A hang a beszéd, a nyelv legegyszerűbb, legfontosabb, alapvető, értelemhordozó eleme.
A hangok beszédben, nyelvben betöltött rendkívül fontos értelemalkotó szerepéhez hasonlóak a házak, építmények alkotóelemei.
Az építményeknél a legkisebb, legapróbb, ennek ellenére a legfontosabb alkotóelem a homokszemcse. Legfinomabb homokszemcsékből áll össze a tégla, cserép, kevésbé finomak használatosak a mésszel kevert malter készítésénél. A mész és cement is porított kőzet. A kő tömörre préselődött, rokkantott (utódnyelvek: rock) finom elemek sziklakemény sűrítménye. A sziklakemény üveg (sztikla) alapanyaga is homok. Ezen kívül kell fa is. Ezek az építmény anyagi összetevői, meghatározó elemei. Minden anyagnak (kemény, lágy) meghatározott helye van az építményben.
Az építészmérnök a legapróbb építési alapanyagok beható ismeretével kezdi tanulmányait. Tervezőként tudnia kell, milyen minőségű homok, mész, cement, milyen keverési arányban alkalmazható felhőkarcolóhoz vagy családi házhoz, azoknak a szerkezetben terheltsége arányában.
Az alapba nem építhet fát, ablak helyett cserepet vagy betonvas helyett síküveget, kátrányt tartóoszlopba.
Ha fémből tervez, ismernie kell az acélok ötvözetét, terhelhetőségét, szakítási szilárdságát, a csavaró hatásra ellenállását és egyebeket. Nem tehet fát, műanyagot tartóelemként oda, ahová betonacél vagy fém zártszelvény szükséges. Fontos, hogy a megfelelő helyre a pontosan odaillő anyag jusson. Mindennek sajátos helye, szerepe van az alap és födém között.
A fém sajátos kristályos szerkezete az olvasztás, a többi ötvöző anyag adagolási aránya, a hőkezelés milyensége függvényében alakul ki. Nem mindegy, mely fémet hová, mire használjuk, hisz a kristályos szerkezet, szakítószilárdság, rugalmasság minőségi szintje eleve megszabja felhasználási helyüket. Nem lehet készíteni szürkeöntvényből rugót, acélból nem öntenek motortestet. Az autónál a motor dugattyúit nem rakják a váltószekrénybe, mivel nem odavalók. A kormánykereket nem a futómű tengelyére szerelik, a váltókart nem használják gázpedálként.
Az élő testben is meghatározott helye van mindennek. Nem állhatnak a csontok bőrsejtekből, a gerincvelő, agy idegsejtjei helyét nem tölthetik ki zsírsejtek. Nem izomsejtek alkotják a belső elválasztású mirigyeket.
Minden kiejtett emberi HANG valamilyen késztetés nyomán okkal keletkezik, tehát tárgyszerű, értelmet, érzelmet kifejező, közvetítő, állapotot leíró. Képtelenség a hivatásos nyelvészet azon állítása, hogy a hang csak ott van, és a szó azt jelenti amit. Ugyanis, szerintük a hang nem értelemhordozó a nyelv szavaiban, a beszédben.
A nyelv szavai felépítésénél is követelmény a meghatározott helyre az odaillő értelmű hang. A nyelv szavai hangokból épülnek fel. A beszédhang a nyelv legapróbb meghatározó értelemhordozó eleme. Egy hang is lehet ösztöni ősgyök, de hangokból állnak össze a kéthangos ösztöni ősgyökök is, valamint a háromhangos gyökszavak, a három– vagy négyhangos hangcsoportok, amelyek a nyelv szavainak meghatározó értelemhordozó építőelemei. Hangokból, gyökökből állnak össze a szavak, mondatok. A kemény hangok kemény, az erő hangjai erő értelmét hordozók, a lágy hangok finom érzelmi töltetűek. Minden hangnak értelemhordozó szerepe van a szóban, mondatban. A szókezdő hang, gyök meghatározó a mondandóban. A kő kemény, koppanva ütközik. Az (anya)mell kellemes meleg érzelmet hordoz, és melléből, emlőjéből emeti (eteti) csöppnyi kicsinyke csemetéjét.
