Orosius katalán szerzetes 417-ben: „Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi”.
Ezt megelőzi a római történetírásban fellelhető bizonyíték a magyar nyelv jelenlétére a Kárpát medencében.
Íme: „Egyetlen szó, mely Ammianus Marcellinus római tábornok és történetíró, Rerum Gestarum című művének egyik fejezetében olvasható, mégis sokat elárul a Kárpát-medence lakóiról, azok nyelvéről. A történet szerint 359-ben a medence népe fellázadt a II. Constantius római császár által kiszabott súlyos adók miatt. A császár személyesen próbálta a kedélyeket lecsillapítani, de még nagyobb zűrzavart okozott. Mivel az uralkodó az őslakókkal folytatott tárgyaláson sem engedett az elképzeléseiből, nem csökkentette a kiszabott adókat, egy elkeseredett résztvevő levette a csizmáját és hozzávágta a császárhoz, miközben a következő szavakat kiabálta: „Marha, marha!” A sértő szavak elhangzása után fellázadt a nép, nekirohant a császárnak, letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját.” A tejelő, húst adó haszonállat eme neve a magyaron és a sumeron kívül más nemzet szókincsében nem található meg. Napjainkban ezt a szitokszónak is számító kifejezést arra az egyénre mondjuk, akire haragszunk.”
Tehát a magyar nyelv jelen volt a térségben.
Akkor ki adott nevet hegynek, völgynek, víznek, településeknek?