A nyelvújítást sokan túlértékelik, pedig nem volt oly hatalmas, jó irányú fegyvertény. Sőt a nyelvre nézve semmiképp nem volt maradandó értékeket teremtő, jó hatással. E nyelvbe nem kellett volna beleavatkozni!
Évezredeken át egyszerű emberek alkották meg a teremtés nyomán adatott szóalkotó képesség segítségével a teremtés ősnyelvének szavait, minden különösebb irodalmi ismeret, lárma, felhajtás, körülményeskedés, szakmai elismerésre áhítozó fellengős különcködés, gőg, nagyképűség, felsőbbrendűségi külsőségek fitogtatása nélkül.
Ma is alkothat szavakat bárki, nem kell ahhoz nyelvészi engedély! Nem kell irodalmárnak lennie. Lehet tanyalakó egy erdőszélen vagy tehénpásztor, csak ismerje nyelvét, s legyen ráérzése a valós élet jelenségeit ösztöni hangokra, ősgyökökre, gyökszavakra váltani. E nyelv mindenkié, nincs kisajátítási jog, akár kisgyerekek is, sőt ők – akik számára minden új – tudnak alkotni érdekes szavakat. Ha nem illik bele a nyelvbe, úgyis kisodródik. A nyelv megvédi önmagát.
Egy ismerős tanárnő okos kislánya alkotott szavakat: sziklahasadékra, hegyszakadás, a helikopterre pörgény, a kapocsra akacs stb.
Egyik fiam rendkívül élvezte egy petróleumlámpa sárga lángját, és attól kezdve számára a sárga szín neve: lámpaég volt sok éven át.
Másik fiam, billenő tehergépkocsit, felemelt ürítés látványából ihletve ásító kamionnak nevezte, az úthengert laposító traktornak.
A nyelvújítók nem hoztak létre új gyököt, hangcsoportot. Csak már meglevőkből gazdálkodtak. Csak nagy műgonddal, töprengéssel, vívódással, dagadó kazinczys felsőbbrendűségi gőggel azt tették, amit évezredeken át hétköznapi emberek rögtönzésszerűen egyszerűen kiböktek. Tehát nem jött létre semmi új a nap alatt.
Megjegyzendő: ember sosem alkothat hasznosabbat, jobbat vagy szebbet, mint amit teremtésekor adományként kapott. Legfeljebb az időközben elsatnyultakat javíthatja ki eredeti minőséget megközelítőre.
Amely szavak nem illettek bele a nyelvszerkezeti vázba, kiestek, nem honosodtak meg, bármennyire is szerették volna Kazinczy és társai. Alkotott szavaik egy része, amelyek beleillettek a nyelv eleve meghatározott szerkezeti vázába, meglehet, léteztek már régen, csak időközben kiestek használatból.
Nem zárható ki, hogy létező gyökök alapján alkottak új szavakat ők is, mint annyi más magyar ajkú ember a történelem folyamán, de csak nyelvszerkezeti vázba épülve és annak hangzástörvénye, hangtani szabályai szerint. Ezt alanyi, tulajdonosi jogon bárki magyarul beszélő megteheti. Az idő majd eldönti – megmarad vagy kisodródik.
Juhász Zsolt: A magyar nyelv, mint útikönyv című kötetében írja: „[…] valljuk be, így utólag ezek nem minden esetben voltak a nyelvből hiányzó teljesen új szavak. […] olyan is előfordult, hogy az eredeti szavak – amiknek a helyettesítésére az újakat létrehozták – sokkal több szellemiséget hordoztak, mint a nagyon mély igyekezettel létrehozott újak.”
Egyike: KOLOSTOR, ősi KLASTROM alakban más névadó jellemzőket is rejt a STROM – MORTS hangcsoport. Bővebben a szótári címszavaknál. A KOLOSTOR ősnyelvi szó, létezett a múltban, bizonyíték a szócsaládja.