A hang szerepe ezért igen fontos a szóban, beszédben. Ahová B kell, oda nem mehet C.
Egyik legbeszédesebb e szempontból a TEST szó. E szónak minden hangja külön beszél, és a TEST fő jellemzőit mondja el.
Melyek a TEST fő jellemzői? A TEST vegyi elemek összeszerveződése nyomán létrejövő szilárd halmazállapotú Tömörülés.
A TEST:
T-apintható,
E-gységes,
S-úlyos,
T-érfoglaló.
A hangváz hangjai a körülírásban is jelen vannak: egy élő TeST SéTálhat, lehet SeTTenkedő, eSeTlenül SuTa, vagy talpraeSeTT, peST mellett SuTban TeSpedő stb. A TeST TiSZTán (s > sz) szép. Késő eSTére a férfi-női TeSTek az ágyban egymásnak eSTek, s így SZüleTTek újabb TeSTek. Élete eSTjén, TeSTe elmente előtt, a TeSTe mentén gyűlt javakról TeSTamentumban hagyatkozik. Bővebben a szótári címszónál.
Az ERDŐ szó szintén jó példa.
Az E hang alapvető tulajdonsága szerint mutatószócska, rámutató hang. Ez egyik értelemalkotó szerepe. Ez esetben ez is kifejezésre jut. De az EgyEnsúly értelem, ez esetben a természeti EgyEnsúly értelem is megbújik a szóban.
Az R hang az erő hangja, bárhol van, jelenléte meghatározó, valami olyant jelent, ami uRal. Ha egy hegytetőről végignézünk a végeláthatatlan messzeséget beborító, azt uRaló fák sokaságán, ezt egyetlen szóval úgy tudnánk kifejezni – Rengeteg. Ez esetben ezt is jelenti az R.
A D hang a régies nyelvezetünkben a folyót jelölő szó egyik hangja volt – ID. A D azonban megmaradt egy nagy súllyal bíró másik szóban, ez az iDő. Itt a megszakítatlan folyamatosságot jelenti a D.
Az Ő hang távolra mutató, és a bŐ, tág tér jelzője is. A messzirŐl jövŐ esŐ. Névmásként a harmadik, a távol levŐ Ő személyére vonatkozik. Messzire mutat. Akkor mi az ERDŐ?
EgyEnsúlyt biztosító, fákkal borított, tErmészEti
Rengeteg, amely:
D, végeláthatatlan, folytatólagos,
Ő, a bŐ távolba veszŐ.
Ez a meghatározás, egyetlen négy hangból álló szóban elrejtve – ERDŐ, amelynek minden hangja külön beszél. A hangváz a körülírásban: az eRDő a Föld ReDőit, boRDázatát (hegyek, völgyek), szuRDokvölgyeit, DomboRulatait takarja. Az eRDő az élet eReDőit RejTő (d > t). DőRe, oRDas dolog önző haszon okán az iRDatlan nagy eRDők esztelen meggondolatlan iRTása.
A G és D hangok értelemhordozó szerepe. Mindkét hang végletek kifejezésére képes.
A CSEN gyökszó a CzF Szótár szerint: „hangutánzó elvont gyök”.
Az ereDet, a kezDet a hangnélküli, zajtalan állapot: az örök csenD volt.
A CSEN gyök D hanggal inDít, életre kel: csenDül. A Gördülő G hangra váltva: csenG. A csenGő hangok közül egy jó zenei fül több mint 2200 hangszínt, hangmagasságot, hangerőt képes megkülönböztetni a zenei hangtól a zörejig, suttogástól a harangszóig, a robbanó dörejig.
Ha a G-ről visszavált D hangra: csenD. Ez már a gyökeres, ereDeti, raDikális, csenGés előtti alapállapotra visszatérő változás, a hangok teljes hiánya, a lárma, hangoskodás vége, enDje.
A D hang fura hang: ellentmondó, és ellentmondást nem tűrő: De! Akár az asztalon DönDülő ököl, bírói kalapács, amely bevág a lárma sűrűjébe: csenD! Tovább egyetlen pisszenés sem törheti meg, mert az már nem lenne igazi csenD.
