Kolumbán Sándor honlapja

Aki tisztán akar látni, az összesség teljességében vizsgálódjon! Nem veszhet el a részletekben külön-külön!
A tökéletes összefüggést, az oda-vissza összhangot keresse! Kutasson a történelmi leírásokban , de vesse össze a nyelvi bizonyítékokkal, így alakul ki a valós összkép!
A perdöntő bizonyítékok a nyelvben, annak szavaiban, ősi megnevezéseiben lelhetők meg.

———————————

• Egy kis előzetes

Meglehet, sokak számára furcsán hangzik, de a népek, nemzetek ősiségének kutatása csak a teremtés tényének elfogadásával lehet eredményes, ez annak ellenére, hogy a teremtéselmélet és az őslénytan, kifejlődéstan „tudomány” ma kibékíthetetlenül szemben áll egymással. Eme úgynevezett „tudomány” ösztönből tagadja a teremtés tényét állítván, hogy minden csak úgy magától, önvezérelve, véletlenek sorozata nyomán alakult ki olyan csodásan bonyolulttá, ahogyan ismerjük. Ennek bizonyítása végett eme gőgösen fölényes „tudomány” több mint 200 éve izzadva küzd teljes laboratóriumi csúcsműszerezettség egész fegyvertárával, hogy létrehozza az élő sejtet, annak bizonyítására, hogy magától is létrejöhetett. Ám eddig semmiképp nem sikerült! Pedig fényes elmék, kész agytrösztök működnek közre, ám ami nincs, sosem történt meg, azt nehéz érzékletesen bizonyítani.

Az életműködést sejtszinten kutató igazi tudománynak viszont komoly eredményei vannak e téren. Kutatói valódi tudósok, és a sejtek rejtelmeinek felfedésében döbbenetes titkok tárulnak fel munkájuk nyomán, amelyek igazi, célirányos előtervezés, s így a tudatos teremtés bizonyítékai. Az átörökíthetőség is a hosszútávra, végtelenre tervezés bizonyítéka.

E kutató tudósok a DNS finom vonalainak véletlenszerű kialakulási lehetőségét a 200¹⁰⁰ (200 a 100. hatványon) jelölik. Szerintük ilyen véletlen, amelynek a megvalósulási lehetősége a 100⁵⁰ (100 az 50. hatványon) vagy még kisebb, soha nem történhet meg.

Tehát a kifejlődéstan – bármily nagy nevek igyekeznek bizonygatni – mosolykategória. Több hitre van szükség hozzá, mint a teremtés tényként elfogadásához. Az ősmesék sokkal több valóságanyagot tartalmaznak, mint a kifejlődéstan erőltetetten színezett mesetára. Az egyes fajok közti szakadékokat áthidaló átalakulás „tudományos” tétele még mindig az altatómese elfogadhatóságainak határain mozgó, és a csillogó szemű kisgyerek képzelőerejét igényli vagy azt is túllépi.

Az ember és még a legfejlettebbnek tartott főemlősök közt is óriási, áthidalhatatlan szakadék tátong. E szakadékoknak az áthidalására semmilyen néven nevezendő – ’száz kísérletből száz sikeres’ –, s így megdönthetetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre. Aki utánajárt, tudja, hogy a Darwin által leírt, közel nyolcszáz feltételes módban megfogalmazott mondatban elénk tárt „tudományos” okfejtésnek egyetlen pontját sem bizonyította be tételesen soha senki!

Felnőtt gyakorlati emberként tisztelem a műszaki tudományt, amelyet a legapróbb matematikai részletekig, ezredpercekre, milliméterek ezrelékeire menően a kiszámíthatóság bizonyossága, pontossága, a sorrendben történő folyamatok pontos levezetése jellemzi ok okozat nyomán. Nincs mellébeszélés, vakduma – számok, méretek vannak.

Igazi tudománynak csak olyan ágazat minősül, amely a buktatókkal járó kísérletek, próbálkozások lezárása után, a szakma által a nyilvánosság, nagyközönség elé tárt tételei bizonyításánál száz bemutató kísérletnél száz esetben sikeres(!), s így a fizika örökérvényű törvényeivel bizonyítja állításait.

Ilyen az élőtest elemeinek a teremtés törvényei szerinti működési titkait vizsgáló élősejt kutatás, öröklődéstan, és a többi ehhez kötődő tudományos ágazat, amely nem is említhető egy napon a fenti őslénytan, kifejlődéstan férctudomány – némelykor csalásokkal, mellébeszélésekkel is teletűzdelt – béna bizonygatásaival.

A népek nemzetek eredete keresésében, tehát a teremtés tényéből indulhatunk ki.

 

• A történészek?

Jól ismert tény, hogy a történészek jelentős része az ókorban is gazdáját hősként feltüntetve, dicsőítve, annak kedvére hazudozva írta krónikáit. Érthető, hiszen ura asztalánál hízott. Ebből következik, hogy a mai történészek által felhasználható ősi kútforrások némelyike – enyhén szólva – nem teljesen megbízható.

Csak a független, kívülálló krónikás beszélt, írt igazat.

Az utóbbi kétszáz évben alig lelni hiteles, valós tényeket rögzítő történelmi leírást. Majdnem minden történész simlisen hazudja dicsőnek saját nemzete történelmének mozzanatait, s takargatja annak becstelen rútságait. Kora uralkodó politikai tényezőinek irányelvei szerint, azok kedvére, parancsára ír. A történészeknél tehát ne keressünk igazmondó történelmi vonalvezetést.

Tisztelet a kevés kivételnek.

 

• Ki mond igazat?

Amióta felismertem, hogy a magyar nyelvi gyökök és hangcsoport elemek az ősiségtől változatlanok, bizonyítandó eredeti ősnyelvi voltát, így hosszú évek alatt kikristályosodott véleményem: egyedül a beszélt nyelv mond igazat. Az ősnyelv, amely bizonyítottan ma is él. A mindennapok beszélt nyelvét nem hamisították az emberi történelem évezredein át. Eszükbe sem jutott. A többit viszont mindent. Az irodalmi nyelvet is.

A mindennapok beszélt nyelve magába szívta, szavakba öntve rögzítette a történések: kép, hang, íz, illat és érintés emberi érzékekre ható nyomait. Rögzítette az azokra ösztönből megfogalmazódó viszontválaszokat is. Így alakult ki évezredek alatt a nyelv szókincse, mint hatalmas szóvirágos, mintás szövedék, amelyben minden mintázat az emberekkel megtörtént eseményekről beszél. Jelen van az ősi kép a nyelvben pazar, gyönyörű összességben. mivel az eseményeket átélő emberek az érzékeiket érő hatások képe, illata, íze, hangja, érintése nyomán egyre táguló, gazdagodó érzelmeiket visszavetítve alkottak neveket, szavakat.

A teremtés ma is beszélt ősnyelve, a magyar nyelv önmagában létező, nem kötődik semmilyen nyelvcsaládhoz, mivel minden nyelvek anyja. A világtörténelem eseményeit csendben figyelő, mozzanatait rögzítő, egyedüli hiteles élő tanú.

A megtörtént események pontos ismeretéhez fontos volna az évezredek néma tanújának, az ősnyelvnek és szavainak kutatása. A nép ajkán élő tájszavakban mélységesen mély igazság rejlik.

Az utódnyelvek által megörökölt szavak megfejtései nyomán kiteljesíthető az ősnyelvi szókincs, és így a régmúlt eseményeire vonatkozóan még átfogóbb ismereteket nyerhetünk.

 

• A földrajzi megnevezések bizonyító ereje

Minden ősi földrajzi megnevezés a teremtés ősnyelvén adatott, már az Özönvíz előtti másfél évezred, majd az utána következő 350 évi egynyelvűség idején, mialatt kezdett szétterjedni az északi féltekén a gyorsan szaporodó emberiség.

A domborulatok, mélyedések, hegyek, völgyek, folyók, tavak ősnyelvi nevei, megnevezései ezek alapvető jellemzőit rejtik. E nevekben is jelen van az első benyomás ősi képe, s az ahhoz fűződő későbbi tapasztalatok összessége, mert az emberek az érzékeiket érő hatás nyomán, alapján alkották e neveket.

Ekkor kapott nevet az északi félteke nagy kATLANszerű, több mérföld mélységű GOL Felé (üreg felé) tartó kATLANT feltöltő vízáramlat (Golf), később a feltelt nagy kATLANok özöne, az ATLANTi óceán, annak SÁRGÁSZÖLD azaz SARGASSO tengere.

Ázsiát a mai Amerika földjével egy fehér – ALA – hóval borított (ala – halavány) átSZALAdható – ALASZ – SZALA –, gyalog mÁSZKÁLható, átKÁSZÁLAndó, átKÓSZÁLható, átISZKOLható, száraz lábbal átkelhető havas, fagyos földnyelv kötötte össze. A BALTI tenger csak egy BEL TÓ volt akár a BALaTOn. Erre nyelvi bizonyítékok a szavak hangvázai.

