Hárman vizsgáznak történelemből. Egyikük támogatottsága nagy, szüleinek kapcsolatai révén.
A vizsgáztató bizottság elnöke kérdez:
– Meg tudja mondani nekünk, mettől meddig tartott a második világháború? De pontosan!
A diák feszengve áll, gondolkodik, majd bizonytalanul mondja:
– A második világháború … a múlt század harmincas éveinek végétől, … a negyvenes évek közepéig.
– Nagyszerű – mondja lelkendezve az elnök – kitűnő! Micsoda szenzációs óraműszerű pontosság! Elmehet.
Bejön a második, akinek van némi protekciója, de nem az előbbi mérce szerint. A kérdést neki is fölteszik:
– Mettől meddig tartott a második világháború? Pontos dátumokat kérünk.
A diák töpreng, számol, majd kiböki:
– Ezerkilencszázharminckilenc őszétől, ezerkilencszáznegyvenöt nyaráig.
– Remek! Ez a pontos felelet. Látszik, hogy sokat tanult és lelkiismeretesen készült. Megkapja az átmenőt. Elmehet.
A harmadik áldozat következik. Neki egyáltalán nincs protekciója.
– Fölkészült jól a vizsga anyagából?
– Igen.
– Nos, akkor mondja meg, mikor kezdődött a második világháború?
A diák magabiztosan, érthetően adja meg a választ:
– Ezerkilencszázharminckilenc, szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor, amikor a Schleswig-Holstein cirkáló megtámadta a Westerplatte lengyel helyőrségét.
A vizsgáztató bizottság elnöke fejcsóválva veszi tudomásul a pontos feleletet, és ettől kezdve rosszallással figyeli a diákot, mivel ennyi tudás már bosszantó, és sérti a tanügyi törvényt.
– És mikor ért véget?!
– Ezerkilencszáznegyvenöt, augusztus tizennegyedikén, déli 2 órakor, amikor a japán császár bejelentette a hadiállapot végét.
– Mmmmajdnem pontos – mondja az elnök, végigsimítva állát. – Ééés … meg tudná mondaniii,… hány áldozata volt összesen a háborúnak?
– Ötvenkétmillió-négyszázharmincötezer-háromszázhuszonkilenc.
A tanár most már gondolkodóba esik, majd hirtelen felvillanyozva rákérdez:
– Na, akkor most ezek név szerint?