A teremtés nyelve –, amelynek egyenes ágon fennmaradt utóda mai magyar nyelv – az ember megteremtése óta, a kezdettől, az élet minden pillanatában jelen volt az első ember legbensőségesebb pillanataiban is. Majd az egész emberiség életében mindenhol és mindent rögzített, ami az emberrel megtörtént. Vele volt örömében, bánatában, bármi is történt vele, minden élményét rögzítette a nyelv. Az emberi élet minden részét, rezzenetét, mint átélt jót és rosszat, a teljes élményösszességet rögzítette a beszélt nyelv.
Az egész emberi történelem, de főleg annak első kétezer évi történeti sorrendje jelen van a teremtés beszélt nyelvében, annak akkor kialakult szavaiban.
Az ember első nyelvi tevékenysége volt a körülötte levők megnevezése: „…mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak,…” Biblia 1. Móz. 2: 18-23
Az állatok nevei ma is azok, amelyeket az első ember adott nekik. E nevek azoknak fő jellemzőit sűrítik, tömörítik. Ugyanígy nevet adott a növényeknek. Azoknak neveiben is fő jellemzőik sűrítménye van tömörítve. Az élettelen anyagok is a beszélt nyelven kaptak nevet.
Ez az emberi történelem kezdete, annak korai nyelvi lenyomata.
Ádám megteremtése után hosszú éveket, évtizedeket vett igénybe az összes számára fellelhetők megnevezése azon a nyelven, amely sajátja volt. Előbb mindent alaposan megfigyelt, tanulmányozta, hogy kiismerje a fő jellemzőiket, és úgy adott nevet nekik. Ő volt az első állat- és növényszakértő, az első természettudós, ő volt az első talajkutató.
Gyökelemzéssel megfejthetők az Ádám által adott állat, növény, élettelen elemek neveinek tartalma… a ma is élő ősnyelven, magyarul.
Hihetetlen? Pedig így van.
A nyelv az ember legközelebbi társa, legbensőségesebb pillanatait is rögzítette. Sőt azokat rögzítette nagyobb bőséggel. Mindent rögzített, amit az öt érzékkel észlelt a környezetéből. Miután Ádám párjára lelt, a nyelv szavai közül a férfi-nő közti érzelmi-testi kapcsolat, a szaporodás, család, s az ehhez kapcsolódó összmindenség kialakuló leíró szavai lettek a legbeszédesebb, legbőségesebb, legárnyaltabb kifejezések.
A nyelv, a szóképzés jelen volt az első ölelésnél, csóknál, és nevet adott a jelenségnek, érzésnek, a magas röptű érzelmi hullámzásnak. Ott volt velük szerelmi hancúrozás közben, rögzítette a pillanatot, a kéjérzetet kiváltó szervek fő jellemzői szerinti neveiket, nevet adott a testi, érzéki összefonódásnak, minden kellemes jelenségének, az érintés, illat, látvány, hang, íz vonatkozásában mindennek. Nevet adott az esemény legmegfelelőbb idejének, legalkalmasabb helyének. Rögzítette szavaiban az emberpár legbensőségesebb rejtett hálóhelyi nemi titkait, családi eseményeit.
A szülésnél is mindent rögzített, az egész folyamat minden érzelmi, képi jelenségét. Az érzelmi vihar pillanatait is megnevezte, amikor az első csöppséget kezében tarthatta. A megszületett kicsinynek is nevet adott. A számok a családszaporulatot követően kaptak nevet.
Jelen volt akkor is mikor éhezett, szomjazott, amikor evett, ivott, rögzítette a telítődést. Vele ment szükségét végezni, megnevezte azt is, ami elment tőle.
Elkísérte élelemszerző, gyümölcsgyűjtő, botoló útjára is. Mindenhol jelen volt, mindent rögzített szavaiban.
Akkor is jelen volt, amikor munkája megkönnyítése végett szerszámokat készített, és azoknak is nevet adott alakjuk, műveleti felhasználtságuk jellemzői szerint.
A napok neveit is a hét eseményrendjének beosztása szerint rögzítette.
A teremtés beszélt nyelve, az első ember ajkait elhagyó első tagolt hangtól, a történelmi korokon át az ember társa volt, mindenhol szorosan követve őt, az élet mindennapjainak eseményeit rögzítve a hosszú évek alatt kialakuló beszédelemekben, az egész nyelvi felépítményben, s amely az emberi történelem egyedüli, hamisítatlan élő tanúja.
Jelen volt a közerkölcs romlása nyomán előálló állapotok megnevezésénél. A védelemhez szükséges építmények, fegyverek készítésénél, azok megnevezésénél.
Nincs más olyan tanú, amely ennyire szorosan jelen lett volna az ember életében, mint a beszélt nyelv, amely kísérte őt az első lélegzetvételétől, és minden vele történő eseményt, érzelmi rezzenetet rögzíthetett volna. E nyelv minden emberi mozdulatnál – még a legeslegapróbb, legjelentéktelenebbeknél is – jelen volt, mindennek nevet adott, de az összes vele végbemenő minden történelmi eseménynek is.
