A grammatika szerint a magyar nyelv, ragokkal, képzőkkel képez szavakat, így ragozó nyelvnek minősül. Ám ez csak az ősnyelv utódnyelveire, a töredéknyelvekre érvényes, amely nyelvek csak befagyott, beszáradt szóképeket használnak, s azokat teszik hasznavehetővé ragokkal, jelzőkkel, képzőkkel. Az igazi, egyedi, csak a magyar nyelvre alkalmazható nyelvtan szerint az ősnyelvben, s így a mai magyar nyelvben, nincsenek grammatikai értelemben vett: ragok, képzők, jelzők, azaz (mód) jelek. A magyar szavak mindegyike gyökök és hangcsoportok füzérei, láncolatai a kezdőgyöktől a záró gyökig. A magyar szavakat szinte vég nélkül lehet hosszabbítani újabb gyökök hozzáadásával. Példa: KÉR, kérLEL, kérlelHET, kérlelhetŐ (ki? Ő), kérlelhetED (tedd, hass kedvére), kérlelhetETLEN, kérlelhetetlenSÉG, kérlelhetetlenségIG. E fentieket mondják ragnak, képzőnek, jelzőnek, de alapjában véve mindannyi ragasztott gyök és hangcsoport, amelyek kifejeznek jellemzőket, jelölnek módot, időt, helyet, határt, fosztást stb. A mai is élő ősnyelvutód magyar nyelvben a hangok, gyökök, hangcsoportok sorrendje egyes szavakon belül tetszés szerint változtathatók az értelem árnyalása végett, a szavak sorrendje is a mondatokon belül tetszés szerint változtathatók ugyanezen célból. Ez egyetlen más földi nyelven sem lehetséges. A fenti példánál maradva: Aki KÉR, kérLEL, az LEL. Azt KÉRlelik, aki felLELhető és kérlelhetŐ, Ő az, aki fellelHETő, és TEHet, teHET jót. Őt kérheTED, de kEDve szerint TEDD, mert így megLELed, lelED kérésED tárgyát. Ha viszont valami kérhetETLENt kérsz, hiába kÉRLELed, hiába ÉRLELed a helyzetet, mert kérlelHETed akár a vÉGtelenSÉGig, végtelenségIG, nem LELed kEDvét, mivel KÉRésED tárgya nem LELhető az Őáltala fellelHETók közt. Lehet tornáztatni a jeles nagy-nagy utódnyelvek bármelyikét.