Ameddig a D hang áll, csenD van! Ha mozDul, Dől a D, beinDul. Tehát a D hang jelenti a beinDulást: csenDül, konDul, ez a csenD megtörése.
Ha a konDulás folyamattá válik, akkor a Gördülő G veszi át a D hang helyét: csenG, konG, mert a jelenség akár véGtelen Gördülő folyamattá válhat. Ám a G is kifejezi mindkét véGletet. Egy adott pillanatban meGáll, véGe. A befejezésnél újra a D hang kap szerepet, mivel a G véGet, Gátat vet a csenGő, konGó, hanGnak – cseND lesz.
CsenD – Dül – InDít – Gördül – csenG – véGe – becsomaGol – csenD.
Tehát feltehető a kérdés: van értelemadó szerepe a G és D hangnak és minden más hangnak is?
Az I hang egyik jelentése Igyenes, egyenes.
Ez különbözteti meg az I-GAZság és a GAZság szavak jelentését. Az I hang jelentése, a mögötte rejlő értelem (Isten, égI, Ige, Igyenes Irány) mutatja a különbséget az Igaz és gaz fogalmak közt. Van értelemalakító szerepe az I hangnak?
Van!
Az érzelmet, kellemet kifejező gyökökben is jelen van az I hang. A rIngat szóban fInom, hIntázó mozgást jelent. Ha Á hangra cseréljük: rÁngat. Mindegy, ha egy kisbabát lágyan rIngatnak vagy durván rÁngatnak? Nem mindegy. Ezek a szavak két végletet kifejező, azonos hangvázra épülők. RiNGaT – RáNGaT hangváz: R-N-G-T – R-N-G-T. Mindkettő kilengő mozgás, de az I és Á hangok közti jelentésbeli különbség a meghatározó. Az I hang itt érzelmi fInomságot, az Á hang Ártó értelmet hordozó. Esetenként az I hang áthelyezése a gyök kezdetéről a végére, megváltoztatja annak értelmét: szomI – Iszom szomjas régiesen: szomI vagyok, Iszom.
A CSALÁD szó a legbensőségesebben kötődő emberi csoportosulás megnevezése. Kicseng belőle a közös, jó értelembe vett cseles alkotó tevékenység, az egészséges alárendeltség, a példaadás (-lda – ládd, mutatom) erejével nevelés, a daloló (alád – dalá) jókedv, meghitt édes melegség és más értelem is. Ha egyik fél Rossz útra téR, ezt a meghitt, hű, meleg, bizalomra épült állapotot megtöRi – csaláRd lesz. Ez esetben gyökeresen megváltozik a szó értelme. A D hang párt alkotva az R hanggal, szögesen ellentétes DuRva vaD értelmet visz a szóba. RagaDozók: oRDas, páRDuc, gepáRD, fegyverek: kaRD, báRD, DáRDa stb. Ez már csaláS. Az itt megjelenő S hang nem meghitt, benSőSéges állapotot leíró, hanem Settenkedő, Sunyi, Sértő értelmű.
————————————————————————————–
A teremtés nyelvének emberi örökítő sejtekbe épített nyelvszerkezeti váza szerint minden hangnak rendelt helye van a szóban, beszédben, mivel sokirányú értelmezhetőségének egyikét biztosan beviszi minden esetben a kért helyre. A szavak kialakulásánál teljesen önműködően rendeződnek helyükre a hangok. Ezt a nyelvszerkezet önszabályozó hangtani, matematikai és zenei összhangja kéri, követi, biztosítja, a nyelv kifejezési választékosságának végtelen gazdagsága szerint.
————————————————————————————–
- A hangok jellemzői
A hangok képlékeny, hajlítható eszközök, emberekhez hasonlóak, saját egyéni tulajdonságaik vannak, és mindannyi befolyásolható az őket körülvevő többi hang, valamint a kifejezendőt leíró kötelezvény által.
A mássalhangzók alkotják a beszéd, a szavak vázát, megszabják a mondandó irányvonalát. A mássalhangzók olyanok, mint a férfiak: szilárdak, határozottak, iránymutatók, célratörők, értelemhordozók.