ALaSZKa – máSZKáL – KáSZáLa – KóSZáLó – iSZKoLó
hangváz:
L-SZ-K – m-SZ-K-L – K-SZ-L – K-SZ-L – SZ-K-L.

Továbá:
BaLTi – BaLaTon – BeL Tó hangváz: B-L-T – B-L-T-n – B-L-T.

A hófödte hegycsúcsok neveiben az AL ősgyök fehér, hALvány jelentést visz be: ALpok, A(L)peninni, UrAL, ALtáj, HimALája, ALaszka stb.

De ősnyelvet beszélők adtak nevet a rideg magaslaton épülő Madridnak (Magerit), a hajóknak a halmon, hágón kúpmáglya pokjával, tüzével jelző, Holmen magaslatán épülő Koppenhágának. A kikötőben rostokolók Rostocknak, a szintén kikötő Stockholmnak, a halomba kosztolt, sztokkolt holmiról, áruról, a szétoszló, célirányt váltó helyről Oszlónak, a bokros, bokoros térségen épülő Bukarestnek és más helységeknek azok jellemzői szerint. E jellemzők ott vannak beépülve e helységek neveibe a névalkotó ősnyelvi gyökökben, és eredeti jelentésük csak a ma is élő ősnyelven, magyarul fejthetők meg gyökelemzés segítségével.

A nyelvből tudjuk meg, hogy kezdetben csak az északi féltekén volt élet, ekkor tudatosodott az északi hideg, zord, mord, nord és a déli meleg fogalom. Csak jóval később ismerte föl az Özönvíz utáni kései nemzedék, hogy a távoli dél épp oly zord, mord, nord, mint az északi, de arra a köztudatban már rögzült, dél – meleg fogalom, s így fennmaradt a nyelvben.

A nyelvből tudjuk meg, hogy kender, len termesztés, fonás, szövés, kötés, szappanfőzés és sok más alapvetően életfontosságú művelet már az egynyelvűség idején létezett. Azt is, hogy mit jelent a kumisz, a nyereg szó, milyen értelmet hordoz a szekér, kengyel, kapa, kasza, gereblye neve, mivel mindannyiban az alkotó gyökök rejtik a jellemzőket.

A nyelvből tudjuk meg, hogy Arkhimédész csak újra felfedezte, felállította azokat a tételeket, amelyeket már régtől ismertek az ősnyelvet beszélők, különben nem lennének a nyelvben a mérték, érték, merít stb. szavak. Pithagorász tételének lényegét szintén ismerték évezredekkel előtte a gúlák, piramisok, piramidák, pürimádó, tűzimádó építői, valamint a nulla fogalmát is.

A nyelvből tudjuk meg, hogy a cserekereskedelemből átmenetként a vas volt az első vásári fémfizetőeszköz. Ez már a sosem volt, úgynevezett kőkorban, jóval a bronzkor, vaskor előtt, hiszen a vasat, rezet az Özönvíz előtt, az emberi történelem első évezredében már ismerték, használták.

Ősnyelven kaptak nevet a kezdetben belakott földrészek: a JÓl ROPPAnó, porhanyó, JÓ ROPA termőföldű EURÓPA. A cIFRA és RIKA (gazdag) királyi szépségű AFRIKA. A hatalmas kiterjedésű, nagy ÁZSIÓval bíró ÁZSIA. E nevek valós tartalmát az alkotó gyökök, hangcsoportok elemzése nyomán ismerjük meg.

A nyelvből, a földrajzi nevekből tudjuk meg a térségek állapotának alakulását. Például a Kárpát-tenger vizeinek szakaszosan végbemenő lecsapolódását, mint pallagok kialakulásának feltételét, kiváltó okát. A Kárpát-tenger lassú lecsapolódása, a medence szakaszos felszáradása nyomán időrendben kialakuló települések nevei beszélnek létrejöttük történetéről. Például a Duna melletti helységnevek rendkívüli képalkotó sűrítményű neveikkel. De beszélnek a Kárpátokból eredő folyók nevei is, amelyek forrásaik jellemzőiről kapták nevüket, mivel ott fent indult el az emberi élet a kezdetek idején. Erről még alább.

A földfelszíni események, változások meghatározták a folyók körül élők életét, akik a víz apadásával lassan költöztek mind alább-alább, és adtak nevet kialakuló településeiknek, helységeiknek. Évezredek történelméről kapunk képet így, s megtudjuk településeink kialakulásának sorrendjét is. Fényt derül arra, hogy szemben más térségekkel, a Kárpát-medencében a helységek kialakulása: hegyvidék –> alföld irányú volt. A hegyvidéki települések évszázadokkal régebbiek, mint a síkvidékiek.

A nyelvi összképből, a földrajzi megnevezésekből ismerjük fel, hogy az ősnyelvet megőrző fő törzs itt a Kárpát-medencében élt jóval a római kort megelőzően, már az Özönvíz utáni századoktól, már az Iszter vékonyan folydogáló, a téren egy nagy tóba lefelé iszkolása idején. A későbbi Fekete-tenger kialakulása előtt.

E nép az itt letelepedése után soha nem vándorolt, nem hódított, csak muszáj önvédelemből fogott fegyvert. Nem alkotott elnyomó, kiszipolyozó államhatalmat saját feje fölé, hanem az egész térséget átfogó közbirtok-köztulajdon kalákarendszerben élt, a rabonbán és lófők bölcs vezetése alatt, ahogyan Noé és Jáfet ősatyáiktól tanulta. Ők voltak a székita, szkíta nép ősnyelvet őrző főtörzse, ahová gyakran visszatértek az Ázsia felé elvándoroltak, akikkel kapcsolatuk állandó volt, és végül ők hívták vissza, vagy tőlük kért bebocsátást Árpád fejedelem, akinek utódai aztán rájuk ontották az elnyomó államhatalmat.

A nyelvi összképből tudjuk meg, hogy Árpád bejövetele nem honfoglalás volt, hanem visszatérés.

A nyelvi összképből ismerjük fel, hogyan kerültek lakott földrészek víz alá a földi világ különböző térségein, a világtengerek szintjének emelkedésével.

A nyelvi összképből, a meghatározó ősi törzsek sajátos jellemzői nyomán kapott neveiből, ismerjük fel – tetszik avagy nem tetszik – a létszám felszaporodásuk révén az alaptörzsekből kifejlődő nemzetek fő jellemzőit: barangoló marcangolók, mongorolók, szokotáló kiszámítással élők, székelők, törők-zúzók, galléros flancolók, spannos merev viselkedésűek stb.

 

• A földrajzi nevek és a leletek összhangja

Az Özönvíz utáni időszak – hosszú évszázadok vagy évezred – a Föld arculatának lassú, de állandóan változó korszaka volt. A vizek előbb lassan visszahúzódtak a képződött több mérföld mélységű hatalmas térfogatú völgykatlanokba, árkokba, hasadékokba, de még nem alakultak ki a világtengerek. A sarkokra lezúdult hatalmas mennyiségű jégtömeg állandó olvadása következtében lassan emelkedett a vizek szintje. Ez idő alatt sok szárazon levő területre emberek települtek, és épületeket emeltek.

Ekkor a tengerek még alacsony szinten álltak. A mai Csendes-óceán helyén is összetartozó, átjárható szárazföldek voltak építményekkel. Csak a több mérföldnyi mély árkok teltek fel vízzel. Az északi féltekén is mély völgykATLANok telítődtek, a mellettük elterülő ATLANTisz – amely nevét ezekről kapta – sem volt ekkor még víz alatt.

A Vízözönkor a sarkokra lezúduló hatalmas jégtömeg lassú olvadása nyomán emelkedett meg – talán több száz évvel később – a világtengerek szintje. A földrészek közt még hosszú évszázadokon át szárazföldi átjárók voltak, vagy csak rövid hajóút kellett hozzá. A vizek azonban lassan, ellenállhatatlanul emelkedtek, a rendkívül mély völgykatlanok feltelte után hatalmas térségek kerültek víz alá.

Az ókori Platón szerint a kora legfejlettebb, legműveltebb királysága ATLANtisz volt. Szerinte a területe nagyobb volt Kis-Ázsiánál, és Gibraltártól nyugatra terült el. Platón szerint Atlantisz egyetlen nap alatt került víz alá. Ez azt jelenti, hogy a mai Csendes-óceán felől áramló vizek útjában álló valamilyen akadály, sziklafal egyszerre omlott le – akár a dunai Vaskapu utolsó omlásánál – és hirtelen megemelte az addigi ATLANti-tenger szintjét, feltöltve nemcsak a katlanokat, hanem a katlanok mellett elterülő Atlantisz is teljesen víz alá került. Ebből és az előzményekből az is megtudható, hogy az ott létező kATLANok mily mély nyomokat hagytak a közelben élők tudatában, és mennyire meghatározók voltak a névadásban.