A KOLOSTOR zárt ROSTOKOLÓ hely, ISKOLATÉR, amely oktatói elmélkedő SÉTÁLÁSOKRA is ad lehetőséget.
KoLoSTor – iSKoLaTéR – RoSToKoL – SéTáLáSoKRa hangváz: K-L-S-T-R – S-K-L-T-R – R-S-T-K-L – S-T-L-S-K-R
Kazinczy – német nyelv bűvöletétől bódult – öntömjénező felsőbbrendűségi önteltségéből fakadt, hogy általa imádott, pattogó, raccsoló német nyelvhez hasonlóvá akarta alakítani a dallamos magyar nyelvet. Ezért fogazta ki pattogóra, addig dallamos jövő időt, s kimarta szintén dallamos félmúltját vagy folyamatos jelen időt, mert így – úgymond – modernebbé, és a birodalomban elfogadottabbá válik.
Pallas nagy lexikona így írja le Barcafalvi Szabó Dávid címszónál: „Kazinczy […] a nyelv belső tulajdonságait, szellemét: mondattanát és stílusát igyekezett idegen minták után simítani, reformálni.” Kiem. K.S.
Sajnos ez a való, nyelvújítását szabadkőműves receptre végző „nagy hazafiról”, aki „német nyelv bűvöletében élve” kezdetben nem emelt szót oly őrült ötlet ellen sem, hogy a magyar nyelvbe bevezessenek nyelvi nemeket, kiküszöbölve „nyelvünknek e nagy-nagy hiányosságát”. Ám amikor ennek megvalósításával, nőstényítéssel” eltorzított, otromba szavakkal találkozott, elszörnyedt és visszakozott.
Szerencsére. Úgy tűnik, voltak nála őrültebb nyelvrombolók is.
Azért kiemelném Kazinczy egyik fő mozgatórugóját: „német nyelv bűvöletében élve” szabta, vágta, újította, megújításra egyáltalán nem szoruló magyar nyelvet. Baj, hogy a „hazafijas” írónemzedék egy része „nyugati nagy nyelvek” bűvöletében, és divatos szabadkőműves hatásra vakon majmolva követte őt. Aki meg nem, kirühellték írói körökből. Ismerős eljárás – ma is e módszer dúl – nem állsz át liberális üzemre, mehetsz a … szemed világába.
A tehetséges, választékos Kazinczy nem jutott el ama felismerésre, hogy a magyar nyelv önmagában létező, saját gyökrendszerére épülő, önjáró, szószülő, szóépítő nyelv, és nincs szüksége szerkezeti átépítésre. Azért nem, mert ő nyugati nyelvek szemszögéből ítélt, amelyeket magasabb rendűnek tartott a társtalan parlagi magyarnál. Azok ekkorra már átestek ily nyelvszerkezeti átépítésen, mert azoknak tényleg szükségük volt rá, mivel folytonosan módosuló, keveredő, alakulgató szógyűjtögető nyelvek. Ezek közül egyik épp az őt elbűvölő német nyelv volt.
Amilyen nagy képességű nyelvésznek tartotta magát, erre alapból rájöhetett volna, de ő „nyugati haladó szellem” szerint korszerűsített nyelvekhez akarta igazítani, elmaradott, parlagi, póriasnak ítélt magyar nyelvet, s így e majmolással mankóra kényszerítve, teljesen ép, önjáró nyelvét, amelynek erre egyáltalán nem volt szüksége.
Ady Endre véleménye: „Egyébként szamárság, sőt akadémuskodás[?] kerülni a dolgot, s nem nevezni nevén a gyermeket, ha még olyan szívesen nem látható, kellemetlen fattyú is. Ott kezdődik, hogy Kazinczyék eldobtak egy gyönyörű nyelvet ugyanakkor, amikor egy nyelvet akartak bolond apostolsággal megjavítani.” Kiem. K.S.