Ezek szerves nyelvi jelenléte bizonyíték e nyelv magasrendűségére. Bizonyíték, hogy az ember teremtője ültette a génekbe a nyelvi vázat, amelyet minden kisbaba öröklött kincsként hoz magával a világra.
A magánhangzók tartalommal, dallammal töltik fel a beszéd vázát, színt, érzést, érzelmet visznek a szóba. A magánhangzók olyanok, mint a nők. Minden magánhangzó folyékony zöngehang, az érzelmek igazi kifejezői, a beszéd muzsikáját adják, mindegyiknek különlegesen zsongó érzelmi tartalma van. S amint nő nélkül sivár, színtelen a férfisors, úgy magánhangzók nélkül nincs dallam.
Minden hang jelen van mindkét véglet kifejezéseiben: kellemes-kellemetlen, nemes-nemtelen, jó-rossz stb.
A B hang képviseli a nagy és a parány jelenséget is. A Barom, Bika, Bölény, Bálna Bivaly nagytestű állatok. Utódnyelvben Big, Bolsoj stb. Fokozásban: nagyoBB, töBB.
A BaBa, Bimbó, Bolha, BaB, Borsó kicsinyek, aprók. Tud Becézni és Bolondnak minősíteni. Aki Boldog, az Bolondos.
A C hang beCéz, de Cikiz, Cukkol is, édes Cukor, de savanyú eCet. Cifra CiComa, de Cudar kaCat, Cafat is.
A CS hang CSodásan CSillogó, CSengő, diCSő, de lehet poCSék, oCSmány, oCSú, moCSadék is.
A D keDves, Díva, éDes, oDaaDó, véDő, de Durva, ferDe, csalárD, vaD, váDló is. Jelen van fegyverek: karD, DárDa, bárD, ragaDozók: párDuc, orDas, munDruc, örDög és más szavakban.
Lehet tovább menni: van Feszes és lazán Fityegő, Gátló és Görgető, GYőztes és GYáva, Hűséges és Hazug, uJJongó, JaJongó, Kedves, Kevély és így tovább.
Az A, Á a leghatározottabb hangzók. Az AkArAt szó alapja, a legjelentősebb három vázhangja: Kemény K, eRős, pöRgő R, TeTTre paTTanó T. Ezeket a hangokat köti össze a hAtÁrozott A hang. Az A hang, akár az ház pArAncsló nAgyAsszonyA. A legfontosabb AKARATlagos létfontosságú tevékenységek megnevezései némelyikét is e hangok alkotják: ArAt, tAkAr, kAr, rAk stb. Vagy az erkölcsi határ megtartásához legfontosabb határozott akarati (nem véletlenszerű) magatartás kifejezésében kulcshangzók.
Ha valakit nyakon öntenek egy bögre hideg vízzel, idegesen nyomban Á-t kiált, Á-zik, mert valóban ÁZik. Az Á-zást kiváltó okra vonatkoztatható hang is jelen van az ösztöni felkiáltásban: a víZ Z hangja.
Az E, É hangzók az ElmE, ÉrzElEm, Erkölcs, EgyEnlEtEs lElkisÉg, EmlÉkEzÉs, szErEtEt, szErElEm mÉlysÉgEinEk kifejezője. A E hang a nyelvi EgyEnsúlyt biztosítja. Vannak E–s és E–tlen fogalmak: egyenEs – egyenEtlen.
A kEllEmEs, élvEzEtEs dolgok közt az EgyEnsúly az Erkölcsi EgyEnEs visElkEdÉs, megtartására, az (állati) ösztönök mÉrsÉklÉsÉrE, a mEgfElElő ÉlElmEzÉs (abból épül a test) ÉlEtfontosságú szüksÉgEssÉgÉnEk mEgÉrtÉsÉrE és egyebekre rávezető.
Az E, É hangokról alább egy külön fejezet.
Az I, Í hangzók jó Irány, Irányzatok, Ítélőképesség, Idők, vIszonyok, Iszony, Indulatok, vIdámság, Illanás, sIkamlósság s egyebek megjelenítői.