A Földközi tenger is sekély volt, vagy tán a mainál jóval sekélyebb vizű nagy tóként létezett. Csak később az Atlanti tó, majd tenger özönné (óceánná) válása után ömlött be a víz Gibraltár sziklája mellett.

Nem volt Fekete-tenger sem bár lehetett egy kisebb tó a Vaskapun át leszivárgó víz, a Don, Dnyeper, Dnyeszter stb. folyók gyűleménye, de amely később a Kárpát-tenger vizéből, annak Vaskapunál áttörése után tengerré vált, elöntve lakott területeket. Innen a Fekete neve is, mivel gyászt hozott sokakra. Ennek vize később utat mosott magának, átfolyva az addigi nagy ökörlegelő Boszporusznál, Dardanellákon, megemelte a Márvány-tenger szintjét, s így összefolyt a Földközi-tengerrel annak szintjét is emelve. Erre bizonyíték a partok közelében tenger alatt levő észak afrikai városok, Adriai– és Fekete-tengeri partok mentén víz alatt levő építmények, műtárgyak, amelyek a vizek emelkedése előtt épültek. Végül a keskeny szorosokon összefolytak a vizek Gibraltártól Krímig.

Herodotosz: „Az ISZTER legnagyobb folyó levén mindenek közül, melyeket ismerünk… Ez az első, mely a Scythaországi folyók közül nyugatról folyván ilyen okból lett a legnagyobb, mivel ti. más folyók ömlenek beléje…” „A szarmaták szkíta nyelvvel élnek, azonban azt régóta furcsán ejtik ki…” Kiem. K.S.

Herodotosz történetíró i. e. 485-ben született, felnőttként írt a szkíták, székiták országáról. A szarmaták az ősnyelvet beszélték, valószínű tájnyelvi kiejtéssel. Ők építhették Szármiszigetháza települést, majd várat, amelyet a dákok megörököltek, és a történelem Szármiszegetuza néven említ. A dákok lehetett egy ágtörzse (agatirs) a szarmatáknak, hisz a dákó szó szárat, ágat is jelent. Ez idő előtt tehát a felső szakaszán Duna nevű folyó már áttörte a Vaskapu gátját, vize ISZkolt a TÉRen lefelé, s alsó folyása mély medret vájt a síkon, lévén a legnagyobb folyója a szittyák országának. A Kárpát-medence lakhatóvá vált a hegyvidékről lassan leköltözők számára.

Az említett Fekete-tenger is ez időben vált tengerré, de nem valószínű, hogy ekkor már összeköttetése lett volna a Földközi tengerrel, mivel a valószínűsíthető összeköttetés az Atlanti-tenger szintjének hirtelen emelkedése, világtengerré válásakor történhetett meg, ekkor ömölhetett át a Gibraltár sziklájánál a hatalmas víztömeg, ekkor vált édesvizű tengerből sós vizűvé. Ugyanis, az egyiptomi Héraklion kikötőváros kb. 1200 éve került tengervíz alá. Arra, hogy valamilyen gát átszakadással egyszerre emelkedett a Földközi tenger szintje kb. 40 métert, az a bizonyíték, hogy minden szükségleti cikk ott rekedt a tengerben.

A földtörténészet minden víz alá került ősi település tragédiáját földrengéssel magyarázza, holott ez a jéghegyek leolvadásából származó vízszint megemelkedés eredménye. Ha földrengés okozta volna elsüllyedésüket, akkor a víz alá került építményeken láthatóak volnának a törések nyomai, de ilyen jegyeket egyetlen búvár sem jelzett. Az omlások, voltaképpen málladás, a víz munkájának eredményei.

 

• A hivatásos nyelvkutatás

A hivatásos nyelvészet keresi az ősnyelvet, annak ősi elemeit, néha el is találja némelyiket. Például a proto-indoeurópai: PAEWR vagy EGNI szavak, amely az égés jelenségét leírók –, s amelyre hosszú elemzések, egyeztetések nyomán jutottak a nyelvészek. Komolyabb elemzés nélkül, első ránézésre is felismerjük, ezek ma is élők a magyar nyelvben!

Az ég, égni, a parázs, perzsel, pörzsöl, pörköl és mások. Sőt a paripa is tüzes jellemzőket birtokol. Prázsmár nevében is jelen van. De a P.R – R.P gyök: PeR – RoP, azt is elmondja, hogy a perzselő parázs (zsarát), a piros (égő rőzse) lángokkal égő tűz ropogva (pog > pok, kop) ég, ez nagy hidegben roppant, roppant (pan – nap = süt) kellemes érzés, a pernye (ernyőként) röppenve száll föl, s utána a hamu porként szétfújható. Nem kell ehhez akadémikus nyelvésznek lenni, mert ezt az egyszerű tanyalakó kis pásztorgyerek is tudja. Ugyanis a nyelvet egyszerű emberek építették fel.

Vagy a szintén a proto-indoeurópai MEI (mej), amely a menni ige őse volna. Ebből eredeztetik a migráció és nomád szavakat. A székelyföldi Erdővidéken – de talán máshol is – ma is élő nyelvi jelenség e gyök: mejek, mejünk, menyek, menyünk (j > ny), menek, menünk (Hétfalusi csángó szavak). Ha egy kisgyereket megkérdez reggel: hová sietsz? A válasz: MEJek iskolába. Az M.J – J.M gyök: MeJ – JöM, azt is elmondja: mejünk, de jömünk is (eregy – gyere), vejünk – jövünk, az ősnyelven e szavakban jelen volt a többes szám első személy névmása, a münk, –ünk is. A fordított gyök m > v hangváltással: jömünk > jövünk.

Ez még mutat egy érdekességet: a vejünk – jövünk változatban a VEJ gyök jelentette az Utat is (way, vei stb.). Az M.NY – NY.M gyök: MeNY – NYoM, a MENYünk, NYOMulunk, ez a NOMád szó alapgyöke is. Az M.N – N.M gyök: MeN – NoM, szintén megjelenik a MENni és NOMád szavakban. Az első emberek egyik megnevezése: MENő, ebből a germán, angolszász: MAN, MEN, feMEN, woMAN. E fentiekből is látható, hogy a magyar nyelv szavaiban az értelmet hordozó alapelem a kezdőgyök, az ezt követő többi alkotóelem – hang, gyök, hangcsoport – körülírja a jelenséget, felsorolja a jellemzőket.

A magyar nyelv szóbőségét nem múlja felül egyetlen ma beszélt nyelv sem! Meg sem közelíti szóbőségben. A ma is élő teremtés nyelvének közel annyi alapszava van, mint az összes – úgymond – kultúrnyelvnek együttvéve, és azoknak szavai csak a magyar nyelvbe visszahozva elemezhetők. Az igekötők használatával csak a mozgás, beszéd jelenségeinek leírására kb. 15 ezer szóváltozata van külön-külön. Talán a világ összes nyelvének sincs annyi.

A magyar nyelvnek nincs szüksége idegenből hozni egyetlen szót, megnevezést sem, mert több évezred alatt mindenre kialakult több kifejezése is.

 

• Kik voltak az ősnyelv őrzői?

A történelem szót sem ejt az ősnyelvet megőrző népről, mivel nem is hiszik, hogy az ősnyelv túlélte a történelem viharait.  Az írott történelem különben sem a békés életet élőkről szól, hanem viszályokról, háborúkról, embervérben tocsogó undorító eseményekről, amelyek megkeserítették az egyszerű, békés életet kedvelők mindennapjait.

Semmit nem tudunk az első: szövőszék, csavarmenet, kerék, fogaskerék, emelőcsiga feltalálójáról, alkotójáról. De a történelem beszámol minden nagyhatalmú – némely népek által bálványként tisztelt – véreskezű gyilkosról, népelnyomó hatalmaskodóról.

Minden kutató híres, harcias, birodalomépítő ősi nagy neveket keres elődül, mert úgy véli ettől dicsőül meg a nemzet. Jellemző az is, hogy messzi évezredekre viszik vissza az eredetet, holott kiszámítható, igazolható múlt csak néhány évezredes.

A leszármazási vonalak névtárának megfejtése nehézkes, mert sok a fehér folt, az adatok hiányosak, és bizony, sok esetben a történész élénk fantáziája rajzolja ki a nemlétező láncszemeket.

A történészek többnyire két meghatározó irányt követnek. Úgy tűnik, mintha mindkét irányt, mint követendő kedvelt vonalat előre megrajzolták volna, és mindkettő végleteket ostromol.

Egyik irányzat végtelenül lealázón aljas, a magyar népet ocsmányul sárba tipró. Az ősmagyarokat makogó, műveletlen, görbelábú, barbár, oktalanul vérengző, asszony és gyermekgyilkos, becstelen, aljadék hordaként mutatja be. A történész hazudik, torzít, ferdít, hamisít, félremagyaráz, valótlan mocskot ömleng róluk.