Képzeljünk el egy ép, gömbölyű sértetlen tojást. A tojás nem élettelen, hanem szunnyadó lét csírája van benne. Aztán jön valaki, aki úgy mutatja be magát, mint aki a tojás kereksége fölött áll. Úgy érzi, neki joga van kétségbe vonni a kerekség helyességét, s így – e felsőbbrendűségi tudatától vezérelve – jogot formál, annak szögletesre alakítására. Úgy érzi, túl simán gördülékeny, jobb volna, ha kissé pattogva gurulna. Megbontja az ép tojást. Próbálja fogazni, pattogóra alakítani, ám a tojás nem enged, viszont bontással elkezdődik belső szervi romlási folyamata, amely mai napig tart, és egyre inkább halad hanyatlása felé.
Kazinczy új szavakat is alkotott. Új szavak alkotása nem baj, hisz évezredeken át mindig új szavakkal telítődött a nyelv. Viszont baj, hogy erre kizárólagos jogot tartott fenn, szerinte erre csak írónak van joga. Arra nem is gondolt, hogy évezredeken át teljesen írástudatlan, egyszerű emberek alkották nyelve összes szavait, teremtéskor nyert alanyi tulajdonosi jogon! A nyelv viszont nem tisztelte avatott írói őnagyságát, és alkotott szavaiból csak azok álltak meg, amelyek a nyelv íratlan hangzástörvényei nyelvszerkezeti rendszerébe beillettek. Többiek kisodródtak, elenyésztek. A nyelv erősebb volt, mint ő, s megvédte önmagát!
Kazinczynak nem sikerült kimozdítania alapjaiból a magyar nyelvet, de jelentős lépést tett megrontása irányában. Mutatós lett a kiherélt jövő idő, nagy hír lett nyelvi-irodalmi berkekben, kiveszett a kellemes, lágy, dallamos hangzású jövő idő, félmúlt, amely múlt és jelen időt összekötő nyelvi jelenségeként, mint folyamatos jelen, gazdagította a nyelvet.
Helyette németesen pattogott a fog segédige. Ami azelőtt egyetlen szóval kifejezhető volt, bonyolították.
Nem szebbé, hanem bonyolultabb szerkezetűvé tették, addigi egyszerűségében is nagyszerű tökéletesre teremtett nyelvet. De legalább kedvükre pattogott németesen, mint kecskebogyó a deszkán az – addig lágyan hajlítható, dallamos – általuk kiherélt „fog”-ra hegyezett, sarkosított magyar nyelv.
Példaként: menend, menénd = menni fog, csodálkozand, csodálkozánd = csodálkozni fog, építend, építénd = építeni fog, álland, állánd = állni fog, hiend, hiénd = hinni fog, jövend, jövénd = jönni fog, leend, leénd, lészen, leszön, lészön = lenni fog, aztán még érdekesebb: fogand, fogánd = fogni fog, fogadand, fogadánd = fogadni fog.
Még cifrább: fogadándja: fogai közé fogándja – kazinczysan – fogadni fogja: fogai közé fogja fogni. Akár egy hosszú fogasléc, vagy öltözői sorfogas.
Régiesen így hangzott a jövőre vonatkozó terv: Holnap ELMENÉNDEK vásárba. Újítva: Holnap ÉN EL FOGOK MENNI vásárba. Egyetlen szó helyett lett négy. MENÉNDEK újított alakban: ÉN FOGOK MENNI. Egy szóból három.
Ha részeiben, gyökönként elemezzük a régies jövendő idő szavait, érdekes jelenségre bukkanunk. A régies jövő időt leíró szóban ott volt a névmás is beépülve.
Az ember: MEN, MÉN. Ha önmagáról szólt: MEN ÉN, azaz ÉN MEN. S mert szeretett MENni, DIKált, KEDűs volt neki: MEN ÉN DEK.
Barcasági csángóknál jelen időben: MEN, MENek, MENünk. Erdővidéki székelyül: MEJek, MEJünk, MENYek, MENYünk.