Az O, Ó hangzók: OkOk, fOlyamatOk, sOrsfOrdulatOk, fOndOrlatOk, mOdOr, gOndOlatOk, összefOnÓdásOk kifejezői.
Az Ö, Ő hangzók: bÖlcsŐtŐl a sírig, bÖlcsességre, kÖtelességre, jó erkÖlcsre, kÖlcsÖnÖs szeretetre, Összefogásra ÖsztÖnzŐ.
De a mélységet leíró U, Ú, az űrt megjelenítő Ü, Ű hangzók is.
- A J, L, LY írásmódjáról
A nyelv belső igényei szerint, a hangok egymásközti kölcsönös viszonya alapján önműködően él egy szabály (nem akadémiai), amely szerint mintegy összekacsintanak, és néha egymás szerepét átvállalják.
Ilyen a zöngétlen-zöngés (b > p, f > v, k > g stb. ), a legerősebb-leglágyabb (r > l, r > j stb.) lágy-lágy (l > j, m > v, m > n, n > l stb.) vagy fordítva.
A kisgyerek induló hangkészletét kell megfigyelni. Nála működik a legtermészetesebben.
A LUK lehet JUK, mivel a nyelv a továbbiakban megoldást is mutat rá: bedugJUK. A KUJon is a JUKat keresi, ám a KULcs is egyféle KUJ (szög), beduJUK a JUKba, elfordítJUK, nyitJUK, és bejutunk a JUKba, LUKba, LAKba.
A HAJÓ csak HAJÓ lehet. Egyik fő jellemzője a HAJÓ borító HAJÁnak, HÉJÁnak HAJlított vonalvezetése. A hosszú útra kelő HAJÓt sok sÓHAJ kísérte, és ÓHAJ volt a visszatérésére. A távolban megpillantott HAJÓ körvonalai lassan kivehetők, de mint a HAJnal fénye, egyre erősödő.
A FOLYÓ lehetne FOJÓ is, de vannak olyan életszerű kötődései, amelyek az L hangot nem engedik elsikkadni.
A gyököt kell figyelni: F.L – L.F: FoL – LEF. A FOLók mellett alakulnak ki a teLepülések, a FALu. Valaha oda ültek le FALni az emberek, mert FALás után LEFetyeltek a FOLó üdítő vizéből. A FOLÓ vizét LEFetyelik az állatok is.
A FOLYÓ, FOJÓ, FOLÓ a FÖLdből tör FÖL, a FÖLd szüli, tehát a FOLó a FÖLd FILa, FIJa, PUJája, PULYája.
A FOLó vizének párája FELszáll a LEFegőbe (f > v), LEVegőbe.
A FOLóba beleFULLadhat. A FULLadást a LEFegő, LEVegő hiánya idézi elő, amely a léthez fontosabb, mint a FOLóvíz.
A FOLYónak, FOLónak, FOJónak nem FOLLása, hanem FORRása van (l, j > r). KiRÖFFen, kitör a FÖLdből, hevítve FORRalható. Vize JÓ, FOLYik, FOLik, FOJik.
A HÜLYE szó a H.L – L.H gyökre épül: HüL – LéH, oly dolgokat követ el, hogy elHŰL a szemlélő. A HOL gyök jelent fehéret, de ürest is. A HÜLYét kérdezik HÜLLedezve: HOL az eszed, te LÉHa? Neked a fejedben csak káposztaLÉ(h) van?
A SÓLYom, testSÚLYát használva hirtelen SÜLLYed a levegőben. Itt talán a J is megtenné, de a SÓLYom SZÁLL.
A GÓLYa GALYakból rak máGLYaszerű fészket. A GALLY (ág), ez az áG ALJát, végét jelenti. Ez LJ-vel is mehetne. A GAJ valaha földrög (székelyül ma is). A Föld is egy GAJ, innen a képzeletbeli görög GAIa azaz GAJa istennő neve.
A MUSZÁJ kezdetben MUSZÁLLJ. Ez az Özönvíz túlélőitől ered, akik a legmagasabbra kapaszkodó rémülten menekvést keresőkre mondták: Most ÚSSZ vagy SZÁLLJ! A MUSZÁJ nem ismer halasztást, a lét a tét.
