A kisbaba nyelvezetét megfigyelve, jobban, könnyebben megértjük a hangok, ösztöni ősgyökök szerepének fontosságát.
A babánál a g-g-g a torokpróba kezdete, a gőgicsélés kora. Ha valami nagyon tetszik: c-c-c, d-d-d, m-m-m. A felnőtt neki: bá-bá, a pici: ba-ba. Ha fény villan: lá, ha zajt hall: ha. A víz neki pü, ak, hu, va, na, da stb. A G hang mindig jelen van nála, később majd társítva L hanggal, mielőtt még az r hangot ejteni bírná: gl-gl-gl, amelyek az önfeledt játékosság tovagörgető, galatyoló hangjai, és így tovább. Ez minden kisbaba sajátos nyelve, az ősnyelv ösztöni ősgyökei, amelyekkel a génjeiben, örökítő sejtjeiben a világra jön.
Ki mondja neki, hogy ezt így kell? Senki.
Honnan venné azt a tudást, hogy ezzel kell kezdeni a torokpróbát, mivel a gége szóban is jelen levő G, nyelvi alaphang? Az a hanG, amely a hanGkibocsátást jelenti a szavakban: kong, bong, vakog, varrog, korog, zúg, búg, súg, harang és mások?
Vagy tán tudja, hogy a beszédkészség, hang– és szóképzés az embert, minden másnál magasabb rendű földi lényként minősítő képesség? Azt is tudja, hogy amikor gurít egy golyót, s az ütközik: – G-t kell mondania?
Nem, ez is ösztöni. Látja, hogy gátnak futott, ütközött, megállt, az a gördülés vége, addig tartott a pálya. Nem tudja, ösztönből mondja: G.
A piCinyke kisbaba sajátos hangja a C hang. Ösztöni késztetés nála, hogy a C hanggal kell be-Cézni, azaz C-vel teleszórni azokat a szavakat, amelyekkel szeretett kedvenceit dédelgeti: cici, cica, cocó, maci? Azt, hogy a legkedvesebb, kedvencebb édes adomány számára anyuci, mamici didije, cicije? Amikor éhes, miért ezt gügyögi minden csecsemő szerte a világon: ma-ma, di-di, ci-ci?
Amikor BÁ-t mond a felnőttre, vajon tudja az a picinyke lény, hogy a B hanggal kell megnevezni azt, ami töBB mint az átlag? Ami nagyon nagy, legnagyoBB: Bálna, Bölény, Bika, GiBraltár s egyebek?
Tudja, hogy a LÁ ösztöni ősgyök a LÁtás, a viLÁgosság, LÁmpa, vilLAny, vilLÁm és más ilyen értelmű szavak értelemmeghatározó ősgyöke? Vagy a HA ősgyök a HAllás, HAng, HArang, és más ilyen értelmű szavakban értelemhordozó?
A baba tudja, hogy a P hanggal kell nevet adni a Pó, Piavé, Potomac, Prut, Prahova, IPoly és más folyóknak? A Pocsolyának, a Pangó vizeknek, a Párának? Vagy a HIDro- víz jelentését is ismeri, ő nevezte meg az édeni HIDdekel folyót? Az AKváriumnak, AKónak ő adott nevet? Ő nevezte meg a litván, svéd, dán, vandál vízi népeket (nedű, vedel)?
Nem, a baba nem tudja.
Ennek ellenére, ha fény vilLAn, azt mondja: LÁ. Ha valami zajt HAll, mondja: HA.
Ezek ösztönből feltörő hangok, amelyek – a teremtés folytonosságát igazolandó – az ő génjeiben, örökítő sejtjeiben örökölt nyelvének kezdő ösztöni hangjai, amelyre később ráépül egész nyelvezete. A kicsi, génjeiben az ősnyelv szerkezeti vázával születik, s csak később kezdi megtanulni a körülötte élő felnőttek által beszélt nyelvet, amely legyen bármely nyelve e világnak, mind a kisbaba által génjeiben örökölt, magával hozott ősnyelvi váz alapjára épülő. Az utódnyelvi új szavak alkotásakor is csak a fogalomra megfelelő hang, gyök jöhet számításba, mivel nincs más rendelkezésre álló készlet a világ egyetlen nyelvében sem.
Nincs az a nyelvész, aki e fentieket – hatékonyan, hitelt érdemlően, szakmailag igazolhatóan – tagadni, eltitkolni képes, mert akkor bele kell fojtani minden kisbabába a gőgicsélő, gügyögő gagyogás hangjait. Akkor is így van, ha a hivatalos nyelvészet képviselői nem veszik alapul, elsurrannak mellette, igyekeznek elkendőzni, félremagyarázni.
Az újszülöttként, kisbabaként használt ösztöni ősgyök készlet később a felnőtt korba jutott ember készletében is öröklődően, átörökíthetően és kitörölhetetlenül megmarad. Erre bizonyíték a szóalkotó készsége, képessége, amelyet élete végéig birtokol, és továbbörökít.