E nyelv, az egyszerű ember érzelmi töltetét: indulatait, örömét, bánatát tükröző – minden erőltetés, külső kényszer nélküli – természetszerű kifejeződés szavakban rögzített tömege. A mindennapokban képződő szavaiban, mint rétegződött üledéket rejti magában az egész – kevésbé békés, többnyire viharos, háborús – emberi történelmet.
E nyelv az, amelyen az első emberek a teremtői parancsolatokat kapták. E nyelv, amelyen az első dalok, balladák, regék, mesék, legendák, krónikák születtek. Amely elsőként nyert írásbeliséget, s amelyen kezdetben – már az Özönvíz előtt – leírattak az emberrel történő események.
Összegezve: a leggazdagabb szókincs, a legváltozatosabb kifejezésözön az emberi létnek azokon a területein alakult ki, amelyek a legnagyobb hatást gyakoroltak érzékeire, ez okon a legnagyobb fokú érdeklődést váltották ki belőle, s így legfontosabbak számára. Ebben messzire megelőz minden mást a férfi-nő, a szaporodás tárgykörének kifejezésözöne. A család létszám bővülésével, majd a kialakuló közösségek életében a leginkább felmerülő tárgykörök kifejezései alakultak ki.
Nyugodtan kijelenthető: a nyelvi gazdagság legbőségesebb, legváltozatosabb, legszínesebb, legbensőségesebb kifejezései a házaspár legbelső hálószobájából indulnak és kettőjük közti érzelmi-testi egység kifejezői. Ezt követi a Teremtőjükkel való imádati kapcsolatuk bensőséges kifejezései, amelyek szintén a „belső házhoz”, a hálószobához kötődőek. A többi a konyhában folytatódik, a meghitt családi egység, vérségi kötődések: apa, anya, testvér, nagyszülők, majd a küszöbön kívüli tágabb tér, a ház körül. a gazdaság, kert, rokoni kör, a mező, aztán tágul a kör a nagyvilág irányába.
Az ember, a teremtőjétől kapott nyelven, megnevezte az őt körülvevő környezetet: forrásokat, csermelyeket, patakokat folyókat, dombokat, hegyeket, völgyeket. Ezek mai napig őrzik eredeti neveiket és a legbiztosabb, legerőteljesebb bizonyítékai az ősnyelv jelenlétének.
A beszélt nyelv által alkotott – mindent jellemzője szerint megnevező – szavakkal lehet a leginkább bizonyítani a mai magyar nyelv ősnyelvként a teremtéstől induló eredetét. Mindenre több kifejezése volt, hatalmas szóbőséggel.
A teremtés nyelve, a mai magyar nyelv egy élő nyelv, amelynek szóképzési lehetőségei végtelenek. Azaz ma is, holnap is és a végtelenig képezhet bárki új szavakat, anélkül, hogy valakitől erre engedélyt kellene kérni. Főként nem az akadémiai nyelvészektől!
Mert ha tőlük függne, még ma is csak makognánk.
- Végkövetkeztetés, összegzés
Mivel bizonyítást nyert, hogy minden nyelv egyetlen tőről indul, ez azt is jelenti, hogy az emberi faj egyetlen alomból származik.
A nyelv emberi beszédhangokból áll, amelyek az ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok tömegének alkotói. Mindannyi – egyenként és összeépülve – meghatározó értelemhordozók az elágazó bokrosodó nyelvi vázfelépítmény összesimuló, illeszkedő rendszerében. Az összesség hangzási harmóniája bizonyíték, hogy bölcsen, előrelátóan megtervezett építmény, amely igazolja, megerősíti a teremtés tényét.
A beszédképesség, beszédkészség az embernek teremtési alapadottsága, és ősidők óta, a teremtés pillanatától folyamatosan, folytatólagosan átörökíthető, átöröklődő isteni adomány, amelyet az önző emberi hatalmak rosszindulata sem tud meggátolni.
Az írásképesség viszont csak tanulással sajátítandó el.
Bizton állítható: a beszéd fontosabb, mint az írás, mivel minden emberi kapcsolat elsősorban a kiszólt szavakon keresztül létesül.
Az írás a beszéd fontos elemeinek rögzítése, és a beszédben részt nem vevő mellékszereplők, az utódok számára készül maradandó tanúságtételként.
A szerződések első írásban rögzítése a kialakuló bizalomhiány jele volt.
Az írás, ha a valót rögzíti, a történelem tanúságtétele volna, de tudjuk: a ránk hagyott írások zöme hamis tartalommal telített. A történelemként leírt szövegek 75%-a sima hamisítás, valótlanság, hazugság.
A bevezetőben felhozott példákkal igazolást nyert, hogy a magyar nyelv minden szava érzékeket érő hatásokra hangválaszként létrejött ösztöni ősgyökök alapjaira épül.
Kifejezései, szavai a kapott jelzésre válaszként születő képleíró, hangutánzó, szemléltető ösztöni hangok, ősgyök elemeiből képzett gyökszavak, hangcsoportok beosztályozható rendszerén alapulnak.
