Miért állítom én azt, hogy a mai magyar nyelv az ősnyelvnek, a nyelvek MAGvának, az ősMAG-nyelvnek, az ősMAG(yar)-nyelvnek az egyenes ágú utóda? Az ember nem mondatokban, nem is szavakban, még csak nem is szótagokban, gyökszavakban (ezek háromhangosak), hanem egy vagy két hangból álló ösztöni indulatszavakban kezdett megnyilvánulni.
Az érzékszerveit érő hatások: HANG, LÁTVÁNY, ILLAT, ÍZ, ÉRINTÉS. Ezeket kétféle hatás érhette: kellemes és kellemetlen. A hatások milyensége döntő volt. Ez határozta meg, hogy észleléskor keltett benyomásaikat milyen hanggal nyugtázza. Ha ezek az ösztöni hangok, vagy két hangból álló ősgyökök ma is jelen vannak a nyelvben, érthetőek, és ezek köré több hangból álló szavak épültek, melyeknek kisebb-nagyobb szóboraik alakultak ki, akkor az a nyelv teljesen az ősi alapokon nyugszik. Az ösztöni hangok ma is ugyanazok minden embernél, függetlenül attól, milyen nyelven beszél, de nyelvükben nem alakultak ki szóbokrok azok köré, vagy csak elvétve. A mai magyar nyelvben minden emberi hang jelen van, és minden ösztöni ősgyök él. Mindegyik köré kialakult a megszámlálhatatlan szóbokor. A kisbaba nyelvezetét kell alapul venni.
Ő ősgyökökkel indítja beszédét.
Ha valamit hall, azt mondja: HA! HALL
Ha megvillan egy kép előtte: LÁ! LÁT
A víz számára: PÜ-PÜ: PAtak, POcsolya, IPOly, PÓ, POtomac. PIa, PIsi.
A vízbenyúláskor első hang: ID. IDegekre ható, de innen a folyók későbbi neve: HIDekkel, FeketeID, azaz Feketeügy, de még a fölöttük átívelő HÍD is, mely Hágó az ID fölött. A gyorsan száguldó hegyi patak kellemes duruZSOLó hangjából van a ZSÍL neve, de a ZSIndely is vízelvezető. Ha forró volt valami: HŐ! És megHŐkölt, HÁtrált. Ha hirtelen érte hidegzuhany: Á-Zott. Ha látott valamit és azt másokkal is tudatni akarta: NÉ-Zett.
A sértő hatás: ÁJ! Mert FÁJ, a válasz rá a JAJ. Ez más nyelveken: ÁJ, VÁJ (f > v). Ám a magyarban a FÁJ gyöknek óriási szóbokra van. És a mi nyelvünkben a ne továbbra ez a szó él: ÁLLJ! (hangzás: ÁJJ). Vagyis vess véget, mert fÁJ!
És kissé tovább lépve: A HALL szó bővítményeivel nem csak a HAngot, de a dALLamot is magában rejti. Ugyanakkor kifejezi azt is, hogy LÁtni akarja a HAng forrását: HALLÁM! Ez a HADD LÁM rövidítése is. Itt már a másik ősgyök a LÁ, a LÁt ige szótöve is jelen van, mutatván, hogy a másik érzékszervem is részt kíván venni a felismerésben. De nem csak, mert az ÁM, IM az ébredő tudatot jelenti (imette, émette – ébren), ÁMul, bÁMul, és IM sIMítani akarja (rim, hím), sIMulni, azaz érINteni (im > in) Az IM, IN, EL, EM kELLEMi gyökök, EM = nő, MELL, rINgat, fIN-OM. Az OM, tudOMást (om – omló lágy) vesz több érzékszervvel is: hallOM, látOM, érzEM, hogy finOM. És még van a szIMat valamint a zAMat vagyis az ÍZ. Az összesnél a lágy ÉrZELMI hangok az uralkodók, de az R sem véletlen, mert az összes által kiváltott eRőt jelzi. Nem hiszem, hogy a világ bármely nyelvén össze lehet kapcsolni így. Hogy az érzékszervek: észlelő, egymás felé közvetítő készségét, kapcsolati összhangját – néhány hang egymás közti viszonyát felsorolva – leírható lenne azokon.
Ezek a mai magyar nyelvben mind élnek. Megtalálhatók elszigetelten az utódnyelvekben is, de nincsenek összefüggő, szépen felépíthető szóbokraik. És lehetne sorolni az összes hangjainkkal létrejövő ösztöni ősgyököket, melyek mind élő szavak tövei a mai magyar nyelvben.
Ezek az én bizonyítékaim, és ezekért nem kell elmenni Ázsiába, nem kell sírokat feltárni, nem kell Urál, Lappföld vagy Törökország vidékeit járni. A kutatandó anyag itt van velünk. Bennünk él!