Kolumbán Sándor honlapja

————————————————–
Há tuggyák meg, akik még nem, hogy a disznyóvágás a széköly embörnél nem egy eccerű eset, hogy izé, csak megölnek egy állatot, osztán feldarabolják, s ahajt béteszik a kamarába, híjúba, s avval alászolgája.
Nem. A disznyóvágás a székölyöknél innap. Nagy innap. Abbiza, a zegész familliának, rókonyoknak, s mindenkinek. Ojan, amiről osztán beszélnek, amire szívesön emléköznek. Viccös esetök es esnek meg ojankor, heccelik es egymást, a fehérnép a férfijakot, s fordittva es. Még a gyermök es elkérezködik a ziskolából annapra, s el es eresztik a tanyittók. Biza. Me, há ez így szokás nálunk, a.
A disznyóvágás ojan, mind egy kaláka. Dolgoznak esznek, isznak s jókedvik van. Há mija. Há, így élünk münk. Érzi a zembör, hogy esszetartozunk mind, ahhá, még a kutya száját se lehet béfogni, feszt ugat a bolongya, míg lát valakit a zudvaron. Valamit vetni kell neki mingegyre, me há tuggya meg ő es, disznyóvágás van.

Tél van, biza, csíp a hideg, má vége a bétakarodásnak, ahajt a pityóka a pincébe, a búza, árpa, rozs, zab a gabonásba, hámbárba, szuszékba.
A béfőttet, ízet, savanyóságot a zasszony bérakta a kamarába, ahajt, ahogy egy rendös asszontó illik, ott osztán lehet kotorászni közötte, amejik teccik, azt lehet elévenni nyalánkságnak, mongyuk, ha megkévánnya a zembör, de főleg a gyermök, me a férfiembör inkább a levit szereti a gyümőcsnek.
A bor kiforrval, pálinka kifőzvel, kossóba vagy évegbe jól bédugval. Há mi kell még?
A széna a csűrbe, szalma a kaszajba, a takarmányrépa a szekérszín melletti raktárba, a szacskáló mellett csomóba rakval ahajt. A téli tüzelő a fásszínbe felfűrészöve, felhasogatva, csak bé kell vinni, s bévetni tűzre.
Minden a hejjin van mán, csak egy valami héjányzik – a legfontosabb. Az utóssó, a bétakarítás hosszú sorába. Na, mi? Há izé, há a kamarát, padlást kitőtő legöslegölegfontosabb: a… disznyókőccség.
Csak a, de az se sokáig. Azé, me hónap disznyóvágás lesz Csűrösékni.

