A proto-indoeurópai: paewr vagy egni szavak, amely az égés jelenségét leírók –, s amelyre hosszú elemzések, egyeztetések nyomán jutottak – ma is élő a magyar nyelvben! Az ég, égni, a parázs, perzsel, pörzsöl, pörköl és mások. Sőt a paripa is tüzes jellemzőket birtokol. Prázsmár nevében is jelen van. De magyarul a fordított gyök azt is elmondja, hogy a parázs, a tűz ropogva ég, ez hidegben roppant jó érzés, a pernye röppenve száll föl, s utána a hamu porként szétfújható. Vagy a szintén a proto-indoeurópai mei, amely a menni ige őse volna, a székely Erdővidéken ma is élő szó a mejek, mejünk, menyek, menyünk (j > ny) szavakban. De azt is elmondja, hogy mejünk, de jömünk is (eregy – gyere), és az ősnyelven e szóban jelen volt a többes szám első személy névmása, a münk is. A fordított gyök ma – m > v vagy m > n hangváltással – jövünk, jönnénk is vissza. A magyar nyelv nem szorítkozik szűkszavúan egyetlen gyökre, hanem a szó alkotó hangjaival körülírja a jelenséget. A magyar nyelv nem felülmúlható egyetlen ma beszélt nyelv szóbősége által sem. Csak a helyből elmozdulás, a beszéd jelenségére több mint 2000 szava van külön-külön. Az európai irodalmi nyelveknek összesítve sincs annyi. A világ vezető nyelvészeinek nem tetsző, hogy nem a nagynak tartott indogermán nyelvek az igazi nyelvősök. Egy semmi kis magyar nyelv feltételezett eredő ősnyelvként kutatása számukra lealacsonyító lenne. Pedig az is elgondolkoztathatná őket, hogy semmilyen rendszerbe nem illeszthető be szervesen! Akkor mi ennek az oka? De a hivatásos nyelvészet merevsége ellenére, nyelveredet igazság egy van, és az lépten-nyomon bizonyítható annyi példával, ahány gyökszó létezik a világon szétszórva az összes nyelvekben. Állításaink nem légből kapott, hasra ütött következtetések, hanem minden egyes állításunkat példák tízeivel esetenként százaival tudjuk aládúcolni.