Egyes szám első személy: MENÉNdek, MEJÉNdek, első gyökszó alany és célt megvalósító cselekvés is egyben: MEN = ember, és MENni ige, MENek.
Következőben kiemeli, nyomatékolja a személyt: ÉN – men–ÉN-dek, mej-ÉN-dek. Ezt követi színező jelző: menénDEK, mejénDEK, DEKál, DIKál, KEDvemre való. DEK – KED gyök erről szól, amikor valaki csak úgy KEDvére DEKázik (labdajátéknál).
Második személy: menenDEl, menenDEsz, mejenDEl, mejenDEsz – DE, mint TE. De az -ESZ gyök E hangja SZ hanggal összeépülve is tE jelentésű. Ez jelen van a székely nyelvhasználatban ma is második személyre, kérdésként: mit kerEssz? Azaz: te mit keresel? Az S külön ejtendő: kereS-sz.
A harmadik személy menendŐ, menend Ő, mejendŐ, mejend Ő – Ő.
Továbbá: menendÜNK, mejendÜNK – mÜNK, menendeTEK, mejendeTEK – TIK, TÜK, menendŐK, mejendŐK – ŐK.
Ez érvényes a mélyhangzós szavaknál is.
JÁRni ige. járANdok (an – én), járanDOl (do – te), (járándsz, járandasz), járandÓ (ó – ő), járandUNK (unk – münk), járandoTOK (tok – tük), járandÓK (ók – ők).
Az ELJÖVENDŐ szóban jelen van a JŐ ige, ELJŐ, elJÖ-VEND Ő, a VENDég, Őrá is utal, ELJŐ Ő, akinek örVEND a ház népe. De eljövenDŐ IDŐről is beszél. Az END, ENDŐ jelent végállapotot is: befejezENDŐ. Ha ELJÖVEND, akit, amit várunk, véget érEND a virágzásszerű felajzó, örömteli várakozás, beÉREND gyümölcse, helyreáll a REND.
Kazinczysan kiherélve: csak körülírva lehet: EL FOG JÖNNI. Ám nincs benne az örVENDetes eseményre, s a VENDégre utalás. Mintha csak egy FOG nőne ki. De pattogott németesen, Kazinczy nagy-nagy megelégedésére.
E jövő, jövendő időt sikerült teljesen, végérvényesen kiütni. Nagy erény. Nemde?
Szegényebb, színtelenebb, németesebb, raccsolóbb, pattogóbb lett a „német nyelv bűvöletében” élő Kazinczy nagy-nagy örömére. Pedig Mezzofanti olasz bíboros, az ősi – hajlékonyan ívelő szavakkal zengő – magyar nyelvet ismerte, szerette meg, és dicsérte, egyik legdallamosabb nyelvként.
A félmúlt, közelmúlt vagy folyamatos jelen szintén odaveszett. Ezt megelőzően a magyar nyelvben lágy átmenet volt a régmúlt ––> félmúlt ––> jelen ––> jövendő idők közt.
Például: régmúlt: jött, jött volt (régen)––> félmúlt: jöve, jövend vala, jövende (épp most, előbb, la) ––> jelen: jön (most) ––> közeljövő: épp jövend (kis türelem azonnal) ––> távoli jövő: jövendő. Ő távolra mutat.
Régmúlt: volt, történt, esett – lehetett sok-sok évvel, évtizedekkel, századokkal, ezredévekkel ezelőtt.
Félmúlt, közelmúlt, folyamatos jelen: vala, épp most vala itt, most la, az előbb történe, ese, esék vala, leve meg, még ki sem hűle helye, akár még élő folamatban (vala > fola), folyamatban lehet, még rátalálhatsz, még utolérheted.
Jelen idő: van.
Közeli jövő: lesz, lészen, leszen, leszön.
Távoli jövő, jövendő: leendő, levendő, lévendő.