A gyermökök má este se bírnak magikkal. Pedég hol még a reggel? Mán napok óta számojják, hányat kell még alunni a disznyóvágásig. Hát egyet még muszáj. De nem jő álom a szemikre. Nagy a zizgalom a kicsi prücskök között. Há, meg es lehet érteni.
– Hónap disznyót vágunk – ússágojja az ajtón bélépő nagynénnyinek Sanyika.
– Az-e te? – mutassa a nagy meglepetésit huncutú Ilus néne, minha nem tudná.
– Abbiza – vágja reja Ibike, a nagy készülődési izgalomba a hónapi nagy-nagy esemény mián.
– Disnyót, Ijus néne, tudda med! – selypíti Küsmaris, a cseppség.
– Nahát, nem es tuttam – hüledözik Ilus nén, s főkapja Küsmarist ahajt, mind egy bubarongyot, s cuppant eggyet a kicsi kacagós képire.
Mind ott vannak, leskölődnek ésanyu mellett, fogják a szoknyáját ahajt, me az a hejjzet, nekik mindent látni, tudni kell, me há nem es vónának igazi gyermökök, ha nem lábatlankodnának a nagyok körül. Ésanyu eppeg a májasba való rizsöt főzi. Küsmaris tépi a szoknyáját:
– Ésanyá, emejj fe, há ke jássam.
S muszáj felemelni.
Osztán a zízesítőköt szedi elé, a bossot, paprikát, sót, fokhagymát, hagymát s igyebököt. A zedényököt es: tekenyőt, húsnak, szalonnának, nagy tálat a bélnek, a küsseb tálat a vérnek, s elészedi a késököt es.
– Hezza ne nyójjatok, me evvágja a kezetököt!
Közbe Ilus néne es odaáll segéjteni. Háncsa a tormát, s közbe a ház asszonya káposztalevet hoz fő a pincébő. S osztán botladozik ahajt a körülötte sürgölődő aprónép lábaiba, me azok mos mindenhol lennének, csak eppeg ágyba búni nem akarnak. Ésanyunak félbe kell hagyni a munkáját, s ágyba parancsolni őköt.
– Ó, édösanyám, na! – akadékoskodik Ferkó – csak még egy kicsit.
– Ó, ésanyá, na! – ismétli Küsmaris hízelgő hangon.
– Aki nem fogad szót, s nem feküszik le, ahhónap nem kap disznyófület, s nem menyen szánkózni! – mondja ésanyá, s főkapva a kis prücsköt, körbecsókolgassa a zarcocskáját.
Ez a szó osztán hat. Muszáj alkalmazkodni. Bémennek a szobába ahajt, levetköznek, de há eccé lassan nyílik a zajtó, s a kéváncsi, csillogó szemecskék egymás feje felett lesnek ki a konyhába. A legfelső Ferkó, alatta Ibike, alább Sanyika s legalól Küsmaris.
– Kukk! – ijeszt rejik az udvarról epp akkor bélépő ésapjik.
Erre aztán kitör a csilingölő kacagás, s újra felbátorodva osonnak ki lábatlankodni.
– Édösapám, má eléhoztaje a szalmát? – kérdi kéváncsian Ferkó.
– Elé há, ott a szekérszín alatt – mongya az apjik, mialatt a késököt veszi szemügyre, s a zsebiből eléhúzott fenőkővel kezdi élösitteni egyiköt.
– S a tekenyőt es? – kérdez rá Sanyika.
– Azt es. Ott van a disznyó feredőszobájába ahajt.
– Há hoj van a disnyónak fejedősobája, ésapá? Há ojan fejedő es van? – áll a zapja elé a kéváncsi kérdéssel Küsmaris.
– Má hogyne vóna… az udvaron – kacagja el magát ésapá.
– Hallám, lessük meg – mondja Sanyika, s a konyha háccsó ablakán leskölődnek ki a háccsó udvarra.
– Ha’ám – mondja Küsmaris es, s odanyomja orrocskáját a hideg ablakhoz.
– Ott van! Én má látom!
– Ho te?
– Oda van támasztva a disznyópajta ódalához.
– Há, ájva hoty fejedik med a disnyó, ésapá? – kérdi Küsmaris eltátott szájjal.
– Úgy, hogy lefektetik a tekenyőt a fődre.
Anyu most osztán komolyan rejik szól, takarodót rendöve el.
– Ha nem búttok ágyba ebbe a hejdötös hejtös hejjbe, akkor béhozzuk a tekenyőt, s hideg vízbe megferesztünk mindegyiköt!
– Brrr! – rázkódnak meg, és iszkolnak es bé Küsmarissal a sor végin.

Reggel a disznyó visítására ebrednek. Eccére szökik ki a zálom a szemikből. Szedik magikra a hóbelevancot, csak Küsmaris gubancolódik belé a gúnyacsomóba.
– Ésanyááá! – sírja el magát, látva, hogy ahajt a többi má majnem kész a „kirohanásra”.
Ám ésanyá künn a véröstálat fogja. Most nincs ideje véle foglalkozni. Szerencsére megérközik Ilus nénje, s ő gondjaiba veszi a zaprónépet, me há a nagyobbak se őtöztek fel rendösön, s megfáznának. Toporzékolnak es emmiá, mind a kicsi csitkók, me há azt Ilus nénje fel se tuggya fogni, hogy mijen fontos dolog nekik künn lenni most. Me há, nélkülik a disznóvágás nem es valóságos.
Osztán, mind a pezsgősüveg dugója, úgy robbannak ki a zudvarra, a décembör végi fagyos hidegbe. Bodri örömmel veszi tudomásul kicsigazdák megjelönésit, vakkant es nekik ahajt eggyet-kettőt, csóvájja a farkát igen-igen. Ő es toporzékol, me há túl rövid a lánc, de hejába minden, no.