A SZABÁL, az SZABÁL. Lehetne SZABÁR is, mert a be nem tartóra RÁBASZ, azaz nyomás alá helyezi (basz = nyom), szenvedi a következményeket.
A B.SZ – SZ.B gyök: BaSZ – SZaB, nagy nyomást jelent, valamibe erőltetve benyom, például a bélbe az apróra vagdalt húst, s így készül a kolBÁSZ. Ez írja le a nemzést, amely átSZABja az emberpár életét.
A SZABLYA viszont lehetne: SZABJA, hiszen valakinek a bőrét SZABJA.
- Érzékeinket érő hatások
Érzékelő szerveink: szem, fül, orr, íny, bőr fogják fel a felénk érkező, minket érintő, ránk ható jeleket, jelzéseket. Ezek: kép, hang, illat, íz, érintés.
A meleg híja, hiánya = hideg, amely hatással van a bőrfelületi: derma, hüd, hid idegeire. Ha hirtelen kilép a téli hidegbe: rebeg, hű de hideg van (hű de > hide), ezt hüdje, hidje, testét fedő, védő bőre, ribje érzi, de bírja. A G hang állapotjelölő is: hideg, meleg. Így indult a megnevezés: hű de hide van a levegőnek. Mivel két véglet, így határ-, gátjelölő is: hideg – meleg, a hidegtől > melegig, melegig (jég > gőz), odafog (odafagy) > párolog (lég), felleg. Ezt érzi a hüdje, derméje, ribje, azaz bőre, amely hidegben didereg (g = állapot), dermed.
Ha viszont nagy erejű hő éri, visszahőköl: hő!
Ha nyakon öntik hideg vízzel: Á-t kiált: á-zik.
Ha bűzt érez: bű, de büdös!
Ha valamit megszent (lát): né! Aztán nézi (szemteni, szenteni = látni, szen – nez sz > z, szen, n > m szem – néz).
Hogyan érkeznek a jelzések?
A beszélt nyelv L hangos ősgyökkel fejezi ki ezeket.
VaLami viLLan a Látó szem előtt.
A füL hangot haLL.
A szagLó orr iLLatot érez.
A nyeLv ízet LeL, ízt LeL, ízLeL.
A bőrt érintéssel iLLetik.
Érzékeink Lágy, keLLemes hatásra várnak. Az ember eleve békére teremtetett.
- A kisbaba hangjai, ösztöni ősgyökei
A kisbaba nyelvezetét megfigyelve, jobban, könnyebben megértjük a hangok, ösztöni ősgyökök szerepének fontosságát.
A babánál a g-g-g a torokpróba kezdete, a gőgicsélés kora. Ha valami nagyon tetszik: c-c-c, d-d-d, m-m-m. A felnőtt neki: bá-bá, a pici: ba-ba. Ha fény villan: lá, ha zajt hall: ha. A víz neki pü, ak, hu, va, na, da stb. A G hang mindig jelen van nála, később majd társítva L hanggal, mielőtt még az r hangot ejteni bírná: gl-gl-gl, amelyek az önfeledt játékosság tovagörgető, galatyoló hangjai, és így tovább. Ez minden kisbaba sajátos nyelve, az ősnyelv ösztöni ősgyökei, amelyekkel a génjeiben, örökítő sejtjeiben a világra jön.
Ki mondja neki, hogy ezt így kell? Senki.
Honnan venné azt a tudást, hogy ezzel kell kezdeni a torokpróbát, mivel a gége szóban is jelen levő G, nyelvi alaphang? Az a hanG, amely a hanGkibocsátást jelenti a szavakban: kong, bong, vakog, varrog, korog, zúg, búg, súg, harang és mások?
Vagy tán tudja, hogy a beszédkészség, hang– és szóképzés az embert, minden másnál magasabb rendű földi lényként minősítő képesség? Azt is tudja, hogy amikor gurít egy golyót, s az ütközik: – G-t kell mondania?
Nem, ez is ösztöni. Látja, hogy gátnak futott, ütközött, megállt, az a gördülés vége, addig tartott a pálya. Nem tudja, ösztönből mondja: G.