Szerencsére e félmúlt különböző vidékek tájnyelvében még él, Székelyföldön és biztosan más tájak nyelvében is.
Kazinczy és társai elindítottak egy görgeteget, amelyet megállítani nem tudtak, s amely végül nem mindenben hozta kívánságuk szerinti eredményt, de a nyelvromlás elkezdődött. Ekkor vált szét az addig egységes nyelv – úr és paraszt egyformán beszélt – a gazdagabb vezető réteg „irodalmi” nyelve vidéken, távol élő köznép nyelvétől. A vidéki főúri réteg is új kazinczys nyelven kezdett beszélni, ha nem akarta, hogy a művelt réteg kigúnyolja, mint parlagi műveletlent. Butának tartott vidékit ettől kezdve – mind mai napig – kicsúfolták, kiröhögték ízes ősi beszédéért, a röhögő ló, szamár műveltségi szintjén, az úrhatnám szavak szólói, mint parlagi sült parasztot. Tisztelet a kivételnek.
Ama nyelv –, amely addig egységbe kovácsolta urat és föld népét a hosszú századok alatti közös küzdelmekben – társadalmi megosztó tényező lett. Mára pedig kifejlődött belőle a katyvasz városi, utcai hordalék, mosléknyelv.
Marton Veronika a Milyen nyelven beszélt a bibliai Noé? írásában: „[…] a Kazinczy-féle nyelvújítást, amikor a „nyelvújítók” belenyúltak a tökéletes magyar nyelv természetes fejlődésébe: Sok új szót alkottak (zengő tambura – zongora), a régi szavak új értelmet nyertek (szép = kies, ma: kopár, köves) stb. Az „ahogy hallik, úgy íratik” helyesírást felváltó etimologizálás elrontotta a magyar nyelv természetéből fakadó ösztönszerű írást. Ezért kínlódnak a gyermekek a helyesírással. Pl az orr szó véletlenül sem ejtetik rr-el, hanem csak r-vel. Így: „Fázik az orom”; leírva „fázik az orrom.” Az „orr” ilyetén helyesírása elsikkasztotta az or eredeti, kiemelkedés, csúcs, oromzat jelentését. Szebb, szabatosabb, magyarosabb lenne mindennapi beszélt nyelvünk, ha kiéreznők belőle a szavak eredeti jelentését, ha megőriznők anyanyelvünk csodáit.” Kiem. K.S.
A magyar írásmódnak „ahogy hallik, úgy íratik” rendjéből kivetése hasonló egy vasúti szerelvény kisiklatásához. Hatásaiban annak párhuzama. De hát így tették magukat nélkülözhetetlenül fontossá a nyelvészek, akik szerint, csak ők ismerik igazán a nyelvet, a tizenöt millió tájnyelven makogó nem. S ha ők nem volnának, ma már magyar nyelv sem lenne. Pedig évezredeken át nélkülük épült a nyelv.
Ugyanilyen okoskodó szerkezeti átalakítással feszítették ki, dobták ki természetes nyomvonalából, a tündökölni szerető ógörög szónokok az akkor még ősnyelvi nyelvszerkezetre épülő, s attól csak eszező jellegével különböző ógörög nyelvet. Sikerült is nekik kizökkenteni annyira, hogy beindult, azóta is folytonos a keveredés. Mára az ógörög nyelv ősi szavait csak a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv, elemző eszközeivel lehet gyökeire bontva értelmezni.
A zsidók is az ősnyelv egy tájváltozatát beszélték. Babiloni fogságuk alatt írástudóik kifordították ősnyelvi szerkezeti vázából, létrehozván a héber nyelvet. Írásbeliségét is ekkor alakították át, és az összes addigi ősnyelvi írásokat ekkor vitték át írástudó írnokaik, az újonnan kialakított kevert, habart héberre. Ám a köznép még sokáig ősnyelven beszélt, Jézus tanítványainak nevei is magyarul elemezhetők.