A disznyó ekkorra mán aláírta a testámentomot, eppe teszik belé a tekenyőbe. Lábait széjjelterpesztve, a zorra pedig felemelve a tekenyő széjjire, békivel tűri sorsát. Ilus hozza a pálinkát, poharakot, kénájja a disznyófogókot, akik közül egyik eppe a ző ura, aki má korábban átaljött segéjteni.
– Hozhassátok a beretválkozó vizet, Ferus, me emmá nem fut el – mongya Pista bácsi, a disznyóvágó embör, miközben szórja a disznyóra a zapróra tört gyantát.
– A gyermökök jöttek-e? – kérdezi asszonyát János.
– Nem. Osztán később hozd átal, mikor jössz enni.
János felhajcsa a pálinkát, osztán menyen es, me otthon várják a zállatai. Jóska, a másik szomszéd es menyen véle, me neki es rendözni kell otthon a reggeli bajt.
– Na, segedelmet tovább es – köszönnek el.
– Még egy pohárral? – kérdözi Ilus.
Még elfogadnak egy pohár pálinkát, osztán mennek es.
Csűrös gazda közbe hozza a forró, kopasztó vizet, s lassan önti a disznyó hátára. A kicsiköt hátra kell parancsoni ahajt, nehogy a kifröcskölő lobogó forró víz leforrázza őköt. De ők nem bírják sokáig, ezt a hátrányos megkülönböztetést, s lassan araszolva, esmég visszafoglalják elébbi hejjet. A disznyó mán aggya le a gúnyát, marékszámra tépik le róla a sertét. Vakarják es, osztán hanyotág fordíccsák, s a hasát es kopasszák.
– Fázol-e Küsmaris? – kérdezi a küst az apja. – Bé kéne menni a házba.
Küsmaris ki van pirosodva a hidegtől, szipog, de nem aggya meg magát:
– Nem pázsom – mongya szipogva.
– Szipogsz – mondja Ferkó.
– Nem sipodot. Haddatok békén. Püjet atajot enni. – mongya, s bátran ájja tovább a hidegöt.
– Haggyátok Küsmarist. Disznyóvágáskor a gyermök s a kutya nagyot hall, s nehéz nekik parancsoni – szól oda Pista bácsi.

Osztán már ropog a tűz a disznyó hátán. Száll a pernye. A gyermökök élvezik erőst. Ésapá rejikszól:
– Jösztetöksze ehejré közelébb egy cseppet, hogy ne fázzatok!
Közelebb es húzódnak az égő tűzhöz, me há azé hideg van, s jól esik a szalmaláng melege. Ésapá se féjti má őköt a hidegtől. Pedig csak az egyik oldalikon van meleg, a másikon má nem. De a gyermököknek nem számít, ha valami ojant láthatnak, ami érdökli őköt. Orrik, arcik kipirosodva, szemik csillog. Küsmaris es ott totyog, s lesi a nagyok minden mozdulatát.
Közbe Pista bácsi lesepri a pernyét a disznyóról, megvakarja egy késsel, s szalmát tesz a disznyó kipöckölt szájába. Tesz az oldalához es, s újra meggyújcsa. Mikor kész a háta, akkor átalfordíccsák. Megperzselik a körmököt, leráncsák a bocskorát.
Ferkó közbe felfedezi a férretett parázst, s ahajt megpróbá ő es külön egy küssebb disznyóperzselést. Fújja, élesztgeti, szalmát rak reja. Sanyika es melléje kuporodik, s Ibike es. Küsmarist inkább a nagy tűz köti le, de mikor az alábbhagy, észreveszi, hogy egyedül maradt, s akkor ő es odatotyog a nagyokhoz. Ott tapicskol a felolvadt hólébe, cipője béázik, de nem érdököli, me há leköti a sok mindenféle érdökös dolog.