A másik túlontúl felhők fölé emelő, megdicsőítő. Őseinknek csak jót, szépet, megszentelt tetteket tulajdonít. Nem valós alapon áll, mert történészként tudnia kell, hogy a hatalom építése, megtartása, még a legemberségesebb uralkodók esetében is emberi életek feláldozásával, vérontással jár. Aki a hatalomért embervért, sőt testvéri vért ont, az nem lehet szent! Nem szakrális, hogy a sokak által kedvelt kifejezésnél maradjunk.

A valós történelmi igazság e két irányzat közt, középen helyezkedik el.

A nyelvi összkép teljessége és a mai napig élő ősi, értelemhordozó nyelvelemek beható ismerete, az eddig hangoztatottól eltérő származási gyökérre mutat. Azonban ehhez valóban ismerni kell a nyelv – az egyedüli megbízható forrás – titkait, és tovább kutatni azokat, szigorúan a nyelvelemek által mutatott irányt követve. Nem „visszakapva a régi vágányba”, félrekalandozva némely dogmává merevült hibás – történelminek nevezett – nyomvonalon.

Meghatározó az a tény, hogy az összes utódnyelvek világosan kimutathatóan az ősnyelvi értelemhordozó nyelvelemekből épülnek fel, azokból, amelyek a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv beszédes, oda-vissza forgatható, nyüzsgő, élő építőkövei. Kihangsúlyozandó: az utódnyelvek szavainak eredeti mondandóját csak a ma is élő ősnyelven lehet megfejteni.

Világos: az ősnyelvet nem őrizhette meg hatalmi, birodalmi álmokat dédelgető, megvalósító nép! Az ősnyelvet a szerényen, serényen dolgozó, egyszerű – a szépet módfelett kedvelő-művelő, békés hagyományokat követő – földművelő, állattartó, kézműves munkát végző nép őrizte meg. E nép nem hódított, nem uralt más népeket, csak önvédelemből fogott fegyvert. E nép sosem szólt bele a nagyvilág fennforgó ügyeibe. Ők a Kárpát-medence ősfoglaló, békés, székes életmódot folytató lakossága, akik az Özönvíz utáni néhány század múltával békével érkeztek ide, békés életet kívántak élni, népi művészetük utolérhetetlen, nyelvi gazdagságuk kimeríthetetlen, mivel legeslegrégebbi ősi gyökerekből sarjad. Egy nép gyökerei meghatározzák egész történelmét, életvitelét, céljait, megvalósításait. Ez minden vitán felülálló tény!

Ennek ellenére nem eszményíthetjük az ősnyelvet megőrző népet sem. A fent elősoroltak nem jelentik azt, hogy köztük nem voltak belső villongások, békétlenségek, hiszen ők is az átokkal sújtott Föld lakói. Ám a teremtés nyelve ahhoz méltó viselkedésre és igazmondásra kötelez. Ez a nép igyekezett istenes életet élni, és őrizte ősi hagyományait, ősi történelmi személyneveit, írását, szőtt, kötött, varrott mintáit, ősi dallamait, meséit, és a teremtésben adatott nyelvét.

Amint már volt szó, az eredeti nyelvet csak olyan nép őrizhette meg, amely soha nem vándorolt, mivel minden vándorló nép megkerülhetetlenül keveredett és elveszítette nyelvének tisztaságát.

 

• A tőeredet

Menjünk vissza időben. A nyelvek összezavarásakor volt egy törzs, amely Jáfettől, Noé kisebbik fiától eredt. E törzs föld- és kézműves népként élt, és nem vettek részt Bábel építésében. E törzs, szerény életvitelű népként, sem akkor, sem a későbbiekben, nem kereste a feltűnést, sosem szólt bele világformáló cselekményekbe, hanem csendben, szerényen végezte föld- és kézműves munkáját, békére nevelve utódait. Zárt társadalmi rendje oly módon volt megszervezett, hogy abba idegen nem léphetett be. Minden, amit birtokoltak, közös volt, és szükség szerint jutott mindenből a törzs minden tagjának.

Évezredeken át éltek e megszervezésben, székes letelepedett népként nem vándoroltak nomád pásztornépként, sem hódítóként, nem keveredtek, csak termőföldet keresve terjeszkedtek. E rendszerük, életvitelük révén érintetlenül megőrizték ősi rendjüket, nyelvüket.

Az ősnyelvet birtokló, ahhoz módfelett ragaszkodó nép Sineárról (s > z, n > m, Sine-ár = Zime-ár, Zime = mező, ár = víz), az éltető vizek mezejéről, Mezővízről, vizek (pota) közti Mezőről, Mezopotámiából (mezo = mező, pota = víz), az emberek zömének központi telephelyéről indult Jóropa földjére, és a Kárpátok karéján – később ölében – talált védett helyet. Jól megművelhető, jól termő földBURok (búr, pór, par) helyet keresve. A teremtés ősnyelvét beszélő nép lépett elsőnek JÓROPA, EURÓPA földjére, s ismétlem, azért adta e nevet, mert JÓ talajBURkolata, felszíne, JÓPORA, JÓROPA, jó termőföldje volt. EUrópa – EU = jó, ROPa – PORa = földje, röge, BURokja volt. Ez szűzfoglalás volt, egy üres térre település. E nép magával hozta az eredeti ősi nyelvét, és e nyelven adott nevet minden hegynek, völgynek, víznek e földrészen Gibraltár sziklájától az Urál hegyvonulatáig, Ibériától Szibériáig, de még tovább is.

S ami fő, itt – a Kárpátok karéján, majd Kárpát medencében – őrizte meg évezredeken át az ősi nyelvet.

Három útvonalon jöhettek. Ezek egyike valószínű, Szicília (Székelia, ia = -ság, -ség – Székelység) vonalánál, ahol még talán átjárható volt a két földrész. A székelyek egyik része itt letelepedett. Az erős családi kötődés mai napig meghatározza a szicíliai nép társadalmi arculatát. De KorZIKán is (zik – szik). Egy törzs a vízközi sávon, Italköz földnyelvén, annak déli részén maradt – Italián. Ezekből jött létre a latin nép. Az iTaLiáN – LaTiN – TaLiáN hangváz: T-L-N – L-T-N – T-L-N igazolja ezt.

Másik része – az etruszkok – északabbra, a mai Toszkánát népesítette be. Ezek sokat tuszkoló, truszkoló, dolgozó, munkában törődő, alkotó nép volt. ToSZKa – eTRuSZK hangváz: T-SZ-K – T-R-SZ-K. A nevek, megnevezések igazolják jelenlétüket nemcsak SZICíliában, hanem a félszigeten is, és tovább északra. Az ETNA, amely vET NAgyot kitöréskor, ahogyan VEti a ZUVatot a VEZÚV. A déli helységek, az ORMÓkra, sziklákra épített TaORMIna, PalERMÓ, továbbá Katanzáró, Céfalu az ezermester kattanózár csefálók helyiségei és mások.

A székelyek egy törzse északabbra települt, s a Kárpát-tenger partjaira jutottak.

Út vezetett a görög – Balkán vonalon. A csángók déli irányból, a görög szigetek felől. Ők a Kárpát tenger karéján kívül, a lágy, MOL hajlatú lejtőkre telepedtek le, ahol kellemesen OLDVA érezték magukat, nevet adtak a helynek, és nem mozdultak helyükről a mai napig. Ezzel bizonyítják, hogy nevük nem csángáló csavargót jelent, hanem helyét megőrző, CSENdes, jóravaló gazdálkodók voltak és maradtak. Állítólag, kínai nyelven a CSÁN gyök falut jelent. A csíki SZÉCSény, SzéCSÉNY név is település nevét őrzi. Az SZ.CS – CS.SZ gyök: SZéCS – CSéSZ finomat, finom művűt, a CS.N – N.CS gyök: CSiN – NaCS, alkotót, CSINálót jelent.

Ekkor a Kárpát-medencét víz borította. Itt tenger volt. Akik idejöttek, azok csak a partvidéken, a mai fennsíkokon, hegygerinceken kezdhettek gazdálkodni. Ők az ősnyelvet beszélők, akik körüllakták, benépesítették a tenger partvidékét.

Egy vonulat nyugatról is jöhetett a Duna mellett. Érkezhettek ők Jóropába a Gibraltár, GIB = nagy, IBR = IBéR – OLTÁR, sziklájánál, amely akkor még szárazon gyalog is átjárható volt. Ezek lassú terjeszkedéssel a Duna mentén jöttek, és Bécsnél, Pozsonynál érték el a Kárpát tengerpartot, s a Duna parton, majd a torkolatvidékén települtek le. Akik először telepedtek le itt, azok adtak nevet hegyeknek, forrásoknak, patakoknak. Bizonyíték, hogy minden forrásnak, völgynek, folyónak, hegynek ősnyelven, a mai magyar nyelven érthető neve van. Innen érthetők meg a déli Alpok környéki, de a cseh területeken levő magyar hangzású hegy, völgy, folyó és helységnevek is.