A piCinyke kisbaba sajátos hangja a C hang. Ösztöni késztetés nála, hogy a C hanggal kell be-Cézni, azaz C-vel teleszórni azokat a szavakat, amelyekkel szeretett kedvenceit dédelgeti: cici, cica, cocó, maci? Azt, hogy a legkedvesebb, kedvencebb édes adomány számára anyuci, mamici didije, cicije? Amikor éhes, miért ezt gügyögi minden csecsemő szerte a világon: ma-ma, di-di, ci-ci?
Amikor BÁ-t mond a felnőttre, tudja az a picinyke lény, hogy a B hanggal kell megnevezni azt, ami töBB mint az átlag? Ami nagyon nagy, legnagyoBB: Bálna, Bölény, Bika, GiBraltár s egyebek?
Tudja, hogy a LÁ ösztöni ősgyök a LÁtás, a viLÁgosság, LÁmpa, vilLAny, vilLÁm és más ilyen értelmű szavak értelemmeghatározó ősgyöke? Vagy a HA ősgyök a HAllás, HAng, HArang, és más ilyen értelmű szavakban értelemhordozó?
A baba tudja, hogy a P hanggal kell nevet adni a Pó, Piavé, Potomac, Prut, Prahova, IPoly és más folyóknak? A Pocsolyának, a Pangó vizeknek, a Párának? Vagy a HIDro- víz jelentését is ismeri, ő nevezte meg az édeni HIDdekel folyót? Az AKváriumnak, AKónak ő adott nevet? Ő nevezte meg a litván, svéd, dán, vandál vízi népeket (nedű, vedel)?
Nem, a baba nem tudja.
Ezek ösztönből feltörő hangok, amelyek – a teremtés folytonosságát igazolandó – az ő génjeiben, örökítő sejtjeiben örökölt nyelvének kezdő ösztöni hangjai, amelyre később ráépül egész nyelvezete. A kicsi, génjeiben az ősnyelv szerkezeti vázával születik, s csak később kezdi megtanulni a körülötte élő felnőttek által beszélt nyelvet, amely legyen bármely nyelve e világnak, mind a kisbaba által génjeiben örökölt, magával hozott ősnyelvi váz alapjára épülő. Az utódnyelvi új szavak alkotásakor is csak a fogalomra megfelelő hang, gyök jöhet számításba, mivel nincs más rendelkezésre álló készlet a világ egyetlen nyelvében sem.
Nincs az a nyelvész, aki e fentieket – hatékonyan, hitelt érdemlően, szakmailag igazolhatóan – tagadni, eltitkolni képes, mert akkor bele kell fojtani minden kisbabába a gőgicsélő, gügyögő gagyogás hangjait. Akkor is így van, ha a hivatalos nyelvészet képviselői nem veszik alapul, elsurrannak mellette, igyekeznek elkendőzni, félremagyarázni.
Az újszülöttként, kisbabaként használt ösztöni ősgyök készlet később a felnőtt korba jutott ember készletében is öröklődően, átörökíthetően és kitörölhetetlenül megmarad. Erre bizonyíték a szóalkotó készsége, képessége, amelyet élete végéig birtokol, és továbbörökít.
- Mit igazol a nyelv: gondos, tervszerű teremtést vagy „tudományos” összevisszaságot?
A teremtés ma is élő nyelvének a belső szerkezetében fellelhető, követhető, tervszerűen, pontosan rendszerezett vázfelépítmény, az egész teremtésben létező gondos előretervezést, hajszálpontosságot, és az örök rendet igazolja.
A teremtés nyelvének az emberi örökítő sejtekben, génekben levő, onnan kipusztíthatatlan, kitörölhetetlen, utódokra hibátlanul, maradéktalanul átörökíthető hang- és gyökkészlete igazolja, hogy volt egy megtervezett kezdet.
E kezdet a teremtés pillanata.
A teremtés ma is élő nyelvében nincs semmilyen bizonyíték a „tudomány” által hangoztatott, erőltetett, oktatott kezdeti összevisszaságra, céltalan felfordulásra, átláthatatlan zűrzavarra, „magyarul”: káoszra. A teremtésben soha nem volt zagyvaság, zűrzavar, kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan zűrös állapot.
