható nyelvszerkezeti rendszerbe illeszkednek.
Gyökök, hangvázak alapjaira épülő szóbokor– és szócsaládszövevény rendszerének összhangzata, összesimuló egybefűzöttsége, magas szintű alkotó értelem nyomait viselők. Nyelvi nyomvonalából kizökkenthetetlen, évezredek viharainak ellenálló, azokat sértetlenül átvészelő, gondolatközlő, érzelem-, értelemkifejező célnak megfelelő eszköz.
Mivel ma is élő ősnyelv, így az eredeti nyelvszerkezeti vázára épülő teljes szókincsében egyetlen idegen eredetű szava sincs! Viszont belőle megörökölt gyökszavakból épülnek fel a világ összes nyelvei, amelyeknek értelme csak magyar elemzésben bontható ki.
A magyar embernek nem büszkének kell lennie beszélt nyelvére, hiszen nem emberi tervek alapjaira épült. De szívéből hálásnak azért, hogy – különleges áldásként – a teremtés nyelvét örökölhette meg, és azt ápolhatja. Persze az erkölcsi viselkedés is ahhoz igazítandó. A magyar nyelv, mint egyedi magyarázó nyelv, világos értelmet hordozó: beszédhangok, ősgyökök, gyökök, hangcsoportok használatával a legkifejezőbb nyelv a világ összes létező nyelvei közt. A magyar nyelvnek nincsen szüksége kölcsönzőkre, közvetítőkre, mivel a teremtés nyelve önmagában létező, mint a Teremtő, aki létrehozta. Önmagában birtokol minden olyan szóalkotó elemet, amellyel végtelenségig alkothat újabb szavakat. E mellett képes a világ összes nyelvein eddig megalkotott összes szó titkainak világos magyarázatára!
A mai MAGYAR nyelv a világ összes nyelvi titkainak MAGYARázó nyelve.
Az emberi génekbe, örökítő sejtekbe betáplált, élő teremtett ősnyelv annyira tökéletes, mint egy élő test, amelynek minden sejtje, minden szerve teljes összhangban, zavartalan oda-vissza kapcsolati kötődésben működik.
A beszédkészség, képesség a génekbe, örökítő sejtekbe épített egységes nyelvszerkezeti váz, mint teremtési alapadomány létezésének fő bizonyítéka, hogy a világ bármely táján megszülető kicsinyke ember ugyanazon gyökökkel kéri a vizet: pü, ak, hú, hi, vi, zi. Születhet Budapesten, a Hortobágyon, Londonban, a brazil őserdőben, valamely tenger szigetén, északon, délen.
A nyelvszerkezeti váz minden újszülöttnek, teremtésben alanyi jogon ráosztott nyelvi alapkészlete, s annak alapszavaival indul, azokkal kezdi közlendőit tudatni a körülötte levőkkel. Minden újszülött az ősnyelv birtokosa. Élete első hónapjaiban ez sajátja, és azért képes elsajátítania a körülötte élők nyelvét, mert mindannyi ugyanarra a teremtési nyelvszerkezeti vázra épül, mint amit ő – sejti DNS-e, hárommilliárd rejtjelű, létvezérlő ütemtervén, szoftverén – örökölt. A teremtés nyelvének, az ősnyelvnek élő töredéke a mai magyar nyelv. Azért töredéke, mivel nem birtokolja az összes ősnyelvi szót, azok egy hányada az utódnyelvekbe távozott, ott lelhetőek meg. Ám a magyar nyelvben maradtak fenn a legerőteljesebb képmegjelenítő, legszínesebb kifejező, leggazdagabb változatokban bokrosodó szavak.
A hivatalos, hivatásos nyelvészet képviselői, a nyelveredetet tévútra terelők azzal érvelnek, hogy nem is volt nyelvünk, s ami volt az is tagolatlan, makogó, hasznavehetetlen, leírhatatlan torokhang nyelv, s ezért kényszerültünk összelopkodni a szomszédos népektől az egész szókincsünket. E becstelen hazugsággal szemben, a szótár oldalain levő elemzések nyomán kiderül, hogy minden szó a teremtés nyelvének, a ma is élő ősnyelvnek, a magyar nyelvnek saját fejlesztése, és ebből ered a világ összes nyelvének minden egyes szava!
A hivatalos, hivatásos nyelvészeknek nem velem van vitájuk, hiszen én egy szürke kis veréb vagyok. Nekik a magyar nyelvvel, a ma is élő teremtés nyelvével és annak tervező Alkotójával, a Teremtő Istennel van vitájuk!
Ugyanis a többévi nyelvelemzési munka alapján világossá vált: a mai magyar nyelv a teremtés ma is élő ősnyelve.
A MAGYAR nyelv ŐSNYELVISÉGÉNEK legerőteljesebb bizonyítékait a BIBLIA, annak teremtésről szóló történetei, könyvei szolgáltatják, amelyek a Noé által megmentett, teremtésről szóló, Vízözön előtti lejegyzések alapján írattak.
A bibliai TEREMTÉSELMÉLET tényként meghatározásához viszont a MAGYAR NYELV a legerőteljesebb BIZONYÍTÉK. Tehát olyan kölcsönös, oda-vissza kötődés van, amely nem szétválasztható, és nem is mellőzhető.
A bevezetőben felvillantottakról bővebb tájékoztatást találnak a szótárban a címszavaknál. Hiszem, hogy a szóelemzéseket olvasva, érendi önöket néhány kellemes meglepetés is. Olvassák el figyelmesen, alkossanak véleményt. Próbálják összehasonlítani eddigi – hamis szóeredetet sulykoló – nyelvi, történelmi ismereteikkel, és a különbséget kiértékelni a két megvilágítás közt.