A Kárpát-tenger fokozatosan apadt, mivel volt egy ereszték ott délen. A Vaskapu sziklatorlódás rései áteresztették a vizet, így lassan, de állandóan szivárgott. Az ESZTERhéjként szolgáló sziklákon lefolyó vízből születő patakot erESZTERnek, ESZTERnek, ISZTERnek nevezték el az ott lakók a látványból eredően, ahogyan erESZkedett le az ESZTERen, ISZkolt a TÉRen tova a víz. Ezek szintén az ősnyelvű néptörzs sarjai voltak. E nép körülövezve belakta a Kárpát-tenger partvidékét.

Mindannyian a partok hosszában települtek le, a csángók keleten, a palócok északon, a dák ág a déli partokon. Törzseik nevei lehettek különbözők, de egyetlen tömbhöz tartoztak, s mindannyian az ősnyelvet beszélték sajátos tájnyelvi szólásban.

A PALÓC – CÓLAP fordításból felismerhető, hogy egy helyét megőrző, ahhoz módfelett ragaszkodó, kemény aLaPpal bíró, CÖLÖPként álló CÉLtudatos népről van szó. PaLóC – CöLöP hangváz: P-L-C – C-L-P.

A dák – székely kötődést rajzolt motívumaik is megerősítik. Például a székelykapuk farkasfejű kígyói, amely a dák zászlók jelvénye volt. A DÁKok kemény ellenálló, DÁKószerűen szembehelyezKEDő, de szépet szerető, DIKáló (dikics, a cipészek szépítő végmegmunkáló szerszáma), ősi helyét keményen védelmező néptörzs volt.

Egy név sosem véletlenül rögzül.

Ezek az ómagyar ősnyelvű népek lakták be a Kárpát-tenger körüli partvidéket. Erre bizonyíték a Kárpátokban, annak mindkét oldalán eredő összes folyóvíz, amelyeknek nevei mind-mind a forrásvidék jellegzetességeit őrzik, mivel azoknak jellemzői nyomán nevezték meg, és az összes név magyarul beszél.

A szakaszosan – néha nagyobb mennyiségben, máskor lassan – szivárgó víz a Kárpát-tenger apadása, a vizek visszahúzódása nyomán, a közben lerakodó iszaprétegekből pallagok alakultak ki, amelyeket birtokba vettek az ott élők, akik lassan lennebb költöztek a fokozatos apadást követve. Ahogy költöztek egyre alább a vízpartokat benépesítették, helységeket alapítottak, és a jellemzők szerint neveket adtak azoknak. E nép végigélte a térség domborzata kialakulásának, földrajzi változásainak egész történelmét, végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében. E nép végigélte a Duna folyó medrének, nyomvonalának kialakulását, s mind lennebb költözve, amíg végül Duna névre változott az addigi Eszter, Iszter néven nevezett szakasz egész hosszában. Ez idő alatt helységeket építettek, amelyeket a pillanatnyi jellemzők alapján neveztek el. Ez így volt a többi felszáradó részeken is. E nevek mind a mai napig élnek. Az utólag odaköltöző, túlszaporodó népek nyelvén módosulva, torzulva is fellelhető bennük gyökelemzéssel a kezdeti tartalom.

Ám a hivatalos, hivatásos történelem nem akar tudni erről. Minden magyarországi helységnév szláv vagy német eredetű – szerintük. Csak épp átfogó magyarázat nem adható azokon a nyelveken elemeikre bontva, és nem beépíthetőek a történelmi-nyelvi összképbe.

Az Árpád előtti időkben ez a nyelvet megőrző nép lakta be a térséget, a Duna mentét is. Erre bizonyíték a székely nép által hagyott nyomok az Őrségtől a Hargitáig mindenhol. Ez okon maradt meg napjainkig a bőség fogalmaként a Duna név a székely közbeszédben. Ők hívták(?) és fogadták Árpád hadait is, és kötöttek vérszerződést, amelynek erős kötődésű szellemiségét Dózsa György-féle lázadásig, dúlásokig érintetlen épségben őrizte mindkét fél.

Soha egyetlen nyelv sem maradt meg érintetlenül a vándorló népek ajkain, mindannyi keveredett. Így hát nem kell menni sehová –, főleg nem keletre, Ázsia nyelvdaráló malmaihoz – a magyar nyelv gyökereit keresve.

A nyelvet megőrző földművelő nép nem vándoroknak való sátrakban, jurtákban, hanem kunyhókban élt. Kizárólag olyan nép őrizhette meg az ősnyelvet, amely körömszakadtáig ragaszkodott az ősiségben lefektetett együttélési rendnek a tudatban megőrzött, apáról fiúra, anyáról leányra öröklődő íratlan törvényeihez, szokásaihoz. Amelynek sejtjeibe ivódott az ősi rendhez való ragaszkodás. Letelepedett, székes életmódot folytató, növénytermesztő, állattartó, önellátó, ősi önsegélyző társadalmi rendet, életmódot folyamatosan megőrző nép volt. A Kárpát-medencében vészelte át a történelem viharait, soha nem hagyta el azt, és az ide visszatérők tőlük tanulták meg újra és újra az ősi rendet, ősnyelvet. E nép nem élt más népekkel közösségben, mindent maga állított elő, nem szorult másokra, nem keveredett. Nem kölcsönözött másoktól sem eszközöket, sem megnevezéseket, sem nyelvet, sem szavakat. E népnek egyetlen vendégszava sem volt semmilyen más néptől, és valós ősi szavai közt ma sincsen. A magyar nyelvben nincsenek sem török, sem tatár, sem szláv, német latin és más szavak. Minden magyar szó saját fejlesztésű.

 

• Az ősi magyar nyelvet beszélők két fő csoportja:

1. A helyben székelő nemzetségek, kezdettől helyhez kötötten letelepülve, soha nem mozdultak ki a Kárpát-medencéből. Ők voltak a közrendbéliek főtörzse, a letelepült önellátó földművelő, állattenyésztők. A székely társadalom egyenlőségen alapult. A lófő sem volt módosabb a többinél, sőt – a rabonbán sem, mert a személyes tárgyakon kívül, nem létezett magánbirtok tulajdon, mindenük közbirtok volt.
2. Az elszállingózók és visszatérők. A Kárpát-medencéből kirajzottak keleten ütötték fel hadiszállásukat, ott alapítottak uralkodói központot, rétegződő társadalomra épülő államformát, de később több hullámban is visszatértek. Ezek mindig újratanulták a helyiektől őseik nyelvét. Egyetlen visszatérő tömb sem kellett harccal bevegye a Kárpát-medencét, mert itt a rokoni főtörzs várta, s ezt minden elkalandozó törzs tudta.

Ám azt is tudni kell, hogy a visszatérő – csillogást, fényűzést kedvelő – hadi nép által bevezetett, az őslakókra ráerőltetett államforma, amely rend-rang rétegződés, magántulajdon elvű volt, megrontotta, tönkretette az addigi önzetlen, kalákarendszerre, köztulajdonra alapozott, évezredeken át kiválóan működő, jól bevált társadalmi rendet. A fejedelem, majd a király hatalmas területeket tulajdonított el az addigi közbirtokból a korona javára, s azokat kénye-kedve szerint adományozta saját hűbéreseinek. A rangkórság, birtoklásvágy ettől kezdve mételyként terjedt a székelységen belül is, és kezdte feldúlni – a még meghagyott területeken – az ősi székely közbirtok-kaláka rendet.

 

• A sajátos, megbonthatatlan székely társadalmi rend

A Kárpát-medencében nem volt keveredés. Nem éltek itt elszlávosodott népek, csak az ősnyelvet beszélők. Minden hegy, völgy, folyó, helység ősnyelven kapott nevet, értelme csak magyar elemzésben fejthető meg. A medencét betöltő székely nép nem vegyült idegenekkel. Ennek titka a sajátos felépítésű társadalmi rendjében keresendő. Az ősi székely közbirtok még száz éve sem volt osztható idegenek közt, de ma sem, az ősiségben semmiképp! A szoros kötődésű kalákarendszerű közösségbe nem hatolhatott be idegen. A föld, erdő közbirtok, köztulajdon volt család, családlétszám szerint jutott belőle mindenkinek. A kihalt családok földje újra eloszthatóvá vált, de csak a közösségen belül. A nyilakra osztott földből idegen nem kaphatott, csak rendkívül különleges esetekben: számottevő vitézi tett, beházasodás stb. Erre volt néhány példa.

E nép így őrizte meg sajátos társadalmi rendjét és ősi nyelvét.