Minden világos, határozott előretervezéssel valósult meg időben és térben pontosan, a legapróbb atomtól a leghatalmasabb égitestekig, a legfinomabb DNS csigavonal tekervénytől a legnagyobb élő testekig.
A nyelv nem igazolja a földi élet múltjáról oktatott százmillió évek homályát. Nem igazolja az életnek abba a feneketlen múltba belevesző, fejlődési kudarcokkal teleszórt, lassú vontatott, kínlódó, útkereső, minden terv és vezetés nélküli kialakulását. Nem igazolja az emberi faj évmilliók alatti, a Föld több pontján egymástól független, kínkeserves, buktatókkal teli kifejlődését. Ugyanis, e nyelv már akkor élt, létezett a Teremtő környezetének gondolatközlési eszközeként.
A teremtés nyelvében uralkodó rend teljesen ellentmond a káoszelméletnek. Az utódnyelvben rögzült, onnan visszahozott GENÉZIS, GENERE = eredet, származás, az ősnyelvi GYÖNYÖRŰ szó satnya módosulata. Az eredeti ősnyelvi szó mutatja, hogy a dolgok GENÉZISe, eredete egy GYÖNYÖRŰ kezdet volt. A Teremtő az ember földi további teremtését, szaporodását is GYÖNYÖRŰ felemelő szerelmi, érzelmi-testi boldogságözön összességgel tette lehetővé. Mindenféle nemzés GYÖNYÖRrel indul.
A teremtés, a kezdet, nem nyögvenyelős, kínkeserves indulás, hanem a GYÖNYÖRŰ ÉRZelmi ÖZÖn. Ezt a GENÉZIS szó nem képes kifejezni, mivel utódnyelvi hang-módosulatával eredeti értelmét elveszítette. Csak a teremtés, alkotás száraz tényét írja le, de nincs benne a lágy mássalhangzók által kifejezhető alkotói érzelmi GYÖNYÖRŰség többletértelme.
A Földön – szárazföldön, vízben sarki jég alatt – fellelt, de titkolt leletek nem a tudomány által dogmaként sulykoltakat, hanem a teremtés tényét igazolják. A teremtéstörténetben, de még a magyar ősmesékben leírt történetekben is fellelhető a követhető folyamatok valós, életszerű, világos értelmi kapcsolatrendszere.
A kifejlődéstan meséje viszont tele van a fajok közti áthidalhatatlan, átugorhatatlan, megmagyarázhatatlan szakadékokkal. Mindenhol hiányoznak az összekötő láncszemek. A kifejlődéstan az ősmesék hihetőségi szintje alatti. A kifejlődéstan még egyetlen állítását sem bizonyította be tételesen, száz kísérletből száz sikeres alapon.
A teremtés nyelvében olyan rend uralkodik, amely nem csak feltételezi, hanem igazolja, bizonyítja a gondos előretervezést. E gondos előretervezés és aprólékos megbonthatatlan rend a világegyetemben létező minden másra is érvényes.
A teremtés nyelvének alkotó alapegységei, meghatározó értelemhordozó elemei: hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok. Ezeknek a nyelvi vázszerkezet felépítményében való elhelyezkedése, előretervezett Rubik kockaszerű átforgathatósága, önműködő átrendeződése biztosítja a nyelv gördülékeny működését.
A teremtés nyelvének hangokra alapozott tökéletes szerkezeti felépítése a földi teremtésben levő következetes rendet igazolja.
A teremtés nyelvének az utódnyelvekben jelenlevő, fellelhető alkotó elemei, gyökszavai, hangcsoportjai igazolják, hogy az összes nyelv egyetlen ősnyelvből vált ki, annak szétágazásából indult el.
A teremtés nyelve azt mutatja, hogy egyetlen pontból, egyetlen alomból indult az emberi faj, az emberi történelem.
A Földön levő kezdeti teremtett rend megbontásáért a földi lények közül egyedül az ember felelős. A rendet az ember bontotta meg, önző kapzsiságával.