Tegyünk hozzá még annyit, hogy a nyelvújítók nem alkottak egyetlenegy új gyököt sem!
Csak ősrégi, eredeti gyökökből építkezhettek. Persze a nyelvújítók ezt fölényesen okoskodó tudományossággal, közember iránti megfelelő megsemmisítő, ledorongoló, lekezelő gőggel tették, akár a mai, délibábozó akadémikus nyelvészek, amolyan: – Álljon félre mindenki, aki gyalog! – stílusban.
Különben is, nem kell túlhangolni a nyelvújítók szerepét, tevékenységét. Amennyi hasznosat tettek ugyanannyit romboltak is azon az ősi nyelven, amely semmilyen megújításra nem szorult. A nyelvújítók nem tettek mást, mint kezdettől az egyszerű emberek – bárki is pusztai kisbojtártól, földművelőtől királyig – a nyelv szóalkotó elemeiből hoztak létre új szavakat, és ehhez nem volt szükségük szakavatott nyelvészre, irodalmárra, nem kértek tanácsot, nem vártak kioktatást új szavak alkotásához. Szavak alkotása alanyi jog volt: látvány, illat, íz, hang, érintés jellemzők hatására azonnali és rögtönzött. Ha egy szó nem birtokolta a három névadó jellemzőt, kisodródott rövid időn belül.
Az erőltetett nyelvújítás egyik legelrettentőbb példája az ELÉGIA szó ALAGYA alakra magyarítása vagy inkább agyarítása. Ezt már Kazinczy előtt átgyúrták m/agyarra.
ELÉGIÁról: „Az újkor óta elégia alatt a melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol fáradt beletörődést, hol bizakodó megnyugvást sugárzó lírai költeményeket értik. (Pl.: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)” Kiem. K.S.
Az ELÉGIA magyar szó: megELÉGedés vagy megELÉGelés (panaszdal) értelmű, mélabús hangulatú, emlékező jellegű lírai költemények vagy zeneművek gyűjtőneve. Mondhatnánk: ELEGE van, régiesen: ELÉGJE, népiesen: ELEGJE van. Ebből az ómagyar ősnyelvi ELÉGJE, ELEGJE szóból módosult ógörög nyelven ELEGIA, ELÉGIA alakra.
Mivel az ALAGYA semmiképp nem illett a magyar nyelvbe, nem fejezte ki az ELÉGIA szó mögötti gondolatiságot, így peremre sodródott, kiesett használatból, nem élte túl a 19. századot. A nyelv önműködő védelmi rendszere kiszűrte!
Ma – az úgymond művelt embernek – kötelező vagy divat dicsőíteni Kazinczy és társai újításait, azért a pár ezer hasznavehető szóért. Úgy tűnik, némelyek szemében azok nagyobb értékűek, mint a nyelv többi millió szava összesen. Német imádatuk nyomán elkövetett károkozást viszont nem illő említeni. Névelők túlzott, sűrű használatával is ők szennyezték a magyar nyelvet német mintára (der, die, das).
A nyelvújítás eredményeit összegezve mondhatjuk a magyar nyelvre: jobb volt, mint lett.
Ám legyünk tárgyilagosak, bár fennebb erről szóltam. Kazinczy előtti egyszerű hétköznapi emberek: földművelők, pásztorok, ácsok, árokásók, vályogozók, egyszerű fonó, szövő, len és kendernyüvő, kapáló, gyomláló, főző, sütő háziasszonyok stb. több évezreden át felépítették minden nyelvészi képzettség, végzettség nélkül szavak százezreit csodálatos összhangzatban, teremtéskor sejtjeikbe ültetett nyelvszerkezeti váz tudatukon kívüli önműködő vezérlésével. A gyökök egyenként épültek be önműködően az alakuló szóba, amint a fenti példa is mutatja: Ember MEN, MÉN. Ha önmagáról szólt: MEN ÉN, ÉN MEN. S mert szeretett MENni, DIKált, KEDűs volt neki: MEN ÉN DEK.