A nyelvet megőrző székes nép, a székita, szkíta fő törzs előbb a Kárpátok körül, annak fennsíkjain, majd felszáradása után, annak ölében élt. Ők nem a hunok itt rekedt utódai. E nép a székiták, szkíták, a székes, székely őstörzs, amely a szintén ómagyar nyelvű palócokkal, dákokkal belakta az egész Kárpát-medencét, a hegyeken túli csángókkal együtt a Kárpátok környékét. Csak a kalandot kedvelők váltak ki közülük, és vándoroltak el, majd tértek vissza közéjük többször is. Az őstörzs szállásterületére több hullámban szállingóztak vissza. Nem kellett hadakozniuk e területért a fejedelmeiknek visszatérésekor, mivel a visszatérők tudták, hogy idetartozók voltak az őseik, a szűzen kapott ősi föld tisztaságát tisztelni illett. Feltehető, hogy szájhagyományban vagy rovásokban a helyben maradottak és az elvándoroltak ősei közti rokoni kötődéseket is számon tartották.

 

• Vérszerződés

Az itt élő őstörzs népesebb volt, mint a visszatérők, némelyek szerint tízszer annyi, különben a visszatérők időközben keveredett beszélt nyelve lassan uralni kezdte volna az összességet.

Mivel az őstörzs tagjai belakták a térséget, a Kárpát-medencét, így a visszatérők az ő földjükön telepedtek le, és idővel újratanulták, átvették az ősök eredeti beszélt nyelvét, ahhoz igazodtak.

Visszatérésük igazi okát pontosan nem tudni. Űzve voltak, vagy az itt élők visszahívták? Tény, hogy elfogadták Árpád vezéri előjogát, bár ez felforgatta az ő addigi életrendjüket. Tehát nem honfoglalás volt, úgy ahogyan tanítják. Csak visszahívás, visszatérés, visszafogadás volt, amelyben a népesebb tömeg nem Árpád hadi népe, hanem a befogadó őstörzs volt, a további egyenlőség elve alapján, a fejedelmi család kiemeltsége mellett.

A vérszerződésben az itt élő őstörzs rabonbánjával kötöttek szövetséget, amelynek alapján területeket kellett átengedni az érkezők számára, s ami közbirtoki vitákat is szülhetett. Ez okból lehettek zavargások, egyenetlenségek, de végül megegyeztek.

A székely ősi előjogot is ez magyarázza meg, amely soha kétségbe nem vonatott magyar királyok által!

E megállapodásról, egyezségről nem készült írásos szerződés, mivel a szkíta, székita népnél az adott szónak hatalma, megtartó ereje volt. Regösök, énekmondók szóltak róla, ismert volt a nép minden tagja előtt. Az ősnyelvet beszélők maradéktalanul tartották magukat adott szavukhoz. Ezt a mai hazug, csaló világban nehéz elhinni.
De nem is a csalókat, hazudozókat akarjuk meggyőzni.

 

A nyelvi bizonyítékok birtokában jó lesz átgondolni, átrendezni az eddigi állításokat mind az úgynevezett honfoglalás, mind a magyar nyelv tekintetében. A magyar nyelv gyökereit nem Ázsia nyelvtörő, nyelvvesztő pusztáin kell keresni.

 

Az ősi idők óta itt székelő szkíta, székita, székely őstörzs nem a belőle kiváló, századokig Ázsiában tartózkodó, majd hívásra visszatérő magyar törzsek szolganépe volt, hanem befogadó fő szövetséges. A határvédelmet addig és azután is saját érdekében látta el, nem szolgaként, parancs végrehajtóként. A hadjáratokban nem szolgai elővédként, nyílfogóként, hanem élcsapatként vettek részt.

Ismétlem: az eredeti ősnyelv csak egy letelepedett, kalákaszellemű, összetartó, székes életet élő, eszközeit maga készítő, élelmét maga termesztő, földművelő nép ajkain maradhatott meg érintetlenül évezredeken át.

Ma is az eredeti gyökrendszerre épülő ősnyelvet beszéli a jelenkori magyar nép, amelyben csak az önhangzók változtak, vagy néhány hangugrás a szóvázon belül. De ősrégi szavai is élnek még a tájnyelvekben. Főként a székelyeknél és göcseji, baranyai, szatmári, őrségi és más helyi maradványainál. Ugyanígy a palóc, csángó, de a többi tájak népeinek ajkain is.

 

• Ősnyelvi bölcső

Ismétlésként: az ősnyelvet megőrzőket, magyar nyelv gyökereit nem Ázsiában kell keresni jurták lakói közt, mert ama térség nyelvvesztő, nyelvkeverő terület volt. Sehová nem kell kimenni a Kárpátok környékéről érte, mert az Özönvíz utáni századokban már megjelentek az ómagyar ősnyelvet beszélők, jó ropát, jó termőföldet keresve. A székita, szkíta főtörzs itt a Kárpát-tenger körül szállásolt be, és azóta folyamatosan itt élnek. Aki Ázsiában, az Urálon innen és túl, a jurta lakók közt keresi az ősnyelvet megőrzőket – az ősi magyar társadalmi rend gyökereit – tévúton jár, s a hamisítók malmára hajtja a vizet. A jelenleg ott élők nem a magyar nép ősei, hanem valamely magyar törzsről lemorzsolódott rokon népek maradványai.

A székelyek tehát, mint székita, szkíta őstörzs itt éltek e térségben, a mai életterükben kezdetektől. Nem lehet hitelt adni az egész székelység Biharból költöztetésének, mivel ezzel azt akarják elhitetni, hogy nem őshonos jelenlegi helyén a székelység. Az a költöztetés legfeljebb néhány családot érinthetett Telegdről, nem az összes székelységet. A hegyek, völgyek, források, patakok, folyók, helységek ősi nevei igazolják, hogy e nép itt élte végig a térség földrajzi kialakulásának évezredeit. Itt élt már a Krisztus előtt, két ezer évvel, az Özönvíz utáni időktől. Ők voltak az első lakói e földnek. Belakták az egész medencét, nyomaik fellelhetők az egész volt Magyar Királyság területén: az Őrségben, Baranyában, Zalában, Szatmárban és más vidékeken is.

Nem vitatható, hogy voltak belső mozgások a térségben, például a szászok betelepítésekor is, vagy a kézdi székelyek Aranyosra telepítésekor, de a székelység már annak előtte itt élt az elfoglalt szűz területein, évezredeken át mind a mai napig.

 

• Földrajzi nevek a Kárpát-medencében – legerőteljesebb bizonyítékok

A földrajzi nevek megmásíthatatlan örök tanúk, amelyekre – okokat keresőn – a magyar nyelvű történészek, ősiséget kutatók, érdemben, komolyan sosem kutattak, vagy ha mégis, akkor nem vontak le komoly következtetéseket.

A térségben – a Kárpátokon kívül és belül – minden megnevezés magyar nyelveredetet bizonyít. A KÁRPÁT tenger peremén, KÖR PÁTján, partján gazdálkodtak, élték mindennapi életüket. Beszédes megnevezés a KÁRPÁT szó, a KÁRPÁT hegyvonulat töltötte be köröskörül a PARTOK KÖR PÁT szerepét.

KáRPáT – PaRToK – KöRPáT hangváz: K-R-P-T – P-R-T-K – K-R-P-T

Érdemes volna kutatni ősi nyomok után a gerinceken, fennsíkokon. Hosszú időn át imádati helyeik, halottaik, temetőik voltak. Egy gyergyói tanárember, Czimbalmas Tivadar, komolyan, behatóan foglalkozik a Gyergyó vidéki pallagok létével, ahol gazdálkodás folyt.

A székelyek a Kárpát-tenger peremén, a mai hegyek tetején zajló életének, a magyar nyelv korai jelenlétének bizonyítéka a magyar nyelven adott hegyek, völgyek, s az összes Kárpátokból eredő folyók nevei a hegyvonulat mindkét oldalán.

E folyók nevei a hegyvonulat mindkét oldalán a forrásvidékük jellemzőit rögzítik, mivel ott indult el az élet a gerinceken, és a Kárpát tenger vízszintjének lassú, szakaszos apadásával alakultak ki a Czimbalmas által kutatott, tanulmányozott pallagok, amelyeken termesztési munkálatok folytak, mivel alább még a víz volt az úr. A magyar nyelvet beszélők nyomait, a székely ősvárakat ezeken a hegygerinceken kell keresni, mert kezdetben ott éltek, és ott kell létezniük élet és halál nyomainak.

Nem az 1200-as években Telegdről ideköltöztetett néhány székely család nevezte meg a folyókat, hanem azok már régen nevet kaptak az itt lakók ajkain, nyelvén, sőt a Kárpátok összes hegye, dombja, völgye is.

Nyugodtan tanulmányozhatja bárki a hegycsúcsok, völgyek neveit, a gyors folyású, partot MARdosó, MARÓSan hideg MAROS és a szomjOLTó OLT folyók hűs vizet ontó forrásvidékét.