Má virjad, mire megmossák a disznyót. Ott fekszik szép tisztán, s a sárgásbarna bőre ojan kévánatos, hogy a zembör beléharapna. Egy lajtorjára teszik, s béviszik a nyári konyhába. Ott boncsák fel, a zasztalon. E má megér egy pohár szilvapálinkát. Csűrösné hozza es ahajt. Közbe mustrájják a disznyót, lehetött száznyócvan kiló ejsze élősúlyba. Vajon milyen vastag a szalonnája? Mennyi kolbász lesz belőle?
A gyermökök mán nyugtalanu várják a disznyófület.
– Ki tud mondani egy versöt, akkap fület hamarébb?
– Küsmaris tud egyet. Mondd el azt, hogy: „Jertek lányok Ligetre” – bíztassa őt Ferkó.
Küsmaris nem ijedős, de azé haggya kéretni magát egy kicsit. Osztán eccé belékezd:

Jejtet jányot Jidetje, Jidetje,
Ott a vijád tözsepe, tözsepe.
Ott ájujját a józsát, a józsát,
Abból tötnet botjétát, botjétát.
Ast es tudom, ti töti, ti töti,
Vijád Ejzsi tötözsi, tötözsi,
Azs astajja jetesi, jetesi,
Tovács Pista fejvesi, fejvesi,
Tajapjába biddesti, biddesti.

Ésapától kap egy nagy cuppanóst, s Pista bácsi má aggya es a fület Küsmaris kezibe. Osztán sorba mindenki megkapja a részit. Majszolják, rágják a ropogós porcogót. A szemik csillog az örömtől. Szép fehér tél van, disznyóvágás, s ők boldogan ropogtatják a disznófület. Délután pedég mennek szánkózni. Mi kell még több egy falusi gyermöknek a bódogsághoz?

– Elakadt a kés – mondja tanácstalan arccal.
Küsmaris meglepődve bámul hol Pista bácsira, hol az apjára.
– Ejatatt a tés. Most mi jess ésapá?
Ferkó má tuggya a dörgést.
– A tavaj es ott akatt el. Édösapám, tőccsön Pista bácsinak pálinkát, me attól osztán megerősödik, s vágja tovább.
Úgy es van, Pista bácsinak tőtnek egy pohár szilvapálinkát, attól osztán megerősödik s vágja es tovább ahajt a szalonnát, utána a hosszú karajt, rövid karajt, oldalost. A belekkel az asszonyok elmennek hátra, kiürítik, kimossák, húrolják, tisztíccsák. Ezalatt Pista bácsi elér a disznyó hasához.
– Pista, ügyelj, nehogy a nyula elfusson! – mongya Csűrös gazda.
Küsmaris má szól es:
– Hol nyusita, ésapá?
Ferkó próbájja magyarázni Küsmarisnak:
– Nincs nyuszi, Küsmaris, csak egy ojan rész van ott, mint a szekérágas, vagy a nyúlnak a két nagy füle, annak mongyák, hogy nyula.
Ezt Küsmaris nem akarja érteni, csak annyit tud, hogy nincs nyuszi. Pedig ammá Ibikét s Sanyikát es érdököte vóna. Küsmaris meg es haragszik ezé.
– Akko mé mongyátok? – kérdözi duzzogva, s beáll a szekrény mellé a sarokba, arccal a falnak. Próbájják kicsalni onnan, de nem jő.
– Ne puffadj, Küsmaris.
– Puppadok, azsét es, me asmontátok, van nyusita, s méd csincs.
– Akkor puffadj.
– Puppadok es, s ha megbosontotok, nem es esem!
Osztán méges megbékül, me Ferkó felfújja neki a hólyagot. Göngyölgeti ahogy nő. Küsmaris tapsikol, örül a gömböjű hójagnak.
– Vidázz Peekó, nehod elsójjon!
De nem pukkad ki, Ferkó béköti egy madzagga, s föakassza ahajt száradni. Abba tőtik osztán a fősajtot.