Biztosan alakult ki nyelvbe nem illő szó is, de az önmagától lemorzsolódott, nyelvész nélkül. De miért nem dicsőíti senki a nyelv egyszerű közrendbéli szóalkotóit több százezer, sőt millió szó megalkotásáért? Miért csak a nyelvújítókat? Azokhoz nem kellett kiszállnia az akadémiai nyelvészetnek segítségnyújtásra: gyertek, alkossunk szót, hogy majd Árpáddal Vereckénél ne makogva jelenjetek meg a hágó csúcsán!
Évezredek bölcsessége halmozódott fel, addig teljességében, minden külső mesterséges vezérlés nélkül, önműködően felépült nyelvben, amelynek egy jelentős részét Kazinczy önkényesen kiseperni igyekezett a nyelvből, mivel úgy érezte, fogyatékkal élő nyelveket – görög, latin, német – majmolva, hogy azok mintájára kell igazítani a magyar nyelvszerkezetet. Mert szerinte a magyar nyelv nem érett meg irodalmi alkotások megjelenítésére.
De nehogy már elhitessék bárkivel, hogy az önkényesen intézkedő, német nyelvet imádó, jakobinus Kazinczy és társai nyelvépítésben többet tudtak volna a nyelv alkotójánál, adományozójánál. Nála, aki a nyelvet önműködően szabályozó, önvezérlő rendszerrel tervezte, alkotta meg, építette be, emberi sejtek vezérlő, örökítő DNS szalagjának számítógépes szoftver programjába, ütemtervébe!
————————————————————————————————————————————————-
Sajnos elmondható, hogy a nyelvújítás egyenes következményeként, további irodalmi alkotásokban, az addigi igazi, tiszta magyar nyelv helyét, többnyire nyelvújítók által megrontott változat vette át, és kialakult az addigitól távolodó, kevésbé tiszta irodalmi magyar nyelv, amely azóta, a mai pesti tájnyelvvel együtt szakadék felé haladó nyelvi zsákutcába vezet. Az igazi veretes, eredeti, nyers, hús-vér értelmet hordozó magyar nyelvet ma csak különböző félreeső zugokban még élet telten virágzó tájnyelvek képviselik, moldvai Csángóföldtől Lajtáig, s Árva megye északi csücskétől le Fiuméig. Nem a megrontott irodalmi nyelv, s nem a pesti úrhatnám tájnyelv igazi értelemhordozó, ízes magyar nyelv, hanem a különböző tájak nyelvei.
————————————————————————————————————————————————–
Miért nincsen hím, nő és semleges nem a magyar nyelvben?
A magyar nyelv, szerkezeti felépítésében a főnevek nincsenek nemi osztályokba sorolva. Ez a nyelv szellemiségéből adódik. Eredeti életminta szerint férfi – nő EGY-enlő. EGY, két FÉLből áll. EGY két véglet összefoglalása: Erő és GYöngédség azaz férfi és nő. Más szóépítmény szerint: EM és BER – nő és férfi, MEN és ÉVAMEN.
Oly szoros EGYség, amely nem bontandó. Csak ebben az EGYségben képes megújulni.
ÁDÁM neve EGYÉN. Földi EGY. Első GY. Első földi alkotó, cselekvő. Első GYártó ÉN – EGYÉN, EGY IK. A NŐ is EGY egész része, épp, mint EGYÉN, csak ő kissé MÁS. Ö a KEDves MÁS IK.
IK személy, aki IKlat (mozog). Mind IK vagyunk. Ezt rákérdezéssel ellenőrizhetjük: KI vagy? IK vagyok. Én egy IK, te más IK vagy. Tehát a NŐ ugyanolyan érték, EGY-(b)en létben.
FELESÉG nem oly fél, amely az egész megtörése nyomán előálló fél elem. Ő oly FÉL, aki EGY egésznek egyenlő értékű építő, alkotó része, eleme: E-GY = Erős + GYöngéd.