A KÜKÜLLŐ forrásvidékét is, sűrűn telített kövekkel, régiesen KÜEKkel, KŰKkel. Mintha a KŰK ELLEnék, szülnék a forrást. KŰK ELLIk, KŰK OLLÓi, fiai, és KŰKön ÜLŐ: KÜKÜLLŐ.
A fenyők tőzeges talajából, ORMÓs hegyekből eredő KORMOSt is.

A VARGYAS név első gyökszava VAR. Ez beszédet is jelent: VARrog, VERbál, paláVERez. A VARgyas forrása, lehetett FORtyogó, VARtyogó, VARgyogó csermelye, kövek közt CSÖRgedező, CSORdogáló (csárog = hangoskodik) kis beszélő VARrogó pataknak, amely egy szoroson VERt utat magának, hogy lent a KORMOSsal egyesülve alkossa a ZARÁNDOKot. VARGYAS falu alapítói, első lakói a VARGYAS forrásvidékéről induló, a patak folyását követő leköltözők voltak. A falu nevének varjakról eredeztetése oktalan mesebeszéd. A FORások, erek, CSERmelyek nevei hangkibocsátásra is utalnak.

Az ARANYOS folyó a forrásánál sűrűn lelhető csillámló ARANYszemcsékről kapta nevét.

Az ISZapos, iSZAModó, iSZAMOS szőke SZAMOS (hideg, meleg), az ISZApos üledékű, de békés természetességében TISZtA TISZA, a hajtó kis TÚR patak, a néha ZAvARos, ZAZARos ZAZAR. Alább a CSERNA (kis csermely vize = na). A DRÁVA, SZÁVA, északon a MORVA, MOLDVA. A VALTAVA is magyar név. A VA gyök ősnyelven víz, VAL = völgy. VÖLgy TÖVÉből, VAL TAVÁból, mert az is lehet, hogy a névadás idején, a forrásvidéken valamilyen kis tó alakult ki.

MOLDVA is magyar név, folyói: Szeret, Békás, Tatros, Bodza, Takocs stb. A Csalhó hegység hófehér sziklái. A névben kétszer van jelen a fehér szín neve: AL = hALvány, HÓ.

A TAKOCS (ma Tecuci = Tekucs), amely kis TUKmáló, csörgedező hangot adó paTAKocskaként indul, egy fás, CSUTAKos térségből, de amelyben megfürödve leCSUTAKolható a vize.
TeKuCS – CSuTaK hangváz: T-K-CS – CS-T-K.

A tágabb téren is ősnyelvűek éltek, s adtak nevet mindennek. Hasonló a ZSIL, amely kellemesen ZSOngó, ZSILiző, esetleg kövek ZSIlipjén átlépő, kis patak. A ZSIL gyök vizet is jelentett az ősi nyelven, ezt jelenti a Bokoros (Bukarest) melletti ZSILava (Jilava) névben (a csehországiban is). Jelentése: ZSIL LEVE, azaz vize, de amely azokon a nyelveken mélyebb hangzóra módosult. Ama térség vizes, ZSILis, bokros, mocsaras volt. Még ma is GORZS a neve egy román megyének (Gorj), amely a GÓRZSIL, azaz ZSIL GÓRja, hegye névből rövidült. Azt a térséget, de a Duna mentét is ősnyelvet beszélők lakták be előbb, és ők adtak nevet mindennek: Kalafát, Görgő stb. Ők építették előbb a Bokoros nevű falut is.

A hegyvonulat további északi folyói. VISZTULA (víztoló, tisztuló), DON (don, dun = sok víz, a Duna nevében is), i/DNYEPER (id = víz, idnye = innya, ivásra jó, epe = víz, er = eregel, lepereg, folyik), i/DNYESZTER (eszter = eszterhéj, vízleeresztő). VÁG, BODROG, BÓDVA, IPOLY és a többi is mind ősnyelvi, s így magyar eredetű megnevezés.

Tudni kell, hogy minden név, megnevezés legkevesebb három névadó jellemzőn alapul, tehát a fentieknek más jellemzői is beépültek neveikbe.

Ahogy apadt a Kárpát-tenger, a forrásvidék körül élők, lakók jöttek lassan lejjebb. Végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében, de a folyóvá duzzadó csermelyek nevei azok maradtak, amelyeken fent a forrásaiknál megnevezték, mivel azokat végigkövették, a csúcstól a torkolatig, s belakták a körülöttük levő térséget, partvidéket az évezredek alatt.

De magyar nevű a barangolható BARAGÁN, a kiálló ORMÓkkal tele TELEORMÁN. Még a Kárpátok túlsó lejtői felé folyó vizek nevei is magyar nyelvűek: DOMBÓVIZE (Dâmbovița), a halászható GYALOMVIZE, (Ialomița) a fürge ARGES, PRAHOVA, (pra = ipar, gyors, rah – har = hegy, va = víz) POSZÁDA (po = víz, száda = forrás szája, azaz vízfő), lehet sorolni tovább.

Akik ott éltek az elején, azok adtak nevet minden hegynek, völgynek, víznek.

Érdekes párhuzamok: a BARAgán – TeleORMÁN és BARAnya – ORMÁNság. De a székelyek által épített szicíliai PalERMO és TaORMIna is azonos hangcsoporttal, mint TeleORMÁn, ORMÁnság. Ez síkból kiemelkedő kisebb vagy nagyobb ORMÓkkal tarkított vidéket jelent. Ezek mind ősnyelvi nyomok azokban a nevekben.

 

• Összegzésül

A földrajzi nevek a legerősebb bizonyíték arra, hogy az itt lakó – ómagyar ősnyelvet beszélők – végigélték a térség több évezredes történelmét egészében, kezdettől a mai napig. Arra is, hogy a települések kialakulásának sorrendje – eltérően az összes többi európai nagy és kistérségektől – hegyvidék > síkvidék irányú volt.

A moldvai csángók a Kárpát-tenger karéján kívül maradtak, nem mozdultak helyükről soha. Ma is őrzik több évezredes ősi helyüket, ősi eszező nyelvüket, viseletüket. Ezzel bizonyítják, hogy nem csavargó nép, hanem helyüket megőrző gazdálkodók voltak, maradtak.

A palócok is cölöpként őrzik első szálláshelyüket, a Csallóközt mind a mai napig. Kutatás tárgya lehetne, hogy a palócok is a székes, székita, szkíta főtörzs egyik ága?

Dályai Bíró Lajos történész a székely-palóc rokonságról ír.

Meglehet, hogy a Székelyudvarhely melletti BUDVÁR hegyén Buda is épített várat a későbbi időkben, de az is lehet, hogy a névhasonlóság okán csak ráfogták. A B.D – D.B gyök: BuD – DuB egyik jelentése: víz. Jóval Buda születése előtt már létezett a BUDVÁR (Vízvár) hegy neve, mivel alatta, körülötte még a víz, a tenger volt az úr. A CSICSer CSICSként emelkedett ki a vízből. Később a vizek leapadása, a rétek megtisztulása, a Kükellő, Küköllő, Küküllő folyásának kialakulása után, a mellette levő sík réten, a gömbölyű, DOBszerű BUD szikla UDVARán, BUDVARán kapott HELYet a falu, a VÁR UDVARhelye, s valószínűleg előbbi neve Budvárhely, majd Udvarhely.

Itt élt a székely rabonbán, ez volt a fő anyaszék, és itt, e térség körül maradt meg érintetlenül a ma Székelyföldként ismert szűkebb területen a székely rendtartás évezredeken át. A Kárpát-medence többi székely népessége összeolvadt Árpád visszatérő népével. Csak azon tájak nyelvében felbukkanó ősi székely szavak árulkodnak a valaha volt jelenlétről.

KÉZDI környéke, vidéke valaha lehetett KÜZDElmesen KEZDŐ gAZDÁlkodók térsége. A KEZDEt, a KEZDÉs mindig KÜZDElmes. Ugyanakkor jóKEZŰ mesterembereik voltak. KÉZ DIA = kézmű.

Azt állítják, hogy SzászKÉZDről telepítették át őket mai helyükre, hogy helyet adjanak a szászoknak. Ez annyira igaz, mint az udvarhelyi székelyek bihari eredete. SzászKÉZD azért kapta e nevet, mivel ott volt a szászok letelepítésének KEZDete, II. András király idején.

KÉZDI lakói Kr. e. 2 ezer évvel már mai helyükön éltek. Elemezni kell a körülfekvő széki falvak neveit, sokat elárulnak keletkezésük titkaiból.