Mire végeznek, má kész a lesipecsönye, lehet asztal mellé ülni, éhös es mindenki má. Átaljő esmen János bácsi a gyermökökkel, Pistivel s Jucival. Józsi es, a szomszéd, a reggeli segíccség. Lejönnek mamáék es fesszegből. A gyermökserög egy külön kicsi asztalhoz ül. Egy jó családi lakoma kereködik. Egy ünnepi lakoma. Jóízűen falatoznak. Elbeszélgetnek, meghánnyák-vetik a világ baját, s közbe dicsérik a gabonán hizlalt disznyó finom, puhára sült húsát.
Evés után a gyermökök má nem bírják tovább benn, kimennek szánkózni. Magikra márcsák azt a kicsi havat es, ami az idén hullt. Osztán később méges béjönnek kipirosodva, megfázva. Küsmaris arca, mind a rózsa. Ilus nénje vetközteti ki a havas ruhájából, s forróra puszilja a hideg arcocskát. A gyermökök most mán esmen belékeverödnek a disznyóvágásba. Érdököli őköt a kolbásztőtés, élvezik, ahogy telik, egyre nő körös-körbe, s csavarodik. Közbe má fől a hurka es.
Ferkó kimenyen édösapjával megtisztítani az udvart a szalmától, s hejjrerakni a feresztőtekenyőt. Ő a legnagyobb, ő a kicsigazda, s má segít az édösapjának küssebb dolgokba ahajt, ha ké.
Mire béjönnek, arra minden kész, megfől a tormásleves, megsül a hús. Asztalhoz ül a nagycsalád. A munka elvégezvel, meg lehet ülni a tort. Elékerül a pálinka, szépön csillog az évegbe, s a bor es.
Áldást monnak a zasztalra, osztán isznak egy-két pohárral. Elvégre innap van, disznyóvágás.
Evés közbe beszélgetnek az elmúlt esztendőről, arról, hogy miből mennyi lett, kell-e hezza venni még, vaj kihúzza újig. S a követköző disznyóról es szó esik. Gondolni kell jövőre, vajon mennyi lesz a malac ára a tavasszal. Pista bácsi ahajt elmond egy-két viccös vásári s más történetöt, ő sokat tud ijent, me sok hejt megfordút má, ahogy ő mongya, má sok küszöb megütte a seggit.

Este osztán, mikor má mindenki elment, Csűrösné elkészíti a rókonyoknak, szomszéccságnak a kűdenivaló kóstolót. Egy kicsi ezt-azt. Hónap osztán elkűdi a gyermököktő ahajt. Nekik es kűdtek, ők es kűdnek. Ez így van a székölyöknél. Ez a szokás. Kóstolja meg mindenki a friss kőccségöt.
Késő van, a gyermökserög má kidőlt a fáraccságtó. Egymásra támaszkodva bóbiskolnak ahajt a konyhai heverőn. Küsmaris félrebüllent fejjel aluszik Ferkó mellett. Ésanyu vetközteti, mosdassa, s ágyba dugja őköt.
A zsírolvasztás, kocsonyafőzés, fősajt készítés hónapra marad.

Lefekvés előtt még eccé végignezegetik, miből mennyi van. Úgy érzik, ejsze elég lesz. Újat ér a kőccség. Nem szorulnak a bóti – szójából, s még ki tuggya milyen, hústól idegön, ízetlen-bűzetlen anyagokból készült – hentesárura, amelyiköknek közik sincs a valódi házi ízekhöz.
Most mán dudorászhat a szél, jöhet akármijen kemény székölyfődi tél. Élelöm, takarmány elég vagyon, s biztos hejjön. A disznyóvágással a bétakarítás bé van fejezvel.
Jóccakát.

Székelyudvarhely, 2004. Kolumbán Sándor