FELeség: EGY-et, EGészet alkotó összeillő FELek MÁSika, máska, mátka, támasza. EGY ik + MÁS ik = EM és BER – EM-BER, EMBER. Ismétlem: EM = nő, BER = férfi. Nem mellesleg, ő – a FELEség*, fELESÉG – FELEl a család ELESÉGének elkészítéséért is, mint tápláló anya**.
A szétváló FELek esete már a magára maradt FÉL–elem, egyedülléti félelem értelmi körébe tartozik.
A férfi, MEN, MÉN, aki ráMÉN nőjére. Számára a nő is MÉN – NÉM, NŐM. A nő is járó, MENő. Ketten együtt MEN+NŐ, MENŐ, azaz EM+BER, EMBER. Amikor először meglátta, gyönyörűségtől feltörő csodálkozás ösztöni felkiáltása lehetett: AVÉ –, tE NÉ vagy, te nÉ VAgy, E NÉM, enyém. A NŐ magot átveVŐ MEN, ÉVA MEN.
Így alakultak ki a szavak, majd a Föld tájnyelveibe besimultak, s végül a nyelvek szétválásánál, az utódnyelvek örökölték, s új hangzástörvényeik szerint becsiszolódtak azokba.
A teremtés nyelvének szellemisége kifejezéseiben két nemet csak így különböztet meg. E kettőt EGY egészként tartja számon. Általuk EGYben betöltendő szerephez mindkettőnek megvan a teremtésben nyert, adatott sajátosan jellemző, már sejtek DNS számítógépes irányító ütemtervében, programjában kimutatható másság különleges különbözősége. Ezt kívülről, elsődleges, másodlagos nemi jelleg is mutatja. NŐ nem lehet férfi, s FÉRFI sem nő!
Az eltérő alapvető képességeivel, két fél kisegítheti egymást alkalmilag, de sikerrel nem vállalhatja magára teljességében. Férfi szerep ősiségtől mai napig, kiépíteni a keretet, amelyet a nő tölt meg, elragadóan nőies, mindent megszépítő tartalommal.
A nyelvfelépítés is hasonló alapon áll, mint az EM-BER-pár. A teremtés nyelvében hímnemet mássalhangzók, nőnemet magánhangzók képviselik.
Csak ennyi nemre utalás van a magyar nyelvben.
Ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok meghatározó vázhangjai, mássalhangzók, amelyek férfiakhoz hasonlóan megteremtik a keretet. A magánhangzók, hasonlóak nőkhöz, a hangvázakat megtöltik tartalommal. Amint nők nélkül sivár lenne a férfilét, úgy magánhangzók nélkül nincs dallam. Prózaian sivár lenne. Ezt mutatják a hanghiányos utódnyelvek is. Ezért vallottak kudarcot a „nőstényítő” nyelvészek. Még szerencse, hogy a nyelvi nemek bevezetését, elvakult nyelvterroristák őrült „nőstényítését” még Kazinczy sem merte felvállalni.
——————-
/*/ Mint ASSZON, asszony, ő a legnagyobb hASZON, aki NOSZA, pattan, ha kell. Ez az igazi férj hűséges feleségét jellemzi! Régi székely szólás: Ha van valamid, köszönd az asszonynak, s ha nincs, azt es!
/**/ TÁPLÁLÓ ANYA – ANYA ÓLÁLPÁT, a szerető TÁP LELŐ ANYA mindenre figyel, aggódón ÓLÁL, les, PÁTol, és ha szükség, saját gyűjteményű, készítésű éléstára mindennemű ízes, csodás TÁPjaival ÖLEL körül. Lám, a teremtés nyelve – szavai alkotó elemeiben – minden árnyalatot megjelenít, s nem a nyelvész jóvoltából, hanem eredeti teremtési ősereje folytán. Amint G.B. Shaw mondta: „…ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”