A svéd királyi pár bejelentkezett az egyik stockholmi nagyáruházba, hogy szeretne ott vásárolni. Mivel egy áruház számára kitűnő reklám, ha a király ott vásárol, az áruház vezetősége előzékeny akart lenni, így a bejáratnál egy parkolóhelyet foglaltként jelöltek ki a királyi autó számára, és odaállítottak egy alkalmazottat. A királyi pár késett. Eközben odaérkezett autójával egy pék, aki valamiért be akart menni az áruházba. Látván az üres helyet, behúzott oda. Az áruház alkalmazottja kérte, menne el onnan, mert az a hely a király számára van fenntartva.
– Le van szarva a király!
– kiáltotta mérgesen a pék, és otthagyva autóját, ment dolgára. Végül jelöltek ki egy másik helyet, s a királyi autó ott parkolt. Ám a dolog nyilvánosságot kapott, felkapta a sajtó, s a király tudtára jutottak a pék által mondottak. Mit lehet tenni? Mert bár a királyt nem érdekelte különösebben, annál nagyvonalúbb volt, hogy személyes sértésnek vegye, de hivatalnokai szerint mégis csak az ország legfőbb jogi méltóságáról van szó, és azt nem lehet csak úgy hagyni, mivel felségsértésnek számítható. A király végül is megbízta jogászait, mérjék fel, mi a teendő, milyen esélyeik vannak, mibe kerül a pereskedés, melyet a költségvetésből kell fedezni. A jogászok utána néztek, és a király elé terjesztették a pereskedés várható kimenetelét, és költségeit, mely tetemes összegre rúgott volna.
A király áttekintette, józanul mérlegelte, majd a végén így szólt:
– Nem pereskedünk.
Nem pocsékoljuk ilyesmire az adófizetők pénzét.
– És akkor mi legyen – kérdezték a jogászok.
Mire a király:
– Tudják mit? Le van szarva a pék is!