KÉZDI vidéke mindig híres volt szorgalmas népéről, s a kisváros a KÉZműveseiről. Egy név sosem véletlenül alakul ki. Megfigyelhető a ZD – DZ kötött mássalhangzó-páros meghatározó jelenléte a velük kapcsolatos szavakban. E vidék népe munkában, küZDelemben eDZődött. BaráZDába vetette magvait, kérőDZő állatokat tartó, gaZDálkodó, javait óDZó, védő, garáZDák ellen véDekeZő, és peDZő, azaz keZDeményező KÉZDI nép lakta a vidéket.

A magyar nyelv mindent elmond arról a népről, amely e nyelvet beszéli.

Kutatni, tanulmányozni kellene a hegygerincek közelében, fennsíkokon, az ősiségben lakott települések helyeit, temetőiket. De a székely ősvárakat is: Budvár, Csicsér vára, Kadics vára, Zete vára, Bágy vára, Galamb vára, Firtos vára, Ika vára, Bálványos vára, Bibarc vára stb.

A többi magyar helység nevei sem idegen eredetűek a Kárpát-medencében: Regéc, Nógrád, Arad, Visegrád és mások.

A Duna mentén elterülő helységek nevei sem. Bécs, Pozsony, a Moson térség helységeinek nevei. Somorja, Bősárkány, Bős, Komárom, Izsa, Path, Dorog, Párkány, Esztergom, Zebegény, Szob és mások, mind ősnyelvi gyökökre épülő nevek, és a víz apadása nyomán kialakulásuk jellemzőinek sűrítményei. Néhány megfejtés A ma is élő ősnyelv című szótáram függelékében található.

Érdemes volna minden magyar helység neveinek eredetét megvizsgálni, hiszen mindannyi magyar eredetű: Pákozd, Tokaj, Trencsén, Visegrád, Belgrád, Nógrád és mások.

A GRÁD szó a várak nevében a GARÁD rövidítése, hangkieséssel kialakult kötött mássalhangzó-páros. Jelent: beKERÍTett, GARÁDolt, GRÁDolt várat. Ugyanakkor azt is, hogy egy uGRÁssal, GRÁDiccsal fennebb fekszik a többinél, tehát magaslatra épült. Ezt jelenti ViseGRÁD, BelGRÁD, NóGRÁD, és más várak, városok neveiben is.

A gARÁD ilyen értelme megjelenik ARAD, VÁRAD, (ma)RADna és más nevekben is. Mindannyiban a védelem, megmARADás értelmét képviseli.

Kolozsvár – Erdély legjelentősebb városa nevét is, és az összes többit. Ezekről egy rövid írás van a szótárban a  Függelékben.

Egyik nagy tévedése a történelemben rögzítetteknek, hogy honfoglalás – ahogyan a történelem leírja – soha nem létezett! Az ősnyelvet beszélők valaha volt kezdeti első európai honfoglalása nem karddal, íjjal történt, hanem bottal! Nem dicső haditettként, hanem csendes, békés, családszerető-nevelőként és szívós-kemény földművelő munkával. Ugyanis, e földek, térségek üresek voltak, nem kellett harcolni értük, csak megművelhető területet kijelölni.

Ez volt az ősfoglalás, szűzföldek elfoglalása, benépesítése.

A rablásból élő, meggazdagodó, hódító, másokat leigázó, birodalomépítő, kalóz, rabló népek felfogni sem tudják, hogy békésen is lehet hazát alapítani.

A szűzfoglaló nép botjai végére nem gyilkoló fegyver, hanem kapa, kasza, gereblye, ásó, lapát volt rögzítve. Az igazi honfoglalók földművelők, a tiszta-szitta (szitta – szittya) eredeti ómagyar ősnyelvet beszélők voltak, akik érezredekkel ezelőtt, nem sokkal az Özönvíz után jöttek Jóropa, Európa földjére, a szűzföldekre. Minden törzs helyet talált, belakták az egész földrészt Ibériától Szibériáig, erre temérdek bizonyíték a földrajzi nevek. A nyelvet megőrzők a Kárpát-tenger partvidékén, majd a medencében telepedett le. Akik innen kimentek, azoknak nyelve lassan keveredett a Bábelből eredő többi nyelvvel.

A földrajzi térségek nevei a bizonyíték, hogy több száz évet is lakhattak a mai hegygerincek, fennsíkok térségében, majd a Kárpát-tenger apadását követve, a folyók forrásvidékéről lassan alább jöttek a síkvidékre, végigélvén a térség egész történelmét egy évezrednyi idő alatt, végül betöltötték az egész medencét. Ezt a régészet bizonyíthatná, ha egyszer ráveszik magukat a hegyvidékek településnyomainak feltárására.

Az itt élő ősnyelvi törzseket nevezhették különböző jellemzőik szerint, lehettek tájszólási különbözőségeik, de valamennyien azonos főtörzshöz tartozók voltak. Később közülük a kalandok kedvelői elmentek a már keveredő nyelvű Ázsiába, ott alapítottak államot. A történelem azonban bebizonyította, hogy az ő kezdeményezésük nem időtálló, így többször visszajöttek kisebb-nagyobb csoportok, majd egy maradék részük végképp visszatért. Akik ottmaradtak elveszítették tiszta-szitta jellemzőiket, felmorzsolódtak az ázsiai nyelvőrlő malomban. Csak itt, az ősi székhelyen maradt meg az ősnyelv érintetlen szittya tisztaságában.

Mivel ma is élő az ősnyelv, így akár a tiszta víz, áttetsző lenne, könnyen kutatható. A szavak hangvázának egyező hanganyaga bizonyít.
SZiTTa – TiSZTa – TeTSZő hangváz: SZ-T-T – T-SZ-T – T-T-SZ.

Ám jönnek a zavaró-kavarók, akik beledurrantanak, és minden más utódnyelvi üledéket belerondítanak a tiszta nyelvbe, hogy kiismerhetetlenné váljon.

A hivatalos, hivatásos nyelvészek ma még nem fogadják el, nem képesek lenyelni azt, hogy a Kárpát-medencében soha meg nem szűnő folytonossággal beszélték az ómagyar ősnyelvet, és a visszatérők, mint Árpád és népe ezt újratanulta.

Nem veszik figyelembe a földrajzi neveket, a folyók, hegyek, völgyek neveit, a Kárpát-tenger apadása nyomán kialakuló helységneveket, amelyek a Kárpát-medence történelmi mindennapjainak több évezredes lenyomatai, tanúi, a magyar nyelv jelenlétének legnagyobb horderejű bizonyítékai. Sőt minden nevet, megnevezést igyekeznek tudatos erőszakossággal bármely más nyelvre csavarni-tekerni, csak épp a magyar eredetet nem keresik bennük.

Rengeteg okoskodás sújtja, terheli, fékezi, bonyolítja ma a magyarság, a magyar nyelv ősiségének kutatását. A kutatók elmennek akár az óceánok fenekére is, csak épp itt helyben, a magyar nyelvben nem keresik a rejtély megoldásának kulcsát.

A más nyelvekben is fellelhető magyar szavak nem azt jelentik, hogy a magyar nyelv onnan vette át azokat, mert mivel a magyar nyelvben kimutathatók a szó kialakulásának elemi mozzanatai, így az átvétel innen oda történt. De tessék kísérletezni a szavak azokon a nyelveken kialakulásának kimutatásával aprólékos elemi szinten.

Biztosra mondható, Árpádék keveredett nyelvűként (de nem makogóként) tértek vissza ide a soknyelvű Ázsiából, ám idővel letisztult nyelvük az őslakóké szerint, és semmi nem változott a teremtés ősi nyelvének gyök és hangcsoport rendszerében. Csak a német nyelvet imádó Kazinczy törte meg a beszélt nyelvet, de még neki sem sikerült pattogóra németesíteni.

 

• Végezetül

Jó tudni, hogy aki a fentieket kimutatja, és a nyelv ma is élő eszközeivel bizonyítja, hangoztatja, azt a hivatásosak vagy mellőzik, vagy térdüket verve kiröhögik. A kiröhögés jogát nem vitatjuk el tőlük, mivel fizetett bérnyelvészi hivatásos tényezőként, a gőg alanyi jogán ma még megtehetik, s hadd élvezzék ki teljesen. Ám nem kell elfeledni, hogy közvetlen életterünkben két röhögő állatot ismerünk: ló és szamár!

Így önjellemzésük rendkívül tökéletes.

A történetírás a régészet mellett támaszkodhatna a nyelvben rejlő bizonyítékokra is, de az eddigi történetírás „egyenes becsületes”, irányított voltáról már meggyőződhettünk. Tele van ferdítésekkel, hamisításokkal. Csak napjaink vagy a közelmúlt történetírását kell megfigyelni, valósággal szemberöhögi a drámai események átélőit, átszenvedőit nyilvánvaló, ordas hazugságaival. Legtöbb esetben a meghatározott kötelező dogmát követi, általában mindig megrendelésre készült, készül, valakik szájíze szerint. A régmúltról is ilyen stílusban tudósít.

Ám a nyelv teljesen más bizonyítékokkal rendelkezik.