E nyelv szavai csodálatos összhangzati rendszerbe fűzött, magas szintű alkotó értelem nyomait viselők, évezredek viharainak ellenálló, azokat sértetlenül átvészelő gyökök alapjaira épülő, célnak megfelelő értelmet közvetíteni bíró kifejezések.
Mivel ez ma is élő ősnyelv, így az eredeti nyelvszerkezeti vázára épülő teljes szókincsében egyetlen idegen eredetű szava sincs! Viszont belőle megörökölt gyökszavakból épülnek fel a világ összes nyelvei, amelyeknek értelme csak magyar elemzésben bontható ki.
————————————————————————————————
Megismételhető: A teremtés ősnyelve, a ma MAGYARnak nevezett nyelv, sok más földi értékkel együtt, az egész emberiség közös kincse, így VILÁGÖRÖKSÉG.
————————————————————————————————
A magyar embernek nem büszkének kell lennie beszélt nyelvére, hanem hálásnak azért, hogy – különleges áldásként – a teremtés nyelvét örökölhette meg és azt ápolhatja. Persze az erkölcsi viselkedést is ahhoz illene igazítani.
A bevezetőben felvillantottakról bővebb tájékoztatást találnak a szótárban a címszavaknál. Hiszem, hogy a szóelemzéseket olvasva, érendi önöket néhány kellemes meglepetés is. Olvassák el figyelmesen, alkossanak véleményt. Próbálják párhuzamba állítani eddigi ismeteteikkel, ha egyáltalán lehet szó párhuzamról.
- Véletlen egybeesések a nyelv szavaiban
A hivatalos nyelvészet képviselői minduntalan véletlen egybeesésről beszélnek, amikor szóalakzati hasonlóság mutatkozik egy magyar és utódnyelvi kifejezés közt. Az általuk szerkesztett szótárakban annyi ilyen „véletlen egybeesés” található, ahány címszó.
Mert a magyar nyelv összelopkodott szavakból áll! Szerintük!
Persze, azért akad néhány véletlen egybeesés, mint a ZSANDÁR – GEN D’ARMÉ, de attól a ZSANDÁR magyar szó, csak véletlenül hangzása egyezik a francia szóval.
Bizonyíték, a szó tengelyében levő ND kötött mássalhangzó-páros, amely a zsaNDár szón kívül jelen van a reNDőr, cseNDőr, paNDur, daNDár szavakban, amelyek mindegyike valamilyen reNDet, cseNDet, zseNDülést ellenőrző, felügyelő.
Ugyanilyen a CSEREPÁR – CSARAPE, de gyökelemzéssel bizonyított, hogy a PÁROSan viselt SORÁP, azaz harisnya ilyen megnevezése is ómagyar ősnyelvi eredetű. Ezekről bővebben a címszavaknál.
Valószínűség számítással, matematikával foglalkozók biztosan ismerik a véletlen egybeesések előfordulhatósági arányszámát. A tényleges véletlen egybeesések arányszáma nem százalékokban mérhető, hanem ezrelékekben.
A nyelvben nincsenek véletlenek, kiszámíthatatlanság. Nem lelhetők fel, nem fordulnak elő véletlen egybeesések tömegei!
A magyar nyelv, mint egyedi magyarázó nyelv, a hangok, ősgyökök, gyökök, értelemadó gyökök, értelemadó hangcsoportok használatával a legkifejezőbb nyelv a világon az összes létező nyelvek közt. A magyar nyelvnek nincsen szüksége kölcsönzőkre, közvetítőkre, mivel a teremtés nyelve önmagában létező, mint a Teremtő, aki létrehozta. Önmagában birtokol minden olyan szóalkotó elemet, amellyel a végtelenségig alkothat újabb és újabb szavakat. Ezek mellett képes a világ összes nyelvein eddig megalkotott összes szó titkainak világos magyarázatára!
Az emberi génekbe, örökítő sejtekbe betáplált, élő teremtett ősnyelv annyira tökéletes, mint egy élő test, amelynek minden sejtje, minden szerve teljes összhangban, zavartalan oda-vissza kapcsolati kötődésben működik.
A teremtés nyelvének, az ősnyelvnek élő töredéke a mai magyar nyelv. Töredéke, mivel nem birtokolja az összes ősnyelvi szót, mert azok jelentős hányada az utódnyelvekbe távozott, ott lelhetőek meg.
Ennek ellenére a mai magyar nyelv a világ nyelvi titkainak magyarázó nyelve.
A hivatalos, hivatásos nyelvészet képviselői, a nyelveredetet tévútra terelők azzal érvelnek, hogy nem is volt nyelvünk, s ami volt az is tagolatlan, makogó, hasznavehetetlen, leírhatatlan torokhang nyelv. Ezzel szemben, a szótár oldalain levő elemzések nyomán kiderül, hogy minden szó a teremtés nyelvének, a ma is élő ősnyelvnek, a magyar nyelvnek sajátja, és ebből ered a világ összes nyelvének minden egyes szava!