NŐ – Nőnemű felnőtt [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A NŐ szóba az N hang titokzatos, bűvös, zenei ZÖNgét visz be. Az N hang a beNsőséges otthoN, fiNom, aNdalító stb. szavakba is beviszi a NŐi szellem külöNleges varázsát. A férfi számára mindig a NŐ a Nagy Ő.
A CzF Szótár szerint: „Ezen értelmekből kitetszik, hogy a nő főnév egy alapfogalom alá tartozik a nő igével, mennyiben mindkettőben alapfogalom az önmagából fejlődő szaporodás, terjeszkedés, nagyobbodás. A nőnek, legyen az ember vagy oktalan állat, vagy növény, életszervi rendeltetése, hogy nemét közvetlenül szaporítsa, terjeszsze, tenyészsze, növeszsze. […] E szerint a ,nő’ főnév nem más, mint cselekvőleg értett igenév növő.” Eddig a próza. De az igazi NŐ több ennél. Az igazi NŐ, ZENE, ÉNEK. Az élet dallamos hullámzó, felemelő, szárnyaló és szárnyaltató zENÉje (E NÉH – ENÉH). Az ÉNEK érzelmi kitárulkozás.
Kinek? NEki! Általában nem magának ÉNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakINEK szól az (ÍNEK, ŐNEK) ÉNEK. Az első éNEk egy NŐnek (nőNEk) ENÉHnek, E NŐnek (e NÉ-NEK – ENÉHnek) szólt: é-ne-k-ed-ves-énekem (ének neked – kedves – énekem). A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Amikor a férfi, a szívének kedves NŐt meglátja, belül megpendül, megrezdül egy láthatatlan húr. Ez a szív rezZENEte.
HÖLGY – Jelenlevő (szóban forgó) nő. [finnugor] Valaha a menyétet, hermelint nevezték HÖLGYnek – HÖLGYmenyét. A nők HÖLGYként való megnevezése csak az úri körökben volt elterjedve. Oka talán a hermelin, HÖLGYmenyét szőrmegallér, nyakkörítő feltűnően elterjedt használata az úri társaságbeli nők körében. Mára már csak a nőkre alkalmazott. A CzF Szótár szerint: „Gyöke mindkettőnek: höl, valószinüen azonos a fehéret jelentő hol gyökkel, többek között némelyek véleménye szerént a holgyomál (= hölgy-mál) származékban is megvan. E szerént hölgy, mint nőt jelentő, nem egyéb, mint a köz divatu fehérszemély, fehérnép.” Az LGy páros a vöLGY szóban nyújt párhuzamot. Kissé merész, de valós a nyelvhez tartozóan: a HÖLGY vöLGYe is beszédes kifejezés. Van még egy párhuzam: a tÖLGY. A TÖLGY erős kötésű faféle, és kemény gesztjét felhasználják alapanyagként különböző közhasznú edények és egyebek készítésére. A geszt (kaszt) az eredés, szétágazás TÖrzsöke. A HÖLGY, mint anya, szintén geszt, TÖrzs, gyengének tűnik bár, de erős akár a TÖLGY. Nemzedékek, dinasztiák nőszülnek a HÖLGY TÖrzséből.
Az alábbi szóboncolás nem megalázó, hanem valósághű nyelvi értelem megjelenítése.
NŐSTÉNY – A NŐSTÉNY szó valaha a kezdetekkor nem állatra alkalmaztatott, mivel olyan értelmet hordoz magában, mely feleletet ad emberi vérségi kötődésekre. A NŐ TÉNYező az emberi szaporulat, utódnevelés terén. Nélküle nincs férfi sem! A nőSTény oly teST, melyből a teSTvérek születnek. A NÁSZ után következő SZüleTés nyomán épülő diNASZTIA szó SZT párosa, a NŐSTÉNY S hangjának pöSZe alakja. A NÁSZ szó a NŐ, NŐSül, NŐSZül alakból képződhetett. A szülés megnevezése a kezdetekkor: NŐSZÜLés. A NŐSZÜLés TETT, TÉNY, egy NŐ felelős TEVékenysége, NŐTEVékenység. Ez is jelen volt az ősmag-nyelvi szavak közt. A latin NATIVitas igazolja ezt! A NŐ SZÜLt, NÁSZ TERemtett, NÁSZ CSIÁlt újszülöttet, és valószínű ebből vannak a NAŞTERE, NASCIÉRE idegenbe szakadt szavak. A NŐSZÜLés, NÁSZTERemtés, NÁSZCSIÁlás az emberpár részvétele az új egyed létrehozásában. Az ember így részt vesz az emberi világ TEREMTÉSében! Ezt mondja a nyelv, és a nyelv nem hazudik!
Nem csak egyetlen napon kell tisztelni, ünnepelni a NŐt (főleg nem kommunista gyökerű ünnepen) – szeretni kell egy életen át az EM-ber másik FELét: az egész lényét odaadó szerelmest, feleséget, anyát. Nem imádni kell, csak SZERETNI, de azt nagyon!